Kis hazánk földjéről, távoli városból
Elindul egy férfi s egy nő - két vándor
- az élet hosszú országútján...
Mikor indultak, még mit sem sejtettek,
Nem gondolkoztak sorsuk fordulata felett...
Ami velük történt: útjuk összefut Parádon
Kicsi cukrászdában halk zeneszó mellett
- véletlenül vagy tán' sorsszerűen? -
*
Asztal-szomszédságban beszélgetnek
- mások vacsoráznak, zenét hallgatnak.
Szomorúan ülök, kissé elmélázva...
Életem nemrég' futott egy zátonyra...
De véletlen lenne, amit mostan látok?
Kinyílik az ajtó - rajt' belép valaki
Egy elegáns úr... Szemem reátapad.
- Ki lehet ő? Ismerős volna? -
*
Szemembe néz mélyen, meleg tekintettel...
Eddig sosem láttam. - Talán ismeretlen?
Ez a találkozás mégsem lehet véletlen...
Sorsunk akarata, ezt bizton érzem.
Leül barátaihoz szomszéd asztal mellé,
Sehogyan sem értem, hogy miért?
Egy üres székre, épp' velem szemben!
- Véletlenül, vagy tán' sorsszerűen? -
*
Ő is vacsorázik, barátival tárgyal
Meleg tekintete mindig reám tapad.
Asztaltársaim mind engem néznek
Zavarban vagyok, arcom égni kezd...
Mi lehet ez? - Semmit sem értek.
Véletlen vagy bármi, - arról nem tehetek...
Zenészek csendes tangóra váltanak,
- A párok pedig táncolni sétálnak. -
*
Le nem vette rólam mostanáig szemét,
Letette villáját, kését, - feláll, közeledik
Lassan lépkedve - majd megáll előttem,
Kezét felém nyújtva bemutatkozik.
Halkan kérdi: fölkérhet egy táncra?
Lassú zenekísérettel, egymást karonfogva
Együtt indulunk egy szép szerelembe'
- Mindez különös, - vagy mégse?
*
Egy hétig együtt hallgattuk a zenét
Halkan beszélgetve töltöttük az időt.
Letelt szabadságunk, időnk gyorsan futott.
Egymásnak mi semmit se fogadtunk,
Mégis mindketten éreztük: nem búcsúzunk
Örökre egymástól. Utunk folytatódott,
Hisz' mindketten éltünkben csalódtunk,
- Árvának, elhagyottnak érezve magunk...
*
Messzi nagyvárosból jött egy hosszú levél
- Otthon olvastam - amit meg sem ígért.
Írásban mondta el élete bánatát:
Messzi tájról elindult két csalódott vándor,
Parádon találkozott az élet országútján,
Amint meglátott, érzett boldogságot.
Bennünket Isten is egymásnak teremtett,
- E találkozás nem lehet véletlen.
*
Ki tudja, meddig, járhatjuk utunkat
Kezünket szorosan összefonva?
Igaz szerelmünket hervadni bűn volna.
Mivel valóságban távol kellett élnünk,
Táviratok, levelek jöttek és mentek,
Postások szorgos munkájukkal segítettek.
Telefondrótok forrón égtek, hosszú
- Szerelmes szavaktól jó, hogy el nem égtek.
*
Mindkettőnk számára boldog évek jöttek
Mikor láttuk egymást, idő megállt fölöttünk,
Szívünk összedobbant, átkarolt, fölemelt,
Mint kisgyermeket ringatott és csókolt,
Forró hangulatban, reménykedve éltünk.
(Terveink voltak:)
Ne kéne' mindig egymástól búcsúzni,
Jó lenne egymáshoz közelebb élni,
- De a Tisza meggátolta tervünk.' -
*
1970-es nagy árvíz gázolt éltünkbe.
Sokat fáradozott szegény az árvízi gáton
Vezette a mentést, belebetegedett...
Ekkor május 15-én levelét így kezdte:
"Vers helyett e rózsaszirom,
melyre csókot leheltem én!"
Négy évig tartott "örök boldogságunk".
Aztán nem is tudom miért? Miért...
- Tán' sorsunkba volt írva! -
*
Gyermekeink voltak, neki is, nekem is,
Kikkel mindkettőnknek törődenünk kellett,
Kiket elhagyni nem lehetett.
A nagy távot legyőzni nem tudtuk...
Szerettük egymást, lelkünk összeforrott,
Fájt a búcsú, de nem tehettünk mást,
Szívünk egymásért megszakadt.
- Küszködtünk, szenvedtünk, ő beteg lett. -
*
Bizton éreztem, már sosem jön más...
Ő sem lelte meg - mint én - nyugalmát.
Ezután csak egyre járta a világot,
Mindenhonnan küldött levelet-virágot.
Úgy-e, te sem tudtál elfeledni?
Tiszta boldog szerelmünket
Én sem tudnám soha elfeledni...
- Véletlen vagy sorsunk akarata? -
*
Folytattam életem boldogtalanul...
Utunk megszakadt, a SORS akarata
(Nekem ez adatott.)
Éltem folyamán sok mindent túléltem,
Szívem most is telve gyásszal...
Hogy mit érzek belül,
Soha, senki se lássa!
- Véletlen vagy sorsunk akarata? -
*
Kezemben tartom nagy csomag levelét
Fényképén nézve kedves arcát, szemét...
- Mivel Ő itthagyta e földi világot
(előbb, mint én). De miért? Miért?...
Most azt kérem jóságos Atyánktól,
Hogy majd ott, legalább ott, fenn az Égben
Ő várjon rám az örök fényességben...
Ott, legalább ott, lelkünk összeforrjon
Égi boldogságunk mindörökké tartson.

♥