Vonaton mobillal fotóztam.
A szemben ülő mellét.
Szerintem nő volt.
Minden simán ment. Kellően jól megörökítettem,
vélhetőleg részletesen.
Kielégítettem a pixeligényem.
Még mindig a szemem világa által, elbűvölve.
Bámultam.
Talán én is szilikonná válok, ha a mellettem ülő
ÖregÚr rám nem förmed: Ugye rosszul látok Fiacskám?!
Hát ugye,
Én inkább e helyett, kiesvén a révületből,
úgymond megtalálva a sötét erdőből kivezető ösvényt.
A fényt. És ha a fény tekintet. Bevallom a vonat
apraja-nagyja engem nézett.
Szemezve egy pindurit a szilikon lufis bácsinénivel
leesett, hogy
nem alszik.