A kérdés mely- olykor kimondva, olykor kimondatlanul- mindannyiunkban megannyiszor felmerül életünk során.
Pici gyerekkorom első "miértjei": Miért csúfolnak "bagolynak", "pápaszemnek", "sutának" csak azért, mert én vagyok a csoportban az egyetlen balkezes és szemüveges?!
Az évek múltával azután felnövünk, és ezek a dolgok már apróságnak tűnnek. Változunk és a körülöttünk lévők is változnak. Ami egykor gondot jelentett, az idő múlásával egyre távolibbnak, kisebbnek tűnik és egy idő után végleg eltűnik az életünkből.
Majd serdülünk és eljön egy viharos korszak, amikor mi is és a környezetünk is olyan sebesen változik, hogy időnként reménytelen versenyfutásnak érezzük a felnőttéváláshoz vezető utat. Ez az az időszak, amikor úgy érezzük: ellenünk a világ, mert Mi mások vagyunk, nem találjuk a helyünk a világban. Sok-sok "Miért?", melyekre kétségbeesetten kutatjuk a választ.
Óriási harcokat vívunk önmagunkkal és a körülöttünk élőkkel is a válaszok megtalálásáért. Aki kiállja a próbát, néhány év múltán megtalálja önmagát, a saját útját, a megfelelő válaszokat. Aki megvívja a saját csatáit, az megedződik és ilyen megedzett lélekkel van ereje szembenézni a felnőtt lét nehézségeivel, kijózanító valóságával. Van ereje, hite, hogy a nehézségek ellenére felnőttként is megtalálhatja a boldogságot. Aki megtalálja önmagát, az előbb-utóbb megtalálja a hozzá hasonló társaságot, ismerősöket, barátokat, akikkel megoszthatja minden örömét, bánatát.
Aki feladja, önsajnálatban fetrengve, a "másság" érzésével, különböző szenvedélyekbe menekül és ő lesz a "magányos farkas". "Miért pont én?"- teszi fel a kérdést folyton folyvást, de nincs kitartása, hogy a választ, a megoldást, a kivezető utat megtalálja.
Természetes, hogy életünk legnagyobb örömeit, bánatait, mi tudjuk igazán átérezni, megélni és hogy a legnehezebb helyzeteket- baráti tanácsok ide, vagy oda- magunknak kell megoldani. Bennünk rejlik a válasz életünk legnagyobb "miértjeire". Mégsem bújhatunk el a világ elől.
Felnőttként ránktalálnak a nagybetűs élet embert próbáló helyzetei, és az elmúlt évek problémáit is egyre tisztábban látjuk. Akkor is, ha fájó a valóság.
Kislányként nem értettem, miért van az, hogy az akkor 20 éves rokonom úgy viselkedik, mint a gyerekek és minden napja abból áll, hogy üveges szemekkel néz a semmibe. Évekkel később ismerkedtem meg azokkal a fogalmakkal, hogy "súlyosan értelmi fogyatékos", meg hogy "orvosi műhiba". Mint amikor hosszú, mély álmából ébred az ember: eleinte minden homályos, de a napok, a hetek, a hónapok, évek múlásával egyre jobban kitisztul a kép és hirtelen minden világossá válik. "Miért?"- tettem fel egy nap a kérdést. Aztán rájöttem, hogy vannak olyan "miértek", melyekre nincs válasz.
A felnőtt kor egyik legnagyobb erőpróbája, hogy szembe tudjunk nézni azzal a ténnyel, hogy vannak olyan kérdések, melyekre nincs magyarázat és meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a tudattal.
Mikor a 12 éves-szintén orvosi műhiba miatt- súlyosan értelmi fogyatékos unokatestvérem meghalt, már nem kérdeztem. Van olyan család, aki soha nem kerül ilyen helyzetbe, nem is kívánom senkinek. Van, akinek a családjában pedig több alkalommal is megesik az ilyen. Ez az élet. Mégis hiszem, hogy minden valami céllal történik. Még akkor is, ha azonnal nem kapjuk meg a jelet, a választ, hogy mi miért történt.
Felnőttem. Nem volt könnyű, voltak nehéz percek, de vidám pillanatok is, melyekből erőt tudtam meríteni a nehéz helyzetek elviseléséhez. Van, akinek könnyebb sors jut, van akinek nehezebb. Nekem ez jutott és nem bánom. Minden megélt fájdalom és öröm az életem során kellett ahhoz, hogy azzá legyek, aki most vagyok. Van egy szerető családom, néhány igaz barátom és önkéntesként próbálok segíteni nehéz sorsú embereknek.
Lehettem volna milliomos család sarja, álomszép modellarcú lány, lehetne gazdag férjem, úgymond gondtalan életem, de nem kesergek amiatt, hogy nem így lett.
Olyan életem van, ahol nem a pénz vagy a hatalom jelenti az örömöt, hanem a szeretteim boldogsága, és hogy nehéz helyzetbe került embereken segíthetek. Nem ítélem el azokat sem, akik ezt másképp gondolják. Az ő utuk máshová vezet, távol az enyémtől, nem keresztezzük egymás életét. Nagy ez a világ, és attól (is) szép, hogy mindannyian mások vagyunk.
Azt kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a maga útját és a válaszokat élete nagy kérdéseire. A legnagyobb élettapasztalat ellenére is mindig lesznek helyzetek, mikor felmerül majd a "Miért?". Lesznek majd konkrét válaszok, de adódnak majd olyan események is, amikor csupán annyi lesz a felelet: Fogadd el az életet a maga nehézségeivel és örömeivel.
Nem szabad elfelejtenünk: a legnagyobb kincs, hogy ÉLÜNK!