Minden pillanatban, benne sűrösödik a "ma" gondolata....
Este más...olyan mint egy nyitány...
Reggel is más...olyan mint egy daráló, fáj az ébredés..
És jön a délelőtt...bizakodsz, mert "félt" a léted...
Mindennap ezt érzed...

Sokat beszélgetsz Magaddal, várod..inkább reméled
Hihető gondolataid, valaki más is hiszi.., hiszed...
De nem tudod..., váltasz..., kikerülöd, "hiszik"?? kérdezed...
És ott marad a kicsi falevél, sodorja a szél...
De álmaidban megéled, és ez reméltet...

És egy-csak egy kicsi levélke éltet...
Búskomor ősz köszönt, de a sárguló levelekben éled még a nyár...
Hiba lenne , nem hinni , hogy ez már nem az amire vársz...
Takaród az est, párnád a szita...jó lenne leszűrni az egészet
Olyan messze még az enyészet..

Csoda, hogy ezt az egészet...még megéled...

"Álmodtam, egy világot magamnak...
Itt állok a kapui előtt...
Adj erőt, hogy be tudjak lépni...
Van Hitem, a magas falak előttt..." (Edda)