Ha majd kilépve testem börtönéből
kívülről szemlélem a világot s magam,
objektíven ítélem meg bejárt utam
mint egy idegen; mások szemszögéből.

A zord valóságra rányílik szemem,
lehullott róla a sűrűn szőtt vászon
- most testemet fedi a halotti ágyon -,
így lecsupaszítva látom életem.

Bár mindig vágytam a jót és a szépet,
mégis a rosszat tettem, s színleltem, ha kellett.
Keskeny úton akartam járni, de nem leltem,
hát egy idő után már nem is kerestem.

Úgy tűnik, nagyot alakítottam,
ha elhitték mind, hogy valóban jó vagyok.
Vagy ők itt a legnagyobb komédiások,
kik sírom körül zokognak hangosan.