Statisztika

***

A Nap gyorsan megjárta égi útja felét, s délután a ház óvodás korú gyermeke hatalmas lendülettel indult a kertbe játszani. Kisvártatva rá is bukkant a csavargó sünire, s bár emberi mértékkel tekintve nem laktak messze az erdőtől, ő mégsem látott még ilyen jószágot. Először csak nézte, nézte az összegubózódott tüske-gombócot, majd miután sikeresen beazonosította, izgatottan futott be a házba. Lihegve-hadonászva kiabálta:
- Anyu! Anyu, egy süni van a kertben! A kaktuszod mellett alszik...

***

Napok teltek el, s a mi kis sündisznónk minden este végigcsörtetett a kerten, bogarakra és gilisztákra vadászva, azonban reggelre mindig visszatért a kaktusz mellé, s ott aludt. Első ízben pár pillanatra megrémült, hogy barátocskája nem tart vele élelmet szerezni, s még meg is döfködte finoman az orrával (ahogy a tüskék engedték), de lassan beletörődött, hogy ez a távoli rokon más szokásokat követ. A sünink érezte a kaktuszban a lüktetést, a valamiből (amely az emberekből már kiveszett) azt is pontosan tudni vélte, hogy a pajtása teljesen egészséges. Így hát estére nyugodt szívvel hagyta magára.

S ez így ment napokig, míg a ház urai meg nem unták. Azt ugyan megtiltották a gyerkőcnek, hogy bántsa, vagy játsszon a náluk tanyázó állattal, s ezt még azzal is megerősítették, hogy azt állították, harap, s bizony gyakran előfordul, hogy az erdő eltévedt lakói még betegségeket is terjesztenek; de mélyen magukban azt remélték, hogy a jövevény hamar továbbáll. De nem állt. Feküdt, méghozzá imádott kaktusza mellett a cserépedényben.

Így hát nem volt mit tenni, rájuk várt a feladat, hogy a sünit visszavigyék a számára kijelölt lakóhelyre: az erdőbe. Ezt a cselekedetet persze hosszas viták előzték meg, hogy mikor, hogyan, miben vigyék, de végül sikeresen dűlőre jutottak. S bizony, azt a tényt sem hagyták figyelmen kívül, hogy Sári (mert a gyerek erre a névre keresztelte a hím sünit) valósággal kisajátította azt a növényt. Persze mi tagadás, formás kaktusz az, nem is volt olcsó, s fáradság is van benne, hogy ilyen szépen növekedett, de az a tüskéshátú még a végén visszaszökne, ha nem együtt vinnék az erdőbe őket.

Így történt, hogy egy friss vasárnap, egy vászontáskában a mi sünink és barátja, a kaktusz az erdő egyik tisztására költözött. Sári még sokáig nem tántorított a távoli mellől, s akkor is csak nehéz szívvel, mikor a serdülő kor küszöbét átlépve felnőtt, s már valóban rátalált saját fajtársaira. Sosem felejtette el az ő mozdulatlan barátját, akinek örökké hálás maradt.

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom