Hű magány velem,
árnyékát követem,
illata körbeleng
nem szűnő éjeken.

Vizeken úszik,
leveleken megcsillan,
utakon feltűnik,
holnap tán elillan.

Fák lombjával ölel át,
felhőkkel száll alá,
éles fogakkal harap át,
csak álmomban nem vigyáz.

Szavakban elhalkul,
szívemben otthonra lel,
csuklómon megszorít,
takarómmal beborít.

Csillagokban nekem fénylik,
ablakomon kopogtat,
csókokat elriaszt,
küzdelmekkel nyújt vigaszt.

Hálás, mert velem él,
köszönt a Hold, ő zenél,
ölelésben eltaszít,
napfényben elvakít.

Hű magány engednélek,
utoljára hallgass,alkut kérek,
engedem néha megkeress,
de csak távolból integess!