Emléképbe mélyen bevésett
szülői ház.
Fehér falad a fényben vibrál,
tetődön fodrozik a nád.
Képzeletben ablakodon kitekintek
a kertből rózsák felém intnek.
Orgona is nyílik ottan,
s muskátli az ablakokban.
Fehérhajú édesanyám!
Ki e virágok s a család
ápolója voltál,
Te sem lakod már e házat.
Elköltöztél messzire,
ahonnan nem tér vissza
senki sem.
De szivemben itt maradtál,
s köszöntelek Anyák Napján.
Virágomat már csak a sírodra
tehetem, s
e szép napon Rád emlékezem.
Óh! Te szerény, de fenséges
szülői ház!
Gyermekkorom otthona voltál.
Ma omladék lehetnél,
de az sem vagy már.
Utólért az elmúlás,
falaidat lebontották.
Recsegő nád s gerendák
volt az utolsó sóhajtás.
Új, többszintes, módos ház
büszkélkedik helyeden,
de amilyen voltál
soha nem feledem.
Szivem, lelkem fogva tartja
lényedet,
míg élek, ott más nem cseréli
helyedet.