HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48265

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: eszesgFeltöltés dátuma: 2006-07-11

A csomag


A nap régen csiklandozta már a fák leveleit, amikor Kincses Marci bácsi kicsoszogott az előkertbe, és lefeküdt az almafa alá kikészített öreg nyugágyába. Jó volt így a gyönyörű nyári reggeleken elnyúlni és hallgatni a madarak csilingelő énekét, érezni a harmatos fű illatát, és látni az égre rajzolt borzos felhőket, amint fáradhatatlanul rótták mérföldes útjukat.
Marci bácsi, amikor csak lehetett mindig így múlatta az időt. Pihent és ábrándozott a régi emlékeken. És ha valaki megszólta a faluban, akkor a katonaévekre és a hivatalban eltöltött évtizedekre hivatkozva joggal mondhatta, hogy munkálkodott ő eleget egész életében, így kijár neki a restség vénkorára. Hát csak pihent és ábrándozott.
Azon a reggelen is azt tette, amikor a postás Gyurka megállt a vaskapu előtt, és hatalmas táskájából egy aprócska kis csomagot varázsolt elő.
- Marci bácsi! - kiáltott be a kerítésen.
Az öreg meg sem mozdult. Nyugodtan feküdt tovább a kerti ágyon emlékeibe temetkezve.
- Hahó! Marci bácsi! Kincses Márton! - próbálkozott újra Gyurka.
Marci bácsi meghalhatta, hogy szólítják, mert hirtelen talpra ugrott.
- Kincses Márton törzsőrmester jelentkezik!
A postás kissé meglepődött, aztán elmosolyodott.
- Marci bácsi csak én vagyok az, a Gyurka. Csomagot hoztam magának.
- Csomagot? - nézet rá kérdőn az öreg.
- Igen csomagot. Magának küldték, valami Radics Péter vagy ki a csoda.
- Radics... Radics... De ismerős ez a név. - mélyedt gondolataiba Marci bácsi.
- Na átveszi, vagy nem? - érdeklődött a postás, majd válaszra sem várva elővette füzetét, hogy felvezesse a csomag számát.
- Itt kellene aláírni. - nyújtotta oda a füzetet Marci bácsinak.
A ráncos kéz a toll után nyúlt és lassú, megfontolt írással odakanyarította a nevet. Kincses. Csak így egyszerűen. Kincses.
Gyurkának ennyi is megfelelt. Elrakta füzetét és átnyújtotta a gondosan becsomagolt dobozkát.
- Vajon mi lehet benne? - mormogta maga elé az öreg. - Radics... Radics... Hm. Hol hallottam már ezt a nevet?
- Na, a viszont látásra Marci bácsi! - köszönt el Gyurka a gondolataiba burkolózott öregtől.
- Hogy? Mi? - kapta fel a fejét Kincses Márton - Ja! Áldjon Isten Gyurka! Áldjon Isten!

A szobában félhomály uralkodott. Marci bácsi az íróasztalánál ült és az asztalon heverő csomagot nézte. Radics... Nem tudta hova tenni a nevet. Olyan ismerősen csengett, de a név ismételgetésével még a legparányibb emlékmorzsát sem tudta előcsalogatni, pedig a jó öreg szürkeállomány még mindig tökéletesen működött.
- De mélyen vagy! A kutyafáját! De mélyen! - bosszankodott, miközben a ködös múlt végtelenbe vesző fonalait próbálta kigabalyítani. - Megtalállak, ha addig élek is!
Veronka néni csörtetett be ekkor a szobába. Valami szakácskönyvféle után kutakodott a könyvektől telezsúfolt szobában. Már egy jó ideje bíbelődött, amikor nyugtalankodni kezdett. Nagyon erős hiányérzet tört rá. Nem a könyv miatt, mert azt tudta, annak a polcon kell lennie, azt úgyis megtalálja. Más munkálkodott a lélek tájékán. Valami hiányzott. Abbahagyta a keresést és megfordult. Akkor látta csak, hogy férje az asztalnál egy csomagot bámul.
- Aha! - eszmélt föl. - Marci! Te csöndbe vagy. Hogy lehet ez? Nem förmedsz rám, hogy csak így berontok a szobába? Marci? Hallod, amit mondok?
Az agg férfi mintha nem is lett volna a szobában. Réveteg tekintettel ült és keresett valamit, amit valahol az évek sűrűjében elveszített. Egy eseményt. Egy történést, amihez egy név kapcsolódik. Radics. Radics Péter. Egy ismeretlen ismerős, aki szemtelenül hátat fordított a jelennek, és az istenért sem hajlandó előjönni és azt mondani, hogy: Itt vagyok, te szamár!
Semmi, csak néma sötétség. Miért?
Veronka néni ijedten nézte a kővé vált öreget. Tudta, itt valami nagyon nagy dolog van készülőben. Itt most pisszeni sem szabad. Itt most el kell viselni a csöndet, a feszült pillanatot. Ilyen még nem volt sohasem.
- Radics Péter! - szólt halkan a férfi. - Ki vagy te múltbéli kísértet? Ha nem jössz elő, hát kirángatlak odúdból.
A csomag felé nyúlt. Lassan megtapogatta, végigsimogatta. Egy egyszerű karton doboz volt zsírpapírba csomagolva. Úgy, mint régen a háborúban. Mindig ilyen csomagokat kapott otthonról is. Zsírpapírba csomagolt otthoni illatokat. De jó volt a fronton beleszagolni az igazi hazai levegőbe. Puskalövésektől süketen szívta magába a régi parasztház dohos, penészes szagát, amit a csomagolt holmi árasztott. Micsoda erőt adott az akkor. Erőt, hogy hazatérjen. Anélkül talán ott ragadt volna mindörökre, mint megannyi társa. Daru a langaléta fuvaros, Rádiós, Pöttyös Ferkó meg a Hamu, aki képes volt egy nap annyi cigit elszívni, amennyihez hozzájutott. Ez néha hat vagy hét dobozt is jelentett naponta. Kedves régi emlékek. Kedves régi cimborák.
- Radics!!! - hasított belé a felismerés. Szemei kikerekedtek és mint egy őrült úgy tépte le a dobozról a papírt.
Az eszmélés pillanata volt ez. A múltbéli kísértet fellebbentette fátylát, ami mögött ott rejtőzött a jól ismert arc. A mindig frissen borotvált, naptól cserzett, életvidám, mosolygós arc. Aki mindig tréfálkozott mindenkivel, aki hazárdjátékot csinált még az életből is, aki igazi életművésznek számított közöttük a harctéren. Radics a Kocka. Merthogy így hívták, mivel mindig volt nála két dobókocka. Az egyik kissé "feljavítva", hogy mindig a megfelelő számokat dobja, ha kell, a másik meg a sors keze alatt tette a dolgát. Ha játékról volt szó, akkor a feljavított változat került elő sűrűbben a zsebből. Hamu örült ilyenkor a legjobban, mert általában cigaretta volt a tét, s mint Kocka jóbarátja, gyakran számíthatott nagyobb részesedésre a zsákmányból. Viszont a többiek sem maradtak zsákmány nélkül. Daru az italt részesített előnyben, így külön kérésre mindig volt egy-két üveg vodka az elnyerhető "ajándéktárgyak" között, amit szívesen vett a Rádiós, meg a Pöttyös Ferkó is, de jómaga, Kincses Marci sem maradhatott ki az osztozkodásból, lévén ő volt Kocka kabalája. Egyrészt a neve miatt, mivel Kocka úgy tartotta, hogy a Kincses név jó ómen minden játékhoz, amit nyereményre játszanak, meg amiatt is, hogy ő szervezte le ezeket titkos kis összejöveteleket az idegenből jött katonákkal. Jó mulatság volt. Először. De aztán kivezényelték őket, és a játék egyre jobban elmaradozott. A cinkelt kocka a zsebben maradt és az igazi került elő. Egy-egy bevetés alkalmával Kocka mindig dobott. Először magának, majd a többieknek is. Nem tartotta szerencsés dolognak, ha bevetés előtt egyes, vagy hatos jött. Kezdetben ugratták ezért a babonája miatt, de amikor rendre bejött a jóslat egy sérülés formájában, vagy éppen mellőlük lőttek ki valakit a lövészárokból, elhallgattak az élcelődő szavak. Tudták mindannyian, hogy a dobókocka igazat mond. Mint akkor, ott. Az utolsó bevetésen. A legszörnyűbb bevetésen. Egy lőállást kellett bevenniük, ahonnan folyamatosan záporoztak az orosz golyószóró lövedékei. Nem lehetett mást hallani, csak a lövészárok deszkáiba csapódó pattogó, sivító hangot, ami nem akart megszűnni. Folyamatosan ott hirdette a földbe és fába maró éles kopogásával, hogy a pokol kapuja nyitva áll, s a kapun keresztül sötét lelkek jönnek el, hogy az élőktől elrabolják mindazt, ami fontos, az életet. Ezeket a lelkeket kellett elkerülni.
Kocka dobott. Először magának. Hatos. Félt. Nem akarta elhinni. Még egyszer dobott. Hatos. Harmadszorra már nem merte megkísérteni a sorsot. Gúnyos, szomorkás mosollyal nyújtotta át Hamunak a kockát. Hamu is dobott. Hatos. A barátok szeme tágra nyílt. Félelem tükröződött bennük. Daru nagyot nyelt, mert átadta neki a dobókockát. Daru csukott szemmel dobta le a földre a játékszert, ami most életekről döntött. Hatos. Mindenkinek földbe gyökerezett a lába. Érezték a pokolból feljövő rothadó hús szagát. Szédültek. Reszketett minden tagjuk. Hihetetlennek vélték mindazt, ami az elmúlt percekben történt. Azt pedig, ami ezután történt, az ördög játékának titulálták, aki már fél kézzel feléjük nyúlt, hogy az izzó tűzbe rántsa le őket magával. Rádiós, Pöttyös és Marci is hatost dobott. A szívük a torkukban dobogott. Nem hallottak már sivító golyókat kopogni, nem hallották a tompa becsapódásokat a földbe. Egy valamit hallottak. Az értük sikoltozó sötét lelkek vérszomjas, őrült énekét.
- Támadás! - hangzott a vezényszó, és a többiekkel együtt mozdulva, mind az öten kábultan, a félelemtől megbénultan másztak ki a lövészárokból. Nem tudták, hol vannak, merre mennek. Csak a golyószóróból felcsapódó tűzcsóvát látták, ami egyre nagyobb lett, s ami elborított mindent.
Rádiós kapta az első találatot. Először nem vették észre. Egyszer csak már nem volt sehol. Nem volt mellettük. Azután Daru is eltűnt. Ekkor eszméltek először. A homály, a köd oszlani kezdett, és végtagjaik bénultsága is kezdett fölengedni. Újra hallották a mellettük elsüvítő golyók zaját, meg azt a néhány robbanást, amit az orosz gránátok okoztak. Tudták, hogy két társuk nem tudta elkerüli a csatatéren kószáló üvöltő lelkeket. Tovább, csak tovább. Menni és nem meghalni. Egy ordítás jobbról. Hamu elbukott. Lábát térdnél kaszálta el záporozó lövedék. Pöttyös próbálta meg egy üregbe bevonszolni, de őt is elérte a végzet. Egy méterre az üregtől elesett. A lelkek fogságába került, s ők bilincsbe verve húzták maguk után a kétségbeesett katonát. Nem megállni. Menni és nem meghalni. Menni, amíg a láb bírja, amíg nem keresztezik az utat kósza fekete árnyak, sötét, gonosz lelkek. Menni, menni és menni, addig menni, ameddig vége nem lesz. Ahol már megszűnik a golyószóró ütemes kerepelése, ahol már nem érződik a puskapor szaga a levegőben, ahol már nem marja a testet a hullaszaggal átitatott izzadság, ahol már nincsenek romok, ahol már nincsenek háborúk.
Ketten maradtak az ötből. A Kocka és kabalája, a Kincses. Ők ketten tudtak csak addig elmenni, ahol már nem volt háború. Hazatértek. Szomorúan, megtépázott külsővel, meggyötört lélekkel, üresen. Útjaik elváltak. Soha többé nem látták egymást.
És most itt van egy doboz a sötét múltból, amit Kocka küldött. A doboz kinyílt, s két dobókocka gurult ki belőle az asztalra. Az egyik hatost, a másik négyest mutatott. Marci bácsi felvette őket, és jó sokáig ott tartotta tenyerében. Aztán dobott. Az egyik kettest mutatott, a másik hatost. Furcsa szemmel nézte a hatost és utána nyúlt. Újra a "hatos" kockával dobott. Megint hatos.
- Te jó ég! - sóhajtott fel döbbenten. - A cinkelt kocka!
Sokáig ült némán a dobókockára szegezett tekintettel, amikor szeme sarkából észrevette, hogy egy levél kandikál ki a karton dobozból. Kivette a levelet, felbontotta, majd olvasni kezdte.

"Szervusz Kincses!

Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy már nem vagyok az élők a sorába. Nem bánom különösebben, hogy távoznom kell. Elég volt már az életből, hiszen amióta hazajöttünk nem volt nyugtom soha többé. Rájöttem, hogy azon a napon én küldtem halálba barátainkat, s hogy mi életben maradtunk, csak a csodának volt köszönhető.
Mint azt Te is tudod, mindig két kocka lapult a zsebemben, s akkor ott a "nyerő" került ki zsebemből. A szívemben lakozó félelemtől nem vettem észre ezt a katasztrofális baklövésemet, s később sem eszméltem fel arra a furcsaságra, hogy mindannyian hatost dobtunk. A sors akaratát láttam beteljesülni az egymás után következett balul sikerült dobásokban. A babona elvette az eszemet. Féltem és reszkettem, s hogy Ti is féltetek misem bizonyítja jobban, minthogy egyikőtök sem szólt e furcsaságról. Hittük, hogy ez a sorsunk, s hittük, hogy mindannyian ott pusztulunk. De mi mégis megmenekültünk. Mi ketten csupán. Úgy tűnik a sors keze mégis közbe szólt. Utolsó levelemben a még egyetlen élő cimborámhoz fordulok. Hozzád, és bocsánatodért esedezem, azért, amit tettem. Azért, mert elhitettem veletek a halált, s azért mert négyen ezt el is hitték.
Kérlek fogadd el őszinte bocsánatom jeléül a két legféltettebb kincsemet, ami végül az én sorsomat is megpecsételte, és őrizd meg őket az utókor számára. Az egyik az életet és az igazságot hirdeti, a másik meg a halál és a hazugság hírnöke.

Őszinte tisztelettel, barátod: Kocka"

- Nem a Te hibád kedves, öreg barátom. Nem a Te hibád. A sors vezette kezedet aznap, s akiknek meg kellett halniuk meghaltak, akinek az élet jutott osztályrészül, éltek tovább. Nem a Te hibád. - motyogta maga elé Marci bácsi, miközben szépen összehajtotta a levelet és a két dobókockával együtt az asztalfiókba tette.
Az emlékektől szabadulva felnézett. Akkor vette csak észre, hogy felesége bent van a szobában, és figyeli őt.
- Nahát anyus, észre sem vettelek. - mondta immáron mosolygós arccal. - Ugye mondtam, hogy csendben is el tudod végezni a dolgodat. Nem kell ahhoz mindig nagy csinnadratta.
Azzal felállt, kisétált a kertben lévő nyugágyra és jólesően elnyúlt rajta, mert jó volt kint feküdni, hallgatni a madarak csilingelő énekét, érezni a harmatos fű illatát, és látni az égre rajzolt borzos felhőket, amint fáradhatatlanul róják mérföldes útjukat

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2013-01-28 11:30:49

válasz T. Pandur Judit (2013-01-26 23:12:17) üzenetére
Kedves Judit!

Mivel elég régen írtam ezt a novellát, újra el kellett most olvasnom, hogy tudjam az események szövését. Tudatosan biztos, hogy nem mintáztam senkiről Marci bácsit. Amolyan fantázia szülöttje ő. Arra is emlékszem, hogy nagyon élveztem ennek a történetnek az írását. Volt egy végcélom, amit el akartam érni, és hagytam, hogy a fantáziám girbe-gurba utakon elvigyen felé. Szeretem a fantáziára bízni a történetek folyását. Sokkal érdekesebb dolgok tárulnak fel, mint amelyek az előre meghatározott eseményekben rejlenek.
Köszönöm az értékelést, és a javaslatot!

Üdvözlettel:
Sanyi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4889
Időpont: 2013-01-26 23:12:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sanyi!
Az idős korában, az elméjében a régi események, és nevek után kutató főhős nagyon emberi. Nem tudom kiről mintáztad, de jól sikerült megformálnod.
Remekül ábrázolod, hogy a háború rémségeit - legalább percekre - elfelejteni segített Kincses bácsiéknak a szerencsejáték. Végül sorsjáték lett a kockázásból...
Érdekes a történet a cinkelt kockáról, ami valósággá tette a halálfélelmet.
Judit
/Csak egy apróság nem tetszett a történetedben, a madarak csilingelő éneke. A csilingelő helyett jobb lenne a zengő ének, vagy a csattogó ének./
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2006-07-15 13:44:01

Tetszett a történet, bár a háborús részben kicsit erőletetettnek éreztem az ördögös-sötét lelkes hasonlatot. Az idős házaspár viszont szuper lett!
Szenior tag
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2006-07-13 21:38:52

Oh, aza hosszú háborús hangulat kell ám ;]
Ennek örömére most majd én is beküldök egy háborúsdit, amit még évekkel ez előtt írtam húgomnak irodalomjára... Jó, kicsit csaltunk :DDD
Alkotó
Mishu
Regisztrált:
2006-06-08
Összes értékelés:
503
Időpont: 2006-07-13 20:51:12

Nekem is tetszett. Teljesen beleéltem magam :-) Gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-07-13 17:43:05

Nekem is tetszett, egy kicsit hosszúnak találtam a háborús leíró részt, de lehet, hogy csak azért, mert lány vagyok...De egy teljes hangulatot áraszt magából, át lehet érezni a helyzetet! Gratulálok
Szenior tag
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2006-07-12 22:21:18

Szerintem jó lett, nekem nagyon tetszett. Főleg a vége felé, mert egész elérzékenyültem :) Ezt küldted be az ABC-re? :)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Csak úgy címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Sakkjátszma címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

Vox humana alkotást töltött fel Visszanéző címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)