HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47963

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: ChagrinFeltöltés dátuma: 2008-08-27

Rémállatkert

Állatkert - ez áll a táblán. Egy baljós, sötét ház homlokzatán betűzöm ki a kopott szót. Miért nem inkább Szörnykert? Démonok tárháza? És miért nincs itt senki? Miért olyan sötét az épület? Miért nem süt ide a nap? A szüleim belökdösnek a leszakadt kapun. Gazos a kis előkert. Az aula pókhálós, mocskos, a falon iszamós, fekete foltok. Vér. Nem értem, miért kellett nekünk idejönnünk. A jegypénztár pókhálószerűen betört ablaka üresen ásít. Szüleim könyörtelenek. ,,Bemegyünk, vitának helye nincs!" Nem is szólok. Néhány bankjegyet helyeznek a pénztár mocskos párkányára. Ezek nem látják, amit én? Talán hallucinálok? Tovább megyünk. Az előcsarnok egy még sötétebb folyosóra nyílik. Jól látom, hogy a fal tövében egyenruhás biztonsági őrök, és turisták fekszenek holtan? Itt valami nagyon nincs rendben. A család többi tagja közömbös arccal megy, nem néznek a hullákra. Az öcsém véletlenül odébbrúg egy vödröt. Észre sem veszi. Nekem azért feltűnik, ahogy a fémveder hangos csattanással landol a fal tövében. Egy lerágott kéz kapaszkodik bele. Borsódzik a hátam ettől a helytől. Végre vége a nyomasztó folyosónak. A szüleim még megjegyzik, milyen szépek voltak a falat borító állatos festmények. Visszanézek. Festmények? A fal fekete. Egy zsebkendővel elmázolom a mocskot. Egy oroszlán vidám arca bukkan elő. Vér... Kisebb szobába érünk. Két lift, egy ajtó, a lépcsőházba vezet. Az öcsém szórakozásból lenyomja az egyik lift vezérlőjét. Hangos csattanással indul el, lefelé megy a kis kabin. Az üresen árválló fülkét baljós feketeség tölti ki. Siettetem őket. Ki tudja, mi mászik elő a visszatérő liftből. A lépcsőn megyünk. Szokatlanul tiszta. Ez alatt azt értem, hogy nem borítja vér, és oszló belek, csak évtizedes por. A legfelső emeletig megyünk. Majd leszakadnak a lábaim. Apám feltárja az ajtót, elvakít a fény. Kilépünk a sötétségből. Gondosan becsukom a lépcsőház ajtaját. Paranoiás vagyok talán? Inkább legyek pszichopata, mint szörnyeledel. Egy kis erkélyen állunk, mely körbefut az épület falán. Alattunk erdő, benne az állatok lehetnek. Üvegtető felettünk, itt ott betörve. Csak a jégeső miatt, ugye? Nincsenek itt például óriási, mutáns denevérek, akik ott közelednek. Milyen buta gondolat. Körbesétálunk. A falba ágyazva terráriumokat láthatunk. A legtöbb feltörve, lakóik eltűntek, vagy holtan fekszenek odabenn. Vérmocskos táblák mutatják, mi az, amit látnunk kellene. Ki lehet az, akinek ezek a szőrmókok és kígyók szolgáltak eledeléül? Csak ne fussunk össze vele. A testvéreim holdkórosként mutogatnak a döglött állatokra, az üres terráriumokban rejtőzködve vélik felfedezni a lakókat. Istenem... Miért nem látják azt, amit én? Lentről hallok valamit. Lenézek. Óvatosan kihajolok egy picit. A bozótban állatok mászkálnak. Etetés lesz? Fekete bundák, hártyás szárnyak, éles fogak villannak elő a növények takarásából. A családom vidáman nevet. Tudnom kell, mi történik. Beteg vagyok? Vagy velük nem stimmel valami? Táskámból előveszek egy szikkadt szendvicset. Ledobom. Hangos csattanással zárul össze egy hatalmas állkapocs, majd felnéz valami. Még kér. Menekülési útvonalamat tervezem. A lépcsőház ajtajához megyek. Óvatosan belesek a kis üvegablakon. Sötét alakok néznek vissza rám. Sikerül elfolytanom egy sikítást. Eltorlaszolom az ajtót. Nem erőlködnek kijutással. Azt hiszem, a sötétség leszálltát várják. A lifttel nem merek próbálkozni. Sötét hely. Nem is tudom, működik e egyáltalán. Mindenesetre jó hely a denevéreknek. Közben már szürkül az ég. Egy óra és kutyaeledel lesz belőlünk. A tetőre nézek, a lyukakat szemlélem. Talán ott ki tudok jutni. Az egyik az erkélyünk fölött van. Nem érem el. Hirtelen ötlettől vezérelve apámhoz fordulok. ,,Apu, ott egy kismajom. A nyakadba ülhetnék, hogy megsimogassam?" ,,Nem vagy te már ehez egy kicsit túl nehéz?" -mosolyog rám. ,,Dehogyis. Kérleeek!" Enged a szelíd erőszaknak. Leguggol, a vállára ülök, így elérek egy fémgerendát, rákapaszkodok. Innen már nem nehéz kimásznom. A szüleim a továbbiakban nem foglalkoznak velem. Én sem velük. A tetőn sétálok. Az üveget kerülöm, csak a fémkereten lépkedek. Két létra vezet le innen. Az egyik a sűrűn benőtt, bozótos hátsó kertbe. Nem jó választás. A másik az előkertbe, ahonnan csak pár lépés az utca. Ott emberek mászkálnak, autók állnak. Kicsit rozogább a másiknál, de ezt választom. Lassan mászok lefelé. A koszos üvegen belátni picit. Már elindultak feléjük az állatok. Nem segíthettem rajtuk. Vagy mégis? Mindegy. Most már örülhetek, ha egyáltalán élve kijutok innen. Vége a létrának. Futás. A lábamat indák fonják át. Letépem őket, s botladozom. Amint a járdára érek, vége szakad a rémálomnak. Kissé szakadtan, zihálva rogyok az aszfaltra. Elgyötörten nézek körbe, de nem látok. Vége. Mindennek vége. Túléltem. Most már pihenhetek.

Egy orvosi szobában ébredek. A kezelőágyon fekszem, mosolygó emerek állnak felettem. Fejemet valaha fehér, vizes kendővel hűtik. ,,Jobban vagy? Hogy érzed magad?" -stb. kérdések. Szétnézek, közben megnyugtató válaszokat adok. A gyógyszeres szekrényt valaki feltúrta, tartalma félig a földre szórva. Orvosi szerszámok a padlón. Más körülmények közt talán tetszene a hely. Rendetlenség, kosz. Az embereknek semmi sem tűnik fel. Egy sárga lámpa, reszketeg, halvány fényében állunk. A törött ablakon át a naplemente utolsó perceit láthatom. ,,Hol vagyunk?"-kérdezem. ,,Az állatkert rendelőjében, az orvos ma szabadnapos, de legalább kényelmesen pihenhetsz itt." Sejthettem volna. Az emberek az ajtó felé indulnak. ,,Hová mennek?" Semmi felelet. Becsukódik az ajtó. Fájdalmas nyögések, ordítás, csontok ropogása. Ez nem lehet. Miért hoztak vissza?
Ülök, magam elé meredek, gondolataimba mélyedek. Olyan különös ez az épület. Ha kialszik a fény, meghalok. Még mindig rosszul érzem magam. Visszafekszem, az oldalamra fordulok. Az ajtót kémlelem. Egészen elcsendesültek mögötte. A lámpa egyet pislan. Eláll a lélegzetem, a fény visszatértével újra kapok levegőt. Lépteket hallok. Cipőkét. Egy emberi lény talán? Valaki lenyomja a kilincset.
Én vagyok az. A saját lépteimet hallottam, és az én kezem babrál a kilinccsel. Talán kezdek megőrülni. Nyikorogva távolodik az ajtó. Magától. A villany kialszik. Most meg fogok halni? Neszezés, motozás előttem a sötétben. Valami elkapja a lábam, és húz. Hanyattvágódom, fejem a padlónak ütődik. A mocsokban csúszok. Éles fogak mélyednek belém mindenhol. Még egy utolsó lélgezet. Aztán egy sikoly. AZ állkapcsok egyszerre tépik a húst.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2011-07-23
Összes értékelés:
5
Időpont: 2011-11-13 22:26:47

Igen, az álom jelleg eléggé érezhető, ha az volt a célod, hogy ezt az atmoszférát átadd, ügyesen tetted. :)
Alkotó
Regisztrált:
2008-08-21
Összes értékelés:
2
Időpont: 2008-08-28 18:14:25

Kuviknak- épp ezek a lezáró mondatok nem akartak összejönni, meg amúgy is meg akartam ölni a főhőst, ezért írtam a második a szakaszt

Phoenixnek- a történet egy álom alapján készült. csak a végét változtattam meg
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-08-27 18:43:15

Csatlakozom; nekem is tetszett! Az első szakasz talán önmagában is megállná a helyét - vagy elég lenne pár rövidebb, tömör és velős mondat lezárni a benne leírt borzalmakat -, de így is elég jó. Gratulálok! Jó kis írás!
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-08-27 15:19:04

Hú, ez nagyon tetszett!! Nagyon izgi. Az tetszik a legjobban, hogy csak te látod a borzalmakat, mások nem. Megkérdezhetem, hogy született a történet ötlete?

Üdv.: Phoenix

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Bal/eset címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egy hullámhosszon című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelmek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A könyvkiadás rákfenéje című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Gyermekkorom I. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egy hullámhosszon című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Szerelmek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel A szív szava címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Virtuális valóság VIII. rész címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Szerelmek címmel a várólistára

Etelvaria alkotást töltött fel A könyvkiadás rákfenéje címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Murmur jelenti 17. Csend legyen! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)