HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47299

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2008-10-23

Az ünnep


Nagyon sötét volt. Nem égett a szobában a villany és az utcáról sem szűrődött be semmi fény az egész utcafrontot elfoglaló félkör alakú hatalmas ablakon. Ketten álltak a kiságya mellett. Csak a suttogásuk alapján tudta, hogy a szülei azok.
- Cssss, csendben legyél, csendben, nagyon csendben! - suttogta az anyja.
- Gyere, gyere gyorsan, le kell mennünk! - mormolta egészen halkan az apja.
Erős kezek emelték ki a kiságyból és állították le mezítláb a jéghideg földre. A kezét ügyetlenül dugdosták bele a télikabátja ujjába. A pizsamája volt csak rajta, amiben lefektették.
Hallotta, amint a földön körbe-körbe kezek tapogatnak a lába körül, a kiságy alatt. Aztán valami halk koppanással eldőlt.
- Siess már! - suttogta az apja.
A télikabátja után a cipőjét kezdte a meztelen lábára felhúzni az anyja. Nehezen mozgott, szuszogva térdepelt előtte.
Aztán elölről kezdődött a tapogatás a földön. Majd egy halk csosszanás, ahogy beleakadt a tapogatózó kéz a másik kiscipő fűzőjébe és meghúzta a cipőcskét a földön.
Az anyja felsóhajtott. A vaksötétben a másik lábát is nagy nehezen belenyomta a magas szárú barna cipőbe.
A cipő nyelve begyűrődött a lába mellé és nagyon nyomta. Nem mert megszólalni. Nem értette mi ez az egész. Vasmarokkal fogta meg az apja a kezét és elindultak a sötétben. A megkötetlen cipőfűzőben botladozva csoszogott abba az irányba amerre húzták. A vaksötétben kifelé botorkáltak a lakásból, ki a sötét körfolyosóra.
Az egész ház talpon volt. A hatalmas Bécsi utcai ház minden lakója a körfolyosókon tolongott. Csak annyi fény volt, amennyi a késő őszi éjszakai égről szűrődött be a ház gyomrába. Mint a sötét árnyak mozogtak a nagykabátok, mind, mind egy irányba a lépcsőház felé. Ők is oda tartottak. Amikor a lépcsőkön lefelé kezdtek menni, nem bírta már tovább, megszólalt.
- Pisilni kell! - mondta sírva.
- A fenébe! Most mehetünk vissza! - hallotta az apja hangját.
Megfordultak és a lefelé igyekvő emberek sötét tömegeit ügyetlenül kerülgetve, a lépcsőkorláthoz lapulva, felküzdötték magukat azon a néhány lépcsőfokon, amit addig megtettek. Visszabotorkáltak a lakásba, aminek az ajtaját be sem zárták, amikor kijöttek. Az előszobában kinyílt egy ajtó, amely mögött ő még sohasem járt. Valaha WC lehetett itt, de valaki a WC csészét leszedte, a helyén csak egy lyuk volt a földben. Az anyja betolta őt a kis helyiségbe és kétségbeesetten mondta:
- Ez így nem fog menni, semmit sem látok!
Akkor az ajtó takarásában, az apja tenyerében meggyulladt egy szál gyufa. A sötétség után vakító fényt árasztott, ahogy lobogva égett a férfitenyér mélyén. Az anyja lerángatta róla a pizsamanadrágot és a földben lévő lyuk felé tolta.
- Siess, pisilj bele gyorsan! - biztatta őt. Abban a pillanatban végsőt lobbant a gyufaszál. Megmerevedett félelmében. Nem tudta hol van a lyuk a földben. Eddig még sohasem volt itt. A szobában bilibe végezte a dolgát, ha itt volt, amit aztán az anyja kivitt a szobából. Neki nem volt szabad vele menni.
A sötétben meggyulladt egy újabb gyufaszál. Az anyja a lyuk mellé állította.
- Guggolj le és pisilj a lyukba! - biztatta őt türelmetlenül.
Azonban ő rémülten nézte a lyukat, a gyufa fényében benne megcsillanó fekete vizet. Úgy érezte, már nem kell pisilnie.
- Már nem kell... - hüppögte rémülten. Az anyja felhúzta a pizsama nadrágját és sóhajtott, amikor a második szál gyufa is ellobbant. Elölről kezdődött a botorkálás ki a lakásból, végig a folyosón, le a lépcsőn. Most már sokkal kevesebben voltak a körfolyosókon és a lépcsőházban. Gyorsan megtették az egy emeletet, azonban amikor leértek nem mentek ki a kapun az utcára. Tovább mentek a lépcsőn, le a pincébe. A pinceajtó fölött egy gyér fényű kis izzó világított a lépcsők takarásában. A falra egy nyilat festett valaki és fölötte hatalmas betűket látott, amiket nem ismert, nem tudott még elolvasni. Beléptek az ajtón. Egy keskeny rövid folyosóról egy nagy terem nyílt, teli emberekkel. Fából ácsolt padokon ültek a terem középső részén, a terem szélén pedig székeken, sámlikon. Halkan beszéltek egymással, de a halk mondatok koppanva, fortyogva töltötték meg színültig a hatalmas helyiséget.
- Nincs már hely! - fordult vissza az óvóhely ajtajából az anyja.
- Maradjatok itt az előtérben! - rendelkezett az apja és sarkon fordult, kiment.
Az anyja a falhoz támaszkodott. Elengedte a kezét, álmosan hunyorgott.
- Mikor megyünk a nagymamához? - kérdezte, de az anyja nem válaszolt.
Jó sokáig álltak ott, a falnál. Emberek jöttek le, végigsiettek a folyosón, eltűntek a nagyterem gyomrában. Mások onnan jöttek ki és feszült arccal, óvatosan nekivágtak a sötét lépcsőháznak.
Az apja megpakolva érkezett. Lerakott mindent, ami nála volt és megtelt a kis folyosó. A jövés - menés lelassult. Mindenkinek meg kellett kerülni a kupacot. Az apja néhány szál koszos deszkát rakott le a folyosó egyik fala mellé. A deszkákra egy bordó mintás rongyszőnyeget terített, amit a lakásból hozott le. Arra került az ő matraca, amit a kiságyából vett ki. Letakarta egy vastag pokróccal, rátett egy kispárnát, és egy újabb vastag pokrócot.
- Bújj be ide! - szólt hozzá és ő elkezdte kigombolni a télikabátját.
- Nem, ne vedd le, hagyd magadon! - rendelkezett az anyja. Engedelmesen lefeküdt a földre, a matracra. Az anyja betakarta a pokróccal és nagy megkönnyebbülésére lehúzta azt a cipőt, ami nagyon nyomta a lábát, majd a másikat is.
- Maradj most itt, nem szabad felkelni innen, amíg vissza nem jövünk érted! - mondta az apja ellentmondást nem tűrően. Azzal kimentek az ajtón és eltűntek a szeme elől.
Eleinte fázott, aztán átmelegedett a pokróc alatt. Még soha sem volt sehol egyedül. Ennyire egyedül. Nem voltak itt a szülei, sem a nagymamája, sem a nagynénje. Mellette jöttek - mentek továbbra is az emberek. Ő csak a lábukat látta.
Néhányan megbotlottak a matracában.
A nagyteremben elhalkult a beszélgetés moraja, hortyogás hallatszott ki. Ha benézett, ott is csak a lábakat látta. Kinyújtott, egymásra tett, egymásba kulcsolt lábakat. Nadrágos és harisnyás lábakat.
Néha biztosan elaludt, aztán felriadt. Nem tudta mennyi idő telt el amióta lefektették ide. Nagyon soknak érezte. Már nagyon régóta magára hagyták. Nem tudta, hogy még éjjel van, vagy már nappal. Az emberek mindig mászkáltak mellette. A nagyteremben mindig horkolt valaki, mások mindig beszélgettek. Hallgatta a sistergő, forró hangokat, de nem értette, hogy mit mondanak. Senki nem szólt hozzá. Nagyon félt. Azt gondolta, hogy a szülei örökre itt hagyták.
Tulajdonképpen nem lakott a szüleivel. A nagymamájánál élt, amióta csak megszületett. Néhány hónapja minden szombat este eljött érte az anyja érte és elhozta ide, magukhoz. Vasárnap esténként pedig visszavitték a nagymamához. Nem szeretett itt lenni. A lakásnak csak egy szobáját ismerte, mindig ott voltak. Ott mosakodtak egy falra szerelt mosdónál, ott főzött az anyja egy kis villanyrezsón. Furcsa ételeket kellett itt ennie nem olyanokat, amiket a nagymamája főzött. Itt nem voltak játékai és nem nagyon törődtek vele a szülei sem. Egymással voltak elfoglalva. Valami idegen nyelven beszélgettek egymás között, hogy ő ne értse. Ha hozzászóltak, csak parancsolgattak. Ismeretlenek voltak a számára és kicsit félt tőlük. Ha szerintük engedetlen volt, az apja megütötte. Pedig legtöbbször csak nem értette, mit akarnak tőle.
Most sem értette. Miért hozták őt ide? Miért hagyták itt? Mikor jönnek vissza? Kik ezek az emberek körülötte?
Csak feküdt, feküdt ott a folyosón, ahol hagyták, nem mert felkelni. A lábakat nézte. A kopott cipőket, a vásott orrú csizmákat. Egészen a falhoz húzódott, félt, hogy rálépnek, ott az útban.
Nézte az ajtót, hátha visszajönnek hozzá a szülei. Azonban akik ott beléptek, azokat sohasem látta még.
Könnyek kaparták a torkát, de sírni sem mert. A szülei azért is mindig megbüntették, ha sírni kezdett. Csak feküdt ott a matracon, a folyosón, és ahogy telt az idő, már nem is remélte, hogy érte jönnek egyszer. Néha biztosan aludt is, talán álmában bepisilt, de inkább csak félt, nagyon félt.
Azután amikor végtelen idők múlva megállt a matrac mellett az anyja, már sírni sem tudott, már szólni sem tudott, csak reszketett.
Az anyja ráadta a cipőjét és felvitte a lakásba. Még mindig sötét volt, vagy már újra sötét volt. Csak a kályhában égő tűz fénye világított egy kicsit. Az apját nem látta sehol.
Az anyja felöltöztette a ruháiba, amiben elhozta a nagymamától, és kézen fogta. Újra lementek a lépcsőn, de most kimentek a kapun. A házukkal szemben egy tér volt. Néha kijöttek ide az anyjával és játszhatott. Most a sötétben átvágtak a téren, ahol földhányások voltak és emberek feküdtek a deres földön, mozdulatlanul.
- Miért fekszenek a földön a bácsik? - kérdezte.
Az anyja azonban azt felelte:
- Siess, siess már! - és jobban megszaporázta a lépteit. Már szinte futnia kellett az anyja mellett.
A sötétben kelepelő hang hallatszott és narancsszínű pontok repültek el mellettük, fütyülő hangot hallatva. A narancsszínű pontok narancsszínű vonalakat húztak maguk után a sötétben.
Egyre több és több narancsszínű pont süvített a sötétben keresztbe-kasul. Szívesen kinyújtotta volna a kezét, hogy megfogjon egyet, de félt, hogy az anyja rászól.
Az anyja nem engedte el a kezét, de kicsit távolabb húzódott tőle, hol lassított egy kicsit, hol nekiindult sebesen, amennyire az erősen domborodó hasa engedte.
Végül átértek a téren, bementek egy utcába, ahol hosszú sorban álltak az emberek, főleg férfiak. Nem álltak a sor végére, előrementek a sor mellett végig, csak előre. A sorban állók kiabáltak rájuk, hogy ők is álljanak be a sorba, de az anyja úgy tett, mintha nem hallaná. A sor elején aztán megtorpantak, mert az elől állók nem engedték be őket a pékségbe. Sokáig álltak a haladó sor mellett, aztán egy asszony, aki kijött a péktől egy vekni kenyeret odanyújtott az anyjának. Lenézett őrá is az idegen asszony, aki megosztotta a kenyerét velük, és megcsóválta a fejét.
Elindultak vissza a téren. A narancsszínű pontok már nem látszottak, virradni kezdett. Csak a kelepelés hangzott fel újra meg újra és nyomában a fütyülő hangok egészen közelről.
Amikor hazaértek felmentek a lakásba, ott volt az apja is. Zsíros kenyeret ettek, aztán az apja elment.
Néha nappal is a pincében kellett feküdnie, néha éjjel is a lakásban voltak.
Egy napon ismét a pincében feküdt a matracon, amikor izgatottan berohant az apja. Az arca ragyogott és valamit kiabált, amit ő nem értett:
- Itt vannak a szovjetek! Itt vannak a szovjetek! - kiabálta lelkesen.
Felállt egy ládára, kinyitotta a pince vasablakát és derékig kihajolt:
- Tovarisi! Tovarisi! Zdrasztvujtye Tovarisi! - kiabálta aztán a többit már elsodorta a szél.
Az emberek csendben nézték, ahogy elégedetten lemászik a ládáról és megöleli a feleségét.
- Most már minden jóra fordul! - mondta az apja mosolyogva.
Attól kezdve nem mentek le a pincébe. Esténként is a sötét lakásban maradtak.
Az egyik nap az anyja mosott valamit a mosdóban, a rezsón krumpli főtt, amikor a nagy ablakon keresztül, lenn az utcán megpillantott egy tankot. A torony körbe-körbe forgott a tetején, pásztázva a környéket. Ő nem tudta mi az.
- Gyere, nézd anya! - hívta az anyját.
Az anyja mögé lépett, majd iszonyú erővel hátrafelé rántotta őt.
- Gyere el onnan, nem szabad odamenni az ablakhoz! - kiabált rá inkább rémülten, mint haragosan.
A tank még sokáig állt a téren, aztán amikor dübörögve elvonult, az ablaktáblák fülsértően csörömpöltek a keretben.
Nem tudta mennyi idő telt el, amióta elhozták a nagymamától. Nem merte megkérdezni mikor mehet vissza. Attól félt, hogy talán soha nem viszik vissza őt hozzá.
Aztán az egyik nap szürkületkor nekiindultak. Gyalog mentek. Eleinte vígan ugrándozott, majd egyre lassabban és lassabban ment, mert egy idő után megfájdult a lába. Romba dőlt házakat, üresen tátongó emeleteket, hiányzó háztetőket, üszkös falakat, kiégett épületeket, a síneken veszteglő villamosokat látott. A romoktól nagyon lassan lehetett haladni.
- Siess, siess már, még vissza is kell érnünk!- rángatta a kezét az apja. Pár perc múlva felemelte őt és a nyakába tette. Szinte futva indult el vele, de néhány méter után meg kellett állnia, hogy bevárja a mindenórás feleségét.
Amikor végre odaértek a Soroksári útra, az apja letette őt.
- Nézd, minden rendben, áll a ház, belövést sem kapott, még az ablaküveg is ép! - mondta az anyjának.
Az ismert lépcsőházban már újra ugrándozva ment fel. Amikor kinyitotta a nagymamája az ajtót, sírva, nevetve borultak egymás nyakába. Ő már a maciját, a kis néger babáját vigasztalta, a fából faragott lépegető Jancsival játszott és nem értette, amit a felnőttek beszélnek.
"A kommunista párt által kiutalt lakás." "A szovjet diploma." "A Május 1. ruhagyár raktáraiban bujkáltunk." "Nem mertem kimenni az utcára." "Meglincselnek attól féltünk." "Mindjárt jön a baba." "Nincsen ablak a szülőszobán."
Ezeknek a mondatoknak még sok évig nem volt értelme a számára. Abba az egyetlen irodahelyiségből álló lakásba soha többé nem ment vissza. Amikor a testvére megszületett a szülei is a nagymamájához költöztek. Ő sokáig a mosóteknőben aludt, olyan szűken voltak.
A szülei soha nem vették a fáradtságot, hogy elmeséljék neki mi történt vele, mi történt velük akkor.
Tanult róla az iskolában: ellenforradalom volt, hallott róla később a résztvevőktől: forradalom volt. Minden évben van egy olyan ünnepnap, ami mindenkinek mást jelent. Ő azon a napon a gyermekek kiszolgáltatottságára és félelmére gondol. Arra, ahogy bizalommal nyúlnak a repkedő lövedékek után. Ő azt ünnepli, hogy 52 éve béke van.


Megjelent a "Holnap Antológia Ősz - Tél" című kötetben 2009-ben

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2013-07-23 23:58:47

válasz Finta Kata (2013-07-21 19:20:30) üzenetére
Kedves Kata!
Míg Nagy Imre 1956-szerepéről és későbbi sorsáról már szinte mindent tudunk, a kommunista mozgalomban töltött négy évtizedes előélete, amely tele van kínos részletekkel és megválaszolatlan kérdésekkel, alig kapott figyelmet. Pld. 1950 végén elvállalta a begyűjtési miniszteri, majd 1952 novemberében a miniszterelnök-helyettesi posztot Rákosi kormányában.
Az ájult tisztelet, a félrenézés mozgatója általában a hatalmi érdek. Magyarország és általában Közép-Európa nem mentes ezektől a tünetektől.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2013-07-23 23:39:48

válasz Haász Irén (2013-07-21 17:54:02) üzenetére
Kedves Irén!
Nincs a világon olyan, az 56-os eseményeket gyerekként tudatosan átélt személy, akiben
a történtek ne hagytak volna gyógyíthatatlan, fájó sebet vagy legalább időnként sajgó
heget.
Aki még olyan kis gyermek volt, hogy nem érthette a nagyon is sokféle elveket, amik miatt a körülötte élők egymást öldösték, az csak a valóságot látta, élte.
Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2013-07-21 19:20:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Ugyanis Nagy Imre 1919 júniusában lépett be az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba és több megszakítással párttag maradt, míg 1945 májusában törölték az SZKP tagjai sorából, mivel 1945 óta Magyarországon élt.
S hogy időközben mivel foglalkozott... Tulajdonképpen besúgói feladatokkal bízták meg, s nagyon sok embert - köztük magyarokat végeztek ki, vagy küldtek haláltáborokba - tevékenysége következtében, ami abban az időben szinte futószalagon ment a SzU-ban.
Ezért aztán nehéz elképzelni, hogy ilyen múlt után, korábbi tetteit talán feledve, vagy megbánva, ő is milyen ország-vezető lett volna nálunk?!
Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2013-07-21 19:18:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz T. Pandur Judit (2012-10-26 01:44:34) üzenetére
Kedves Judit!
Judit, barangoltam korábbi anyagoknál, most olvastam el válaszodat.
Nagyon igazat adok Neked. - Mindig csodálkoztam rajta, miért istenítették azt az embert, aki felnőtt korában szovjet emlőkön nevelkedett... Megdöbbenve olvastam róla, hogy tulajdonképpen milyen ember volt, milyen múlttal rendelkezett, milyen feladatokat kapott, és teljesített a SzU-ban! - "Nagy Imre alapvetően épp olyan internacionalista gondolkodású politikus volt, mint a többi Moszkvából hazatért emigráns. Őt a magyar polgári közvélemény kommunistának tekintette, csak 1956. november 4-nek reggelétől fogadta el a magáénak."
Folytatom.
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3315
Időpont: 2013-07-21 17:54:02

Nagyon tetszett a novellád, kedves Judit, évektől függetlenül aktuális.
Eleinte azt hittem, a háború, aztán kiderült, '56 a témája. Jó téma, a hsz.-ek is mutatják. Annyi ferdítés, csúsztatás kereng ma már a levegőben, és egyre kevesebben lesznek, akik értelmes életkorban élték meg, és szavahihetők is... Ötletes egy kislány szemszögéből láttatni egy ilyen komor eseményt. Gratulálok.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-10-27 10:37:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz T. Pandur Judit (2012-10-27 01:48:11) üzenetére
Kedves Judit!

Hát, igen. A hobbijára kevés időt tud szánni az ember. Épp arra, amit a legjobban szeret. Sajnos nekem sincs mindig időm írni, ha meg lenne, előfordul, hogy az ihlet hagy cserben.
Azonban, aki jól ír, mint te is, annak érdemes várni a következő művét. :)

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2012-10-27 01:48:11

válasz Phoenix (2012-10-26 18:04:26) üzenetére
Kedves Phoenix!
Örülök, hogy tetszett a novella! Elgondolkodtam azon, amit írtál, hogy szívesen olvastad volna tovább a történetet... Talán igazad van, talán érdemes lenne folytatni... Csak tudod annyi mindent szeretnék megírni, és olyan kevés időm van írni. Csak pillants rá, hogy ezt a választ is mikor írom Neked. :(
Judit
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-10-26 18:04:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon tetszett a novellád! Annyira érdekes volt, szívesen olvastam volna még. Nagyon hitelesen írod le a gyerek szmeszögéből a történetet. Egész más így, mint egy töri könyvben :)

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2012-10-26 01:44:34

válasz Finta Kata (2012-10-24 23:52:44) üzenetére
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a régebbi elbeszélésemet, és hozzászólást is írtál.
Ezzel az ünneppel főleg az a baj az én szememben, hogy mindenki mást akar ünnepelni ezen a napon. Kiragadnak valamit a megtörtént események láncolatából, és azt hozsannázzák. Nagy Imre, aki egy moszkovita volt, és ízig-vérig kommunista, már nem ismerne saját magára, olyan a valóságtól elszakadt megemlékezéseket tartanak róla. Én azt gondolom, hogy maga a forradalom is ugyanilyen ezerarcú volt. Volt aki reformálni akarta a szocializmust, volt aki megvédeni, volt aki megszüntetni, és még ezeken belül is mindenki másképpen képzelte el a megvalósítást. Mások meg fosztogatni akartak, és megint mások mindenkire lőttek, akit az utcán láttak.
Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5600
Időpont: 2012-10-25 16:28:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit!

Ahogy ma mentem az utcán, eszembe jutott újra ez a történet, és törtem a fejem, hogy miért is írtam azt, hogy kislány? Szinte biztos voltam benne, hogy rejtett jel irányította a tudatom, csak nem tudatosult bennem. S akkor ott az utcán éppen erre gondoltam én is (guggolj le!), de nem voltam benne biztos. Megígértem magamnak, hogy ha hazaérek, megnézem...
Éppen megírtad a választ, amikor oda indultam.:)
Ismételten gratulálok alkotásodhoz!
Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2012-10-25 16:16:02

válasz Kőműves Ida (2012-10-24 23:11:07) üzenetére
Kedves Ida!
2006. augusztus 20.-án kitörő orkán erejű vihar az oka, hogy megírtam ezt a történetet. Akkor, a vihar után, láttam egy házat Budán, aminek a tetejét úgy megrongálta a vihar, mintha egy tank telibe találta volna. Ettől a látványtól földbe gyökerezett a lábam, és minden - régen elfelejtettnek hitt - emlékem visszatért abból az időből, amikor Budapest házai így néztek ki. Amikor hazaértem, megírtam ezt a történetet. Talán anélkül a vihar nélkül soha nem került volna rá sor...
A történetben valóban el van rejtve, hogy kislányról van szó /guggolj le és pisilj a lyukba/. :)
Köszönöm a "gyöngyszemet"!
Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2012-10-24 23:52:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Látom, korábban nem találkoztam a történettel. Érdekesen írtad, nem egyfajta nézetből. Mert a háborúnak mindig két oldala van: az elindító és az ellenfél, mindenhol emberek az áldozatok, akik vagy elpusztulnak, vagy megmaradnak, de mindenki ugyanazon szorongással, félelemmel emlékezik a történtekre.
Ezért nem tudtam én sem feldolgozni az 56-os eseményeket, mert voltak, akik ellenforradalomnak tekintették, s voltak, kik forradalomnak! Én az utóbbit akartam mindig hinni, bár közvetlenül távol voltak az események, "csupán" a legidősebb bátyám került a legforróbb körülmények közé, mint utólag megtudtam, s csupa szerencse, hogy megmenekült élve...
De ugyanolyan volt a 2. világháború is, mivel sokan hitték, hogy a németek ki, a szovjetek bejöttek hozzánk, s "választhattunk" melyik fél lett volna számunkra "nyereség." - Talán egyik sem, maradt volna mindenki az otthonában.
Nagyon jól megszerkesztett anyagot olvastam ismét Tőled.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5600
Időpont: 2012-10-24 23:11:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Még mindig találok Nálad gyöngyszemeket, amit még nem olvastam. Jó, hogy rábukkantam erre is. A történet hitelesen, remekül megírva, olyannyira, hogy magam is reszkettem végig, hogy vajon mi történik a kislánnyal. Érdekes, nem is írtad, hogy kislányról van szó, most ez miért ugrott be nekem? Szóval ott dideregtem, féltem a gyerekkel együtt, hogy vajon visszajönnek-e a szülei. Tartottam tőle, hogy magára marad. Ó Istenem, szörnyű idők lehettek azok felnőtteknek is, nemhogy gyereknek. Áttudtad éreztetni velem a borzalmakat, a félelmet, s ugyan kit érdekel, hogy forradalom volt-e, vagy ellenforradalom, ha félni kell az nem lehet kérdés. Sajnos, a múltból sem tanulnak az emberek, mert most már lassan ott tartunk, hogy megint félni kell és rettegni... s olyankor minden félelem egyforma, mindegy, hogy mit mondanak, miként tálalják... No, szóval remek írást olvashattam. Gratulálok! Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2012-04-12 23:57:52

válasz Millali (2012-04-12 15:56:46) üzenetére
Kedves Millali!
"Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika." - mondta Joszif Visszarionovics Sztálin.
Igazad van, a történelem mese, melyet a győztesek mondanak el. De kik ezek a győztesek? Barbár harcosok, őrült királyok és kapzsi árulók. Már felsőtagozatban kihúztam a gyufát a történelem tanárnál, amikor tőle kértem számon, hogy miért is kell Európa múltbeli minden rémséges gaztettét, véres háborúját, mások leigázását és/vagy kiirtását megtanulni, mintha ez lenne a követendő példa, csak ez lenne az emberiség története. Megkérdezte ugyan, hogy miért, szerintem mit kellene történelem órán tanulni, de amikor meghallotta, hogy pont ennek az ellenkezőjét, azt, hogy mikor mennyi időre tudták abbahagyni egymás öldöklését, és az alatt hogyan éltek, akkor elfogyott a türelme:"Ülj le fiam, hülye vagy!"- intézte el a számonkérésemet.
Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, hogy ennyire átjött Neked a történetem. :)
Judit
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2129
Időpont: 2012-04-12 15:56:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Úgy olvastam a novelládat, hogy a kislány (mert kislány a főszereplő) végig szorította a kezemet.
Írói tehetségről árulkodik az, ha valaki egy négy-öt éves gyermek látásmódján keresztül tud ábrázolni történelmi eseményeket.
A történelem úgy változik, - és nem kellenek hozzá évszázadok - ahogy azt az éppen hatalmon lévő diktatúra, vagy demokrácia változtatni akarja. Jó, hogy vannak még olyan állami ünnepek, amelyekre még személyes tapasztalat, vagy hiteles elbeszélés alapján emlékezhetünk. A megélt félelmekre, bizonytalanságokra, értelmetlen vérontásokra nem katonai díszszertartásokkal emlékezünk.
Az ünnep mindenkinek mást jelent, de ebben az esetben én szívesen ünneplek együtt a kislánnyal.
Gratulálok a novelládhoz. Hozzád méltó írást olvashattam.
Szeretettel:
Millali
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-09-24 14:46:40

válasz sankaszka (2011-09-22 03:22:35) üzenetére
Kedves Sankaszka!

Minden évben beteszem az ajánlóba ezt az alkotásomat, amikor közeleg az esemény évfordulója.
Örülök, hogy rátaláltál, és tetszett Neked!
Köszönöm a jókívánságokat, remélem máskor is találsz nálam kedvedre való olvasmányt! :)

Judit
Alkotó
sankaszka
Regisztrált:
2007-06-16
Összes értékelés:
367
Időpont: 2011-09-22 03:22:35

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit.Nagyon tetszett az alkotasod.Igazan mely erzelmekrol&szivszorito,de megis felemeloerzesekrol ad kincseket.Szivbol kivanok,jo egeszseget&eleterot,hogy meg sok tartalmas,mely alkotasod szulethessen.Szeretettel,Sankaszka,a messzi tavolbol...
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2009-10-09 09:09:01

Kedves Arthemis!
Jól látod, hogy részben megélt élményekről írtam. A novellában nem szerepel az elmesélő kisgyerek életkora sem, és az sem, hogy kislány, vagy kisfiú. Úgy éreztem, amikor megírtam, hogy ezek olyan behatároló béklyók lennének, amik akadályoznák az olvasót a történet befogadásában és tovább gondolásában.
Kíváncsi lennék, hogy Te, amikor elolvastad mennyi idősnek képzelted el a főhőst? A Te olvasatodban kislány, vagy kisfiú lehetett?
Köszönöm,hogy olvastál és hozzászólást is írtál.
Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2009-10-08 23:16:08

Örülök neki hogy rátaláltam a novelládra, mert te megélt élményekről írsz. Ami a történelemkönyvekben van, elvont, életidegen...a családomban viszont sokat meséltek '56-ról, hisz nagy a család, sokan megélték és mindenki másképp...és valóban: nincs benne semmi nagyszerű, semmi felemelő, csak rettegés, félelem, bizonytalanság, halál...a kisgyermek szemszöge teljesen új volt nekem. Te voltál ez a gyermek vagy valaki más? Hány éves kicsiről van szó?
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2009-01-19 12:49:30

A történelmi események utólagos /és változó/ magyarázata a fegyveres harcokat heroikus küzdelmeknek ábrázolják / szigorúan az éppen magyarázatot adó szempontjából/.
A megélt valóság pedig egészen más. Nincsen benne semmi nagyszabású, sem felemelő.
Csak a kiszolgáltatottság, a félelem, és a halál olyan kézzel fogható közelsége, amit szinte lehetetlen leírni.
Köszönöm az elismerést!
Én még nem olvastalak Téged, de most meglátogatlak.

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2009-01-18 20:32:19

Szép! Az az időszak vhogy csak homályos a történelem könyvekből, teljesen más szemszöget mutatsz be a gyermek tapasztalásai alapján!
Gratulálok! :)
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2008-11-07 20:51:37

Hát igyekszik az ember :)
Köszi a gratulációt. Judit
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-10-25 07:42:32

Nagyon olvasmányos, szépen végigvitt történet! Tetszik, hogy a végére is az egyéni tapasztalás élménye marad az előtérben, s nem váltja fel egy-egy globálisabb, "talán sosem volt". egységesített emlékkavalkád (személytelen) víziója. Gratulálok!

Legutóbb történt

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) (az) Ősz melege című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Remény című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel Remény címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A végtelen ott rejlik... című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Gondolj arra! című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Itt van újra december címmel

szilkati alkotást töltött fel Nem férek hozzád... címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel (az) Ősz melege címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Strand, nyár, halandzsa című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)