HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48397

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: GeBaliFeltöltés dátuma: 2008-11-25

Bábel

Jack egyedül maradt az udvaron, és a hatalmas tornyot bámulta. Minden kihalt és csöndes volt, pedig húsz perce még őrjöngő tömeg ünnepelte itt az Országurat és a Főépítészt. Jack el sem hitte volna, hogy megtörtént, ha nem látja a szélben halkan lengedező ballonok és papírfecnik százait. A tömeg már elvonult, a gazdagabbak az épületmonstrumban folytatták az ünneplést, a szegényebbek pedig a Főtérre vonultak. Senki sem maradt itt, csak Jack.
El sem hiszem, hogy ez megtörténik, gondolta, ahogy tekintete egyre feljebb vándorolt a Tornyon, egészen a felhőbe burkolózó csúcsáig. Megérte az évekig tartó készülődés, tervezgetés, várakozás, hisz eljött ez a nap. Most már meg kell tenni, mondta magában, de megremegett a szíve. Minden előzetes felkészítés ellenére, ahogy ott állt, az épület lenyűgözte. Eszébe jutott az a több ezer ember, akik, akik büszkén pillantanak fel a monumentális épületre, hisz ők tervezték, építették, adták hozzá a pénzt, és Jack megcsóválta a fejét. Mind tévednek. Ez az egész egyvalaki műve, jól tudta, de ahogy a nap előbújt a felhők mögül, és a Toronyra mosolygott, kétség támadt benne.
Nem merte kimondani, még magában sem, de olyan volt, mintha a monstrumba maga Isten költözött volna. Az arany napsugarak megtörtek a ragyogó ablakon és a sima falakon, és millió irányba repültek szét, aranyszín derengésbe vonva az épületet. Az enyhe szellő is olyan hanggal futott át a támpillérek közt, mintha a Menny kórusa éltetné a Tornyot, Isten remekét.
Jack gyorsan keresztet vetett, de amit a keze egyszerűen megtett, arra a szíve képtelen volt. Az épület megbabonázta. Talán tévednek, győzködte magát, ez Isten műve, és nem másé, főként nem... Megrázta a fejét, és újra felpillantott. A ragyogás valamennyivel csökkent, a nap leszálló ágán vesztett a fényéből, de Jacket már magával ragadta a látvány. Be akart menni, látni belülről, együtt ünnepelni a többi emberrel, dicsérni az Országurat és a Főépítészt, és örökre a Csoda mellett maradni. És mégsem tett semmit. Egy része, valahol mélyen, egy elkülönített kis lélekkamrája minden erejével tiltakozott. Azt súgta neki, hogy várjon, ne engedjen a csalásnak, és Jack nem mozdult, csak érezte, ahogy két óriási erő feszül össze benne: a Torony és a lelke. Így harcoltak ketten, míg a nap egyre lejjebb süllyedt, fokozatosan vesztett fényéből, és végül pár perccel napnyugta előtt haldokló vörösen felizzott.
Jack, mint aki rémálomból ébred, ijedten hátrahőkölt. A napsugarak vörösre festették a Tornyot, és mintha az épület végül megunta volna a harcot, fenyegetően a férfi fölé hajolt. A szél felerősödött, és halotti hörgést idéző hangon kezdte ostromolni az épültet. Ahogy a nap vörösbe vonta a falakat, az egész felizzott és megremegett, még a felhők sem tudták csillapítani ezt az őrült izzást. Lassan kigyúltak a villódzó fények az ablakok mögött, és Jack úgy látta, hogy roppant máglya lobog a Torony belsejében, mely fényét a zöld gyeppel borított udvarra hányja.
És akkor Jack már tudta, hogy minden igaz volt. Figyelmeztették rá, de nem hitte el, míg végül a Torony őt magát is meghódítottam szinte már térdre borul előtte, de hála az égnek most ráébredt a valóságra. A monumentális épületet nem Isten építette, hanem maga a Sátán. És Ő éjszaka jön elő, hogy elfoglalja jussát. Jack gyűlölte magát, hogy képtelen volt rádöbbenni az igazságra, legyőzni ezt az erőt, azonban már nem volt sok ideje. Vetett egy utolsó rémült pillantást a Toronyra, majd hátrálni kezdett, míg nem bírta tovább, és hátat fordítva elrohant. Érezte a hátán a Torony figyelő tekintetét, a máglya égető hőjét, és a hamis ragyogást, mely megbabonázta őt.
Tíz percen át rohant, menekült az istentelen épülettől, minduntalan visszanézve, de senki sem követte. A nap lassan eltűnt a hegyek mögött, az első tétova csillagok is kigyúltak, és Jacket egy pillanatra rémület fogta el: Nem tudta, mióta menekül, de már el kellett volna érnie a főutat, mely nyílegyenesen szeli ketté a síkságot. Megtorpant. Gyorsan körbefordult, de semmi jelét nem látta az útnak. Ha rossz felé indult el...
Újra elindult, és végül három, óráknak tűnő újabb perc után meglátott valami narancsos derengést a horizonton, és valamelyest megkönnyebbült: az utat kísérő fényrúdsor. Közelebb érve hamar megpillantotta azt az autót, melyet még maga parkolt le ide, körülbelül fél nappal korábban. Sietve előkaparta a kulcsot, bepattant, és gázt adott. Késésben vagyok, gondolta a műszerfalra szerelt órára pillantva, és ahogy rákanyarodott az útra, még jobban rákapcsolta. Már látta azt a kisebb hegyet, ahova el kellett jutnia, és ráfüggesztette a tekintetét, csak hogy ne kelljen balra néznie: tudta, hogy valahol a látómező szélén ott tornyosul a Sátán Temploma. A főút szinte üres volt, mindenki ünnepelt, és számított rá, hogyha bekapcsolná a rádiót, onnan is csak az éltető fanfárok áradnának. Hogy az emberek mennyire ostobák...
Pár kilométer után lefordult balra, egy kisebb földútra, mely egyenesen a hegyre vezetett. A talaj egyenetlen volt, de Jack meg sem érezte, minden figyelmét a cél kötötte le. Az út meredeken emelkedni kezdett, de a négykerék-meghajtású autó jól bírta a terepet, és alig vesztett a sebességéből, mindössze nyolc perce volt szüksége, hogy elérje a kijelölt sziklakiszögellést. Ott, ahonnan Jack mindent láthatott, leállította az autóját, és kibámult a szélvédőn. Szemben állt a Toronnyal, és még innen, sok kilométer messzeségéből is tökéletesen látta az épületet. Megborzongott. A nap már teljesen eltűnt a keleti hegyvonulat mögött, és egyre több csillag pöttyözte a fekete égboltot, de az épület nem változott. Ugyan halványabban, de továbbra is vörösen izzott, és úgy állt a síkság közepén, mintha egy lángnyelv csapott volna ki a Pokol mélyéről...
A kocsi ajtaja nyílt és csukódott, Jack pedig megkönnyebbülten fellélegzett. Hát nem késett el. A férfi, aki elfoglalta az anyósülést, várakozóan nézett Jackre, de az nem szólalt meg.
- Jól vagy? Elég régen várok. Már azt hittem...
- Jeff! Majdnem elkapott. Hittem neki, és kis híján bekebelezett.
- Semmi baj - dörmögte Jeff a műszerfalra meredve - Tudtuk, hogy nagyon erős. Direkt ilyenre építették. De most már rendben vagy, igaz?
Jack bólintott, majd a kesztyűtartó felé bökött a fejével. Jeff értette, mit akar mondani, ezért előrehajolt, lekattintotta a fiók fülét, és rövid tapogatózás után kihúzott valamit. A kesztyűtartóból egy egyszerű pisztoly került elő. Nézte a kezében a fegyvert, majd hirtelen Jackre pillantott.
- Nem kell megtenned.
- De igen - vágta rá Jack. Meg kell tennem, hisz csak én vagyok képes rá. Mert én vagyok Jack. Nem John, nem Charlie, nem Hugo, és nem is Jeff. És azzal válok igazán önmagammá, hogy megteszem.
Benyúlt az ülés alá, és elővett egy fémhengert, mely egy felső és egy alsó részből állt, és ismerős jelet viselt a tetején. Jack felpillantott Jeffre, aki alig láthatón bólintott, ezért nagy levegőt vett, és elfordította a henger felső részét. Mindketten a Tornyot figyelték, de egy pillanatig úgy tűnt, nem történik semmi. Aztán hirtelen megmozdult a föld, és az épület megremegett. Jack aggódva figyelte az eseményeket. Ha nem elég erősek a töltetek, ha alábecsülték... Az épület újra megremegett, majd óriási dübörgés és hangzavar közepette nagyon lassan, mintha rá nem vonatkoznának a fizika szabályai, oldalra dőlt. Az ablakok és a falak megtörtek, a vöröses izzás megszűnt, mintha a Torony máris meghalt volna. Egyre jobban oldalra dőlt, és végül földöntúli dörrenéssel a talajnak csapódott. Jack csak nézte a romokat, melyek mint valami óriási vad, leterítve nyúltak el hosszú kilométereken át. Aztán por szállt fel, és lassan elrejtette előlük részleteket.
- Győztünk - Jeff hangja magasan és erőtlenül szólt.
- Igen - motyogta Jack, majd felemelte a fejét, és a másikra nézett. Megerősítette a szívét, hogy ki tudja mondani, amit akart.
- Tedd meg. Nem halogathatod a végtelenségig.
Jeff válaszolni akart, de torkán akadt a szó. Egy pillanatig viaskodott magával, majd lassan bólintott, és felemelte a pisztolyt. Jack nem nézett oda, de szeme sarkából látta, hogy remeg a fegyver a másik kezében. Jeff arcán megcsillant valami, talán könny volt, talán egy odatévedt fényes szemcse, Jack nem törődött vele. Aztán lövés dördült. És az alatt a mikromásodpercnyi idő alatt, míg a golyó elérte, átfutott rajta a mindent elsöprő diadal érzése. Tényleg sikerült. Legyőzték a Sátánt.

A valamikori jövőben játszódik, egyik előtörténete az 1:08 (az egyebek közt található)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
GeBali
Regisztrált:
2008-11-22
Összes értékelés:
8
Időpont: 2009-10-22 21:46:21

válasz Arthemis (2009-10-20 22:51:41) üzenetére
Igen, én úgy képzeltem el ezt annak idején, hogy 10-15 novella állna össze egy egésszé, de a részek önmagukban is megállnák a helyüket, a teljes kép mégis így rajzolódik ki... Köszönöm, hogy elolvastad, és értékelted, ha lesz egy kis időm (így érettségik előtt nem igazán van...) megírom/feltöltöm a többit is :)
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-20 22:51:41

Elolvastam ezt is. Legyőzték a Sátánt? Csak egy alkotását...de Jack élete értelmet nyert azzal, hogy azt hitte vele számolt le. De ki volt az a lány, akinek megmondta hogy megteszi? Van még egy űr a történetben szerintem...
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2008-11-29 02:06:31

Szia!
A szereplőd gondolatait el kellene valamilyen írásjellel különíteni. Több helyen leírod a gondolatait, de belevész a szövegbe.
" ... a Torony őt magát is meghódítottam szinte már térdre borul előtte ...
Ez a mondat valahogy értelmetlen kissé. Vessző is hiányzik belőle. Gondold át, mit akarsz leírni vele.
Amúgy nagyon jó kezdet egy hosszabb történethez. Izgalmasnak ígérkezik. Jók a leírásaid, és a végén a párbeszéd is kellően feszültté teszi ezt a részt. Az olvasót arra készteted, hogy várja a folytatást. Én is várom, és olvasni fogom.
Talán még annyit, hogy a leírásaidra mindig vigyázz, nehogy túl húzzad. Ez itt még éppen jó, de érzem, hogy hajlamos vagy nyújtani a szövegen.
Üdv.:-)))

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 01. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Keresem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Reggel címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lakatra zárva című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Az Aare ott örökkön zúg címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)