HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: majusfaFeltöltés dátuma: 2008-11-25

Gondolatok lélek ügyben

Estefelé kimentem meglocsolni a virágokat -nagyon meleg volt az nap- szinte izzott a levegő dél tájban, azért is vártam, hogy kicsit alább szálljon a nap. Szeretek locsolni! Valamiféle intim kapcsolat jön létre köztünk a virágokkal. Szinte érzem, hogy milyen kellemesen isszák a vizet, amit nem győznek, az meg csepeg csöpög mint az embernél, amikor nagyon jóízűen oltja a szomját. Valami motoszkált bennem, valami olyan szúrós, szégyenlős hangulat volt ez, ami mindig elő villant, amikor a virágokkal ennyire közel kerültünk egymáshoz. Most itt a locsogó víz kilocsogta, megidézte, honnan is a kellemetlenül felvillanó érzés. Lehet e szeretni egy lelketlen élőlényt, még ha olyan szép is mint a virág? Szeretem a virágot az kétségtelen, de hogy is állunk akkor avval a lélekkel? Egyszer júdáskodtam én, emlékszem már. Valamiféle feloldás kellene egy régi, elhamarkodott bölcselkedésemre. Pedig ott, és akkor nagyon helyén valónak tetszett. Kicsit ködös ez így tudom, de hogy érthető legyen, a már régen behegedt sebet is feltárom, hogy a virágokkal való fura viszonyomat tisztázhassam.
Jó pár évvel ezelőttre megyek vissza most. Egy délutáni kép még élénken él bennem. Munkából értem haza, -mint mindig ebben az időben,- az unokám állt az udvaron, kicsit homokosan, kicsit maszatosan, és csak figyelte, ahogy kiszállok a kocsiból. Néztem rá, hogy mi ez a nagy sértődöttség, vagy csak legyökerezett a lába? Nem szólt, csak furán bámult, egyszer a földre, majd messze fel az égre. A pillantását csak átvitte rajtam, de nem akart a szemembe nézni. Odamentem hozzá és megpróbáltam lesimítani azt a nagy bút a savanyú arcáról, de erre felnyújtotta a kezeit -leguggoltam hozzá- átölelte a fejemet, és súgta.
-Meghalt a Csöpi!
Ettől elállt a lélegzetem egy pillanatra, mert valahogy az elmúlás annyira távoli volt akkoriban. Csupa élet, vidámság és erre, kimúlt a kutyám. Vagyis a kutyánk, mert az, kettőnké volt! Amolyan két-gazdájú kutya volt az, és ezt ő is tudta. Már több mint tíz éves volt, amikor az unokám született, akiből hamarosan kis-gazdi lett. Amikor elkezdte a lépcsőket mászni, a kutya lehasalva figyelte, és szinte várta, hogy mikor ér össze az orruk. Ilyenkor a lányom felkapta Dávidot és.
-Te úr isten, csupa kutya szőr vagy!- kiáltott, és porolgatta a gazdát.
Pici kezét a kezembe adta, és vezetett a kert széléhez, ahol a szalmakazal volt,- a tavalyi maradéka. Itt volt a kutyáknak a fészkük, egy kis fészerben, ami be volt kerítve, rajta rozoga ajtó. A mi kutyáink nem almon aludtak, hanem fészekben, mint a madarak. Azóta tudom, hogy létezik kutya fészek is. Lassan közeledtünk a kutya fészek felé. Valahogy annyira különös volt az a kis idő, amíg azt a néhány métert megtettük. Nem akartam, hogy odaszaladjon a kihűlt tetemhez, mondtam, hogy csak lassan!
-Lessük csak meg, ne menjünk oda! Jó?
Nem értette miért ne, de úgy csinált, ahogy tőlem látta. Bekukucskáltunk az ajtó résén. Az igazi döbbenet engem ért! Az egy éves kölyökkutya -szájában a szalmával,- döfögette az öreget, akit akkorra már egészen beborított a szalma, majd azt is rászórta, és ment újabbért. Temetett! Ilyent még nem láttam, ha mesélték volna, el sem hiszem. Amikor észre vett bennünket, odaszaladt hozzánk, és elfeküdt előttünk, mint szokott, hogy simogassuk meg. Észre sem vettük, hogy lassan az egész család ott áll mögöttünk, és leselkedtek ők is be. Valamelyikük megszólalt.
-Ez már nem éled fel, el kellene ásni!
Nekünk, a két gazdának -majdnem összeért az arcunk- olyan volt ez, mint egy ítélethirdetés. Egy négy éves, és egy több mint öven éves ember bámult egymásra. Elásni? Erre kicsit meghűlt a levegő, én is csak dörmögtem, hogy jól van no majd csinálunk valamit, de most várjunk még. Reggel, -amikor elmentem- már nagyon gubbasztott, és mindnyájan tudtuk, hogy nagyon öreg. Ahogy csendben ballagtunk vissza a házhoz akkor jutott eszembe, kiviszem a szőlőbe, és a kedvenc növényein tövébe temetem el. Most nagyon egyedül akartam maradni, de a gyerek csak lógott rajtam akármerre is mentem. Ládát kerestem, amiben ki tudom vinni szegény kutyát, és valami takaró félét, mert nem tudtam elképzelni, ahogy dobálom rá a földet. Egy ruhára mégis csak más. Nem volt gyakorlatom nekem még a temetésben, ha jobban belegondolok, ez volt az első kutyám. Ez is közös lett! Pakolásztam, ásót, mi-egymást, és menni akartam, de a gyerek elengedte a kicsi kutyát, amit a gondjaira bíztam, és szaladt, hogy ő is jön velem. Valahogy megpróbáltam megszabadulni tőle, az anyjára néztem, hogy csináljanak már valamit.
- Eddig is ment veled mindig, most miért ne mehetne? Csak bőg, ha itt hagyod!
Elindultunk ketten, a kutyánkkal. Magyaráztam neki, hogy oda megyünk, ahol az a piros szőlő van, ott temetjük el. Jó -mondta, -de mintha nem emlékezett volna rá hol is van az. Kicsit felengedett a hangulatunk, amikor neki kezdtünk. Nekem a munka, -az ásás, -neki meg a szép sárga homok vette el a keserű hangulatát. Dolgoztunk, jól akartuk csinálni. Amikor a gödör már elég mély volt, óvatosan belelógattam a kutyát, aztán elengedtem. egy vászon félét megpróbáltam rádobni, -ásóval igazgattam- de a gyerekre is figyelni kellett, mert nagyon belemelegedett a munkába, kézzel szórta a homokot, és félő volt hogy a gödörbe esik. Szépen megcsináltuk, én meg is akartam taposni, hogy kevesebb föld maradjon ki, de azt nem volt szabad. Szinte rám förmedt, hogy
-Neeeee!
Veregettem az ásót hogy megtisztuljon, szedegettem össze a dolgainkat, akkor tűnt fel, hogy micsoda komolykodással dolgoztunk. Fel akartam oldani a hangulatunkat, és mondtam.
-Jó kis kutya volt ez a Csöpi.
Éreztem nagyon fura a helyzet, hogy is beszélhetek úgy, egy ekkora gyerekkel? Olyan felnőttesen. Hiába, rég voltam már gyerek. Nehéz eltalálni a hangot, akármennyire is igyekszem. Nem válaszolt, hanem elmerengve, nagyon is felnőttesen mondta.
-Te, figyelj csak Papa! Ugye csak az embereknek, meg az állatoknak van lelkük a növényeknek nincs?
Néztem rá, és hát mit is mondhattam volna?
-Szerintem a növényeknek nincs!
Ez az a mondat, ami miatt szégyenkezem én, ha a virágokkal beszélgetek. Ha teljesen felnő, lehet, hogy elővesszük újra ezt a kérdést, mert nem jó ez így! Tisztázni kellene! Lehet, hogy a növényeknek is van lelkük.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2010-10-05 20:15:07

Kedves Judit!
Örülök, hogy volt türelmed végig olvasni az írásomat. Most, ahogy beleolvasta, látom tele van nyelvi hibákkal, meg..... De legyen mentségemre: ez volt életem első prózai próbálkozása.
Üdvözöllek: Károly
Alkotó
Judit
Regisztrált:
2010-09-29
Összes értékelés:
2333
Időpont: 2010-10-02 21:32:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Gratulálok ehhez a határtalan szeretethez, ami az írásodat átitatja!
Üdv, Judit
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2008-12-19 17:09:27

Kedves Judit!
Valóban, vannak helyzetek, amiket olyan sután-furán kezelünk.Talán, mert félünk lemerülni önmagunkba? Vagy csak menekülünk, a valóság kegyetlen pillanataitól? Nem tudom,de azt igen, az írók dolga is, hogy legkegyetlenebb eseményei is az életnek, feldolgozhók legyenek.
Köszönöm a látogatásodat, üdv.:Károly
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5148
Időpont: 2008-12-14 19:00:28

Olyan igaz, olyan szép ez a történet. Nem tudunk mit kezdeni a halállal. Még egy szeretett kutyáéval sem. Nehéz megcselekednünk amit ilyenkor meg kell tennünk, és még nehezebb beszélni róla. Pláne egy kisgyerekkel. Nincsen a halálnak méltósága, nincsen a túlélőknek mintája a túléléshez. Orvosi ügy és temetési biznisz lett a halál. Mintha még gyászolni se mernénk. Néhány napig, néhány hétig van a fekete ruha rajtunk. Egy szeretett állatot elsiratni sem merünk igazán. A nagypapa és az unokája, a két gazdi, akik temetik szivük egyik kincsét. Remélem emlékezni is fognak együtt Csöpire....
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2008-11-26 20:39:40

Kedves Rozália!
Köszönöm hogy olvastad. Bevallom, ez az első történet, amit lemertem jegyezni:))))))))
Üdv.:Károly
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2008-11-26 10:08:20

Szia!
Nagyon megható a történeted Csöpi kutyáról. Szerintem nem baj, hogy az unokád is részt vett a temetésén, mert így ő is részese lehetett at élet-halál körforgásának. Úgy gondolom, a növényeknek igenis van lelkük, és ha szeretettel gondozzuk őket, akkor meghálálják. Tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zártkörű című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Akkor élünk mi igazán... címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Hová lettek? című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Az Igazság címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éhség címmel a várólistára

Miléna bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)