Faragatlan bábufej mosolyog a polcon.
Mosolya csalóka, csak egy csillag a porban.
Reszkető kezeivel feléd nyúl lassan
Te levered, az összetörik, ott van darabokban.

Én voltam e bábu, nem kérek sajnálatot.
Úgy hitted, fából vagyok, nem érzek bánatot.
Gyönge hitem feléd emeli fejem,
Beszélnék, de már úgysincs kinek.

Mondd hát, mi maradt nekem?
Szívembe az utálat dárdáját beleverhetem.
Magamba nézek, s hánynom lenne érdemes
E lény élete oly kevés, s oly lényegtelen.

Miközben tudom, hogy életem haszna a halálom;
Az utcákat járom, lépkedek és utálom..
Mindenki engem néz, hogy "ki vagy" s "miért"
Elfelejtem, ami volt nekem egykoron: remény.

Voltam, lettem. De nem leszek.
Bársony-búbánat paripámon elmegyek.
Suttogom csak a szavak bennem zajló harcát
Úgyse érti s nem is nézi senki a haldokló arcát.

Zavaros folyamot látok. Benne lépkedek sután.
Bíborköpenyem véráztatta ujján
Le-lecsöppen egy-egy gondolat-martalék
Melynek "jut is, marad is" alapon eldobom a felét.

Kesztyűimet lehúzom eres kezeimről
Körmeimet letépem az ujjaim hegyéről
Átkot mondok önmagamra, az élet oly mostoha,
Még egyszer e földre ne lépjek soha!

Lepkehálót lobogtatva képzeltem az életet
Arcomon boldog mosollyal kerestem a szépeket
Fürkésztem, néztem a kék eget
Hogyan válik hatalmassá minden szörnyeteg.

Elszakadt a háló, elhullnak a lepkék.
Bőrömön érzem a halál leheletét.
Bármit éreztem egykoron, vége már,
Ereimben vér helyett szilánkok folynak immár.

Arcomon tapogatnak ujjaim
Ám nem arc már, mit érintenek
Hasadék csupán, melyet szú rág halálra
Vérzik volt-szeme, orra, szája.

A vérből is lassan gyanta lesz,
Elmém is lassan bomlani kezd
Tagjaimba egyenletes fájdalom hasít
Ágakká, odúkká terjeszti hajtásait.

De nincsen baj, csitt! A levegő már nem szorít.
Fejem helyett apró lombkoronámon
Madár énekel, s testembe hirtelen
Apró bogarak fúrják fejüket nesztelen.

Mondhatnám, boldog vagyok.
Ám milyen ügyetlen, bosszantó dolog,
Hogy mikor életemnek végre célt találok,
Már jönnek is, utáltan, gyűlölten az ember-átkok.

Kivágják testemet a földből
Letörik kezeimet a törzsről.
Leválasztják fejemet s rájövök:
Nem találok értőt az emberek között.