HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45250

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-12-29

A lajtorja (18.)

7. Kiűzetés a paradicsomból (folytatás)

Három nyugodt, békés nap következett. Semmi nem mozdult, a dolgok a maguk csendes medrében folytak. De, mintha vihar előtti csönd ült volna a zsófialigeti házon, -érezhető volt a levegőben a feszültség. Imre másnap fél-délre kialudta az előző éjszakai dínom-dánom fáradalmait. Felkelt, derékig megmosdott a kútnál, fát vitt be magához egy nyalábbal és befűtött a vaskályhába. A szélső szobát lakta, a veranda felőlit, melynek ablaka a Vasút utcára nézett. Amikor átment az ebédlőn, összefutott a kis cselédlánnyal, Julcsival. Julcsi söprögetett, és úgy térült fordult, hogy ne kelljen a fiú felé néznie. Mégis, Imre majdnem elért már a saját szobája ajtajáig, nem bírván magán uralkodni, lopott pillantást dobott a legény felé. Emlékezetében volt még a kép, amit a télikonyha ablakából az imént látott: a fiú a kút mellett mosdik, belehajol a lavórba és fröcsköli fel a vállára és a hátára a vizet. Olyan fehér volt a bőre! Olyan vézna a teste! A kis cselédlány titkos borzongással gondolt vissza Imre tejfehér bőrére, melyen átkéklettek a váll és a karok erei, és szijjas-férfias soványságára. Elkapta a tekintét, de későn, a fiú, ahogy a szobaajtón behátrált ölében a hasábokkal hátrapillantott, szemeik találkoztak.
Tudjuk bölcsen: az ember legőszintébb szerve a szeme. A száj hazudhat, amennyit csak akar, kertelhet, kitérhet, incselkedhet végsőkig, a szemek azonban nyíltan beszélnek, közvetítik azt az ősi érzést, mely férfi és nő között fellobban, s amelyet ősidők óta így ismer a világ: vágy. Csak egy pillanat volt, vagy még annyi se. A szobaajtó becsukódott Imre mögött. Julcsi a seprű nyele után kapott, ami kiesni készült a kezéből, s egy ügyes mozdulattal a kis vaslapára kormányozta az ebédlőasztal vitrin felőli oldalán felhalmozott szemét-kupacot.
Lobogott a láng Imre szobájában, sistergett pattogott a nedves nyersfa. Nyirkos, fagyos volt még odabenn a levegő, de a kályha fényétől már barátságos, otthonos érzés kélt. A fiú asztala fölé hajolt, lapozgatott elgémberedett újjakkal a kéziratban, megkereste az utolsó oldalt és elolvasta még egyszer, amit utoljára írt. Átjavított néhány sort, kihúzta, ami ott volt, és apró betűkkel főlé körmölte az új mondatot. Talált néhány hibát is, azokat is kijavította, aztán sebesen olvasva átfutotta még egyszer az előző fejezetet. Ott tartott éppen, hogy Ádámot és Évát Isten kikergette Éden-kertből. Magyarázatokkal egészítette ki a bibliai részt. Láttatni, érzékletetni akarta könyvében Isten kérlelhetetlen haragját, mellyel lesújtott az engedetlenkedőkre. Isten nem irgalmaz, nem kegyelmez a bűnösöknek, -ennek kellett ebből a részből kisülnie. Meg akarta mutatni a tragédiát a maga szörnyű valóságosságában: a porban hasztalanul küszködő embert, a kígyóval meddő harcot folytató asszonyt, és a véget, a halált, -mint az almalopás következményét. Láttatni akarta a tragédiát, azt akarta, rendüljenek meg az emberek, akik olvassák a könyvet, és resszkessenek a bosszúálló Isten félelmetes haragjától.
Hátradőlt, gondolkodott.
-Meg kell gyűlölnünk Istent,-mondta magában. -Nekem, magamnak is, aki írom ezt a könyvet, és az olvasónak is. Csak így tudom a későbbi részekben elérni, hogy az emberek felfogják azt a mérhetetlen kegyelmet, amelyel elárasztotta a világot. Csak, aki gyűlöl, az tud igazán szeretni. Az ellentét tagadása, a tagadás tagadása vezet el a lényeghez. Szeretet és gyülölet két ellentétes póluson áll. Egyikük sem létezhet a másik nélkül. Nincs szeretet, ha nem ismerjük az emésztő gyülölet kínkeservét. És, amikor gyűlölni kezdjük a gyűlöletet, akkor tanulunk meg szeretni.
Halk, bátortalan kopogtatás hallatszott az ajtón. Imre azt hitte, Keresztanya jön, idegei összerándultak, felkészült a legrosszabbra, de csak a kis cselédlány volt az, a Julcsi.
-Meg kék nézzem, nem poros-e valahunn, -susogott, s felemelte a porrongyot, mutatván tényleg ez a feltett, komoly szándéka.
-Nézzed csak, -mondta Imre nyeglén, oda se figyelve. Ott tartott éppen, hogy: nincs szeretet gyűlölet nélkül, ezt vetette éppen a papírra. Nem szerette, ha írás közben háborgatják. A gondolat olyan hamar elreppen, mint a kismadár, s akkor késő már utána kapkodni.
A kislány nekilátott port törölgetni. A könyvespolccal kezdte, egyenként szedte le a könyveket, azokat is lefújta, letörülgette, eltartott egy darabig. A ruhás-szekrény következett, majd utána az ágytámla, és a másik szék, ami az asztal eminnenső oldalán állt, Imrével szemközt. Néha megállt a munkában, odanézett Imrére, aztán buzgólkodott tovább. Végül nem volt már mit törölgetni a szobában. Julcsi a kályhához settenkedett, lehajolt, felemelt egy hasábot.
-Rátegyem ezt is? -kérdezte, és felmutatta a fát.
-Tegyed, -mondta Imre a vállát rándítva. Még mindig nem látszott észrevenni a kis cselédlány ügybuzgalmát, amellyel kontaktust igyekezett keresni a maga kislányos, esetlen próbálkozásával.
Julcsi a piszkavassal ügyesen kinyitotta a vas-rostélyt, és a hasábfát becsúsztatta a többiek tetejére. Figyelte, jó helyen van-e, belekap-e a láng? Arca veres lett a kályha közeli tüzétől, két szelíd keble emelkedett és süllyedt. Szép volt a kis cselédlány ott-guggoltában, szőke hajának copfból kiszabadult szálai körüllibegték fejecskéjét. Az igéző csábítás élő kérdőjele volt a kislány, egész testével, két gömbölyű karjával, csípőjének hajlatával, pihegő mellecskéivel azt kérdezte a fiútól: tetszem hát, észreveszel-é hát végre?
Imre immunis volt a látványra, legalábbis egyelőre úgy tűnt. Odapillantott ugyan egyszer, majdnem szólt is valamit, igen, Julcsinak úgy tűnt, mindjárt észreveszi, mindjárt megszólal, de a fiú újra csak visszafordult a munkájához. Aprócskát sóhajtott a kislány, felállt és tétova léptekkel elindult az ajtó irányába. Majdnem ott volt már, nyújtotta a kezét, hogy a kilincsre tegye, amikor Imre, fel se pillantva utána szólt:
-A rongyot nem viszed?
A rongy az asztal sarkán árválkodott, akkor hagyta ott a lány, amikor a törülgetést az átelleni széknél befejezte.
-Dehogynem! De jó, hogy szólt! -Mintegy varázsütésre felélénkült a kislány.
-Oszt majdnem itthagytam. Jól kikaptam volna a nagysasszonytól, minek hagyom szét a dolgomat. Mindíglen azt, mondja, asztat mondja: rend a lelke mindennek. De én mán tudom, ho' az, mer idesanyám is ugyanezt szokta volt mondani kisjánykorom úta.
Imre összevont szemöldökkel nézett fel. Ekkor vette észre, mennyire pirul Julcsi, s mennyire szép.
-Hej, te rongyos, nyomorúságos élet, -mondta magában. Fennhangon azonban csak annyit szólt:
-Akarsz még valamit?
-Igen, -mondta a kislány felbátorodott cserfességgel. -Asztat akarom mondani, hogy nem szép ám magátul, ho' észre sem veszi az ember leányát. Látom ám, mindíglen máshová néz, ha a közelben vagyok. Észrevettem ám ho' nem szól hozzám hetek úta. Asztat képzeli hát, le kell néznie valaki azért, mert maga úr, a másik meg cseléd?!
-Menj a dógodra Julcsi! -szólt rá komolykodó szigorúsággal Imre. -Mer begyün a nagysasszony rögvest és rajtakap, ho' a napot lopod.
-A nagysasszony nem gyün most, mert elment tejért a Népboltba. Ketten vagyunk csak most a házban, én és maga. És énnekem is kijár néha egy kis szusszanás. És ha nem haragszik most, ideülök most a maga ágyára egy kis szusszanásra, -hadarta egy lélegzetre a kislány, de olyan gyorsan ám, hogy Imre alig tudta kivenni, mit mond, s mire felocsúdott volna, a leány már ott is ült az ágya szélén, pipacsvörösen, illedelmesen ölbe tett kezekkel.
-Nos jó, -mondta Imre, s nevetett, -pihend ki magad, ha akarod, engem nem zavarsz! -Ha akarod, végig is dőlhetsz azon az ágyon!
-Hogy dőlnék mán! -Csudálkozva, ijedten kérdezte a lány. -Még, ho' egy férfiember ágyán végigdőljek?! Ilyen csúfságot má' csak nem teszek! Aztán csend lett megint, mintha előtte nem csacsogtak volna vídám vízcsobogásként a szavak. Újra bele kelletett volna vetni egy követ a hallgatás tavába, de nem volt kéz, amely megtegye.
Aztán, ahogy járt az idő nehézkesen szuszogva, újra a kislány hangja szólalt meg. Az ágy sarkán ült, kéznyújtásnyira az asztaltól, szusszanásnyira Imrétől. A túlsó sarokban lobogva égett a tűz a vaskályha éhes gyomrában.
-Most se szól hozzám, lássa!
Imre letette a tollat. Nyújtózott, oldalvást nézett, mert oldalvást volt tőle az ágyon a kis cselédlány.
-Beszélgetni akarsz te?
-Miért, azt gondúlja egy cselédlánnyal nem lehet beszélgetni?!
No, erre már fel kellett állni, oda kellett menni ahhoz az ágyhoz. Imre felállt, lépett egyet. Most már ott volt a kis cselédlény előtt.
-De felvágták a nyelvedet!
-Köze hozzá?
-Durcáskodsz?
-Köze hozzá?!
A lányt óvatosan megkerülve Imre letelepedett fél fenékkel. Nézte Julcsit, végigmustrálta talpától a feje búbjáig. -Hej, te cifra nyomorúság, -mondta magában. -Te ölelés után epekedő konok férfivágy.
Úgy ültek, hogy Juli egyenes derékkal az ajtó felé fordult, Imre pedig srégen Julcsi felé. Annyira oldalvást vetette a lábát, hogy térde majdnem Julcsi szoknyája szegélyét érte. Odakinn, a csipkefüggönyön keresztül látni lehetett a tejfelszerű, sűrű köd gomolygását, a cseresznyefa csupasz, fekete ágai, s az átellenben lévő családiház teteje, omlatag kéménye káprázattá váltak benne.
A legény tapasztalt szerető volt, tudta mit kell tennie. Kívánta a lányt. Akkor is kívánta volna, szilaj csikóvére akkor is lángot vetett volna, ha a lány elutasító vele szemben. Hej, hány ilyen esete volt. Imre mestere volt annak, hogyan kell a lakatot feltörni szűzlányok tartózkodásán. De még habozott, még visszatartotta valami, maga se tudta, mi. Felvillant benne egy kép: Rózsika a bölcső fölé hajlik, ringatja a kicsi Imrét. Szelid béke ült a szépasszony arcán a látomásban, hasonlatos ama Szűz, mennyei békességéhez, aki az ebédlő melleti másik szobában Keresztanya ágya fölött a kis Jézust tartja ölében. Ez a kép tartotta talán vissza. Aztán megrázta magát Imre. -Hej, te cudar, nyomorúságos élet, -mondta magában még egyszer.
Julcsi ültében Imre felé fordult és élesen, támadóan kérdezte:
-No, mi a csudát bámészkodik rajtam?
-Az üngedet nézem, -mondta Imre mosolyogva.
-Az üngemet,
-Azt hát.
-Oszt, mit néz rajta?
-Ezt a hímzést, la!
Imre felemelte a kezét, és óvatos mozdulattal, mintha verebet készülne fogni, közelebb vitte Julcsi blúzához. Kinyújtotta mutatóujját, s az, az újj gyöngéden megérintette a hímzést, pontosan a domborodás legtetején.
-Milyen virág ez itt?
Julcsi arca még sötétebb tónust öltött. Egy elszántó, röpke pillanatig hagyta, hogy Imre keze ott matasson, aztán heves mozdulattal ellökte a kezet:
-Mit képzel, fiatalúr? Hogy megtapogathat? Még tán meg is ölelgetne, az is kitellik magától!
Futva menekült a lány, Imre nevetése elkísérte az ajtón túlra:
-Jössz még te az én uccámba babám!

És úgy is lett. Másnap délelőtt is ugyanúgy, az ebédlőben sertepertélt Julcsi. Rá se nézett Imrére, de a szeme sarkából csak leste. A fiú azt hitte, bemegy hozzá megint, de Dósa Jenőné aznap délelőtt otthon volt, s folyton ugráltatta a jányt, hol ide parancsolta, hol oda, mintha sejtette volna, mi galádságra készülnek ezek ketten. De aztán szerdán eljött az alkalom, nagysasszony megint a boltba ment. Sok idő nem kerülhetett a hancúrozásra, bár egyik se beszélt róla, még tán gondolni se mertek olyasmire, hová fajulhatnak a dolgok, a lány is tudta, Imre is tudta: nagysasszony olyan hirtelenséggel, ahogy elment ripsz-ropsz megint ott teremhet.
Julcsi ezúttal sietett. Alig csukódott be Imre mögött az ajtó, máris utána ment.
-Csak szusszanok egyet, -mondta, és helyet foglalt az ágyon, ugyanott ahol napnak előtte.
Imre se habozott sokat ezúttal. A szotyolának a héját sem lehet oly gyorsan kettéharapni, ahogy melléje ült. Aztán beszélgettek, már ahogy egy művelt, sokat olvasott úrifiú, és egy kis cslédlány beszélget.
-Képzelje, anyám levágta a kendermagos tyúkot, -mondta Julcsi.
-No, tán csak nem?
-De igen is, le kelletett vágni, mer nem tojt mán egy hete. Oszt...Oszt szokott maga moziba járni? Látta azt a filmet amiben a királylány szerelmes lesz a lovászfiúba, tudja melyikre gondulok, itt adták a művházban az elmúlt szombaton...
-Megint ebben a hímzett blúzban vagy?
-Ebben hát. Nem tetszik magának?
-Sőt, ellenkezőleg. Már a múltkor is meg akartam kérdezni, hogy ez a szép, kék virág itten la, milyen virág?
Megismétlődött a hétfői jelenet. Imre nagy-nagy óvatossággal nyúlt a virág felé. Most senki nem akadályozta. Julcsi arca lángbaborult, lefelé nézett, nézte Imre kezét, hogyan közelít a blúzához. Végre odaért, s mintha kismadarat akarna megfogni, rásímúlt tenyerével a szép, kék, virágra.
-No, milyen virág, hát?
-Árvácska, -suttogta a kis cselédlány, elfeledkezve arról, hogy előző este imában kérte az Urat, ne vigye őt a kísértésbe ezzel a családos férfival, aki jóval idősebb nála.
A kígyó azonban ott volt szerdán délelőtt a zsófialigeti házban és a kígyó azt mondta: eredj és tedd meg! -mi bajod lesz belőle? Nemhogy bajod nem esik, de jó lesz, nagyon fogod élvezni. Pont olyan lesz, amilyennek elképzelted, sőt, még annál is jobb. A valóság mindig jobb a képzelődésnél, fedezd fel hát a titkot, amire régóta vársz. Szeretni nem bűn, Istened megbocsájt majd, és akkor újra vétkezhetsz, és ő újra megbocsát.
Forró vére lázongva kiáltozott a szerelem után. Érezte magán Imre kezét, de még habozott. Érezte a férfi csókját, arcán, ajakán. Szétrebbentek. Valmi nesz hangzott kivülről. A fiú keze még mindig a lány blúzán volt, amikor kinyílott az ajtó, s a keretben, mint Isten angyala, ott állt Keresztanya, éppen csak a lángoló pallos hiányzott a kezéből.


(Folytatása következik)

családregény

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2008-12-30 11:09:27

Kedves Rozália! Jól látod, törvényszerű volt, hogy rajtakapják, mint ahogy az is törvényszerű, hogy küzdelmeinkben újra és újra elbukjunk, mi köznapi, hús-vér emberek.
Most majd, a következő fejezetben visszaugrunk egy emberöltővel, hogy lássuk, hogy élt a Dósa, és a Lengyel család a "békeévekben". Innen majd kronológiai sorrendben követjük az események alakulását, hogyan terebélyesedik a család, s milyen megpróbáltatások érik a háború éveiben, kinek, milyen sors jut osztályrészül? Eljutunk majd Imréhez is újra. A családtörténet párhuzamban áll a Biblia történéseivel, utóbbiak értelmezik emezeket.
Köszönettel kedves figyelmedért: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2008-12-30 10:50:56

Kedves Bödön!
Nagy élvezettel olvastam ezt a részt is. Tetszik, ahogy Imrét végigvezeted a bűnbeesés útján. És hogy rajtakapták, szinte törvényszerű.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)