Élt egyszer valahol egy ember Kínába',
akinek a bátorsága sokszor inába
szállt,
minden apróságtól holtsápadtra vált.
Arra a véleményre is hajlok,
hogy szellemiekben sem volt bajnok,
mert úgy vélte, hogy csak bajnak
van a fejében a velő,
ezért is vette olyan ritkán elő.

Egy este, amikor a holdvilág itt-ott,
teljes gőzzel világított,
az úton bandukolva az ütötte orrba,
hogy maga előtt a porba',
hirtelen meglátta a saját árnyékát.
A látvány meglúdbőröztette a hátát, lábát, ágyékát.
Amiatt lett borzasztóan rémült,
mert azt hitte, hogy előtte egy rém ült.
- Ez egy halott szelleme,
semmit sem tehetek ellene,
ennek a sírban kellene
nyugodnia csendben,
nem pedig halálra ijesztenie engem -
motyogta erősen
hideglelősen.

Most egy jeges kéz megmarkolta a szívét,
amivel torkára forrasztotta a szavát,
mert meglátta, amint egy hajszál
a szeme előtt elszáll.
Ő azt hitte persze
- mivel még messze járt a mersze -
hogy a rém, mint egy iszonyú uszonyú rája,
tátott szájjal támad rája.
Ezért minden ízében remegve,
egy remekbe
szabott hátraarccal,
felhagyva a még el sem kezdett harccal,
erről az átkozott
helyről távozott.

Egészen hazáig vitte a lába,
ahol kifulladva a háza falába
kapaszkodva még egyszer szemügyre vette jószágait, telkét,
és kínlódva visszaadta teremtőjének a lelkét.