Ki ne emlékezne gyermekkora egy bizonyos fajta szadista tettére: bogarak lábait vagy szárnyait téptük ki, majd örömmel figyeltük kiszolgáltatott, megváltoztatott, megalázott testük tehetetlen hánykolódásait. Aztán idővel, talán a bogaraktól való undor az, ami meggátol minket abban, hogy bogarakat kínozzunk, és a bogarakat valahogy nem is kívánjuk megenni. Persze itt vannak napjaink eszement ötleteket megvalósító filmes pénzgyártói, akik tömegeket ültetnek "túlélő show"- juk elé, bizton számítva a nézettségre, mikor a szereplőket -akár közismert személyeket- arra bírnak rá, hogy bogarakat, hernyókat egyenek. Az igaz, hogy ezek szemmel láthatóan nem kívánják megenni a bogarakat, hernyókat -régen undokságot evőknek hívták ezeket, mármint akik szívesen ették eme gusztustalan, gasztronómiailag undort keltő élőlényeket- hanem közismert személyiségük révén úttörő példát mutatnak a közkedveltség és könnyű pénzszerzés felé.
Szadizmus és mazochizmus. Ezek eredete szexuális eltévelyedés. Testi, vagy lelki kínzással, vagy ezek elviselésével érzett kéjes élvezet. A média egyes műfajai kiszélesítették ezt a fogalompárt, az anyagiasság imádatának eltévelyedésével. Modern tömegpszichózis ez. Egyének oldódnak fel a tömegben, és kezdenek olyan viselkedésformát felvenni, amit saját gondolataikból kiindulva sosem tennének meg.
Aztán itt van még egy eltévelyedése az emberiségnek: az emberevés.Sok mindenre azt mondjuk, hogy ez szadista, holott valójában emberevő szokásunkat szeretnénk szemérmesen, gátlásokkal telítve palástolni. Nem valljuk be, de szeretünk embert enni, mi emberek. Az emberhús számtalan módon elkészíthető, felsorolhatatlan ínyencségek receptjei készültek el az évezredek alatt.
Kezdjük a menüt néhány könnyű, egyszerű előétellel. Mindennapjaink észrevétlen része, mikor autóbuszon nem csak a zsúfoltság miatt, könyökünkkel oldalba böködünk másokat, és ezt élvezzük. Ízlelőbimbóink tombolnak, amikor kollégánkról pusmogunk közvetlenül mögötte, hogy ne lehessen biztos abban, hogy ő van terítéken, de bizton sejtése legyen efelől. Szándékosan pocsolyába hajtunk autóval, precízen ügyelve arra, hogy a járókelőt lefröcsköljük, majd később jólesőn harapjunk a bolti eladó lelkébe, aki miután leszeletelte, becsomagolta a kért felvágottat, valami ócska kifogással élve mégsem kérjük azt. Széles mosollyal előzzük meg a sorban állókat, vagy gáncsoljuk fel kacagó jókedvvel szaladozó gyermekünket, csak azért, mert jókedve van, nevet. Vagy kedvesünket szekírozzuk este, valójában azon okból, mert munkahelyünkön ért sérelmünket ott nem sikerült levezetni. Finom falatok ezek. Az első falatok. Az étvágyunk csak eztán jön meg.
Vannak nagyüzemi konyhák, melynek ízvilága nem különleges, de az éhséget csillapítja. Nagyüzemi jó szakácsok a maorik voltak, ők például miután lerohanták a Chatman-szigeteket, mindenkit megöltek, megettek, aztán büszkén dicsekedtek, hogy senki nem maradt meg.
Finomabb konyhaművészetet hagytak örökül egyes indián törzsek, akik áldozataikat napokig közszemlén kínozták, majd szívüket kitépve frissen megzabálták, a maradékot pedig a tömegnek ajándékozták.
A keresztény lovagok messze földön híresek lettek, akik "hitetlen" sült muzulmánokat fogyasztottak élvezettel Jeruzsálem falai alatt. Más népek szerették lassú tűzön sütni az eleven áldozatokat.
Akik nem lovagoltak, hanem itthon maradtak, azok ráérősen dolgoztak ki recepteket frissensültekre -inkvizítor módra- Isten nevében.
Az emberhús főzés előtti előkészítésének, érlelésének gondos trükkjei is innen erednek.
Vannak olyan helyzetek is, amikor áramszünet miatt a fagyasztóban lévő hústömeget gyorsan kell felhasználni. Fontos! Ezek az ételek nem azonnali fogyasztásra valók, hanem konzervek. Erre alkalmasak a haláltáborok. Feketén-fehéren: minden mennyiséget hirtelen átsütni, különben megromlik, szaga lesz, és talán valamelyik szomszéd emiatt megorrol.
Ezek a konzervek eltérnek az eddig megszokott ízektől, bár alkotórésze ugyanaz, mégis más. Nehezebb a fajsúlya. Elegendő mennyiség készült belőle egy újabb nemzedék megszületéséig.
Az újabb nemzedék mindig megszületik. Talbott Parsons szociológus szerint: minden új nemzedék születése egy újabb barbár inváziót jelent.
Az új megszületését hatalmi harcok előzik meg. Harcok, ami történelemmé válik. A történelemben nincs egyén, csak tömeg. De amíg létezik az idő, létezik az a pillanat is, amikor egy egyént húznak karóba, egy egyént csonkolnak meg a felismerhetetlenségig, egy egyénnek hasítanak szíjat a hátából, egy egyénnek szúrják ki a szemét, egy egyént temetnek el elevenen, egy egyént égetnek tüzes vassal, egy egyént nyúznak meg muzsikaszóra, egy egyént fojtanak pöcegödörbe, egy egyénnek, egy nőnek tépik le a mellét és erőszakolják meg bottal, egy egyén, egy kisgyermek az, akinek levágják fűrésszel a fejét. Mindezt az erősebb teszi a gyengébbel, amikor a hatalom erejét a gyűlölet duzzasztja.
Nem hihetünk ennek az erőnek a mindenhatóságában, nem hihetünk e hatalmak realitásba tobzódott, torz álomvilágában, mert álmaik meseszerűek, és tudjuk, a mesében minden megtörténhet, még az is, hogy az ember embert eszik.
Azért eszünk, hogy jól lakjunk. Maga az élni akarás kényszerít minket arra, hogy együnk, ehhez pedig nem kellene rituálé.
Az ember számára az emberhús emészthetetlen.