HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 8

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49239

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KarunaFeltöltés dátuma: 2009-03-06

Indián Nyár

Csery Márta





INDIÁN NYÁR

Életérzések a hatvanadik évben



"Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
S mint fán se nő egyforma két levél,
A nagy időn se lesz hozzá hasonló... "
Kosztolányi Dezső.
Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,
az Élet szépség - csodáld meg,
az Élet boldogság - ízleld meg,
az Élet álom- tedd valósággá
az Élet kihívás - fogadd el,
az Élet kötelesség - teljesítsd,
az Élet játék - játszd,
az Élet érték - vigyázz rá,
az Élet vagyon - használd fel,
az Élet szeretet - add át magad,
az Élet titok - fejtsd meg,
az Élet ígéret - teljesítsd
az Élet szomorúság - győzd le,
az Élet dal - énekeld,
az Élet küzdelem - harcold meg,
az Élet kaland - vállald,
az Élet jutalom - érdemeld ki,
az Élet élet - éljed!
Kalkuttai Teréz anya

Ez a kis könyv a gondolataim, időskori életérzéseim egymás mellé rakása. Gondoltam egy nagyot: és harcot indítottam az öregség ellen.
Ajánlom ezt a könyvet, akiknek életem legnagyobb sikerélményét köszönhetem: az én CSODÁLATOS GYERMEKEIMNEK


Hosszú utat kell megtennie az ember lányának addig, amíg eljut a 6o. születésnapjáig. Ez az időszak nemcsak az évek számával mérhető, hanem az érzelmeink, tapasztalataink, jó és sikertelen időszakaink, a társunkhoz és a körülöttünk élő emberekhez való viszonyunk, egészségünk, betegségeink, elért eredményeinkből adódó élettapasztalatokból áll.
Weöres Sándor írta: "Az egyéni ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását, az Ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmi féle csapástól: részedre az öregség egyre biztatóbb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig halálod előtt megismered..."
Azoknak is ajánlom ezt az írást, akik most vannak az öregség küszöbén, hogy tudjanak felkészülni rá, de főképpen azoknak a sorstársaimnak, akik már benne vannak, és nem tudnak mit kezdeni vele.
6o éves lettem. Gyermekeim, unokáim, barátaim születésnapi bulit rendeztek nekem úgy, ahogyan azt kell: nívós étterem, díszes torta, virág, ajándék. Akkor még mit sem sejtve készültem az ünnepségre: kozmetikus, fodrász, új ruha: meg voltam elégedve magammal. Lebegtem. Meg voltam hatódva. Majdnem mindenki velem volt, akit szerettem. Aztán úgy a buli vége felé ötéves unokám így szólt hozzám: Mami! Akkor Te most már öreg vagy? "Öreg ám a nénikéd térde kalácsa!" gondoltam hirtelen, de megszólalni nem tudtam, csak bambán vigyorogtam, Andris pedig kuncogva nézett az okos barna szemeivel: talán választ várva, talán tényt megállapítva, mindenesetre lesett: vajon erre mit lépek?
Akkor este nem tudtam elaludni. Sötét gondolatok tolongtak a fejemben, töprengtem: tényleg, én most már öreg vagyok? És akkor eszembe jutott a drága, drága Nagyanyám, a világ legbölcsebb asszonya, aki minden tudományát két kézzel szórta rám, nap, mint nap, amíg abban a boldogságban lehetett részem, hogy vele élhettem. Annak idején az ifjúság szeles, fennhéjázó, öntudatos korszakát éltem, időnként kinevettem Őt, és közben észre sem vettem, hogy beavat a titkaiba, de ma már tudom, hogy hatvanévesen el tudom viselni a világot, azt Neki köszönhetem. A fiatalság egy hatalmas adomány, tulajdonképpen ez a legfontosabb az életünkben, de nem tudunk vele legtöbb esetben élni, csak kevesen. Mire rájövünk, hogy mi csúszott ki a kezünkből a sok "nem fontos dolog" miatt, már késő. Ma már tudom, hogy mik voltak a nem fontos dolgok, de ezt a bölcsességet csak ennyi év megélésével kapja meg az ember. Fiatalon képtelen hallgatni az intő szóra, mert úgy érzi, hogy helyes úton jár.
Amikor betöltöttem a hatvan évet, úgy éreztem, hogy rám szakadt a pokol. Az elmúlt pár évben elvesztettem az állásomat, amikor nyugdíjba mentem, a kollegáimat, a jövedelmemet, a társadalomban betöltött szerepemet. Sorra haltak meg a rokonaim, a szüleim, a házastársam. Az özvegység, a magára maradottság hozta az újabb problémákat az életemben. Voltak olyan tevékenységek, amiket én az életemben még soha nem csináltam, mert a férjem feladata volt, most arra is rákényszerültem. A magányról nem is beszélve, ami hirtelen rám szakadt. Meg kellett küzdenem a leromlott egészségi állapotommal, az öregedés jeleivel a külső megjelenésemben, és a szervezetemben. Egy darabig nyavalyogtam, elmerültem az önsajnálatban, nyalogattam a sebeimet és szenvedtem, mint egy kutya, és arra gondoltam, amit nagyanyám szokott idézni: "El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok változásait is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt" Aztán beláttam, hogy senki nem tud és nem is fog segíteni rajtam, csak saját magam. Rájöttem, ha továbbra is emberhez méltó életet akarok élni, nekem kell tennem valamit, mert különben menthetetlenül belesüppedek az értelmetlen ördögi körbe, ami végül a saját pusztulásomhoz vezet. Lassan kezdtem lábadozni, és végül komoly kihívásnak tekintettem azt, hogy legyőzzem a sok negatív érzést, és talpra álljak. Mellettem álltak a családom és a barátaim, de az igazi küzdelmet magam vívtam meg és sikerült.
Régi igazság az, hogy aki nem hal meg fiatalon, az megöregszik és ezt mindnyájunknak tudomásúl kell vennie. Próbáljunk meg jó képet vágni hozzá, mert az ember sok mindent kibír, de csak addig, amíg van célja az életének.

Öregség

Nyugszik a tenger, ha megállt a szél:
mi is, ha elcsitul a szenvedély,
Megtudjuk mily gyönge tiszavirág
a tűnő dolgokra hiú világ,
Vágy ködösíti az ifjú szemet,
de észreveszi az űrt az öreg.
Új fénynek nyit a lélek repedő
sötét házába száz rést az Idő:
bölcsebb leszel s gyengülésed edz,
ahogy örök hazádhoz közeledsz,
s a Régit elhagyva egyszerre két
életbe látsz be az Új küszöbén.

Edmund Waller



Babits Mihály tolvajnak nevezi az öregséget, mert alattomosan, lopva és észrevétlenül jön." Kháron ladikja nem akkor indul/ velünk midőn lezárul, befagy / a szem./ Zord átkelők soká nyitott szemmel/ megyünk/ A végzetes vízen" írja Illyés Gyula.
A legbiztosabb jel, amikor az ember lányát elkezdik a piacon, boltokban nénikémnek, mamikámnak szólítani. Először a felháborodástól megszólalni sem tudunk, majd mikor már kb. tizedszer halljuk, beletörődünk.
És akkor egyszer csak becsap a ménkű. A klimax jön. Ha tetszik, ha nem. 3o évesen imádkozunk: bárcsak már nyugdíjasok lennénk, nem kellene dolgozni. Bárcsak már megszűnne a gond, a nyűg havonta. Aztán amikor beköszönt, már mindent szívesen vissza- fordítanánk - és akkor látjuk igazán, mennyire hozzá tartozott az életünkhöz, mert többek között ez jelentette számunkra a nőiességet - de akkor már késő. Ha kell, ha nem, izzadunk, ilyenkor gyilkos gondolataink támadnak, a kedves, mondhatni jámbor asszonyka egyik pillanatról a másikra fúriává változik. Lassan kezd a súlya gyarapodni, tükörbe csak félhomályban mer belenézni, különben sokkot kap. És még jó, ha csak visszahőköl magától, és nem rémül halálra. A haja, amiről nemrég azt mondta a fodrásza, hogy két fejre elég lenne, nem szép lassan, hanem rohamosan hullani kezd. Visszafordíthatatlanul. Ráadásul még őszül is és a fényét is elveszti. Éjszaka nem jön álom a szemünkre. Szomorúan látjuk, hogy minden megváltozott körülöttünk. Pedig ez még csak a kezdet. Mi jöhet még? Kérdezzük magunktól aggódva.
Jékely Zoltán versbe foglalta: "Kezemben egy fehér borostyán, / május, május: hová loholsz? / Kihullok egy fekete rostán, jaj, / zuhanásom szörnyű gyors. / Borostyánszag légy síri postám!"
A szenes legények már rég nem fütyülnek utánam, és őszintén: a kutya sem. A férfiak, ahogy ránéznek, vagy rá se néznek az emberre, abból már tudhatjuk, hogy öregszünk. "Mindnyájan akarunk egymástól valamit, csak az öregektől nem akar senki semmit" mondta Örkény István. Viszont néha már átadják a helyet a buszon, metrón, villamoson. Ez kezdetben különösen frusztráló érzés, de rémülten tapasztaljuk, hogy nagyon jólesik leülni, mert ha állunk, már két kézzel kell kapaszkodnunk, hogy ne vágódjunk hanyatt, hasra, stb. egy - egy fékezésnél. Ráadásul, ha soha, ott biztosan, azon a járművön nagyon elkezd fájni a derekunk, csípőnk, stb. Ez valami feltételes reflex lehet, amit a tömegközlekedés produkál. Eleinte még megpróbáltam reflex-szerűen felállni, ha egy idős ember állt előttem, aztán szép lassan erről is leszoktam, mivel a felállásom sem volt könnyű.... Mivel igazán csak szemüveggel látunk, ritkábban pillanthatjuk meg az arcunkat normális mivoltában, de ha véletlenül szemüveggel nézzük, vagy netán nagyítós tükörben, esetleg napfénynél, ijedten tapasztaljuk, hogy ki tudja honnan, több centis szőrök éktelenkednek az állunkon, vagy az orrunk alatt. Az arcunkon, kezünkön feltűnő májfoltokat kezdetben a napozás ártalmainak tulajdonítjuk. Aztán, mikor ősszel sem múlik el, rájövünk, hogy ez bizony a korunkkal járó pigment hiányosság.
Ha olyant eszünk, amit szeretünk, attól hízunk.
Ha fogyókúrás ételt, attól fáj a gyomrunk, vagy az epénk.
Ha alkoholt iszunk, attól nem jókedvünk lesz, hanem pokolian égni kezd a gyomrunk, és megfájdul a fejünk.
Gyermekeink megnősülnek - férjhez mennek- társaik potenciális ellenségnek tekintenek bennünket és viszont.
Eleinte csak azt felejtjük el, hogy lezártuk-e a gázt, vagy a vízcsapot, aztán már azt is, hogy bezártuk-e az ajtót, mikor eljöttünk hazulról.


Időnként megfordul a fejünkben, hogy végezni kellene magunkkal, aztán ezt elvetjük, és arra gondolunk, anyáink és nagyanyáink is megöregedtek, kedves kis mosolygós nénikké váltak, de azt soha nem mondták, hogy mit tettek, vagy mit éreztek, amíg idáig eljutottak. Így aztán a buta gondolatokat elvetjük, elmosolyodunk, mert rájövünk, hogy szerencsénk van, hisz megéltük ezt a kort, butaság siránkoznunk, és sajnálni magunkat. Észre kell vennünk, hogy a legjobb dolog a világon: élni. Azért nem igazságos, hogy a reklámok csak a 19-45 éves korosztályt szólítják meg, kifejezésre juttatva azt, hogy 19 alatt még gyerek, 45 felett pedig már nem létezik. Sértő, hogy kimondják: tömegközlekedéssel csak a szegények, a diákok és a nyugdíjasok utaznak. Nem szeretem a megkülönböztetést, márpedig ez az. Azt is nehezen tűröm, hogy az újságok, a rádió és a televízió lecsap és meglovagolja mások nyomorúságát. Szenzációhajhászása közben életeket tesz tönkre, olyan eseményeket nagyít fel és ferdít el, amik szóra sem lennének érdemesek Azt, hogy nagy nyilvánosság előtt bárkire bármit mondhatnak megtorlatlanul, és a gyanú árnyékát rávetve igaztalanul is a földbe döngölhetik, ugyanakkor személyiségi jogokra való hivatkozással nem tudom felkutatni egy távoli barátom címét, hogy szeretni tudjam, és jó kapcsolatot alakíthassak ki vele. Bánt, hogy a fiatalok nagy része úgy tekint az öregekre, mint valamilyen csodabogarakra, és elhelyezi őket egy képzeletbeli polcra, ami teljesen kívül esik az ő világukon. Irtóznak szembenézni azzal, és el sem akarják fogadni azt, hogy valamikor ők is ilyenek lesznek majd.
Most, hogy ilyen "szépen" leírtam az öregedés sok-sok negatívumát, elhatároztam, hogy ez ellen úgy védekezem, hogy nem veszem tudomásul. Nem akarom megváltani a világot, azt csak húsz évesen akarja az ember. Nem vagyok pesszimista sem, csak tálán az évek során történt tapasztalataim következtében kicsit más szemmel nézem a világot.
...És ez a legfurcsább a semmi,
hogy lehet többé sose lenni,
ez a legfélelmetesebb...
Végső lakójául agyamnak
A nagy csodálkozás marad csak:
Hogy voltam, és hogy nem leszek.
Szabó Lőrinc

Az ember akkor kezd megöregedni, ha reggel cél nélkül ébred, és este remény nélkül fekszik le.(A.B.Bar) A reményt táplálhatja a szeretet is, mely körülvesz minket jó esetben. Azért, hogy ez így legyen, egy életen át kell dolgoznunk, mert ha idős korunkra szeretet hiányában szenvedünk, ennek valahol mi is részesei vagyunk.
Erre az érzésre tulajdonképpen senki sem készíti fel az embert, mindenkinek magának kell megvívnia a harcot: kinek sikerül, kinek nem. Az öregségre magunknak kellene felkészülnünk. Ha váratlanul ér bennünket csalódott, befelé forduló, megkeseredett emberekké válhatunk. A nyugdíjas életforma egyfajta "váltás" Az új "munkakör" elviselése, megszokása különösen azoknak okoz gondot, akik egyrészt csökkentett mértékben sem folytathatják munkájukat, másrészt aktív éveikben igazi kedvtelést, elfoglaltságot nem alakítottak ki maguknak hivatásuk, vagy anyagi helyzetük miatt. Azoknak a legnehezebb felépíteni egy új, hobbikban gazdag, kiteljesedett öregkort, akiknek egész életét egyfajta munka tette ki, azért éltek, hogy dolgozzanak és ezt az egyirányú elfoglaltságot nem tudják átváltani fantáziadús elfoglaltságokra. Ők azok, akik nem tudnak elszakadni a munkájuktól, mert nincs helyette mit csinálniuk, ezért hetven évesen is dolgoznak. Pedig a nyugdíj korhatár megkönnyíti a helyzetüket, figyelmeztet: ideje visszavonulnunk, helyet adni a fiataloknak. Azok, akikben van életbölcsesség, ezt nagyon jól tudják, mert akkor jön el az ideje annak, hogy ledobjuk magunkról az egy életen keresztül cipelt szerepet, mely a pozíciókkal, besorolásokkal és felelősséggel járt. Idejében kell kedvtelést találnunk, aminek a művelése lételemünkké lehet, sőt szükséges azzá tennünk, akár fizikai, akár szellemi beosztásból lépünk az új életszakaszba. Vannak, akiknek nagyon megrázó élmény elhagyni a nyugdíjazáskor a munkahelyüket. Fontos azonban, hogy soha ne nézzünk hátra! Én azt hiszem, hogy ezt megtenni aztán sem késő, ha már szembe találkozunk a megváltozott életformával. Sokan találnak új terveket, melyek minden energiájukat lekötik, így aztán nem is érzik azt, hogy rájuk már nincs szükség. Ezek az emberek aztán nem is gondolnak úgy a nyugdíjas évekre, mint a gyászos végre, inkább úgy, mint a dicsőséges újrakezdésre, amikor jut elég idejük olyan dolgokra is, amelyek a saját örömeiket szolgálják, jobban, mint valaha. Itt van az a szabadság, amire mindig is vágytunk, hogy saját magunk tervezzük meg a napunkat, hogy akkor keljünk, amikor akarunk. Ma már nem az a divat, hogy az idős emberek csendben visszavonuljanak, és csak a házi munkával foglalkozzanak. Ha így lenne, vagy aki még ma is ezt követi, az a szabadág iránt érzett szeretetét nagyon gyorsan keserűségbe fordítaná át. Szükségünk van arra, hogy érezzük a szabadság és a hasznosság érzését is, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb találjunk magunknak valami elfoglaltságot, amivel leköthetjük magunkat. Természetesen nagyon sokan vannak olyanok is, akik rákényszerülnek a munkára, mert a nyugdíjuk olyan kevés, hogy nem tudnak megélni belőle. Szeretnének idős korukra a hobbijaiknak élni, de nincs rá anyagi fedezetük. Talán furcsa, amit most mondok, de én már rég rájöttem arra, hogy nem az tesz feltétlenül gazdaggá, ami az enyém, hanem az, aminek örülni tudok. Az is tudatosult bennem már rég, hogy nem az a lényeg, hogy hány évig tart az élet, hanem hogy az egyes éveket mennyi élettel töltjük meg, mert nem csak a társadalmi elvárásoknak kell megfelelnem, hanem a saját igényeimnek is.
Kezdetben mindenki máson észrevesszük, hogy öregszik, csak magunkon nem. Erre a legjobb példák az osztálytalálkozók: "Úristen! Ez a Kovács Gizi milyen kövér lett, ráncos és a haját is festeti!" Aztán kimegyünk a mosdóba, ahol pechünkre hatalmas tükör fogad bennünket, és mély döbbenettel vesszük észre: kövérek lettünk, ráncos az arcunk, és a hajunkat is festetjük. Nem az a szép, aki különböző divatirányzatok szépségideáljának megfelel, hanem az, akit szeretnek. Akit szeretnek, az tele van fénnyel, átalakul, és belülről sugárzik, ez pedig mindenkit megszépít kortól függetlenül. Abban az esetben, ha ezt viszonozni is tudjuk, igazi boldogságban lesz részünk.
Kisfaludy Sándor írta: "Nem években áll a vénség, / Hanem ha a szív kihal, / Ifjú lélek és az ember / Ősz fürttel is fiatal..."

Öregség árnyékában / részlet /

"Deresedem, s apad a testem,
Fogy a szó, szerelem, harag.
Egy titkos véső egy szikrányit
Belőlem mindennap farag.
Vonásaim, mint régi rézkarc
Szigorú rajza élesek.
Sokszor úgy érzem szállni tudnék,
Olyan karcsú és könnyű leszek.
Valaki nyílnak szánt. Kivárja
Míg könnyebbre szikkadok.
Messze repít a nagy komor kéz,
Ha majd íjába fog."
Áprily Lajos

Kezünkben a döntés joga: zsörtölődő, undok, vén banyák leszünk, vagy aranyos, kedves öregasszonyok, akiket mindenki szeret és tisztel. Társaságunkat nem érzik tehernek, szívesen vannak velünk, tanácsainkat igénylik. Riemann mondja: "Minden öregedő embernek választania kell: vagy görcsös igyekezettel vissza akarja tartani azt, amiről érzi, hogy úgyis kicsúszik a kezéből, vagy vállalja az új életérzést, és ezzel új lehetőségek, változások számára nyitja meg magát." Mi döntünk. Tanuljuk megtartani az arányokat. Ha felül tudunk kerekedni önmagunk korlátain, indulatainkon, ha meg tudjuk valósítani bizonyos esetekben, hogy ne büdös banyák legyünk, jutalmazzuk magunkat, A jutalom bármi lehet, ami örömöt szerez. Attól függetlenül, hogy bizonyos dolgokat én már máskép látok, egyes dolgokban az én értékrendem más, mint a "trend", még a kedvem többnyire jó, tudok örülni, tervezni, szeretni, nem gubózom be. Megtalálom azokat az elfoglaltságokat és embereket, amiben, és akikkel jól érzem magam. Kell, hogy legyen mindenben valami szép, és bár életünk hosszát nem mi határozzuk meg, azt viszont igen, hogy sem az öregségtől, sem az egyéb ellenérzésektől ne hagyjuk magunkat legyűrni, és ami még vissza van, azt az időt megpróbáljuk értelmesen, és a lehetőségekhez képest boldogan leélni. Adjuk meg minden napnak az esélyt, hogy életünk legszebb napja lehessen. Jan Vanier írja: Az öregkor utazás a szeretet felé, gyengeségünk elfogadása felé. Az idős emberek újra felfedezik a mindennapi élet szépségét és egyszerűségét, amiről a küzdelmes és rohanó életük során esetleg lemaradtak.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy az idős emberek egy része miért idegenkedik a fiataloktól, és azok viszont tőlük? Miért van ez? Ha az idős embert tekintem, talán mi magunk játsszuk el a szeretetüket.
Amikor törtetünk a járműveken, hogy a tíz üres hely közül pont azt az egyet foglaljuk el, amit kinéztünk magunknak, amikor megjegyzéseket teszünk a fiatalokra, és a velük utazó gyermekeik nevelésére, az öltözködésükre, a szerelmes pillantásaikra, a harsányságukra, elfelejtve azt, hogy valamikor, nem is olyan régen még mi is így viselkedtünk, ilyen életörömmel teli szaladgáltunk. Amikor az arcunkra van írva, hogy mennyire irigyeljük őket, hogy nekünk ebben már soha többet nem lehet részünk. Így aztán ne csodálkozzunk, hogy ellenérzéseik vannak velünk szemben. A kedves nénikékkel, akik mosolyognak rájuk, és megjegyzést esetleg a kisgyermekük szépségére tesznek, még el is beszélgethetnek, amitől nagyon kellemessé válhat egy hosszú út. Nagyon kínos, mikor egy idősödő ember megpróbál versenyezni a fiatalokkal. Ilyenkor ő az, aki eljátssza a fiataloknak azt a készségét, hogy tiszteletet érezzenek iránta.
Én úgy gondolom, hogy az idősödő embereknek, még a mai rohanó és óriásléptekkel haladó világban is van adnivalója a fiataloknak. Erre kellene törekednünk, és nem arra, hogy megpróbálunk konkurálni velük, mert könnyen nevetségessé válhatunk. Ez is egy módja annak, hogy elveszítsük a fiatalok tiszteletét és megbecsülését. Azokat a türelmetlen, ok nélkül zsörtölődő és az élő fába is belekötő, soha nem mosolygó, senkit meg nem értő, házsártos embereket előbb - utóbb el fogják kerülni még a saját családtagjaik is. Aztán jön a megtorlás: kikényszerítik a megszokott és túlzott reakcióit, aztán pedig kinevetik. Ilyenkor érzi úgy az illető, hogy a világ esküdött össze ellene, pedig az egészet ő provokálta ki a viselkedésével.
Fiatalokban csak a túlzás, érett, idős emberekben pedig csak a mértéktartás kelt bizalmat. Ha ezt a mértéktartást képesek vagyunk betartani, sokkal elviselhetőbb lesz számunkra az életünk.
Nekem különböző korosztályokból vannak barátaim. Élvezem a társaságukat, és büszke vagyok a barátságukra. Riemannál olvastam: "A higgadtság az érett kor erénye. A higgadtság türelmesebbé tesz másokkal és önmagunkkal szemben. A szeretetképesség egyik szempontja, ha engedjük érvényesülni a másik ember más voltát, azzal közelebb kerülünk a szerető megértéshez, a több jósághoz és kedvességhez." Ez pedig szintén megszívlelendő, mert ha ezt a tanítást tudjuk követni, lényegesen könnyebb lesz és kiegyensúlyozottabb a kapcsolatunk a fiatalokkal.
Ne ítélkezzünk állandóan! Ítéleteink, bírálataink arra utalnak, hogy teljesen hiányában vagyunk a belátás és a részvét bármiféle képességének.
Próbáljunk megértőbbek, türelmesebbek lenni embertársainkkal, mert cserébe mindig szeretetet és megértést adnak. Amikor egy zebrán megyek át, és egy autó lelassít, sőt leáll, csak miattam, integetek, megköszönöm, és általában nagyon kedves mosolyt kapok érte.
Éljünk és hagyjunk élni másokat is. Ne pletykálkodjunk, mert az általában azt jelenti, hogy üres az életünk. Mert valamikor azzá tettük. Mi magunk. Nincs benne történés, mert semmit sem teszünk azért, hogy legyen. Az örökös panasz, nyavalygás, mások vádolása saját bajaink miatt, még a gondolatainkat is megkeseríti, tehát nem szívesen maradnak a körünkben az emberek. A legtöbb idős ember, aki boldogtalan, nem tud örülni annak, amit még kap az élettől. Óvnunk kell az apró örömeinket, mert nem tudhatjuk, hogy meddig fogjuk tudni élvezni még azokat.
"Élvezd a kis dolgokat, egy nap vissza fogsz tekinteni és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok!"

A kor előrehaladtával lassan kihal mellőlünk a múltunk. Úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk. Pedig ez nem törvényszerű! Mindent meg kell próbálnunk, hogy kitörjünk a magányunkból, és a vissza lévő életünket elfogadhatóvá, emberibbé tegyük. Amíg mosolyogni tudunk, miért szomorkodjunk? Dale Carnegie mondta, hogy a mosoly különleges ajándék, mert nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, ám az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Bíztatás a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek nincs nagyobb szüksége a mosolyodra, mint neki, aki már nem tud mosolyogni. Akkor eltűnik az életkorunk korlátja, csak azt látják, hogy egy kedves emberszeretetet és bíztatást adott nekik. Így talán, ha egy pár percre is, de boldogabbá tettük őket, jobb kedvűen fojtatják útjukat. Akkor pedig, ha pár jó szót is szólunk hozzájuk, biztos szebbé tehetjük napjukat. Az ilyen gesztusoknak természetesen mi is tudunk örülni, hisz valaki észrevesz bennünket, és érezzük, hogy létezünk.

A legnagyobb művészet / részlet /

"A legnagyobb művészet
tudod, mi?
Derűs szívvel megöregedni.
Tenni vágynál, s tétlen
Maradni.
Igazad van, mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett,
Csendben hordozni a keresztet.
Irigység nélkül nézni másra,
Ki útját tetterősen járja.
Kezed letenni az öledbe,
S hagyni, hogy gondod
Más viselje.
Hol segíteni tudtál régen,
Bevallani alázattal, szépen,
Hogy arra most már
Nincs erőd,
Nem vagy olyan, mint azelőtt." Túrmezei Erzsébet



Szerencséje van annak, akinek gyermekkorából, ifjúkorából barátai vannak. A barátság rokonszenven alapuló, kölcsönös jó viszony, segítés, támogatás. Érzelem, vonzalom, meghitt kapcsolat. Érzelmi egy húron pendülés. Müller Péternél olvastam valahol: "A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek, haza megyek." Ezeket a kapcsolatainkat ápolni kell. Bár Ők is velünk öregedtek, rigolyásak, mint mi, rossz szokásokat vettek fel, mint mi, de itt vannak velünk, ismerik az életünket, odafigyelnek a problémáinkra, hisz az övék is hasonló. Velük mindent meg tudunk beszélni, rá tudunk kérdezni nagyon régi eseményekre, és Ők tudják, hogy miről van szó. Őket is megviseli a sok változás, amit meg kellett és még meg kell érnünk. Viszont ez a világ azért elviselhetőbb, mert Ők vannak- többek között. Ők a titkaink tudói, a múltunk tanúi, akiket addig kell szeretni és értékelni, amíg vannak, mert utánuk nagyon nagy űr maradna. Boldogságunk egyik forrása lehet az egy váratlan telefonhívás, melyet tőlük kapunk. Akinek idős korára elfogynak a barátai, a hibát magában keresse. A barát olyan, aki ismeri a szívedben lévő dallamot, és vissza tudja neked énekelni, ha te elfelejted azt.... Nagyon fontos, hogy megtanuljunk hallgatni. Nem szükséges mindig a saját hangunkat hallatni. Ha minden beszélgetésünk nagy részét a saját véleményünk közlése, esetleg a saját panaszaink, siránkozásaink teszik ki, végül elmenekülnek mellőlünk az emberek. Ha állandóan csak mi beszélünk, érdektelenné válunk. A beszélgetőpartnereink is arra vágynak, hogy meghallgassuk őket, ne fojtsuk beléjük a szót csak azért, mert közben eszünkbe jutott egy bennünket érintő téma. Kapcsolatainknak semmi sem tesz olyan jót, mint az, ha képesek vagyunk higgadtan és figyelmesen meghallgatni a miénkkel ellentétes véleményeket is. Nem feltétlenül igaz az, hogy az igazság birtokosai csak mi lehetünk. Ha csak magunkkal törődünk, falat húzunk magunk és mások közé. A véleményünket csak akkor osszuk meg másokkal, ha megkérdeznek bennünket. A tanácsot magunkban tartani mindig kemény próbatétel, de kitartóan gyakorolnunk kell. Nagyon vigyázzunk arra, hogy a felgyülemlett fájdalmaink, problémáink, korunk és magányunk miatt összegyűlt mérgünket soha ne vezessük le a vétlen embertársaink megsértésével, mert azzal, ha elidegenítjük magunktól az embereket, csak jobban tetézzük a bajainkat. "A kedves szavak rövidek, és könnyen kiejthetők, de a visszhangjuk végtelen!" - mondta Teréz anya.
Főbb szempontok: tolerancia, türelem, odafigyelés a másikra és kompromisszum készség.
Sokszor ebben a korban már magunkat is nehezen viseljük el, ezért nagy önfegyelem szükséges a baráti kapcsolatok ápolására is. A magány a legszörnyűbb átok, ami az embert érheti. Mielőtt bekövetkezne, illetve elhatalmasodna, eluralkodna rajtunk, meg kell találnunk azokat a kapcsolatainkat, amelyek a magányt elviselhetővé teszik. Ki kell alakítanunk egy olyan életformát, mely megóv bennünket a magánytól. "Sorstársakkal a bajt ha megoszthatjuk, vigasz az már" (latin közmondás)
Albert Camus szépen ír erről:
"Kezed csak megfogni szabad...Ellökni átok...Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a Világot".


Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
Csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
Hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
A szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják - s már eltűri hogy a szíve
Ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s annyi kell végül már,
Hogy meg ne vessék.

Egyedül az éjszakákat ? - Ó, nem, inkább eltűri hogy
Meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
Ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt ami van
És azt, mi lesz még?

Jaj nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak hogy valaki szeressen még,
Szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
Egy-egy estét.
Váczi Mihály

Hajlamosak vagyunk nosztalgiázni, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt mennyivel jobb volt. Hát persze, hogy jobb volt. Fiatalok voltunk, ami lényeges különbség a mai valóságunkhoz képest. Boldogok voltunk, mert szépek voltunk, ette a fene utánunk a fiúkat, előttünk állt az élet, nem fájt semmink, csak ami percek alatt elmúlt, a halálra nem gondoltunk, hiszen "sosem halunk meg!" volt a jelszavunk. Tele voltunk energiával: este levágták a fejünket reggelre kinőtt. Szerelmesek voltunk, rugalmasak, a földet sarkaiból tudtuk volna kiforgatni.
Kedvünk, igényünk és energiánk volt a szórakozásra. Egy szó, mint száz: fiatalok voltunk, és a fiatalságunk múlt el.
Próbáljuk meg legalább lélekben egy kicsit visszahozni.
Írjuk meg az életrajzunkat, részletesen, mindent, amire vissza tudunk emlékezni. Nagyon jó játék, és elfoglaltság. Írjuk le a családunk történetét, készítsünk családfát. Helyezzük vissza magunkat a gyermekkorba, idézzük fel, mi az, ami örömöt jelentett számunkra.
Semmi nem olyan érdekes, mint saját magunk. Ha egyszer elmegyünk, gyermekeinknek ez az írás fogja a legszebb hagyatékot adni. Egyszer eljutnak Ők is oda, hogy kíváncsiak lesznek a gyökereikre, de már nem lesz kitől kérdezni. Szánjunk időt arra, hogy leírjuk azoknak az őseinknek a történetét, akikről mi még tudunk. Magunknak is örömöt okozunk azzal, ha felelevenítjük az ifjúságunkat, hogy mik akartunk lenni, miket tudtunk megvalósítani az álmainkból, milyenek voltak a szerelmeink? Ez valamikor történelem lesz az unokáinknak, és ezeket elolvasva, szeretettel fognak emlékezni ránk. Talán arra az időre, míg mindezt leírjuk, vissza tudjuk varázsolni az ifjúságunkat, és az azóta elvesztett szeretteinket.
Többféle lehetősége van annak, hogy megpróbáljuk megőrizni lelkünkben a fiatalság érzését, hogy ne úgy tekintsünk a megítélésünkre, mintha kirekesztettek lennénk, vagy rosszabb esetben már nem is ebben a világban élnénk: ha mindenáron azt a munkát szeretné folytatni, amit egész életében végzett, nyugdíj után dolgozzon félállásban, illetve őrizze meg szakmai aktivitását, ha erre van lehetősége. Folytasson valami szellemi tevékenységet rendszeresen, például olvasson, vagy keresztrejtvényt fejtsen. Mivel ezekkel sem foglalkozhat állandóan, esetleg vegyen részt valamilyen szervezet munkájában. Mozduljon ki otthonról, ne éljen elszigeteltségben és a kulturális programok mellett beszélgetésbe elegyedjen másokkal, akikkel kicserélik tapasztalataikat, megvitatják örömüket-bánatukat.
Az érzelmi hullámokkal szomorú és boldog érzelmek árasztanak el bennünket, és amíg fiatalok vagyunk, megrázzuk magunkat, nincs időnk ezeken töprengeni. Amikor megöregszünk, marad időnk az érzelmeinkkel törődni, ezért tudatosabban és tisztábban éljük meg azokat. Ilyenkor már hajlamosabbak vagyunk túldramatizálni a gondokat, és megállás nélkül azokkal foglalkozni. Siránkozunk, felelevenítjük a régi vitákat, és újra éljük az elmúlt sérelmeket. A jövőbe tekintve pedig, rettegve gondolunk arra, hogy még milyen fájdalmak várnak még ránk.
"Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki unod a valót: hímezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót!" - mondom a költővel.
Ne hagyjuk, hogy elvigyen bennünket ez az áradat, és belesüllyedjünk a melankóliába. Az ember minél reménykedőbb és vidámabb, annál könnyebben tud ellenállni a szomorúságnak. Ha pozitívan gondolkodunk, az érzelmeink ezt visszatükrözik, és vonzani fogják a jó dolgokat az életünkben. A pozitív gondolkodás ugyanis pozitív tettekhez vezet.
Ha az ember érzi, hogy meg tudja csinálni, és meg is fogja csinálni, amit elhatároz, akkor a siker nem marad el. Ha arra a sok kreatív, életerős idős emberre gondolunk, akiknek a pályáját ismertük, például Chaplinre vagy Picasso-ra, őket mind igazolja az életük.
...Adjon az Isten fényeket / temetők helyett / életet - / nekem a kérés / nagy szégyen / adjon úgyis, ha / nem kérem. (Nagy László)
Tanuljunk meg, vagy elevenítsük fel a már tudott verseket. Nagyon jó agytorna.
Vállaljuk önmagunkat. A korunkat, a megharcolt ráncainkat, a táskákat a szemünk alatt, a bukásainkat, gyarlóságainkat. Ne töprengjünk a múltban elkövetett hibáinkon, a be nem teljesült vágyainkon. Oldozzuk fel magunkat, hisz emberek vagyunk a szó nemes értelmében: minden botlásunkkal és sikerünkkel együtt. Szeressük magunkat és az emberek is szeretni fognak. Nem lehetsz jó máshoz, ha közben magadhoz nem vagy az. Szépítsd magad, és minden, ami körülvesz megszépül. Attól, hogy elszálltak az évek, nem kell elhagynom magamat, hisz csak a korom repült előre, a hiúságom, és a másoknak tetszeni vágyásom még megmaradt. Úgy érzem ezt életünk végéig szem előtt kell tartanunk.
Ha a gondolataink mindig az körül forognak, hogy milyen stresszes az életünk, saját magunkat blokkoljuk le, és ezzel különböző betegségeket idézünk elő magunkon. Mivel lélekben úgyis harminc év körülinek érezzük magunkat, próbáljunk meg eszerint élni, felejtsük el a külsőnket, legyünk humorosak, mint régen, vidámak, jó társalgók, és szívesen lesznek velünk az emberek. Ha tisztában vagyunk erényeinkkel és gyengéinkkel, ha tudjuk, hogy mit akarunk, az élet nem sodorhat bennünket kénye-kedve szerint. Az öregség kiszolgáltatottságot jelent és nem kort. Én 8o évesen is fiatalos szeretnék maradni, legalább lélekben.
Köszönöm

Köszönöm, oh május, hogy láttalak
Hogy fulladoztam orgonák alatt

Köszönöm füves nyár a meleged
Melengettél mint édes gyereked

Köszönöm ősz a sárga levelet
A boldogság jött bálba teveled

Tél, tiszta tél, köszönöm halk szavad
Kezemre szállott friss pehely havad

Köszönöm felhők, álmot varrtatok
Álommal engem betakartatok

Köszönöm üdvösséges éj neked
Az égi fényt, a gyémánt éneket

Köszönöm oh csók, hév illat zamat
Hogy itt megested érző ajkamat

Jóságos jóság tündér cseppje, könny
Kóstoltalak, köszönöm, köszönöm.

Szép Ernő

Négy fő ellenségünk van, melyek meggyorsítják elöregedésünket:
• a magány,
• a tétlenség,
• az üresség,
• és az érdektelenség.

Harcoljunk ellenük, tegyünk annak érdekében, hogy ezeket elkerüljük. Az öregségre való felkészüléskor el kell vetnünk a hamis illúziókat, melyek egy idilli képpel kecsegtetnek, mert nagyot fogunk csalódni. Én azt tapasztaltam, ha a gondolataimban el tudom határolni magamat a bosszúságtól és ellenségességtől, az agyam pozitívumokkal telik meg, sokkal nyugodtabb és szeretetteljesebb leszek. Az kell, hogy az ember célja legyen, hogy minél több fényt árasszon, mert akkor rá is annál több hullik vissza.
Aki magányos és fokozottabban érzi az egyedüllétet, az emberi kapcsolatok hiányát, úgy érzi, hogy szeretetlenségben és elhagyatottan él, magának kell belevágni, hogy szeressen valakit, vagy valamit, és ne várjon arra, hogy őt szeressék.
A magányunkat oldhatjuk háziállatok tartásával: kutya, macska, madár, esetleg halak akváriumban. Az értük érzett felelősség és a gondoskodás nagyban növeli értelmét az életünknek. Társaságot és örömöt jelentenek.
A kínai bölcsek tanítása szerint, az érzelmi teher legrosszabb fajtája a sérelmeinkből fakad.
Nézzünk mélyen magunkba, és keressük meg, kinek, vagy miért kell megbocsátanunk? Be kell látnunk, hogy a bajok gyökere nem ott van, hogy tisztességtelenül bántak velünk, hanem, ha naponta többször eszünkbe jut, rágódunk rajta, holott el kellene felejtenünk.
Határozzuk el minél előbb: elfelejtjük és túllépünk rajtuk. Engedjük el magunktól a fájdalmainkat és sérelmeinket. Próbáljuk megérteni, hogy a másik fél is lehet sértődött, akárcsak mi magunk. Tekintsük át az emberi kapcsolatok folyamatát, és tanuljuk meg fegyelmezettebben kezelni gondjainkat. Felejtsünk és bocsássunk meg! Éljük a saját életünket. /Feng Shui után szabadon/ Nem könnyű. Rengeteg próbálkozást és gyakorlást igényel. Biztosan nem sikerül elsőre. Ám, ha végül sokadszorra úrrá tudunk lenni a negatív érzéseinken, hihetetlenül felszabadulunk Előfordult, hogy csalódtam emberekben. Vagy rosszul ítéltem meg őket, vagy én léptem rosszul, és ezért kellett csalódnom. Megtanultam, hogy bizonyos dolgokat el kell felejteni, nem lehet tovább együtt élni velük, mert azok megkeserítik, megnehezítik az ember életét. Ha a sérelmeimmel akarok együtt élni, akkor előbb-utóbb keserű szörnyeteg leszek. És valóban, megpróbálom elfelejteni őket, mert magam is félek tőlük. Gandhi mondta, hogy "szemet szemért és megvakult az egész világ". Nem szeretek rájuk gondolni, mert akkor rosszkedvű leszek. Márpedig én szeretek jókedvű lenni. Aki pozitívan gondolkodik, annak a cselekedetei is pozitívak. Amilyen magasra állítjuk az önértékelésünk mércéjét, és ez által, amilyenné válunk, olyannak fogadnak el bennünket az emberek. És ez pedig nem mindegy, ha csak nem a magány a célunk.
Néha aztán nehéz fenntartani a kapcsolatunkat a családunkkal, de még a társadalommal is. Állandóvá válik az egyedüllét, és vele társul a hiányérzet és a szomorúság. Attól, hogy nyugdíjasok lettünk, hogy egyedül maradtunk és megöregedtünk, még nem szabad mellőznünk a szociális és családi kapcsolataink ápolását, a szórakozást, és a kimozdulást otthonról. Ismerek olyan idős embereket, akik hónapokig nem hagyják el a lakásuk négy falát. Ezt ők miért teszik? Nem helyes, mert egyre jobban elbizonytalanodnak, eltávolodnak a világ történéseitől, és végleg magukra maradnak.



"Az élet értelmét nem a nagy
áldozatok és kötelességek adják,
hanem apróságok, a szív egy- egy
mosolyból, vagy egy kedves gesztusból
meríti a boldogságot és a vigaszt."
S.Humphry Davy.

A gyűlölet, a lelkünkben táplált harag mindig visszaüt: beteggé tesz, szenvedünk tőle, nyugtalanok leszünk tőle, és ami a legfontosabb: lelkiismeret furdalást ébreszt bennünk, ami elviselhetetlenné is válhat. A nem szeretett lény prímán él a mi szeretetünk nélkül, de a mi lelkünket, és lassan ez az érzés a fizikumunkat is uralni fogja, és ezt mi már nem engedhetjük meg magunknak. A leglényegesebb, hogy rendben legyen az ember lelke. Jóban kell lennünk a világgal. Az örökös harc az igazunkért nem éri meg, mert a győzelem a vesztesben gyűlöletet szül, mivel a legyőzött mindig boldogtalan. Az emberi lét oly rövid, és annyira nem a haragról és a gyűlöletről szól, hogy az ilyen érzelmekre nincs idő, és méltatlan is hozzánk.
Próbáljuk mindig megkeresni azt a kevéske jót, ami derűssé, és elviselhetővé teszi ebben a korban az életünket. Semmi sem szívja úgy le az erőt, mint a harag. Az adott szeretetet visszakapod. A szeretet nem téved, mert minden tévedés csak a szeretet hiányából fakad.
Rengeteget tehetünk azért, hogy a környezetünk szeretetet árasszon felénk, nem várhatjuk tétlenül, hogy megtörténjék. Én már rájöttem, hogy el kell fogadnom másokat és a körülöttem lévő dolgokat olyannak, amilyen. Egyáltalán nem feladatom azokat mindenáron megváltoztatni. Lépést kell tartanom a változásokkal bármilyen nehéz is, ha tetszenek azok, ha nem, hogy ne helyezzenek arra a bizonyos "polcra" a fiatalok, mint valami anakronisztikus tárgyat. Ne próbáljunk meg mindent magunkhoz alakítani, mert ha minden vélt vagy valós sérelmünket meg akarunk torolni, akkor biztos út vezet oda, hogy magunkra maradjunk. Mi már végig küzdöttük az életünket, nekünk már nem a küzdelem a feladatunk, hanem az elfogadás.
Egy hindu szent mondta: "Az élet szeretet, és a szeretet élet. Mi tartja össze a testet, ha nem a szeretet? Mi a vágy, ha nem az önmagára irányuló szeretet? Mi a félelem, ha nem az oltalomra való késztetés? Mi a tudás, ha nem az igazság szeretete? Az eszközök és a formák változhatnak, de a mögöttük lévő hajtóerő mindig a szeretet - az "én" és az "enyém" szeretete. Az "én" és az "enyém" lehet parányi, és az is lehet, hogy határtalanná duzzad, s átöleli a mindenséget - ám a szeretet mindig megmarad szeretetnek."

"és ha ezerszer átkozott is: azé az élet aki szeret!"
Szécsi Margit

Nehezebb nem szeretni egymást, mint szeretni. Erre a legegyszerűbb példa a veszekedés utáni kibékülés öröme, a megnyugvás, a béke. A harag, a feszültség, a meg nem értés több rossz érzést, kellemetlen percet okoz nekünk, mint a béke és a szeretet. Ami pedig a mi korunkban már nem elhanyagolható: nagyon öregít. Keményíti a vonásainkat, elmélyíti a ráncainkat, ráül a kedélyállapotunkra.
Kérdezzük meg magunktól: muszáj, hogy mindig nekünk legyen igazunk? Egyáltalán: mindig nekünk van igazunk? Feltétlenül kritikát kell gyakorolnunk mindenről, és minden helyzetben?
Jó az nekünk, ha negatív megnyilvánulásaink után elfordulnak tőlünk az emberek? A kor lelkiállapot kérdése is. A megszerzett bölcsesség teszi értékessé és pótolhatatlanná a korunkat. Ne mérgezzük hát negatív kritikákkal, fensőbbséges véleménynyilvánításokkal, kinyilatkoztatásokkal a lelkiállapotunkat. Egy indián bölcsesség mondja, hogy amikor megszülettünk sírtunk, és az emberek boldogok voltak. Úgy kell élnünk, hogy amikor meghalunk, a világ sírjon, és mi boldogok legyünk.

Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
Taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
Hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
Ritkán hallassam hangom, mint a holló

A közlékenység kútját tömd be bennem,
Karthauzi legyek a cella- csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
Folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg a zuhatag- szájú emberektől,
Könyvekbe plántált szó- rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
Egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

A túlsó partot látó révülésben
A "Készen vagy?"- ra ezt felelni:- Készen.

Áprily Lajos

Tegyünk rendet magunk körül. Selejtezzünk olyan szemmel, ha esetleg elmennénk, a gyermekeink mit csinálnának, kacatjainkkal? Kezdjük a régóta rendezetlen fényképekkel. Ez hosszú időre elfoglaltságot ad számunkra. Válogassuk téma és évek szerint. A képekre, ha még emlékszünk rá, írjunk dátumot és helyet, hogy mikor és hol készült. Nagyon fontos, hogy neveket is írjunk rá, a megsárgult "csak mi tudjuk már, hogy kicsoda "képekre különösen. Az olyan képeket, melyek szereplőit mi sem ismerjük, nyugodt szívvel selejtezzük, ne a gyermekeinknek okozzunk fejtörést később. Próbáljunk ki reform ételek elkészítését, bíbelődjünk vele, egészségünknek is jót tesz. Cserkésszük be a családunkat a világra szóló palacsintáinkkal, ezzel téve magunkat nélkülözhetetlenné.
Ne hagyjunk magunk mögött elvarratlan szálakat, mint az esetleges adósságok visszafizetése, a kölcsönkért holmik visszajuttatása, megígért elintéznivaló, vagy bármi, amely állandóan terheli a lelkiismeretünket, amit folyton raktároznunk kell az agyunk hátsó zugában.
Ez egyébként nem csak az idősödő emberekre vonatkozik. Mindez az energiánkat fogyasztja, és zaklató érzéseket kelt.
Folytassuk a selejtezést azokkal a holmikkal, amiket legalább három éve nem vettünk fel, már biztosan nem lesz rájuk szükségünk. Ugyanez vonatkozik az elfelejtett, "valamire még jó lesz dolgokra. Selejtezzük fárasztó, megunt, kötelességnek tartott, de örömöt nem okozó kapcsolatainkat. Zárjuk le, és felejtsük el örökre.
Regisztráljuk a könyveinket, hang és videokazettáinkat. Ez arra is jó, hogy egy-egy ismét felfedezett filmet újból megnézzünk, vagy a kedves könyveket ismét elolvassuk. Biztosan találunk köztük olyanokat is, melyeket annak idején idő hiányában nem olvastunk el, aztán megfeledkeztünk róla. A könyvek és a filmek világa felfrissíti a tudatunkat, gondolkodásra ösztönöz, segít elfelejteni az öregség és egyéb bajaink felett érzett keserveinket
A tevékenység életben tart, és nagyon megfelel a szorongásaink feloldására is.

Még maradok

Fiatalok még itt vagyok.
Az éveimnek száma sok,
A gyászaimnak sora nagy
És megőszített kora fagy.

Tán nem is voltam fiatal
És nem jött soha diadal,
Halálos volt a szerelem,
Utódom sem lesz már nekem.

És mégis, mégis jó dolog,
Hogy élek és hogy dúdolok.
Magányos lelkem égre néz
És megszépül a szenvedés.

Az égen örök csillagok,
Fényesek és fiatalok,
A földön is ifjú szemek:
Még egy ideig nem megyek!

Juhász Gyula
Legyen hobbink! A gondolkodás hajlamos a lelassulásra idős korban. Ha magányosak vagyunk, a túlélést a hobbijaink gyakorlása is jelentheti. Legyen az valaminek a gyűjtése, fényképezés, színház, mozi, kirándulás, utazás, szép nyaralások, és a társaság igénye. Azt mondták a régi bölcsek: tanulj meg bridzselni, mert szomorú, magányos öregkorod lesz! Ezt egy kissé átvitt értelemben kell értelmeznünk: keressünk szórakozást, szórakoztató elfoglaltságot, társaságot, agytornát. Ha begubózunk, meggyőzzük magunkat, hogy így jó, nincs szükségünk senkire, menthetetlenül megvénülünk, a szó klasszikus értelmében. Nem fogunk adni magunkra, nem ápoljuk az arcunkat, nem sminkeljük magunkat, mert ugye otthonra minek? Csak a tréning és a papucs fogja uralni az életünket. Lázadjunk fel! Utasítsuk el az öregséget! Nevessünk minél többet! Tudnunk kell nevetni saját magunkon is. A vidám ember mindig fiatalabbnak tűnik duzzogó társainál, és különben is nevetni nagyon jó! Ha az ember meg tudja látni mindennek a derűs oldalát, humorral megközelíteni minden helyzetet, az igazi áldás, mert a jókedv olyan mágnes, ami vonzza a derűs embereket, és a szerencsés eseményeket. Próbáljunk meg új kapcsolatokat teremteni, és tegyük ezt bátran, hisz a másik, hasonló korú és sorsú embernek éppen úgy szüksége van ránk, mint nekünk őrá. A jókedv vonzza a vidám embereket, akik elfeledtetik velünk a vélt, vagy valós sérelmeinket. Könnyű elmerülni a melankóliába, melyet öregedésünk, körülményeink, esetleg egészségi állapotunk miatt érzünk. Kemény akarattal ki kell kényszerítenünk magunknak a reményt, a boldogságot és vidámságot, amit adhat még számunkra az élet. A szomorú arc - öreg arc.
Jó megoldás az agysejtek pusztulása ellen a tanulás, pld. Szabadegyetemeken, itt az idő olyan előadásokat hallgatni, melyek mindig érdekeltek bennünket, de eddig nem volt rá időnk. Tanuljunk valamit! Meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy mennyi elfojtott képesség lakozik bennünk. Például egy szomszédom 6o évesen tanult meg németül, nem hittem a fülemnek. Egy rokon házaspár, hasonló korban számítógép tanfolyamra járt, amit sikerrel el is végeztek. Ami legjobban tetszett: egy barátnőm édesanyja nyugdíjazása után kezdett korongozni, ma is műveli, veszik az alkotásait, és boldog, mert rájött, hogy ilyen képességek is rejlenek benne. Kipróbálhatunk egy szabás-varrás tanfolyamot is, sikerünk lenne az unokáinknál a babaruha és a farsangi jelmez megvarrásakor. Aki még nem fedezte volna fel, annak jó szívvel ajánlom a Batthyány - Strattmann Idősek Akadémiáját, ahol nekünk szóló előadásokat hallgathatunk a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Amikor először elmentem egy ilyen rendezvényre, meglepődtem, hogy milyen sok idős ember látogatja közösséget alkotva, mintha régről ismernék egymást az oda látogató emberek. Közösek a gondjaik és a problémáik. Választási lehetőségünk van, csak tudjunk élni vele. Fő az önbizalom és annak erősítése! Idős korban Darwint megkérték, hogy írja meg emlékiratait.
Rögtön vállalkozott, hogy azonnal megteszi. Egy papírra felírta: "Sokat tanultam, sokat utaztam, és most is tanulok!"
Kellemes és hasznos elfoglaltság lehet az utazási kedvezményünket kihasználva, beutazni hazánkat, felfedezni olyan helyeket, melyeken még sosem jártunk. A természetjárásnak és a kirándulásoknak, gyalogtúráknak pedig hozzá kell tartozni az életünkhöz, mert az egészségünk megőrzését szolgálja.
Részt kérhetünk az időszaki választások lebonyolításából. Találékonyságunk ideig-óráig elfeledtetheti velünk a korunkat.
A barragi óra / részlet /

Ideje, sürgetsz már hazatérnem,
Szelíden zengő mennyei szózat.
De lásd, oly szép e kései, gyéren
Fátyolosan még felragyogó nap!
Késő van, értem, ideje mennem,
De egy kicsit még engedj merengenem.

Még egyszer engedj szívembe néznem,
Múltamat újra élni magamban:
Ott-e a virág csonkfa hegyében,
Hol az a csók, mit sohase adtam?
Életem engedd remete- fészkem
Magános árnyán sírva idéznem.

G. Pascol

Ne olyanért éljünk, ami nem lényeges, csak azt hisszük, hogy az, mert megszoktuk, gyermekkorunkból a nevelésünkkel hoztuk esetleg, kötelességszerűen tesszük. Tele vagyunk üresjáratokkal. Nagyon kevés időnk van az eltelthez képest, ezért szortírozzunk, hogy mi a fontos, mi a lényeges. Ne teljenek el napjaink valami érdekes tevékenység nélkül. Olyan nélkül, ami megvalósítható, kedvünkre való, megnyugtató és elvonja figyelmünket a magányunkról, betegségeinkről, és még élvezetet is okoz.
Nagyon sok dolog van, amit naponta feleslegesen végzünk. Próbáljuk meg egyszer leírni napi tevékenységünk minden mozzanatát, és rá fogunk jönni, hogy mennyi pótcselekvést, felesleges dolgot végzünk. Értem ezt a túlzott pedantériára, naponta ismétlődő portörlésekre, takarításokra, rutinosan visszatérő dolgokra, pakolásokra:" Ennek itt a helye "jelszóval végzett tevékenységekre. Nem kell minden kávé és tea után feltétlenül elmosni a csészét, minden korty ital után a poharat. Ezek csak az életünket teszik rutinossá, kényszeressé, unalmassá, gépiessé, megszokott taposómalommá. Ezekkel ugyan elmegy az idő, és a vélt "kötelességünket teljesítjük" című kategóriába soroljuk, de ezeket a korlátokat magunknak állítjuk fel, és soha, senki nem kéri számon, nem ellenőrzi a teljesítésüket.
Vizsgáljuk meg, valóban ragaszkodnunk kell-e bizonyos szokásainkhoz? Nem volna- e életünk kevésbé feszült, vagy színesebb, ha egy- egy időrabló szokásunktól megszabadulunk? Irtsuk ki magunkból a negatív gondolatokat. Próbáljunk meg a régi mondás szerint élni: "Ha csak citromot kapsz, csinálj limonádét!" Azonkívül nagyon fontos a humor, mint már említettem. Az életet ebben a korban csak humorral lehet elviselni, kellemesebbé tenni.
Lazítsunk egy kicsit. Szedjük össze a fantáziánkat, és a megszokott, fontosnak tartott üresjáratok helyett szervezzünk barátainkkal uszodai találkozókat, nézzünk meg egy jó filmet, járjunk egyet a belvárosban csak úgy, és fedezzük fel, mennyit változott a világ, a boltok, a kirakatok /és az árak is/.
Itt az idő, hogy hobbiszinten kertészkedni kezdjünk. Ha nincs kertünk, virágozzuk ki az ablakainkat. Ha van erkélyünk, akkor azt. A virágok meghálálják a gondoskodásunkat és állandó ismeretszerzésre ösztönöznek. Aki lakótelepen él, kezdeményezheti a csoportos, házkörüli zöld területek tisztántartását, virágok ültetését, gondozását. Ehhez még segítséget is adnak az önkormányzatok.
Arisztotalesz tanította: hogy helyesen éljünk, fontosabb, mint maga az élet!"

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
Szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
Nem kell más, csak ez az egy oltalom,
Még magányom kiváltsága sem kell,
Sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
Ha jókedvemből, önként tehetem
S fölszabadít újra a fegyelem,
Ha értelmét tudom és vállalom.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
De kezdődő s folytatódó bolond
Kaland, mi egyszer véget ér ugyan-
Ahhoz is csak jókedvet adj uram.

Garai Gábor

Vannak előnyei is az idős kornak. Például a szellemi szabadság. Mivel függetlenebbek vagyunk, már megengedhetjük magunknak, hogy egyszerűen önmagunk legyünk. Nem kell alkalmazkodnunk főnökhöz, beosztotthoz. Sokkal kevesebb dologért vagyunk felelősek. Elfogulatlanul szemlélhetjük a világ dolgait a tapasztalataink tükrében. Nem vagyunk már annyira elkötelezve másoknak, kevésbé befolyásol már bennünket a jelen, a pillanatnyi aktualitás. A csodálatos Tordai Teri mondta egy vele készített riportban: " Jó ötven felettinek lenni, mert amióta nem engem néznek, hanem én nézek, többet látok a világból !" Ennél jobban talán nem is lehet megfogalmazni a pozitív gondolkodást egy nőnek, idős korában. Tárgyilagos rálátásunk van a dolgokra, tudjuk már körülbelül, hogy miből mi következhet. Az is nagy előnye az idős kornak: kizárólag azzal foglalkozik az ember, amivel akar, tehát ami érdekli. Igaz, vannak esetek, amikor vágyainkat az anyagi feltételek korlátozzák, de most beszéljünk olyanokról, amik megvalósíthatók. Nagy előnye a mi korunknak, hogy a múltat ismerjük, és az elmúlt 60 évben történtekről, mivel átéltük, már nem mondhat nekünk bárki valótlanságot. Állítsunk össze rendszeres szórakozási programot, ameddig pénztárcánk bírja. Fedezzük fel a Nyugdíjas Klubokat. Ezek a klubok nagyon jók akkor, ha magányosak vagyunk. Válogassunk. Kínálják magukat minden kerületben, városban, válasszuk ki a nekünk tetsző programkínálatukat, és a legjobb társaságokat. Alakíthatunk magunk is klubot, ha érzünk magunkban annyi tettvágyat, lelkesedést és szervező készséget. Ha sikerül, szervezhetünk különböző társadalmi összejöveteleket, csoportos zenehallgatást, versolvasást, vagy sportolást. Az életmódnak nagy befolyása van az öregedésünk mértékére, és mi magunk is felelősek vagyunk azért, hogy hogyan öregszünk meg.
A televízió a műveltség sírásója. Tisztelet a kivételnek, mert vannak csatornák, melyeket érdemes nézni. 2o-3o évvel ezelőtt az én akkor még kisgyermekeim a televízió műsorokon nőttek fel /többek között/ Ma már nagyon kell keresni, válogatni. Próbáljunk meg megismerkedni olyan ismeretterjesztő, félig tudományos, esetleg messzi tájakra elkalauzoló filmekkel, melyeket eddig nem kísértünk figyelemmel. Hihetetlen élményben és a felfedezés örömében lesz részünk. Egy-egy szappanopera is el tud repíteni a képzeletünk világába, időnként el tud ringatni az illúzióival, és erre talán szükségünk is van, de nagyon vigyázzunk, olyan, mint a kábítószer: a rabjává válhatunk. A TV és rádió kívülről várt segítség az unalom és a passzivitás ellen. Ilyen esetben is csak a saját alkotókészségünk az igazi segítség.

Jókai Anna gyönyörű mondatai jutnak eszembe, melyek számomra meghatározó útmutatót nyújtanak: "Magot nevelni hervadásban: csak a növénynek egyszerű. Nekünk nagyon nehéz! Mert ez már nem szent automatizmus, hanem személyre szabott önműködés. A fiatal lehet szétszórt és a maga szintjén mégis eredményes- az öregnek azonban mindig összpontosítania kell. Az öregség nem nyugalom, hanem megfeszített akarat. Két mankónk: az önirónia és a bátorság. Energiánk pedig az eszközként használt szenvedés. A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk" Ha a szervezetünket semmittevésre kárhoztatjuk, az a szellemünket is lehangolja. Pedig valamikor hogy tudtunk lelkesedni sok mindenért! Próbáljuk meg átélni ismét azt a fiatalos derűlátást, ami olyan jellemző volt ránk....



Tiltakozni és akarni / részlet /

Nem bánni immár semmit -semmit
S nótáink bár rossz kölykök zengik,
De élni, de élni.

Ijesztgessenek a jövővel,
Ijedjek meg lehajtott fővel,
De élni, de élni.

És gunnyasztva és meghajolva,
Mintha tavasz sohse lett volna,
De élni, de élni.

De tiltakozni és akarni,
De jaj, még most, most meg nem halni
De élni, de élni.

Ady Endre


A mozik ugyan kicsit hangosak már nekünk, de ha odafigyelünk, ott is ki lehet fogni egy-egy értéket, régi, vagy új történeteket, melyek elbódítják kicsit a lelkünket, nincs kifogás, minden mozi kedvezményt ad a nyugdíjasoknak, a klubokban pedig találkozhatunk olyan érdeklődésű emberekkel, akik felhívják a figyelmünket olyan dolgokra is, melyek eddig kimaradtak az életünkből. Imádom a francia filmeket, mert az ifjúságomat idézik, és azért is, mert az ő ízlésviláguk felel meg leginkább az enyémnek.
Legyünk mindig naprakészek. Legyen TV, rádió, újságok, és az Internet, de mindig tudjuk, hogy mi történik körülöttünk a világban. Ne lehessen zavarba hozni bennünket függetlenül a társaság összetételétől, korától, nemétől, színvonalától, a napi politika vagy egyéb történések témakörében.
Mozart és Beethoven ismerete és élvezete mellett feltétlenül tudnunk kell, hogy kb. hol áll a slágerlistákon a Tankcsapda, vagy a Republic együttes, esetleg az "emo", mint irányzat vagy trend (divatos szóval élve!), még akkor is, ha zenéjüket nem, vagy csak érintőlegesen ismerjük, mert ezeknek tudatában óriási tekintélyre tehetünk szert unokáink körében. És, ha nem vagyunk sznobok, nyitott szemmel kell járnunk, hogy tudjuk: mi történik körülöttünk a világban. A dolgok megismerése nélkül kritikát sem gyakorolhatunk és véleményt sem mondhatunk. Ám ez az idős korosztályra vonatkozik.
Tréningeztessük szellemünket, hogy minden iránt érdeklődünk. Végezzünk agytréninget úgy, hogy élénk figyelemmel kísérjük mindazt, ami környezetünkben történik.
Gondolkodjuk magunkat fiatalra!
A nehézségek láttán mindig arra gondolok, hogy igenis, meg tudom csinálni, és ez erős elhatározással többnyire sikerül is.
Itt van például az Internet. Hihetetlenül jó találmány, maga a csoda, mindenkinek melegen ajánlom. Könnyen megtanulható, és kinyílik előttünk a világ. Ki kell próbálni, és minden rosszat eltöröl; unalmat, érdektelenséget, szomorúságot és magányt, de még a társtalanságot is. Sajnos az idős emberek nagyrésze mint mindent, ami új elutasítja, mielőtt még kipróbálta volna.


A lélek és a szellem nem öregszik, nem szabad elfogadnunk az idő múlását, mely leginkább a testünkben végzi a pusztítást. Goethe-nek van egy jó mondása: "nem megöregedni, hanem az öregséget hordozni az igazi művészet"
Most polemizáljunk el egy kicsit a kapcsolatainkról gyermekeinkkel, és azok társaikkal.
Az életemben, ha visszatekintek az elmúlt évekre, gyermekkorom ébredezéseitől a mai napig, csak azt tudom mondani, hogy a legszebb ajándék, amit a sorstól kaptam, a két gyermekem.
Kevés dolog van az életben, amit olyan komolyan vennénk, mint a saját szülőségünket. Mindannyian azt akarjuk, hogy kapcsolatunk meleg, szoros és örömteli legyen a gyermekeinkkel. Amit tőlük kapunk, megbecsülést, szeretetet, vissza fogják kapni saját gyermekeiktől. Az ellenkezőjét úgyszintén.


"Szeretni munka: ne csupán szeressetek,
Legyetek, mint Urunk, maga a szeretet"

Silesius


Hiszek a nevelésben. Inkább úgy mondanám: a terelgetésben. És főleg a szívben, mert az mindig megmutatja az utat a tanácstalan szülőknek, hogy mit tegyenek. Az erőszak erőszakot szül. Én soha semmire nem erőszakoltam a gyerekeimet, és ezt az unokáimmal sem teszem. A gyermek, ahogyan érik, úgyis azt fogja tenni, amit jónak lát, illetve amit ő akar. Megpróbáltam életem során sikerrel-sikertelenül az alábbi elvekhez tartani magamat, és most ezt gyakorlom az unokáimnál is:
Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulnak megbélyegzettek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulják bűnösnek érezni magukat.
Ha a gyerekek toleráns körben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyermekek bátorítva élnek, megtanulnak bízni.
Ha a gyermekek dicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyermekek méltányosságban élnek, megtanulják az igazságosságot.
Ha a gyermekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hittel élni.
Ha a gyermekek megerősítve élnek, megtanulják magukat szeretni.
Ha a gyermekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megtalálni a szeretetet a világban.
Mindezt egy Dorothy Law Holte nevű nagyon bölcs asszonytól tanultam.
Amikor ránézek a gyermekeimre, eláraszt a boldogság, és hálát adok az Istennek, hogy én lehetek az anyjuk. Nekik köszönhetem az unokáimat, akiket a világon mindenkinél jobban szeretek. Dorinámnak például szeretnék én lenni a jó tündére, aki hisz abban, hogy egyszer majd királylány lesz!
Valósítsuk meg, hogy gyermekeinknek mi legyünk a menedék. No ez sem könnyű. Ne kritizáljuk, ne utasítsuk el őket. Ne próbáljuk meg rájuk kényszeríteni a mi értékrendünket. Gondoljunk csak bele: az sem volt mindig tökéletes, sőt. Aki a gyermeke életébe folyamatosan beleszól, azt akarja igazolni, hogy ő még fontos. Igen fontos, de már "csak" úgy, mint menedék. Igyekezzünk elfogadni az Ő új szellemben vett életfelfogásukat, életstílusukat. Nincs annál nagyobb boldogság, mintha gyermekeinket közel tudhatjuk magunkhoz. Ne rabszolgái legyünk gyermekeinknek, hanem együtt érző, segítő társaik. Persze csak akkor, ha mindezt nem mi kényszerítjük rájuk, hanem Ők maguk igénylik. Igyekszem leküzdeni magamban a kéretlen tanácsadás kényszerét a gyermekeimmel szemben, mert ma már tudom, hogy igaza volt annak a bölcsnek, aki azt mondta, hogy: a korral megjön a bölcsesség, de tartsd meg magadnak! Mindenkinek magának kell végigjárni az útját jól, vagy rosszul. Ebben a rohanó életben sokszor nem tudjuk megérteni Őket, többször megsértődünk, aztán belegondolunk: nem volt értelme. Csak - hát gyarló az ember. A kiskorban kiszolgáltatott " birtokolt " gyermeket , birtoklási vágyat, megőrzi élete végéig mert számára ez az igazi boldogság, foggal- körömmel ragaszkodik hozzá. Ezt a hozzáállást ugyanúgy kell megtanulni, mint a többi, felsorolt viselkedésmódot, melyek a korunkhoz tartoznak, és ugyanúgy, mint a többi szabályt, a gyermekeinkhez való viszonyt sem könnyű elsajátítani.
És akkor eljön egy pillanat, amikor az ember úgy érzi vége, a gyermekem idegenné válik, nincs rám többé szüksége, nem igényli a segítségemet, a tanácsaimat, sőt: a szerepek felcserélődnek: Tőle várom a tanácsot, a segítséget.
Egy szó, mint száz: le kell válnunk a gyermekeinkről, új életet kell kezdenünk, és a múltat lezárni.

Fák

Oly mozdulatlanul nyugodtak
A kerti fák az őszi fényben.
Talán a nyárról álmodoznak,
Csak egy levél hull néha szépen.

Az élet csöndje ez a béke.
A nyugalom e nagy tenyészet,
Örök erők szent szövedéke,
Lehullt levél én, elenyésznek

Avar leszek majd az avarban,
Míg fölöttem a fiatal fák
A lombjaikat diadallal
Az örök égnek felmutatják.

Juhász Gyula

Ne öntsük rájuk a bánatainkat, fájdalmainkat, mert elriasztjuk Őket. Arra ott vannak jó esetben a barátok! Ezt is nagyon nehéz betartani, mert Ők állnak legközelebb hozzánk, de törekednünk kell rá. Ha a találkozásaink folyton csak a nyavalygásainkról szólnak, nem vesznek komolyan akkor sem bennünket, amikor tényleg bajunk van. Az ő rohanó világukban nem tudnak százszázalékosan a mi földhözragadt, de számunkra nagyon is fontos problémáinkra odafigyelni. Örülnünk kell annak is, ha arra jut idejük, hogy érdeklődjenek utánunk.
Nem annak, ami velem történik, hanem ami általam történik, annak van értelme és mindig arra kell törekednem, hogy olyanokat tegyek, amivel értéket teremtek a lelkükben, az életükben.
Amikor megszültük Őket, a világ legszebb babái voltak számunkra. Volt egy villanásnyi időszak, nagyon rövid, amikor csak mi voltunk a számukra a MINDEN. Soha, senkinek, semmilyen helyzetben, még a szerelemben sem voltunk olyan fontosak, mint Nekik, akkor.

"Szeresd egészséged, mert ez a jelen
Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő
Őrizd szüleid egészségét - mert
A múlton épült fel a jelen és a jövő"

Bárczy Gusztáv

Csak akkor még sokan szerettek bennünket: férjünk, szüleink, barátaink, stb. hogy eszünkbe sem jutott, hogy nagyon meg kell ezt e villanásnyi kis időt becsülnünk, mert életünk legboldogabb éveit éljük.
Aztán felnőttek. Már nem mi vagyunk az életükben a legfontosabbak. Ha szerencsénk van, és sikerült átadni szívünk minden szeretetét, akkor nem távolodnak el tőlünk, az érzéseik megmaradnak, de mint az élet természetes folyamata kialakítják a maguk kis közösségét - családjukat, jól, vagy rosszul döntve. Bátorítsuk őket a választott útjukban, ne kritizáljuk, inkább próbáljunk meg ráhangolódni a céljaikra, mégoly távol is áll a mi elképzeléseinktől, szemléletünktől, és ebben legyünk lelki támaszuk. A folytonos kritika és elégedetlenség elfordítja őket tőlünk, és a látogatásaik, az együttléteink kötelességszerűvé válnak, és alig várják már, hogy leteljen a kötelező "vizit".
Itt az olyan sokat emlegetett saját életünk kialakításának az ideje. Nem elég, hogy amit teszünk az jó, igyekeznünk kell, hogy annak is látszódjék.
Soha ne viselkedjünk úgy, hogy a gyermekeinknek lelkifurdalása legyen, ha időnként magunkra hagynak, hogy kimutatjuk kétségbeesésünket, esetleg még bele is betegszünk, mert mindenáron magunkhoz akarjuk láncolni őket, és ezzel akarjuk kikényszeríteni azt, hogy állandóan velünk foglalkozzanak Az ilyen viselkedés családi tragédiákhoz vezethet, melyben mindenki vesztes, a szülő is és a gyermek is. Természetesen egyáltalán nem könnyű elengedni a gyereket, akibe annyi szerető gondoskodásunk beépült, ám nekünk nincs jogunk arra, hogy magunkhoz kössük. Nekik élniük kell a maguk életét, és nekünk is a magunkét. Be kell látnunk, hogy a gyerek nem tudja pótolni az elvesztett társat.
Rám nagyon nagy hatással volt Szabó Magda: Pilátus c. könyve, ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el. Rengeteget lehet tanulni belőle az idős kor rejtelmeiről, az anya-gyermek kapcsolatról és a szeretetről, ami terhes is tud lenni.
Gyermekeink társát el kell fogadnunk akkor is, ha szimpatikusnak találjuk, és ha ellenszenvesnek is. "Ha ártani akarsz, mindig lesz rá ürügyed!" mondta P. Syrus.
Ez az igazság, és ez érvényes ránk, és rájuk is. Ne tegyük. Sok érvet soroltam már fel a szeretet mellett, és a gyűlölet ellen. Próbáljuk meg ezeket minden kapcsolatunkban alkalmazni.

Szabályok:
Szeressük azt, de legalább fogadjuk el, aki szereti gyermekünket. Ha kritizáljuk, ha figyelmeztetjük a gyermekeinket a hibáikra, ha érzik az ellenszenvünket a társaik iránt, fájdalmat okozunk nekik, és szép lassan elfordulnak tőlünk, begubóznak, megszűnnek a bizalmasaink lenni. Rosszabb esetben még a kapcsolatukat is szétzilálhatjuk. Tehát változást csak annyit érünk el, hogy még annyit sem fogunk tudni Róluk, mint eddig. Csupán annyi történik az életünkben, hogy jó úton járunk, hogy magunkra maradjunk. Jó, ha eszünkbe véssük, de hisz már 6o évesen meg is tapasztaltuk, hogy a testinél sokkal súlyosabb a lelki fájdalom. Mielőtt kialakítjuk magunkban a negatív véleményünket, figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a dolgok önmagukban soha nem rosszak, csak a róluk alkotott gondolatainkban válnak azzá.
Ugyanakkor hajlamos az ember azt kívánni, hogy gyermekemmel együtt a társa engem is szeressen, és fogadjon el engem is, aki a társának oly fontos vagyok a világon. Én úgy érzem, hogy ez megbocsátható anyai önzés. A gyermekünk persze ösztönösen felismeri, hogy miután társat szerzett, le kell válnia az anyáról. Ez számukra sem könnyű feladat, ezt az új szituációt nagyon kényes dolog kezelni. Aztán megjönnek majd az unokák, akik visszahozzák számunkra a megváltozott, de valahol mégis anyaszerepet.
Ahhoz viszont ragaszkodnunk kell, hogy az unokáinkkal kialakított kapcsolat egyéni legyen, csak a miénk. Hisz ebből a kapcsolatból mi rengeteget profitálhatunk. Oldják a magányunkat a velük töltött órák és napok. A kellemes együttléteket megőrzik emlékezetükben, és szeretettel gondolnak vissza ránk felnőtt korukban. A közös programok velük, erősítik a családon belüli kapcsolatainkat. S ez már nekik is fontos, nemcsak nekünk. A gyermekeink életének a megszervezésében az unokák vállalásával óriási szerepet játszhatunk. Segíthetünk az elfoglalt életük könnyebbé tételében Szerencsés az, aki az eddig leírtakat elsőre meg tudja valósítani. Ha nem sikerül, minden erőnkkel törekedjünk rá.


Ahogy tetszik / részlet /

Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő
Fellép s lelép, s mindenkit sok szerep vár
Életében, melynek hét felvonása
A hét kor. Első a kisded, aki
Dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú
Táskás nebuló: csigamódra és
Kelletlen mászik iskolába. Mint a
Kemence, sóhajt a szerelmes, és
Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párdúc szakállú katona:
Cifra szitkok, kényes becsült és
Robbanó düh: a buborék hírért
Ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
Kappanon hízott kerek potroh és
Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
Bölcseket mond, modern közhelyeket,
S így játssza szerepét. A hatodik kor
Papucsos és cingár figura lesz:
Orrán ókula, az övében erszény
Aszott csontjain tágan lötyög a
Jól vasalt dendi nadrág, férfihangja
Gyerekessé kezd visszavékonyodni,
Sípol, fütyül. A végső jelenet,
Mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
Megint gyermekség, teljes feledés,
Vak, süket, buta megsemmisülés"

Shakespeare

Nagyot változik a világ addig, amíg megkapjuk az anyós szerepét. Ami a mi fiatal korunkban természetes volt és szabályként működött, az ma már nem fontos, nem lényeges, felváltották új szokások, új értékrendek. Gyermekeink társai nem mindig hasonló gondolkodásúak velünk, de van egy nagyon pozitív tulajdonságuk, ami közös bennünk: általában szeretik gyermekeinket! Ez pedig már elég, hogy az esetleges ellenérzést kiölje a szívünkből, és minden erőnkkel próbáljunk meg baráti viszonyt létesíteni velük. Fojtsuk el a féltékenységünket. Alkalmazkodjunk, ha a közelükben akarunk élni, és lássuk be, hogy ebben az új családban már nem mi vagyunk a főszereplők. Mi már voltunk. Érjük be ennyivel.
Van egy óriási előnyünk, hogy mi már voltunk fiatalok, de Ők még nem voltak öregek, ezért nem tudnak azonosulni a mi életérzéseinkkel. Viszont nekünk csak vissza kell emlékeznünk az ifjúságunkra, máris sikerül talán az alkalmazkodás. Ne győzködjük Őket, úgyis rájönnek, ha belekerülnek abba a korba, amiben mi vagyunk, hogy sok mindenben nekünk volt igazunk, és ezt csak akkor értik majd meg, ha átélték már Ők is azt, amit mi. Ezzel sajnos mi sem voltunk másképp, be kell vallanunk. Mindent megtettünk értük, de már felnőttek, nem élhetjük helyettük az életüket. Kompromisszumot kell kötnünk, de nem mindenáron, mert a végén képmutatókká válunk, ugyanis az sem biztos, hogy mindig nekik van igazuk, csupán azért, mert ők a fiatalok. Azt sem várhatjuk el tőlük, - és senkitől sem - hogy magányunkat megoldják, az csak úgy enyhül, ha mi szeretünk és nem arra várunk, hogy minket szeressenek.
A szeretet burok kialakult bennem a gyerekeim születésekor. Szinte észrevétlenül, természetessé vált. Azt hiszem ezt az anyák így élik meg. Ez a sok fáradozás önmagában hordozta a jutalmát, miszerint a felnőtt gyermekeim életében is vannak igazi anyanapok, amikor úgy érzik, hogy szükségük van a társaságomra, amikor néha moziba visznek, havonta egyszer hármasban vacsorázunk, és akkor, azon az egy estén ismét csak az enyémek.
A vagyon elveszhet, a hatalom megdől, ami ma siker az holnap nem igaz, de a szeretet örök. A köre bővül az unokáimmal, életem végéig tart, és ha jól csináltam, a gyerekeim folytatják és átadják az övéiknek.
Gulyás Pál írta: Az ifjúkor elmúltával gyerekeink kicsit más formában, mint ahogy elmentek, de visszatérnek hozzánk, ha addig el nem mérgesítettük a kapcsolatot. Nem arra lépnek, merre mi megyünk, az Ő útjuk nem arra kanyarog/ mégis viszik árnyékukat tovább/ az ég tüzét, melytől szemük ragyog./ Majd visszatérnek Ők egyszer mihozzánk, majd egy nyíló virággal visszajönnek,/ visszahozzák a felhőt az égen,/ majd egy régi falevéllel köszönnek.../
Bár a világ olyan nagymértékben változik, szinte napról, napra, biztos még marad egy kis értékítéletük a hazulról hozott szeretetből.
Azért van rá mód, hogy segítségünkkel megkönnyítsük kicsit az életüket: ha bizonyos esetekben felvállaljuk az unokáinkat, vagy hivatali ügyintézéseikbe besegítünk. Én úgy érzem, hogy ezekkel komoly terheket tudunk levenni a vállukról, anélkül, hogy az életükbe belekontárkodnánk.
A gyerekek törvényszerűen eltávolodnak. Csak két ember szerelmes kapcsolata, szövetsége, a választott kapcsolat lehet örök. Ez a kapcsolat véd- és dacszövetséggé válhat és kárpótolhat mindenért. Természetesen ez nem adatik meg mindenkinek, mert egyszer valamelyikünk elmegy, és csak egy fájdalmas űr marad utána.

Ki viszi át a szerelmet

Létem, ha végleg lemerült,
Ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hangú mezővé a szikla-
Csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
Hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
Káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
Ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
A szerelmet a túlsó partra?

Nagy László


Egy időseknek rendezett találkozón adták a kezembe az alábbi " A fiatalokkal való bánásmód 7 szabálya, című írást, és mivel nem volt szerző ráírva, csak e nélkül tudom közreadni.
1/ Vedd tudomásul, hogy a fiatalabbaknak, rokonaidnak, vagy más mindkét nemű emberhez tartozó társadnak joga van a saját elgondolása szerint boldogulni, és boldoggá lenni.
2/ Tehát ne közeledj hozzájuk sem példaképként, sem érett bölcsességgel, sem pedig azzal a hajthatatlan vággyal, hogy jót tégy velük a magad ízlése szerint.
3/ Semmi módon ne akard őket magadhoz kötni, és lekötelezetté tenni.
4/ Ne csodálkozz, ne haragudj, ne szomorkodj, ha azt kell észrevenned, hogy legtöbbször nincs, vagy nagyon kevés idejük van számodra, hogy esetenként untatod Őket, bármennyire is jót akarsz nekik és biztos vagy a dolgodban velük kapcsolatban és, hogy Ők azután nem törődve száguldanak el melletted, sőt tanácsaid és kívánságaid mellett is.
5/ Bűnbánóan gondolj arra, amikor ezt teszik veled, fiatalabb éveidben az akkor idősebbekkel talán egészen hasonlóan viselkedtél te is.
6/ Az igazi figyelmesség és komoly bizalom jelét, amit tőlük tapasztalsz, fogadd hálásan, te azonban ilyet tőlük ne várj és ne követelj.
7/ Semmilyen körülmények között se hagyd abba azt, hogy derűs higgadtsággal hordozd őket.

A különböző korosztályok közti konfliktust növelheti az is, hogy mi a ma élő idős emberek, már hosszabb ideig élünk az utánunk jövő generáció mellett, mint az elődeink, hisz kitolódott az átlag életkor, ezért fokozódhat a rivalizálás, erősebben éleződhetnek a köztünk lévő nemzedéki ellentétek. Viszont azt be kell látnunk, hogy a civilizáció olyan mértékben halad, amit mi már csak kisebb mértékben tudunk követni, ez pedig számunkra óriási presztizs veszteséget tud okozni. Itt ismét felmerül a védekezés: nem szabad beletörődnünk, hogy öregek vagyunk. Ha mindent elutasítunk magunktól, mert új, tehát eleve kizárjuk azt, hogy esetleg azért jó is lehet: máris itt az újabb konfliktus helyzet a fiatalokkal. Nem igaz, hogy a mi fiatalságunkban minden jobb volt, csak azt mi éltük meg és ahhoz foggal - körömmel ragaszkodunk. Azzal, hogy mindenáron védjük álláspontunkat a fiatalokéval szemben, azt eredményezi, hogy nem csak nem néznek fel ránk, de még komolyan sem vesznek bennünket. A múlt század közepéig generációk éltek együtt, és a legidősebb tagjaitól várták a család tagjai az útmutatást, és a tanácsokat a döntő lépéseik előtt. Ma "ciki" ezen az úton járni. Prof. dr. Iván László azt mondja: "Így hát mi, - szülői nemzedéki fiataljainknak, őrizzük és adjuk át nekik múltunk tapasztalásait, hogy jelenünk rögös útjain át, emberibb, megértőbb, boldogabb és elégedettebb - magányosságtól mentesebb jövőt érjenek meg vágyaik, képességeik és lehetőségeik személyes harmóniájával" Hozzáfűzni csak annyit tudok, hogy sajnos ezt sem mindig igénylik tőlünk a fiatalok.
Ismertem egy nőt, aki azt mondta, hogy Ő azért maradt lélekben fiatal, mert csak fiatalokkal barátkozik, szórakozik, a nyavalygós öreg korosztályát elutasítja. Ez egy ideig talán jó is lehet, de csak addig, amíg a fiatalok is elfogadnak bennünket. Ilyen esetek legtöbbször azoknál az idős hölgyeknél fordulnak elő, akik még dolgoznak, vagy igen nagy társadalmi életet élnek. Egy darabig még visszajár az ember a volt munkahelyére, de egyre inkább kikerül a vérkeringéséből a volt kollegáknak, így idővel feleslegesnek is érezheti magát. És itt két dolog van, ami döntő és meghatározó az idős korban:
1/ Még dolgozik az illető. Ilyenkor fiatalok között lehet, barátságokat is köthet, ha elég toleráns, hisz hasznosnak, egyenértékűnek találják, sőt még a tanácsát is elfogadják, ami munkával kapcsolatos, a nagyobb tapasztalata miatt. Ez nagyon szerencsés helyzet, és nagyon kevés 6o év feletti nőnek adatik meg manapság. Sok minden kell hozzá: olyan szakma, vagy pozíció, ami alkalmasnak ítéli meg még ebben a korban is a munkavégzésre, energia, jó megjelenés. Ám ezzel csak nagyon kis réteg rendelkezik korosztályunknak, és ez a kis eszmefuttatás nem is nekik szól. Azért az esetek nagy részében itt is döngetik a fiatalok a kapukat.
2/ Aki társas kapcsolatban él. Amíg ez férjem korai haláláig megvolt, én sem éreztem az öregedést ilyen sürgetőnek, tolakodóan kellemetlennek. A hosszú és működő, egy életre szóló házasságok titka mindig a szeretet. Sokan és sokféleképpen próbálták megmagyarázni: tolerancia, kompromisszum készség, gyerekek, vagyon stb. Ez mind igaz, de ha nem lenne szeretet, amit sokszor már nem is tartunk számon, csak rutinosan éljük meg, nem foglalkozunk vele, mert a szívünk legmélyébe zártunk, nem tartana hosszú 3o- 4o évig, bizony rég nem lennének együtt. Próbáljuk ezt a társas életet viták, veszekedések nélkül leélni. A konfliktusok többnyire akkor keletkeznek, mikor mindkét fél nyugdíjba vonul, és otthon marad. A gyermekek már rég kirepültek, marad az egész napos együttlét, és ha ezt nem tevékenyen töltjük el, öreg korunkra megmérgezhetjük egymás életét.
Próbáljunk elgondolkodni néha egy-egy vita tárgyán: fontos volt-e? Megérte-e, hogy egyáltalán felemeljük a hangunkat miatta? Rá fogunk jönni, hogy nem. Soha ne hagyjuk eluralkodni az indulatainkat. Vigyázzunk egymásra, ezzel is őrizni tudjuk a fiatalságunkat.
Abban az esetben, ha egyedül élünk, legyen szívünk nyitott egy új társ elfogadására, mert az emésztő magánynál nincs semmi sem szomorúbb. Van egy gyönyörű kínai közmondás: "Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb - utóbb rászáll egy énekesmadár."
Minden kapcsolatban az számít, hogy mennyire teszi széppé az életünket. Még van energiánk és ambíciónk, de az idő sajnos már nem nekünk dolgozik, szembe kell néznünk az elnapolhatatlan öregséggel. Azt a luxust pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy a még adódó örömökből ne vegyük ki a részünket.
Számunkra a szerelem már új távlatokat nyit meg, sokkal felszabadultabban szerethetünk, mivel a termékenység korán már túl vagyunk. Igenis igényünk van a szerelemre, a boldog szexuális életre, a testi örömökre. Sok idős embert visszatart a félelme a kudarctól, de nem szükséges velejárója az idős kornak a szexuális hanyatlás. Mikor már a gyerekek kirepültek a családi fészekből, ideális az a kor a személyes kiteljesedésre, és annak megvalósítására. Igaz, hogy az idős ember egészsége törékenyebb, talán fáradékonyabbak is vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk magunkat és lemondjunk a boldogságról! Életünket egészségesen tölteni, és a mi korunkban is szeretni, ez kell, hogy a jelmondatunk legyen. Nem lehet olyan nagy igény az, ha szeretettel, szerelemmel és figyelemmel akarjuk magunkat körülvenni.... És bármikor jöhet valaki az életünkbe, akivel jó megöregedni.

Mindannyiunk életében elérkezik
A magányosság felismerésének pillanata,
Amikor szenvedünk.
Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen
Ordító fájdalom a testünkben, vagy akár
Gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás
A lelkünkben, tudjuk, a szenvedésünkkel
Egyedül vagyunk.
Aki szenved- magányos
És aki magányos - szenved.

Biegelbauer Pál
Mark Twain mondta: "Mindenki szeretne sokáig élni, de senki nem akar megöregedni!"
Az öregedésre nem adható egyöntetű válasz, az öregedéssel járó problémákat mindenkinek magának kell megoldania. Mankókat innen-onnan kaphatunk, de az igazi segítséget csak mi adhatjuk meg magunknak.
Talán nem is tudunk róla, vagy nem veszünk tudomást róla, hogy milyen sok mindennek lehet örülni ebben a korban is. Én tudok mondani párat, pedig nálam is csak ritkán jön be, de minden erőmmel azon igyekszem, hogy észrevegyem azt a sok szépséget, ami körülvesz.
Például, ha sikerül egy jó, egészséges alvást produkálni /altató nélkül / és pihenten, vidáman ébredek. Ha ehhez egy szép napfelkelte párosul, az külön öröm. Arról nem is beszélve, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy felébredtem, mert ez azt jelenti, hogy még élek. Márpedig élni a legjobb dolog a világon! Vagy néha olyan is előfordul, hogy kapok egy jó- reggelt puszit. Ez nálam csak az unokáimmal valósítható meg, de nagyon boldoggá tud tenni. Arra is kell gondolnom, hogy van, hol felébredjek, és nem kell fagyoskodnom, amikor nagyon sokan kénytelenek az utcán tölteni az éjszakákat. Aztán, ha meghallom a kedvenc dalom a rádióban. Évekkel visszarepít, elfelejtem arra a pár percre a búmat, bánatomat, és csak úgy - örülök. Előfordult már, hogy megtaláltam hirtelen egy régóta bujkáló, keresett tárgyat, és amikor rátaláltam, eufórikus örömöt éreztem.
Apró örömök. Csak észre kell venni őket. Egyik nap nem volt különösebb dolgom, kimentem az erdőbe sétálni, ősz lévén felfedeztem pár vadvirágot, mely még nem hullatta el a magját. Szedtem belőle, cserépbe ültettem, és várom a tavaszt, hogy kibújik-e? Talán az sem biztos, hogy mindig csinálnunk kell valamit. Ez a kor már sok lehetőséget ad a békés szemlélődésre. Persze csak akkor, ha szánunk rá időt, és tényleg békések vagyunk. Rájövünk arra, hogy egy csomó dolog már nem érint meg bennünket, vagy pár dolog velünk már nem történhet meg. Nem kell félnünk a főnök bosszújától, nem kell harcolnunk az előre jutásért, nem szülhetünk már gyermeket, /itt vannak jobb esetben az unokák / nem nyomaszt, hogy elveszíthetjük a munkahelyünket. Már csak a nyugdíjemeléseknél drukkolhatunk, bár az olyannyira adott, hogy azért meg nem érdemes. Marad a békés szemlélődés. Néha leülök a Moszkva téren egy padra, és amíg az unokám játszik a galambokkal, elképzelem, hogy talán egyszer, még az én időmben, rendezett lesz és világvároshoz illő.
Én csak egyet nem értek: hová rohan az a sok idős ember? Nem keresve meg a zebrát, nem várva meg a zöld jelzést, átvágva korlátokon, árkon-bokron keresztül, csikorgó fékezések közepette, villamosok, autók gyűrűjében, vállalva a halálos gázolást, és a gépkocsivezetők durva szitkait. Vajon hová rohannak? Én időnként csak azért megyek ki a piacra, hogy élvezzem a nyüzsgést, a sokféle terméket, az őstermelők gyönyörű áruját. Vajon ott miért kell különböző trükkökkel és ügyeskedésekkel megelőzni a sorban állásnál 1-2 embert? Vajon hová sietnek? Aztán nem értek sok strandoló idős embert sem. Ha egy gyermek beugrik a vízbe, lefröcsköli Őket, óriási patáliát tudnak rendezni. Durván leteremtik a szülőt, a gyermeket. Vajon miért csodálkozik azon valaki, hogy ha kimegy a strandra akkor vizes lesz? Talány. Sokszor úgy érzem, hogy vannak olyan emberek, akik talán keresik az alkalmat arra, hogy a világfájdalmukat, keserűségüket valakin megbosszulják.

Én így szerettem volna élni

Én úgy szerettem volna élni,
Minden halandóval beszélni.

Mindenkinek nevét, kérdezni
Mindenkinek szívét érezni.

A járdán osztani virágot
Tegezni az egész világot

Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat.

Indulni végtelen sereggel
A napot, ha fellángol reggel

S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni.

Szép Ernő


Figyeljük a természetet körülöttünk, naponta változik, és gyönyörű tud lenni. Amíg benne jártunk az élet forgatagában, eszünkbe sem jutott talán megcsodálni egy napfelkeltét, vagy azt, hogy egyik napról a másikra kirügyeztek a fák. Ha csak ezeket észrevesszük nap, mint nap, már a kedvünk is jobb lesz, és béke költözik a szívünkbe. Az aktív élet a legjobb terápia az öregség ellen.
Ha hagyjuk, hogy a gondolataink mindig a múltban vagy a jövőben járjanak, elszalad mellettünk a még megadatott élet, mert az igazi élet mindig a jelenben történik.
Tartsunk néha önvizsgálatot. Merry Del Val ajánlja, hogy írjuk le 3o jó és 3o rossz tulajdonságunkat. Őszintén, szívből, csak magunknak, hétpecsétes titokként, de a valóságnak megfelelően, hisz a legjobban mi ismerjük önmagunkat. Érdekes játék. Megpróbáltam, és a lelkem legbelső bugyraiba is bele kellett néznem ahhoz, hogy önmagamról 3o rosszat összehozzak, mégsem sikerült. Biztosan azoknak, akik engem jól ismernek, nem lenne ilyen nehéz, de az ember önmagával egy kissé elfogult, és pont itt van a titok nyitja, hogy nem is mindig vagyunk tisztában a magunk hibáival. Tehát ismétlem: ez egy nagyon komoly munka. Próbáljunk meg utána a rossz tulajdonságainkon változtatni. Szép lassan. Ezzel nagyon nehéz feladat elé állítjuk magunkat, de ha egy is sikerül, már nyert ügyünk van. Kezdjük a legenyhébbel, amelyen legkönnyebben tudunk változtatni, mivel sokat kell dolgoznunk rajtuk, mert egy életen át belénk rögzült, és hihetetlen energiát vesz igénybe a leküzdésük. Én a magaméi közül a legkönnyebbnek azt találtam, hogy mielőtt kimondok valamit, számoljak tízig, vagy legalábbis egy kicsit gondoljam meg, hogy mit mondjak? Hát... úgy tűnik, nem ez volt a legkönnyebb.
Jó ideig elvagyunk ezzel a munkával, ha tényleg belefogunk, és komolyan is gondoljuk a megvalósítását. Mégis javaslom: próbáljuk meg, csak nyerhetünk rajta.
Jung azt mondja, hogy az embernek élete második felére meg kellene ismernie a saját belső világát. Divatosak most a fiatalok körében is az önismereti gyakorlatok, tanfolyamok. Fedezzük fel, ismerjük meg és végezzünk mi is önismereti tréningeket. Segít feldolgozni a korunkkal járó problémáinkat, kétségeinket, és rájövünk arra, hogy bizonyos dolgokban mennyire félre ismertük önmagunkat és mennyi tehetség rejlik még bennünk. Én kipróbáltam, és bizony sok dologban felül kellett bírálnom az eddig alkotott véleményemet, mert rá kellett jönnöm, hogy az bizony nem mindig helytálló.

Látomás az öregségről (részlet)

"Ne legyek lelkem gyilkosa
Becsületesen szánom magamat.
Induljunk koldulni a csípős őszben
Ifjúságunk megbocsátó mennyboltja alatt."

Szécsi Margit

Fájdalmasan érint bennünket, ha számunkra valami fontosat elvesztünk: olyan személyt, vagy dolgot, aki, vagy ami szívünket, lelkünket betöltötte, éltetett bennünket. Ez a veszteség belső ürességhez vezet, úgy érezzük, hogy energiánkra már nincs szükség. Céltalanság érzése fog el bennünket, lelkünkben összekuszálódik minden. Az energia még bennünk van, továbbra is a lelkünk része marad - csakhogy nincs többé cél, amire összpontosítsunk. Az üresség érzés azután szorongásba megy át. Hosszú az út addig, amíg a minket érő fájdalmas veszteségeket el tudjuk fogadni. A korom előrehaladtával arra is rá kellett jönnöm, hogy a boldogságot csak a boldogtalanság tükrében ismerhetem fel. Sokszor visszagondolok elmúlt életem során történt eseményekre úgy, hogy milyen jó és kellemes volt, nagy boldogságot adott, és a nagy élményeim közé tartozik, aztán rájövök, sőt határozottan tudom, hogy akkor ezt én nem így éltem meg , ilyen eufóriával. Ezért most az emlékeimet a barátaimnak tekintem, ha nagyon magányosnak érzem magam.

Tanítás

Tanítson bármire az élet,
A szívnek hit és csoda kell:
Legyen erő, mely nem ígéret,
Szépség, mely sose múlik el!

Sorsa a nem - földi világnak
Nem lehet földi hervadás,
Harmatos fényének nem árthat
Déli nap, semmi tűzvarázs.

Ki hiszi ezt az örök titkot,
Nem téved, és meg nem inog:
Nem hal meg minden, ami itt volt,
Nem nyit el mind, ami nyitott...

De ez a mennyei tudás és
Kegy csak a választottaké:
A végső megpróbáltatásé
S a türelmes szereteté,

Azé, ki a sírót siratta,
Védte az elesetteket,
Ki lelkét övéinek adta
És mindent végig szenvedett.

Tyucsev

Én most Osho: "Meditáció - ját olvasgatom, vissza - visszatérve egy - egy fejezethez, hogy igazán megértsem. Mindig kíváncsi voltam a buddhizmus tanaira, talán most lesz időm egy kicsit mélyebben beleásni magamat. Buddha azt mondta: "Minden lét szenvedés. Minden szenvedés oka az életvágy. Aki nem vágyik élni, nem szenved." Érdekes gondolatok.
Nehéz időszakainkon sokféle hit átsegíthet. Ha hiszünk valamiben, vagy valakiben, könnyebb a megpróbáltatásainkat megélni. Példa erre férjem édesanyja, 90 éves, elvesztette már két fiát, gyakorlatilag a lánya kivételével az egész múltbéli családját, és talpon tud maradni, mert segíti a hite, amely egész életében végig kísérte. Ő a példa arra, ha hiszünk valamiben: vallásban, személyben, eszmében: túl tudjuk élni a számunkra legnagyobb megpróbáltatásokat is. Az ember, akinek őszinte a hite, az birtokában van a soha véget nem érő belső növekedésnek és fejlődésnek, és felismeri a teremtés varázslatos összhangját. Ő a bizonyíték arra is, hogy nem muszáj mindig panaszkodni, elégedetlenkedni, világfájdalommal járni - kelni. Seneca írta le, hogy "aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak semmilyen szél nem kedvez." Őt a hite segíti abban, hogy biztos kikötőt találjon.
A minap beleolvasgattam az emlékkönyvébe. Vajon írnak-e ilyen gyönyörű naiv sorokat ma is az emlékkönyvekbe? Egyáltalán: szokásban van még az emlékkönyv? Ő megőrizte a gyermekkorából, és bizonyára komolyan is vette, mert az életében sok példa adódott e sorokra.

Emlékül

Ember ne lássa könnyeid hullását,
Lélek ne sejtse lelked virulását
Egyedül vívd kegyetlen csatádat,
Minek is mutatnád sebeidet másnak?
Borulj a néma éjszaka keblére
Ha hull, hulljon titokban szíved vére,
Ne sejtse senki, ha fejed lehajtod
Hogy egy húr elpattant, s a szíved haldokol.
L928.máj.24- én
Megemlékezésül: H.P.

És még egy:
Matildkának

Ha bánat dúlja kebledet,
Szenved, sajogva ég,
Ne panaszold el senkinek,
Nehogy gúny tárgya légy.
Mosoly lebegjen ajkadon,
Míg vérzik a szíved
Ne lásson át a fátyolon
A kíváncsi tömeg.

Pécs, l928. jan. l5. Emlékül írja: Kovács Ilonka

Egyszerű emberek szívéből áradó szavak. Telis - tele vannak bölcsességgel. Talán, mikor l4 évesen ezeket a sorokat leírták, nem is tudták, hogy mennyi igazság van bennük. Férjem drága, általam is nagyon szeretett édesanyja ezeket a sorokat megfogadta. Ő a családban a nagy túlélő. A hite tartotta életben. És a megmaradt családja szeretete.
A lexikon szerint az öregedés: "az egyed fejlődésének az a szakasza, amikor csökken a sejtek és szövetek rugalmassága, alkalmazkodó képessége. Bonyolult folyamat, mind a belső tényezők, mind a környezet befolyásolják előrehaladását"
Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a betegség." Mindenkinek olyan az öregkora, amilyenné tette fiatalon "tartja a mondás. Ez érvényes anyagi, egészségi és érzelmi életre egyaránt. Mivel csak ezzel az egy élettel ajándékozott meg a Teremtő, próbáljuk meg az egészségünket megvédeni, tenni érte valamit, hogy legalább fizikailag ne szenvedjünk annyit. Amikor látok idős hölgyeket betegen, ápolatlanul és kiábrándultan, már felismerem azokat, akik feladták. A sok fájdalom ( lelki ), a betegségek és az öregség egyéb velejárói alatt összeroppant a válluk, nem tudtak és nem is akartak ellene tenni: megöregedtek a szó szoros értelmében. Ebben a korban már nem mindegy, hogy mennyit eszünk, és az milyen minőségű.
Ebben a korban már nem lehet büntetlenül hízni, mert ha sikerül leadni, megsínyli a szervezet, és betegséget szül, ha pedig nem, a szív, a tüdő, az izületek és az ereink bánják. Másfél, vagy kétévenként teljes kivizsgálásnak vessük alá magunkat. Nem lehet minden betegséget kikerülni, de az egészségünk karbantartásával az életminőségünket nagyban tudjuk befolyásolni. Önbecsülésünkben és a környezetünk megítélésében nagy szerepe van annak, hogy milyen a külsőnk: ápolt vagy elhanyagolt, és annak is, hogyan fejezzük ki magunkat. Ha ez pozitív, a fellépésünk is határozottabb. "Az a kis sercegés, amint a gyertyának repült a lepke, és a szárnya megégett: Az élet!" írta Szép Ernő. Magyarország lakosságának ötödrésze az idős emberek köréhez tartozik. 6o és 7o év között még öregedő, afölött öreg. Sok mindent tehetünk az életünkért, de a legfontosabb teendőnk Móra Ferenc mondása: Ne rövidítsük meg! Csak bizony ez nem könnyű. Ha az életmódunk a fentiek alapján elfogadható, a lelkünk nyugodt és elégedett, sokat mozgunk, nem zárkózunk a négy fal közé, mértéket tartunk evésben, ivásban, és főleg indulatainkat megpróbáljuk megfékezni, talán ki tudjuk tolni az egyébként korunkkal járó betegségeinket minél messzebbre.
"Itt fölöttem tűnhetnek az évek,
Én túlnézek tűnő éveken.
Szívem árad át e békességbe,
És e békesség a szívemen" Juhász Gy.: Béke.
Bevallom az én életemet a cigaretta keserítette meg többek között. Mivel érszűkületre hajlamot örököltem a génjeimben, az orvos javaslata természetesen: A dohányzást abbahagyni! Nos, ez aztán a feladat! Aki már próbálta, az tudja. Többszöri próbálkozásra végül is sikerült. Aki erős dohányos, és le tud róla mondani, az minden elismerést megérdemel, szerintem az önfegyelem egyik legnagyobb bizonyítéka. Egyébként megsúgok valamit, ami talán titok, de 6o-on felül a cigaretta már nagyon groteszkül hat egy nő szájában, kezében. Egyszerűen azt jelképezi, hogy Ő is feladta, neki már mindegy, sem az egészsége, sem a külső megjelenése nem érdekli. Egy finom kis idősödő hölgynek nem áll jól a dohányzás. A füst beteggé tesz, ráncokat csinál, az amúgy sem piros pozsgás arcokat fakóvá teszi, és a ráncokat elmélyíti. A leheletről és úgy általában az illatról és auráról nem is beszélve. Az unokáinknak példát sem ezzel adjunk. Ennyit a bagóról.


Ifjúságom el ne menj még

Ifjúságom el ne menj még,
Gyöngy idő, tündér erő!
Jaj maradj még, drága vendég
Hangom sírva kérlelő.
Hogy kopik már vad hajam,
Ijedt vagyok, nyugtalan,
Érzem, unsz már és ellépnél,
Hagyván engem a faképnél.

Szánom, bánom hosszú álmom,
Vágyam száraz kortyait,
Gyengeségem, máléságom,
Éjszakák hóbortjait.
Tűnődésbe holt öröm,
El nem húzott függönyöm,
Meg nem rázott víg csengőim.

Még szeretnék útra kelni,
Csavarogni hontalan,
Zöld erdőben énekelni,
Muzsikálni gondtalan,
Vadászni vakon veszélyt,
Úszni kéjek Gangeszét,
Szerelmek között habozni
Az élettel játszadozni.
Szép Ernő

Igyekezzünk táplálékunkat úgy összeválogatni, hogy minél több vitamint tartalmazzon. A gyümölcsök és zöldségek előtérbe helyezése az étrendünkben sokat javíthat közérzetünkön, és előnyösen befolyásolhatja egészségi állapotunkat. Vannak, akik a gyógyhatású szerekre esküsznek: ma már rengeteg féle vitamint, antioxidánst és egyéb egészségmegőrző készítményt lehet kapni a gyógynövény boltokban és patikákban. A különböző fűszernövényeknek is igen jó gyógyhatásuk van. Például a galagonya javítja a vérkeringést, különösen a szívét, az avokádo a koleszterinszintet csökkenti, úgyszintén a fokhagyma is. Készítsünk velük ízletes salátákat. A lecitin is koleszterincsökkentő, különösen a B6 és Bl2 vitaminokkal kombinálva, melyek szintén kaphatók a gyógyszertárakban. A táplálék kiegészítők közül pedig az Aloe Vera liliomból készült természetes kivonatok segítenek legjobban az immunrendszerünk jó működésének megőrzésében. Ha rosszkedvűen ébredünk, vagy valami miatt egy kicsit elkeseredünk, öleljünk át egy fát, és máris más szemmel nézünk a világra.
Minden kornak meg vannak a szépségei! Ezt valószínű egy húszéves, egészséges, és gazdag ember találta ki. Én úgy fogalmaznék, hogy a mi korunknak is meg kell találni a szépségeit. Az idős korra ez csak akkor vonatkoztatható, ha meg tudjuk őrizni az egészségünket. Mert ennek hiányában már nagyban csökken az életünk élvezete. Én a gyógyteákra esküszöm, és a szénsavmentes ásványvizekre. Tisztítják a szervezetet, bőségesen ellátják folyadékkal, amitől a ráncaink is megfékezhetőbbé válnak.
Fel kell oldanunk a belső feszültségeinket és görcseinket, amit a külsőnk és a korunk miatt érzünk. Meg kell őriznünk az emberi tartásunkat, hogy mint nők, jól érezzük magunkat, és minden helyzetben NŐK tudjunk maradni.
És itt magától értetődően következik a szépségápolás.
Attól, hogy betöltöttük a bűvös 6o évet, még nem kell lemondanunk a sminkről. Az igaz, hogy azt már csak módjával alkalmazhatjuk, mert nagyon groteszkké tud válni az idős hölgy, aki olyan erős rúzst használ ebben a korban, mint 3o éves korában. Mindent csak finoman, ízlésesen. Leheletnyi púder,(nem kompakt!) nagyon visszafogott szem- kikészítés és egy halványabb árnyalatú rúzs. Az egyik legjobb szépségápoló a napi 7-8 óra alvás, ezért törekedjünk arra, hogy ezt nap, mint nap teljesíteni tudjuk. Ha nem sikerül, forduljunk orvoshoz, mert az álmatlanság vizsgálatának újabb módszerei már nálunk is elérhetők. Alakunk megőrzését nem csak az étkezéssel szabályozhatjuk: naponta legalább fél órát sétáljunk. Bőrünk üdeségét pedig nem csak krémekkel őrizhetjük meg, hanem azzal is, ha csak félárnyékban napozunk, csupán a D vitamin pótlására. Most már a parfümökkel is bánjunk csínján. Nincs kiábrándítóbb, mint egy idős hölgy, aki után csábítóan erős illatfelhő úszik. Az öltözködésünk lehet fiatalos, bizonyos fokig. A ruha, szoknya a térdet mindig takarja, ez fontos szabály. Legyen stílusunk, ruháink legyenek természetesek, színük inkább pasztell, és mindig tartsuk szem előtt a mondást: "Tudd ki vagy, és öltözködj ez szerint!"
Élvezzük a szerelmet! Nem szabad, hogy az öregedés meggátoljon ebben. Nagyon jó stressz- levezető, fiatalító. Ne feledjük: nem csak az a fontos, hogy éveink számát megnöveljük, hanem az, hogy ezeket az éveket tartalmassá és boldoggá tegyük. Jó egészségben élni és szeretni idős korban is, ez legyen a jelmondatunk.
Prof. Dr. Iván László írta le: "Éljük bele magunkat abba az öntudatba, hogy voltunk és vagyunk valakik, - hogy szerves részesei és meghatározó láncszemei voltunk és vagyunk történelmünknek, - a nemzedékek kapcsolatában."
Az okos nő nem akar fiatalnak látszani, Ő maga fiatal. Ezt pedig úgy tudja megvalósítani, ha nem az elmúlt időn búsul, hanem a jelenben és a jövőnek él!
" A múló idő örök tolvaj, meglop, elvesz, lelassít, de ne lázadj ellene!"


Hét csoda

Tudod, mi volt a hét csoda?
Egy újszülött kis homloka,
Egy falevélen az az ér,
Amely a gyökerekig ér.
Egy szó, mely idejében jött,
Egy darab ég a csönd fölött,
Egy kéz, amely utánad nyúlt,
Mikor csillagod földre hullt,
Télen egy jó meleg szoba,
S ha szépen érkezel...Oda.

Szabó Éva

Barátnőmtől kaptam az alábbi imát. Édesanyja hagyta rá örökül, hogy próbáljon ez szerint élni, hogy az élete békés, és szomorú gondolatoktól mentes legyen. Íme: közreadom.

IMA
Adj uram nyugalmat, hogy amin nem tudok változtatni, elfogadjam.
Adj uram bátorságot, hogy amin változtatni tudok, megváltoztassam.
Adj uram bölcsességet, hogy az egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni.
Megöregszem.
Igen uram, érzem, hogy megöregszem.
Kérlek uram, őrizz meg engem mindentől, ami az öregeket kiállhatatlanná teszi.
Védj meg a fecsegés hajlamától, ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek mindenkihez szólnia kell.
Add meg a hallgatás örömét, a belátást, hogy időnként nincs igazam.
Szabadíts meg attól a hiú vágytól, hogy mások ügyeibe beavatkozzam, és azokat nekem kell rendbe tennem.
Tégy engem segítőkésszé, de ne legyek sem izgága, sem zsarnok.
Add uram, hogy higgadt és békességes legyek, ne pedig furcsa, ideges és túl pedáns.
Add, hogy bele nyugodjak lassú testi és lelki fogyatkozásomba, hogy az embereket és dolgokat elnézően ítéljem meg, ne pedig megkövesedett előítéletekkel.
Add uram, hogy ne legyek szenvedélyes bírálója azoknak, akik engem nem szívlelnek.
Add, hogy ne legyek mohó maradék örömeimben, hanem alázatosan engedékeny.
Végül ne engedj elmagányosodnom. Tudod, hogy nekem is szükségem van egy - két jó barátra. Ámen

A világ tele van csodákkal. Fogadjuk el és örüljünk neki. Soha ne hagyjuk, hogy bármi megfosszon az élet szeretetétől.

Megpróbálok én is a leírtak szerint élni. Már pár dologban sikerült megvalósítanom a magam által felállított mércét, de nekem is nagyon sok gyakorolni valóm van ebből a kis kézikönyvből. A titkot már tudom. De az szerint is kell élnem. Próbáljuk meg együtt!


Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem.
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig, mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán neked, mindenért neked.
Napsugarak zúgása amit hallok,
Számba nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem.
Könnyebb a lelkem, hogy most látva vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.



Ady Endre




Felhasznált irodalom:

Szabó Gyula dr.: Felkészülés a nyugdíjas évekre

C. G. Jung: Gondolatok életről és halálról

Eknath Easwaran: Életünk üzenete

F. Riemann: Az öregedés művészete


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2009-03-18 06:07:05

Szép napot kedves Márta!

Visszajövök Hozzád, nem jutottam a végére (idő hiány miatt), de amennyit elolvastam az tetszett. Érdekes a szerkezete... Talán többen olvasnák, ha rövidebb szakaszokra bontanád...ez jó tanács! De ez a tapasztalatom! Inkább tovább haladnak, ha hosszú a mű...
Hamarosan folytatom!
üdv: sw

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotásho

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Tíz lépés című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az alkony árján... című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szívről című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Vágómadarak vitája című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)