Szabadszombat volt,Sanyi mégis korán kelt ezen a napon.Olyan zaklatottan ébredt.Csak úgy pizsamásan sietett kifelé az udvarra.Menet közben beszólt feleségének a konyhába. -Zsuzsa,képzeld az egyik sólyom elveszítette a csangőjét!Aztán már a hátsó udvar hatalmas fái között szívta be a hajnal friss levegőjét.Ugyan nem sokáig tartott a tiszta levegővel való töltekezés mert az izgalom ami szűnni nem akart arra késztette,hogy rágyujtott a "reggeli ébresztőre"-igy hívta a nap első cigarettáját.Más kávét iszik én füstölgök,így szokta mondani.
Közben Zsuzsa azon gondolkodott mit beszélt Sanyi ,miféle értelmetlen dolgot hordott össze a sólyomról és a .csengőről.Arra gondolt, jó neki álmodozhat .
Sanyi ez idő közben a fák közt sétálva megbotlott valamiben.Lehajolt érte.Kézbevette.Apró pici kis fémes valami.Lekaparta róla a sarat,hát hinni sem akart a szemének,- egy kis sólyomcsengő.Összehorpadva, piszkosan de sólyomcsengő.Úgy szorította mint aki egy drága kincset tart a markában.Rohant vele befelé.A konyhában Zsuzsa elé állt.Na látod megtaláltam,tudod... és mesélni kezdte az álmát.
Olyan szép volt.Gyönyörű helyen voltam a sólymokkal,korahajnalban,még épphogy csak pirkadt .Mikor készen voltunk a repetésre a Nap már félig a látóhatár felett volt.A sólymok szinte belerepültek a vörösen izzó Napba.Gyönyörű volt,gyönyörű , olyan lélekemelő .Aztán kis idő múlva visszajöttek,mind a ketten,ide szálltak a karomra.-Felemelte jobb karját mintha most is a sólymokat várná.- Az egyikről hiányzott a csengő, elveszítette.Olyan zaklatott érzésem lett miatta.Aztán felébredtem.Mi vezetett ki a kert fái közé ezt nem tudom, de nézd itt van a kis csengő itt a tenyeremen. -Egy darabig nézte, nézte csendesen,Zsuzsa megszólalni sem tudott a meglepetéstől.Aztán elővett egy kis dobozt.Bele tette , bezárfa ...Bezárta vele ezt a történetet is .
Nekem ezeket Zsuzsa mesélte el.Én többször próbáltam Sanyit kérdezni az álom és valóság furcsa keveredéséről,de nem sikerült szóra bírni.Soha többet nem beszélt róla.
Aztán szomorú fordulatot vett az élete.Megbetegedett.Azt hittem sikerül a kórt megállítani és lesz még időnk beszélgetni ,álom és valóság mezsgyéjén sétálni együtt, legalább gondolatban, de együtt.
Nem így lett , a kór erősebb volt nála.
A hamvasztás utáni búcsuztatón a szűk családon kívűl a természet is búcsuzott tőle.Szikrázóan sütött a Nap és nagy cseppekben szemerkélt az eső.Az angyalok aranykönnyeket hullattak bánatukban.Megérdemelte ezt a gyönyörűséget, -imádta a természetet.
Aztán autóba ültünk és lassan jöttünk hazafelé. A sírkert melletti fasorból hirtelen a szélvédő felé szállt egy nagy madár, sas volt...,vagy sólyom lehetett talán,nem ismertem fel.Pedig még kétszer megismételte ezt amíg a főútra értünk.
Szomorú voltam nagyon pedig boldognak kellet volna lennem,hiszen a madárral Ő üzent.Üzente,hogy az ő lelke már boldogan szárnyal mert lehetőséget kapott egy újabb életre.