Halk zokogás hallatszott a váróteremben. A hosszú sorba rendezett székek két legelső darabján egy nő ült a következőn pedig maga az Ősz. Az asszony zokogott egyre hangosabban, majd váratlanul felkiáltott, hogy Miért?, és elkapta Ősz kezét. Mire Ősz is felkiáltott, hogy Áááá. Egyedül a nagy iratcsomóval foglalatoskodó titkárnő maradt rezzenéstelen, már megszokta az ilyesmit.
- Ön szerint a 7-es szám szerencsétlen? Tegnap váltam el a hetedik férjemtől! - fordult az Őszhöz az asszony, még mindig kezében szorítva Ősz kezét. Majd válaszra sem várva folytatta. - Tudom, hogy a pókok meg a tükrök... de csak egy pókot, mert hasonlított a harmadik férjemre és a tükröt is csak egyet az ötödik férjem fején...
- A hét lehet mesebeli szám is - próbálta menteni a menthetőt Ősz.
- Igeeen? - csillant fel az asszony szeme. - Mondja, mire gondol?
- Muszáj? - az évszak már bánta az óvatlanul kicsúszott szavakat.
- Igen!!! - az asszony hangja parancsoló és követelődző volt.
- Hát jó - Ősz lehajtotta a fejét és halkan suttogta - 7 fejű sárkány.
Gyorsan felpattant és a terem másik végébe rohant. Szembe vele a falakon megnyugtató képek függtek. Tavasz, nyár és tél. Az év legmelegebb és a leghidegebb évszaka között a falon egy képnyi szabad hely volt.
- Elnézést, de a nyár és a tél között hiányzik az ősz képe - lépett a titkárnőhöz.
- Igen, igen. A múlt hónapban volt nálunk egy kissé agresszív beteg. Törött, zúzott. A képet is ő szakította le miközben azt kiabálta, hogy útálom az őszt.
- Ahha.
Pár perc múlva résnyire nyílt az ajtó és egy fehérköpenyes, szemüveges férfi dugta ki a fejét.
- Kérem a következőt!
- Uram, ön következik! - szólt oda a titkárnő Ősznek.
Az évszak biccentett és elindult az ajtó felé. Elolvasta az apró táblát az ajtón. Dr. Kelemen Péter, pszichológus. Te jó ég! - mit keresek én itt, gondolta, de mégis belépett az ajtón.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot!
Ősz belehuppant egy mély fotelbe a doktorral szemben.
- Na, mondja mi a gondja!
- Hogy mi a gondom? - háborodott fel Ősz a doktor kissé furcsa stílusán. - Hát például az, hogy odakint a váróteremben már egy hónapja hiányzik a rólam készült portré. Vagy talán az, hogy engem senki sem szeret! - mondta sírásra görbülő szájjal.
- Ezt, hogy érti?
- Hát vegyük csak a tavaszt. Mindenki rajong érte! Végre itt a tavasz, itt a jó idő. Rügyeznek fák, kizöldül a táj. Egy apró kabát elég és akár a napvégiéig is sétálhatnak az emberek a természetbe. A tavaszt mindenki szereti, szinte már rajongótábora van!
Vagy a nyár. Minden gyermek álma. Jön a nyári szünet. Több mint két hónap iskola nélkül. Tudja azt az idétlen szállóigét, hurrá vakáció! Sőt, jó idő van, lehet a strandra menni, fagyit nyalogatni. Bár igaz, hogy néha már túl nagy a forróság és ezért már megszólják nyár kollégát, de akkor is még mindig több a barátja, mint az ellensége.
A télért pedig egyenesen rajongnak. A Karácsony és az Új Év óriási piár fogás volt a részéről. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy télen fehérbe borul a táj és ez mindenkit megigéz. Hosszú sétákat tesznek a csípős hidegben csak azért, hogy hallják, hogyan ropog a talpuk alatt a hó. Amerre a szem ellát, mindenhol azok az idétlen hóemberek mosolyognak az évszakra fejükön ócska fazékkal, az orruk helyén pedig az a narancssárga hosszú zöldséggel... az, az izé... Segítsen már!
- Sárgarépa.
- Igen, az. Szánalmas.
- És miért kifogásolja ezt?
- Miért? Hallott már embert áradozni az őszről? Mert én még nem. Mindenki csak sir, hogy vége a jó időnek, ismét elkezdődik a suli és a többi. Szinte már utálnak.
- Ugyan már, önnek nincs önbecsülése. Maga is része az élet körforgásának, még ha ennek nem is mindenki örül. Önnek is meg van a maga szépsége, higgye el, kérem! Tavasszal a természet felébred, nyáron mindenki úgymond a toppon van, és ha ön kedves Ősz eljön a természet bánatosan ugyan, de csodálatosan szépen hajtja állomra a fejét. Ősszel az egyhangú, csupa zöld táj átadja a helyét a melankolikus, mélybarna, arany színeknek melyek híres festők ecsetjeire kívánkoznak. És természetesen ősszel is lehet hosszú sétákat tenni, csak éppen nem a hó, hanem az ágakról fáradtan a földre hulló levelek ropogása adja a halk zenei aláfestést.
Az Ősz leesett állal hallgatta a doktor dicsérő szavait. Még akkor is teljesen az elhangzottak hatása alatt volt, amikor a Kelemen doktor kikísérte a rendelőből.
Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, a fehérköpenyes férfi a szekrényéhez lépett, kihúzta a fiókot és Ősz adatait becsúsztatta a Nyár és a Tél kartotékjai közé.