Átaludnám a telet,
a hideg évszakot.
Nem látnátok addig sem,
hogy én hol vagyok!

Kinn jeges szél karma váj,
s dörzsölnénk kezünk.
Üreg mélyén meleg vár,
hol mormoták leszünk.

Nem ismernek ők telet,
csak tavaszt, nyarat.
Álmaikban fán a lomb,
mindig zöld marad.

A mormoták, a mormoták
oly mélyen alszanak.
Tél szelének szárnyai
ápolják álmukat.

Ott örök évszak a tavasz,
a fény, a napsugár.
Ébrenlétük ugyanaz,
míg forrón tart a nyár.

A mormoták, a mormoták,
nem ismernek telet.
Az élet napos oldala
mindig jó meleg.

Kinn jönnek hideg napok,
benn álom vár, s alom.
Én mormota nem vagyok,
de álmom nem hagyom!

Debrecen, 2008. 05. 03.