HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48280

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2009-06-03

Csigaásók

Egy este a görögnél voltunk, a Severinstrasse-n. Valamit ettünk, a haver pofája tele volt hagymával, és egyszer csak ezt mondta nekem:

Te miért nem mész el a csigaásókhoz?

A micsodákhoz minek nem megyek el, kérdeztem vissza, mert a buzuki elég hangosan nyekergett.

A csigaásókhoz, mondta haver nagyon komolyan. Hat hónapja nem csinálsz semmit, panaszkodsz, hogy nincs megfelelő munka, nem elég a dohány. Elmész a csigaásókhoz, és minden megvan, könnyű, tiszta meló, és rendesen fizetnek.

Elmész te, feleltem, a csigát nem ássák, hanem úgy találják az erdőben.

Az egy másik fajta, mondta haver nagyon meggyőzően, neked sose volt biológiai műveltséged, de majd megmagyarázom. Sokféle csiga van, egy dög nagy, amit egyes rossz ízlésű emberek megesznek, annyi fokhagymával, hogy a csiga ízét ne érezzék, aztán van egy fekete, amit a mocsárban találnak, meg olyan tavakban, ahol lovakat úsztatnak, azonkívül van egy pucér típus, ez az erdei ösvényeken szokott előfordulni, széttaposott állapotban. Tehát az egyiket találják, a másikat halásszák, a harmadikat széttapossák, a többit viszont ásni szokták, és ez nagyon rendes munka. Most adtunk egyet a biológiának, és ha referenciákat akarsz, Hilmar már két hete ezt csinálja.

Biológiai szakismereteid valóban lenyűgözőek, feleltem, és hol kell jelentkezni erre az izére?

Haver papírt vett elő a zsebéből, megállapította, hogy tele van írva, erre megtámadta a papírszalvétát, és nagyon rendesen felírt egy címet, telefonszámmal, ott kel jelentkezni a Kalubke úrnál, ennyi meg annyi óra között.

Közben az ürge, akit a haver hozott, szótlanul zabált, és még csak el sem röhögte magát a csigaásás hallatára. Savanyú alak volt, nem tudom, a haver hol szedte fel. Amúgy normálisan nézett ki, rasta-hajjal, térdig érő pulóverben, ahogy mi is jártunk, csak nyolcszor meggondolta, mielőtt kinyögött egy szót. Mondom, én kerülöm az ilyen savanyú alakokat, de a haver felszedte, és most ott volt, fapofával végighallgatta a csigaásást, és ettől valahogy bizalmam támadt. Ha ez a sponti nem tesz semmilyen megjegyzést, akkor lehet, hogy tényleg van ilyen foglalkozás, és kétségkívül jobban hangzik csigaásónak lenni, mint mondjuk sírásónak.

Aztán még átmentünk az Immihez címzett késdobálóba, haver leszállt a témáról, ez a lehetetlen ürge meg, valamilyen Bodo, kifejtette, hogy a lányokból kezd elege lenni, és alternatív módszereken gondolkodik. Ettől kissé ideges lettem, és átültem az asztal másik oldalára. Kár volt, Bodo alternatív módszerei teljesen éterikusak voltak, semmi közük a tényleges lehetőségekhez.

Tehát másnap felhívtam Kalubke urat, aki létezett, és udvariasan közölte, hogy valóban szüksége van még néhány csigaásóra, gyakorlatlanságom miatt ne aggódjak, mert a munkamenetet nagyon gyorsan el lehet sajátítani, sokat nem tud fizetni, legfeljebb 3600-3800 eurót havonta (az én munkanélküli segélyem havi 423 volt), de vannak természetbeni juttatások, stb. Hajlandó dollárban is fizetni, amennyiben ez nekem jobban megfelel.

Az volt a rendszer, hogy reggelenként a Ring és az Eifelstrasse sarkán volt a találkozó. Beállt egy VW kisbusz, felszedte a csigaásókat, aztán irány a Kottenforst. Jó félórás út, és közben tanulmányozhattam a kollégáimat. Elég normálisaknak tűntek, kivéve egyet, aki szürke csíkos öltönyben és kanárisárga nyakkendőben vágott neki a csigaásásnak, ezenkívül majdnem az egész utat végigzabálta, kis plasztik zacskókban mindenféle kaját hozott magával, kenyér között sajtot, lekváros kenyeret és hasonlókat, előadta, hogy meggyőződéses vegetáriánus, egyébként benne volt a Bhagvan-szektában, és csak azért hagyta őket ott, mert nem értett egyet azzal a nézetükkel, hogy a pezsgő is növény. Bár folyamatosan evett, mégis ő volt az, aki szóval tartott minket, Bhagvantól a pezsgőig. Végre megérkeztünk a Kottenforstba, és megálltunk egy tisztáson, ahol egy faház volt. Rövidesen befutott még három kisbusz, további csigaásókkal, akiket nyilván a város más pontjain szedtek össze. Kevés lelkesedéssel ismertem fel köztük a múltkori komát, aki alternatív módszereken gondolkodott, ugyanazt a pulóvert és savanyú képet viselte, mint akkor. Kiderült, hogy a faházban vannak az ásók, mindenkinek külön ásója van, rajta a nevével, és rendkívül fontos, hogy megszerezze a saját ásóját, nem mintha a többi nem pontosan ugyanolyan lett volna. Számos névtelen ásó közül választhattam egyet magamnak, erre ünnepélyesen ráírták a nevemet, és csaknem a nagy esküt kellett letennem, hogy ezután csak ezzel dolgozom. Közben eltelt vagy egy óra, még mindig az ásókkal vacakoltunk, én a középpontban, mint az új fiú. Mindenki adott valamilyen tanácsot, például ragasszam le cellux-al azt a helyet, ahol a nevem van, különben az eső lemossa, vagy netalántán megizzad a tenyerem, és árt a feliratnak. Ezenkívül az ásót úgy kell tartani, hogy a fémrésze van lefelé, és azt a fémrészt ne fogjam meg, vagy csak nagyon óvatosan, mivel annak a széle éles. Be is mutatták egy kupac falevélen, hogy mennyire éles, úgy kettévágták vele a faleveleket, mint a huzat. Volt olyan javaslat, hogy az ásót ne tartsam egészen függőlegesen, mert nagyon fárasztó, inkább kissé rézsútosan, bizonyos szögben, ami a 30 és a 75 között ingadozik. Igényeljek a központtól egy szögmérőt, akkor munka közben többször is ellenőrizhetem, hogy nem léptem-e túl az optimális dőlésszöget, nem mintha ez tilos lenne, de akkor esetleg megfájdul a munkától a hátam vagy a derekam. És lehetőleg plasztik szögmérőt igényeljek, mert az nagyon tartós, azonkívül pofásabb is, mint a papír. De az újakkal néha megengedik maguknak, odalöknek neki egy vacak papír szögmérőt, amivel aztán a gyakorlatban nem mennek semmire.

Ami a lényeges kérdéseket illeti, a hadművelet vezetője személyesen tartott egy kisebb előadást:

Az ásást egyenes vonalakban végezzük, eközben láncalakulatban helyezkedünk el. Az ásómozdulatok lassan történnek, ellenkező esetben könnyen megsebezhetjük a csigákat. A kiásott földdarabot átvizsgáljuk, negatív eredmény esetén visszahelyezzük, minden ásóvágásnyit a maga helyére. Munka közben a láncalakulat ütemesen halad, mindig hátrafelé, különben belesüppedne a frissen ásott földbe. Különös gondot fordítunk a bokrok tövére, ugyanis a csigák itt sűrűbben fordulnak elő. A fagyal érésekor a szabályok valamivel szigorúbbak, de erről majd később. Ugyanis, tette hozzá nagy nyomatékkal, a fagyal ősszel érik.

Tekintettel arra, hogy éppen február volt, a fagyalkérdés nem aggasztott tovább. Ezután felsorakoztunk a kívánt láncalakulatban, egymástól jó mesze, úgyhogy beszélgetni csak kiabálva lehetett volna. Elég enyhe időjárás volt, időnként a nap is sütött, hát nem lehetett panaszkodni arra, hogy a föld fagyos lett volna, ellenkezőleg, tiszta puha sár volt. Most már csak azt nem tudtam, mit csináljak, ha netalán csigára akadnék; úgy látszik, ez nem tartozott a lényeges kérdések közé.

Nos, lelkiismeretesen megforgattam egy kis sarat az orrom előtt, és közben jobbra-balra nézelődtem, hogy a többi haver milyen szerencsével jár. Sajnos, elég messze áskálódtak, a fák meg a bokrok is akadályoztak a szemlélődésben. Nekem az öregapám se hallott akkora marhaságot, hogy a csigát sárból kellene kiásni, de ha itt ilyen szépen összejöttünk, és annyi fizetést adnak, hogy egy mérnök is elégedett lehetne vele, akkor miért vannak nekem előítéleteim. Szóval, játszottam a sárban vagy fél órát, amikor csengettek - istenbizony csengettek, mint az iskolában, amikor szünet van. Erre mindenki rohamlépésben megindult a faház felé. És valóban szünet is volt, teaszünet.

Hatice, a kis török csaj nagy fehér termoszokból teát öntött, méregerős, fekete tea volt, állítólag védőital a szigorú télre való tekintettel. Hatice úgy kötötte fel a kendőjét, hogy a homloka se látszott ki, helyes kis bajusza volt, és a nagykabátja leért a bokájáig. Nem kellett volna ennyire őrködnie az erénye megőrzésén. Senki nem akarta elcsábítani. A társalgás természetesen a csigaásásról folyt, Bhagvan egykori híve azzal dicsekedett, hogy négy csigát talált. Általános álmélkodás. A csigák láthatatlanok voltak; én legalább még üres csigaházat se láttam. Hatice nem vett részt a társalgásban, aminek több oka volt. Egyrészt erénye felett kellett őrködnie, másrészt egyetlen szót sem értett németül. Bizonyára fogalma sem volt arról, hogy miféle illusztris társaság vagyunk. Neki azt mondták, főzzön teát és ossza ki, megfőzte és kiosztotta.

A teaszünet kiadósan elnyúlt. Dél felé ismét kialakult a lánc. Kevés meggyőződéssel kotorásztam a sárban. Csiga sehol.

Ebéd a faházban. Hatice ez alkalommal borsólevest osztott. Ez rendes, igazi borsóleves volt, olyan sűrű, hogy megállt benne a kanál. Ez volt a természetbeni juttatás, amire Kalubke úr célzott. Maga Kalubke úr nem jelent meg a tetthelyen. Valószínűleg egy elegáns irodában üldögélt, és ott tartotta a kezében az óriási vállalkozás szálait. A borsólevesből két vagy három adagot is lehetett volna kapni, de az eddigi kemény fizikai munka ennyire nem viselt meg. A Bhagván-hívő kínos lassúsággal evett, valószínűleg azért, hogy tovább tartson. Ebéd után úgyis visszaesik a teljesítményünk, mondta oktató hangon. Nem tudom, mi a magyarázata a dolognak, de a délutáni órák messze nem kedveznek annyira a csigaásásnak, mint a délelőttiek. Valószínűleg a dögök mélyebbre lehúzódnak, és az ásóval nem lehet elérni őket.

Nem lehetne gépeket konstruálni, hogy megszerezzük a mélyebben járó csigákat? Érdeklődtem.

Szomorúan ingatta a fejét.

Többféle okból nem. Tönkretennénk az erdőt. Megsértenénk a bokrok és a fák gyökereit. Csak egészen kíméletes módszer jöhet szóba, mint ez a szakszerű ásás. Kis, puha mozdulatokkal juttatjuk be az ásót az erdei altalajba. Szemrevételezzük a rögöt, majd visszahelyezzük, ugyanolyan óvatossággal, mint amilyet a kiemeléskor gyakoroltunk. Erre semmilyen gép nem képes.

Mennyire igaz, mondták a többiek. Königsforstban csináltak egy ilyen kísérletet. Az összes csiga megsérült. Azonnal le kellett állítani.

Nekem már a kis, puha mozdulatoknál röhögnöm kellett volna, az erdei altalajnál fuldokoltam, a rög szemrevételezésekor köhögési és prüszkölési rohamot színleltem. Egyébként teljesen igaz. A csigákat nem szabad megsérteni. Akkor az egész nem ér semmit.

Láncalakulat vissza. Közben gyanútlanul beleléptem egy pocsolyába, és bokáig elsüllyedtem. Szentségeltem egy kicsit, úgyhogy a szomszéd koma is meghallotta, hóna alá vette ásóját, és áttotyogott az én fertályomra. Együttérzéssel szemrevételezte, nem a rögöt, hanem a sáros tornacipőmet és zoknimat, majd azt javasolta, hogy igényeljek a központból gumicsizmát. Az övé is onnan való. Nem a legszebb példány, de nagyon kényelmes. Kint is lehet hagyni a faházban, és akkor semmi gond a pocsolyákkal. Valamint igényeljünk mindjárt egy viharkabátot is, elemlámpával. Feltételeztem, úgy érti, hogy igényeljek egy viharkabátot és egy elemlámpát, de nem, a jobb csigaásók elemlámpás viharkabátot hordanak, a kabát aljába vannak a lámpák beszerelve, hogy minden kéz szabad legyen az ásáshoz. Persze erre a szerelésre csak egészen rossz időben van szükség, amikor az ember az orráig sem lát. Mindjárt össze is írta igényeimet, nem feledkezve meg a plasztik szögmérőről sem, és megígérte, hogy személyesen beviszi a központba. Eddigre ismét csengettek, vagyis harmadszor, de nem teaszünet volt, hanem vége a munkaidőnek. Vissza a faházba, elhelyeztük ásóinkat, egyesek a gumicsizmájukat meg a szögmérőjüket is, a kisbuszok ott álltak ugrásra készen, és visszavittek Kölnbe.

Nem tudtam, hogy mit tartsak a csigaásásról, különösen hogy egy csiga nem volt, de annyit se láttam. Filóztam, esetleg valami egészen mást értenek alatta, mint valódi csigákat, és ebben az esetben nem részesültem kellő oktatásban. Semmit sem találtam a sárban, még egy gilisztát se. Fel akartam hívni a havert, hogy beszámoljak első munkanapom élményeiről, de a haver nem volt otthon. Óránként próbálkoztam, de minek. Ettől valahogy elment a kedvem, a nap hátralevő részében az ágyon döglöttem, és kibámultam az ablakon. Időnként elvánszorgott az égen egy Zeppelin, ami kék, és keresztbe van írva rajta, hogy Fujicolor. Elég rendszeresen jött, mint a hideglelés de én nem hagyom, hogy manipuláljanak a médiák, azért se veszek Fujicolort, egy darabot se. Egyébként sem tudom, hogy mi az, gondolom, mosópor.

Ez hétfőn volt, pénteken négyig se találtam csigát, de azért dicsekedni kezdtem, különösen jó napom volt, megtaláltam az első csigámat. Bejelentésem élénk lelkesedést váltott ki, ünnepelni kezdtek. Kis híján hősnek éreztem magam a csigaásók fanatikus gyülekezetében, akik ez alkalommal elénekelték saját külön himnuszukat, az Örömóda dallamára ("Mi vagyunk a csigaásók, hőslelkűek, vakmerők, Elvisszük a csigazsákmányt minden ellenség előtt..."), és egyáltalán mindent elkövettek, hogy tudtomra adják: befogadtak, nem vagyok többé sem kívülálló, sem kezdő, hanem egy a csigaásók harcias seregéből. Hatice ez alkalommal sört és pálinkát töltögetett, tökéletes közönnyel, mélyen megvetve e rituálisan tisztátalan italokat. Az ünneplés tovább folytatódott a hazafelé vezető úton, valamint az Oleanderhez címzett étteremben. Még egyszer elénekeltük a beethoveni himnuszt, és rengeteg szemetet hagytunk magunk után.

Reggel a lépcsőházban ébredtem, megtaláltam a zsebemben a kulcsot, és hazamentem. Eléggé megviselt állapotban voltam, a tükörből egy sokat próbált csigaásó nézett a szemembe, markáns vonásokkal, amelyek nagy tettekre és sok tapasztalatra vallanak. Szerencsére senki nem kívánta, hogy felmutassam a csigát, amelyet végül is nem ástam ki. Bajban lettem volna, ha bizonyítékot kérnek. Lehetséges, hogy mások sem ásnak csigát?

Vettem egy szakkönyvet. Csigafajok Közép-Európában. 800 oldal, sok színes képpel. Feltétlenül szakmai ismereteket akartam szerezni.

Az ásólábúak című fejezetnél felcsillant a szemem. Biztosan ez az. De nem. Egészen másról van benne szó.

Haverral véletlenül találkoztam a Chlodwigplatzon. Lejattolt, megkérdezte, mi újság a csigaásóknál.

Megvagyok, feleltem kitérően, elég jó a társaság, meg minden.

Mondtam, hogy remek hely, csapott le rám a haver. Csupa remek fickó, meg persze a dohány sem utolsó.

És te miért nem hagyod ott a benzinkutat?

Havernek az volt a foglalkozása, hogy szivaccsal letörölte a tankoló autók szélvédőjét. Nem hiszem, hogy életében más, ennél értelmesebb tevékenységben is közreműködött volna.

Haver a vállát vonogatta.

Fene tudja. Azt hiszem, megszoktam a benzinszagot.

De nézd csak, ez mégis marhaság, háromszor annyit keresnél, és kevesebb fáradsággal.

Majd meggondolom, mondta haver, és zavartan elfordult.

Te sok csigaásót ismersz. Talán tudsz valamit, amit én nem. Mi a gond?

Nincs gond. Jó üzlet.

Miért, mire jó az ásott csiga?

Tőlem kérdezed? Egész nap ásod őket, ott vagy a szakértők között, és engem nyaggatsz.

Ez logikus beszéd volt. Láttam, hogy havernek nincs kedve a csigákról értekezni. Azóta, hogy a görögnél lelkesen ajánlotta, sőt kiselőadást tartott a csigafajokról, kerülte a témát. Elfelejtette, ki az a Kalubke úr, simán letagadta, hogy ő adta a telefonszámot. Tehát mégis van valami gond, például az, hogy ilyen csigák nincsenek, tehát nem is lehet kiásni őket. Na de ha megfizetik. Ami havert illeti, azt hiszem, Bodo volt rá rossz hatással; hetente háromszor kontemplatív meditációt végeztek, egy koromsötét teremben, síri csendben. Egy ülés öt euróba kerül, és rengeteget használ a lelki fejlődésüknek.

Érdeklődtem, hogy mit csinálnak a kiásott csigákkal, azt mondták, hogy nem tudják, a központ szétosztja azok között, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Mi csak ásunk. És ez a legfontosabb, a többi már jön magától. Akármilyen csigát nem lehet beszolgáltatni a központnak, mert az ásott csigának sokkal jobb a minősége, azonkívül sokkal tartósabb. Ezt nem tudtam nyomon követni, ehelyett elővettem a szögmérőmet, és bemértem magamnak egy kellemes, 49o-os dőlésszöget. Mondanom sem kell, hogy már volt gumicsizmám és elemlámpás viharkabátom is. Sajnos, Hatice semmilyen figyelemre nem méltatott. Pedig egyre jobban tetszett. Nem is olyan zavaró az a kis bajusz, pár szál pihe, szóra sem érdemes.

Már vagy két hete ott voltam, amikor jött egy új fiú, egy olyan, akinek sámlira kell állni, hogy belásson az ágy alá, beesett mellű, horpadt orrú. Nem az a kimondottan csigaásó típus. Megkapta az ásóját, az alapfokú oktatást. Nyavalyás esős idő volt, tulajdonképpen egész nap esett, csak néha zuhogott jobban. Viharkabátban és gumicsizmában nem gond az ilyesmi, de az új fiú nem készült fel, ott állt fehér Puma cipőcskében, fehér nadrágban és bőrdzsekiben, mint egy majom, és nem mert behatolni az erdőbe. Végül megengedték neki, hogy ott maradjon a faházban, ücsörögjön az éppen nem használt ásók között, holnap pedig hozzon magának idevaló holmit. Öt percig ült ott, úgy is, mint ásó, aztán odament Haticéhez, aki akkor kezdett teát főzni.

Rohadt egy idő van, mondta szellemesen.

Hatice, az ismert okoknál fogva, nem válaszolt, hanem tovább rakosgatta a bögréket.

Mit csináljunk ebben a tetű időjárásban, kérdezte a liliputi gárdista.

És mivel Hatice nem tett javaslatot, az új fiú megfogta a karját, és elkezdte ráncigálni, mondván, neked beszélek, te csigaásó szépség.

Szegény Hatice azt képzelte, hogy szent erénye ellen indítanak támadást, ezért szabad kezével megmarkolta a kendőjét, nehogy előbukkanjon egy szál haja, és rémülten sikoltozni kezdett. A sikoltozásra előkerültek a sofőrök, akik ott ügyködtek legelésző kisbuszaik körül. Biztosra vették, hogy törpe úr meg akarta erőszakolni Haticét, és hogy rövidre fogjam, agyba-főbe verték. Horpadt orrát még laposabbra, stb. Hatice nagy érdeklődéssel figyelte a fejleményeket. Mikor törpe úr már elég véres volt, abbahagyták a csépelését, és belökték egy pocsolyába. Fehér nadrágjának lőttek, és az ilyen kezelést a bőrdzseki sem kedveli. Csak most volt érkezése kikérni magának a szokatlanul durva bánásmódot. Valamelyest sikerült magát tisztáznia, Hatice elővett egy zsebkendőt, bevizezte, és saját kezűleg megtörölte egy kicsit a pofáját, hogy ne nyújtson annyira ronda látványt. Persze a sofőrök nem kértek elnézést, kitartottak az álláspontjuk mellett, hogy az ember nem inzultál egy hölgyet, még akkor sem, ha az illető török. Az események miatt a teaszünet kivételesen egybeesett az ebédidővel, és összesen 3 óra 51 percig tartott. Az idő nagy részében törpe úr szentségelt, hogy honnan vesz most másik nadrágot. Végül valaki nem megszánta, de megunta, és megígérte neki, hogy igényel a központtól egy másikat. Ennek ellenére mindenki Haticével érzett együtt, és megígérték, hogy neki is igényelnek valamit, mégpedig egy lakattal zárható védőrácsot és egy új fejkendőt.

Másnap törpe úr ócska farmerben jelent meg, és szervilisen átvette a vadonatúj fehér nadrágot. A sofőrök egész nap a védőrácsot szerelték. Hatice büszke volt, ezentúl külön rácsa van, amit csak ő fog nyitni és csukni. Erényét ezentúl sokkal kevesebb támadás veszélyezteti. Elégedetten mosolygott, miközben kiosztotta az ebédet.

Az új fiú direkt komikusan viselkedett, állandóan kérdezgette az embereket, milyen a csiga, és mutassanak már neki egyet, hogy legalább tudja, mit kell keresni. Egy darabig nevettek rajta, aztán bosszankodtak, világos, hogy kérdezhet valaki olyan ostobaságot, hogy milyen a csiga. Mindenki tudja, és kész. A csigákat nem mutogatni kell, hanem ásni. És ha a helyes szögben tartaná az ásóját, és elég alaposan szemrevételezné az erdei altalaj rögeit, akkor már régen egy rakás csigát talált volna. Ő persze morgott, hogy itt egészen másféle rakások vannak.

Aztán mindenkit végigkérdezett, hogy talált-e már csigát. Buta kérdés, vannak, akik már évek óta csigaásók, és akkor jön egy ilyen nyikhaj, és megkérdezi, talált-e már valaha egyetlen egyet. Természetesen senki sem válaszolt erre a pimaszságra, nem a szájat kell jártatni, hanem bemenni a láncalakulatba, ott mutassa meg mindenki, hogy mit tud. Az egész országban csigahiány van, minden darabra égető szükség van; ez pedig elvi problémákat feszeget.

Egyre inkább az volt az érzésem, vannak született csigaásók, és vannak, akiknek nem fekszik ez a munka. Az ilyeneknek jobb, ha sürgősen felmondanak, maguknak is, az ügynek is ártanak, rontják a hangulatot. Hát még amikor előadta, hogy vett egy szakkönyvet, az a címe, hogy Csigafajok Közép-Európában, 800 oldal, és azt mind ki fogja olvasni, mert tőlünk nem kap kellő információt. Ettől kezdve mindenki elkerülte, mint a leprást. De mit lehet tenni, az ásójára vigyáz, a nevét leragasztotta cellux-al, és szorgalmasan dolgozik a láncalakulatban. Kirúgni tehát nem lehet; majd csak történik valami.

Nekem nagyon tetszik Hatice, minden mozdulatában van valami előkelőség, és amit korábban egykedvűségnek találtam, az nem lehet más, mint szomorúság. Igen, Hatice egészen el van szigetelve, nem érti a nyelvünket, nem tud kontaktust teremteni, pedig bizonyára vágyódik ő is egy kis emberi gyengédségre, valami komolyabb kapcsolatra. Mióta fix állásom volt és jó keresetem, a lakást egy kicsit rendbe hozattam, tulajdonképpen arra gondoltam, hogy szívesen megnősülnék. Miért ne vehetném el Haticét? És így magamban elhatároztam, hogy feleségül veszem, vizsgálgattam a lehetőségeket, hogyan kerüljek közelebb hozzá. Csigaásó barátaim gratuláltak, és azt mondták, ha szabadok lennének, valószínűleg maguk is próbálkoztak volna Haticénél. Igényeltünk a központtól egy tolmácsot, aki véletlenül éppen Hatice bátyja volt, a központban dolgozott, a könyvelésen, és igaz, hogy nem tudott ragyogóan németül, de nagyon barátságosan viselkedett.

Hatice rendes lány, mondta. Jó feleség lenni. Jó anya lenni. Aranyat ér egy lány, mint Hatice.

Haticéhez különben nem szólt egy szót sem, sőt amikor megkértem, mondja meg neki, hogy szeretem őt, fölényesen legyintett: Hatice tudni. Nem kell sok beszélni. Elgyere hozzánk, vendégség, ott sok rokon, megmondani. Csak van két feltétel. Hatice kendőt viselni, és semmi disznóság.

Haticét mindenki kedvelte, és mit mondjak, olyan volt, mintha ő is csigaásó lenne. Nagyon örültek, hogy bár férjhez megy, nem válik meg a csigaásástól, sőt bizonyára sok kis csigaásót fog felnevelni. Kitört az általános örvendezés, elénekeltük a csigaásó himnuszt, Hatice sört és pálinkát töltött. A bátyja pillanatok alatt tökrészeg lett, magához ölelt, képen csókolt, és azt kiabálta, hogy kifelé a külföldiekkel, minden külföldi tetű, minden külföldit golyószóróval kellene szaporítani. Reménykedtem, hogy Hatice ezek után beereszt a rács mögé, és vele is csókolózhatok, és ez valószínűleg így is lett volna, de ekkor megjelent az új fiú.

Mondanom sem kell, hogy nem vett részt az örvendezésben. Minden szabály ellenére tovább ásott, a csengetés után is. És most ért ide, alaposan elkésve. Benyúlt a zsebébe, és elővett egy csigát.

Egy egészen közönséges csigát.

Ezt ástam, mondta ragyogva.

Biztosan azt hitte, valami borzasztó zseniálisat cselekedett, amikor a fene tudja honnan, szert tett egy közönséges leveli csigára, vagy minek hívják őket, ő olvassa a Csigafajok Közép-Európában című könyvet. A csigaház elég sáros volt, de nem kell mikroszkóp ahhoz, hogy felismerjünk egy durva hamisítást.

Dermedten néztünk egymásra. Kincskereső úr elárulta az ügyet.

Yilmaz kezéből kiesett a pohár, és ezer darabra tört.

Gerber szedte össze magát legelőször, de neki muszáj is volt, lévén ő a csoportvezető.

Kincskereső úr, mondta kimérten, legyen szíves, adja le az ásóját, és azonnal távozzon innen. A kivételes körülményekre való tekintettel nem tudom vállalni az ön Kölnbe való visszaszállítását. 15 perc séta az országúton, és megtalálja az autóbuszmegállót. Végeztem.

Törpe úr értetlenül bámult, kezében a hamisított csiga.

De én csak... én tényleg kiástam...

Gerber szótlanul mutatott az országút irányába, miközben valaki elvette tőle az ásót, és gondosan lekaparta róla a nevét.

Törpe úr elindult, habozva, mint aki várja, hogy visszahívják. Egyszer csak megtorpant, és felkiáltott, És a 11 napi fizetésem?

Erről a központ gondoskodik, mondta Gerber kimért nyugalommal.

Törpe úr ezek után tényleg kilépett, hogy minél előbb elérje az országutat.

Ezek a marha csigaásók, mormogta búcsúzóul.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-03 00:41:02

Ez történik ha valaki kilóg a sorból felfele vagy lefele...és a betyárbecsület is fontos.:)
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8279
Időpont: 2009-06-04 18:13:59

Szia!
Ennél már csak a hullamosó jobb?!
Üdv:Selanne
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-12
Összes értékelés:
47
Időpont: 2009-06-03 23:57:55

A csigológusok elmondhatnák, hogy a meztelencsigák a föld alatt is tevékenykednek.
A pszichológusok meg elmondhatnák, hogy az értelmetlen munka elhülyiti az embereket.
Jó írás, tetszett.

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Dal a háború végéről címmel a várólistára

Etelvaria alkotást töltött fel Variációk egy témára címmel a várólistára

Etelvaria bejegyzést írt a(z) Félálomban című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - A nagy ház 02. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Mindig rossz helyen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 1. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Egy szombati nap 02. címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Visszanéző című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Gyereknapon címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 1. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Sakkjátszma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 1. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)