HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47192

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Lantos TímeaFeltöltés dátuma: 2009-06-13

Töréspontok

TÖRÉSPONTOK



Harmadik napja tette...
Az ablak elé húzott egy régi széket, s mint egy gyermek a karfájára ült és kibámult az utcára. Szürke, megfáradt idő volt.
Kövér esőcseppek ültek az üvegre, lassan, lustán gördültek le, mintha kíváncsiskodnának a bentlakók életére.
A férfi fázott. Mosástól megkopott köntöst kapott magára. Alakja még vékonyabbnak tűnt. Nem volt férfias alkat, de a tekintetében volt valami, ami erőt sugárzott.
Hová jutottam? - gondolta. Várom a feleségemet és leskelődöm. Egy könyv címe jutott az eszébe - A rajtaütés... Soha nem olvasta, de évekkel azelőtt, amikor még gyakran járt könyvtárba, többször kézbe vette a kemény borítású tárgyat, és különös kíváncsiság kerítette hatalmába, de érzett valami taszítást is, ami megfékezte abban, hogy belelapozzon.
Már csak néhány perc és megáll a szürke autó... és akkor újabb rajtaütés. Persze még csak annak sem nevezhetném, nincs sem rajtütés, sem szembesítés. Ez csupán egy közönséges rajtakapás, mint amit öregasszonyok csinálnak, ha unatkoznak - merengett torz mosollyal az arcán.
Nem volt bosszús, csak fájdalmat érzett... kiolthatatlan, gyógyíthatatlan fájdalmat.
Kinyitotta az erkélyajtót és megszokott mozdulattal cigarettára gyújtott.
Hirtelen eszébe jutott a doktor arca, aki két hete közölte, hogy harmadik stádiumú tüdő tumora van.
Eljutottak hozzá a szavak, egyszerű villámcsapás szaggatott a szíve környélén, aztán belül csend lett. Vihar utáni csend, tengermorajlás.
Az orvos közelebb hajolt hozzá, mélyen a szemébe nézett és megkérdezte kér-e egy pohár vizet.
- Vizet? -kérdezett vissza értetlenül. Igen Doktor... talán igyunk az egészségemre! - ezt olyan könnyedén mondta, hogy mindketten nevetni kezdtek.
- Maga pozitív ember Zoltán - válaszolta az orvos, és egy pillanatra végigpásztázta tekintetével a férfi szikár arcát, mintha biztosítékot keresne a szavainak.-Maga meggyógyulhat. Szándékosan nem mondott többet, határozott és tömör akart lenni.
Zoltán érezte a másik ember küzdelmét, és nem nehezítette meg a dolgát.
- Rendben Doktor, legyünk pozitívak.
Nem tudta, mikor lesz megfelelő alkalom, hogy elmondja a feleségének. És egyébként is asszony, az utóbbi időben olyan feldobott volt, mint házasságuk legelején. A férfi természetesnek vette, az asszony könnyedségét, vidám kacarászásait. - Linácskám, édes kismadaram, röpködj, én szállok utánad - kedveskedett gyakran neki.
Az asszony még jobban kacagott, és a szoba megtelt pici csengők csilingelésével.
Három nappal ezelőtt teljesen véletlenül kapta rajta őket. Állt az ablak előtt és bámulta a haragosba változó égboltot, amikor megállt a ház előtt egy szürke autó.
Persze ebben még nem volt semmi különös, egyszerű középszerű jármű volt, amit középszerű emberek birtokolnak.
Az autó néhány percig állt a parkoló előtt, mintha csak telefonbeszélgetést bonyolítana a sofőr.
Majd kinyílt a vezető oldali ülés, és egy szürke, jó szabású öltönybeöltözött férfi szállt ki. Harmincas éveinek végén járhatott.
Zoltán még nem talált semmi meglepőt a történtekben, de valamiért nem tudta levenni a tekintetét az idegenről.
A férfinek olyan nyugodt, kiegyensúlyozott volt az arca, amit csak reklámokban látni. A haja a néhány őszülő tincstől kékes fényt kapott, de nem tűnt természetellenesnek.
Mozdulatai egészen fiatalosak voltak.
Zoltánban enyhe irigység motoszkált az energikus férfi láttán. Legszívesebben leengedte volna a redőnyt, hogy ne is lássa azt, amiből neki kevés van, de nem tette.
Egy kép jutott eszébe. Az emlék régi volt, de mint minden emlék, makacs volt, vissza-visszatérő, kikergethetetlen.
Nem tudta, miért, de halott apja arcát látta maga előtt. Talán azért bukkant fel a kép, mert akkor érezte magát ennyire tehetetlennek az akaratával szemben. Nem akarta látni azt, ami előtte volt, de percekig csak nézte a még meleg testet, ami olyannak tűnt, mintha csak békés álmok fogja lenne.
Gyermek volt még. Az odacsődült szomszédok sóhajtoztak, - szegénykém, szegény kisfiam- hangzott el többször a mondat. Többen magukhoz vonták, sajnálkozásukat csókkal bélyegezték. A szobában idegen, kellemetlen szag lett, és undorodott a simogatásoktól.
Odament az ágyhoz, ahol az apja feküdt és csak nézte a megpihent arcot. Csalódottságot, elhagyatottságot, dühöt érzett. Állt az ágy mellett s lassan forogni kezdett a szoba.
Az öltönyös férfi látványával szemben is ilyen tehetetlen volt, elvesztette akaratát. Nyugtalanság elkezdett ébredezni benne, megérzett valamit, abból, ami őt érintheti. Veszélyt érzett... megmoccantak ösztönei.
És most, ahogy ült a széken és várta az érkezést, újra ez a ragacsos, undorító érzés kerítette hatalmába
Várta Linát, a tavaszi színekben pompázó, megújult asszonyt.
Végre kiszállt az autóból ő is. Könnyednek, de erősnek látszott. Olyan lett, mint a március virágai - gondolta Zoltán.
A fiatal férfi hirtelen magához húzta az asszonyt és mohón csókolni kezdte.
Zoltán nyelni akart, de éles fájdalom lüktetett mellkasa mögött, és összegörnyedt a széken.
Még hallotta a kacagást, pici csengők újra csilingeltek, aztán csak arra eszmélt, hogy az asszony ül mellette, és borogatja a homlokát.
A nő arcáról eltűnt az előző fény, és a helyére ború költözött. Most neki támadtak fel ösztönei.
Nem tudta mit tegyen. Egy ideig csak kapkodta a levegőt, mintha ő lett volna rosszul.
A férfi megsajnálta. Ilyen közelről, milyen régen láttam az arcát - állapította meg.
- Csak olvasgattam, aztán valami nyomást éreztem... biztos csak a vérnyomásom - mentegetőzött.
Lina ránézett a szék mellett álló komódra, de nem volt rajta könyv, a földön sem volt.
Találkozott a tekintetük. A csend tágassá és hideggé tette a szobát.
Pici pontoknak érezték magukat. Megrémültek, s megfogták egymás kezét, de a jéghideg érintés azonnal szétválasztotta őket.
A pillanatok súlyos éveknek tűntek, és ők állatok lettek megrémisztett, magukat elárult állatok.
Meglapultak a csendben. Az egyikük gyengébb volt, mint a másik. Az asszony már nem reménykedett a menekülésben. A tekintete kezdett felengedni.
Nem akart beszélni, és nem várt dorgálást. Nem félelmet, hanem szégyent érzett. Vétkezett, amit tett tudta, hogy jóvátehetetlen.
A férfiben már nem volt küzdelem. Feküdt az ágyon nézte a nő lassan megnyugvó arcát.
Még midig fiatal... nekem semmit sem változott, egyszerűen szép- gondolta.
A múltjuk, mint valami közös csomag ott volt köztük, és már nem is tudták cipeljék-e tovább.
Egyszerre teher lett az, amit egykor az sajátjuknak éreztek. A szálak szétszakadtak, de eddig vonszolni akarták batyujukat.
Lina lehunyta szemhéját, pillái, mint lepkeszárnyak aprókat rezdültek. Összezárt életben, szabadságvágy - ötlött fel a férfiben.
Ezernyi gondolat tolongott benne és nem tudta hol kezdje.
Az asszony kinyitott a szemét, és simogatni kezdte Zoltán homlokát.
Tekintetük egybeforrt, benne volt az összes szó, érzés, ami kimondatlanul fetrengett abban a mocsokban, amit maguk után hagytak a lepergő hétköznapokban.
- Semmit sem tehettem ellene... nő hosszú szünetet tartott, mintha a mondatok egy lezárt sorompó előtt várakoznának. - Talán nem is én vagyok már.
Aztán mosolyogni kezdett, olyan lett, mint egy kislány, aki azt reméli, megbocsájtást nyer, mert megtalálta a megfelelő szavakat.
- Talán most még jobban szeretlek, mint valaha... a tetteink sokszor nem azt mutatják, amit érzünk, de te... te midig is ott vagy... még ha kettészakadok is.
Könnyezni kezdett, a fájdalom rárakódott az arcára. Sóhajtott és legszívesebben kifordította volna önmagát, hogy a férfi lássa, mit érez.
- Ez csak szerelem, ez csak láng, ellobban és vége. De te, én vagyok... te az otthonom vagy. - magyarázatot keresett, hogy végre megbocsájtson önmagának. És nem lepte meg a csend ami, ott lapult köztük, mint valami bíró, hogy kimondja az ítéletet.
Az este benyomult a szobába, és igyekezett betakarni mindent. A férfi felállt, egy pillanatra megszédült, aztán összeszedte magát, és kinyitotta az erkélyajtót.
- Milyen hűvös van mostanában - mondta, majd letörölt egy esőcseppet az üvegről és nedves ujjait köntöséhez dörzsölte.
- Ha arra gondolok, te az én kismadaram vagy, miért is tartanálak kalitkában?
Lassan az asszony felé fordult, úgy nézett rá, mintha utoljára látná, és be akarná pólyálni az emlékei közé a kedves arcot.
-Linácskám, édes kismadaram repülj csak...





Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Lantos Tímea
Regisztrált:
2008-01-05
Összes értékelés:
141
Időpont: 2009-08-31 21:30:19

Köszönöm kedves Sándor!
Alkotó
Regisztrált:
2008-11-10
Összes értékelés:
453
Időpont: 2009-08-31 10:30:24

Kedves Tímea,
szép, megható történetet írtál, méghozzá nagyon jól. Tetszenek a hasonlataid, a mondataid és az egész novella hangulat. Gratulálok!
Sanyi
Alkotó
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
7
Időpont: 2009-07-03 07:47:19

Kedves Tímea,
jó ez az írás. Itt-ott egy kicsit ugrálsz a történetben, lehet nem is volna szükség arra a részre, az apja halálával kapcsolatban. Így nekem olyan érzésem volt, mintha egy regényrészletet olvastam volna, és nem mintha egy önálló életet élni akaró írást.
Rögtön kíváncsi lettem az előzményekre és a folytatásra is.
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2009-06-18 20:39:49

gyönyörű.....
nagyon sok minden van benne.
szerkezetileg is kész, tartalmailag is. gratulálok!
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-06
Összes értékelés:
98
Időpont: 2009-06-16 23:28:20

Megható. Szép a vége. Kicsit hihetetlen.

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Ready alkotást töltött fel "Bogária" 01. - A bennünk élő gyermek címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Keresd a jót című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Száguldhatsz... című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Remélem címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) ébred című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Százszorszél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nézd! címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)