HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 34

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47196

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: amazonaszFeltöltés dátuma: 2006-08-14

Ne sírj kicsim, ne sírj

(Önéletrajzi részlet)

Kedves olvasó! Ha úgy érzed, ez a történet rólad is szólhatna, ha egyetlen esemény, vagy érzés ismerősnek tűnik, mert magad is megélted már, akár mint szülő, akár mint gyermek, akkor kérlek, olvasd el újra, mert azt akarom, hogy megértsd. Minden kisgyermek egy-egy csoda, gyönyörű ajándék, melynek ragyognia, és virulnia kell. Ne hagyd, hogy akár csak egy is közülük, áldozattá legyen.
A szerző

Az őszi eső kövér cseppjei, kitartóan ostromolták az osztályterem ablakát,.majd sebes futással iramlottak egyenesen lefelé, a kiálló rozsdásodó párkányra. Folyton megújuló, zegzugos ösvényeket hagyva maguk mögött, az áttetsző üvegen. András merengő tekintettel szemlélte a látványt. Gondolataiban égbenyúló bérceket, zúgó patakokat formált a gördülő cseppekből, szárnyaló képzelete. Nem hallotta, a termen lassan végighömpölygő, morajlás szerű nevetést. Ági néni, a matematika tanárnő, csípőre tett kézzel, már egy ideje rá szegezte szúrós tekintetét.
Tehát nem tudod, - csattant fel, szinte sipító hangon. Arca egészen kipirosodott az ordítástó.
Bo-bocsánat, tessék? Nem értettem mit tetszett kérdezni. - Az osztályban kitört a harsány röhögés. A lármát kihasználva, a töltőceruzákból rizsszemeket köpködtek felé.
Mi a fenének vagy te itt egyáltalán? Mit gondolsz, miért jártatom a számat? Hát azért, hogy az ilyen hülyék is megértsék, mint amilyen te vagy. Csak bámulsz üres tekintettel a semmibe. Kíváncsi vagyok, mi lesz így belőled? Tehát még egyszer megkérdezem, az előbb magyaráztam el a törtek szorzását, most tőled szeretném hallani!
Háát, één, szóval, igazán megígérem, holnapra megtanulom, de-de most véletlenül nem hallottam. Kérem, ne tessék rám haragudni, máskor nagyon fogok figyelni.
Ennek igazán örülök, de most hozd ki az ellenőrződet, mert ez a tudás nálam elégtelen. Megértetted?
Szemei, mint apró kis ékkövek, alig észrevehető csillogásba kezdtek. Pedig teljes erővel összeszorította a fogait, de a könnyeket már nem tudta megállítani. Nem akart ő sírni, dehogy is akart, hiszen tudta, hogy így még jobban kinevetik. Talán, ha a tegnapi nap emlékei nem villannak be hirtelen olyan élesen, akkor most biztosan le tudta volna győzni az árulkodó könnyeket.

Az iskolából hazafelé, megállt néhány percre focizni a téren, de a labda szürke foltot karcolt a cipője orrába. Az apja rideg pillantást vetett a lehorzsolt cipőre, majd szemében, a már oly sokszor látott gyűlölettel, maga elé intette. Az első hatalmas ütéstől a földre zuhant, de nem hagyta abba, a földön is tovább ütlegelte, rugdosta, és ami a legjobban fájt, mindezt a barátja előtt. Szerencsétlenségére ugyan is, Dezső is ott volt vele. András nem szerette, ha a barátai átmennek hozzá, hiszen sohasem tudhatta, mire érkezik haza, de most mégis megengedte neki. Tudta, hogy ez nagy hiba volt, de már késő. El kellett viselnie ezt a szégyent, amint ordítozva, mindenféle trágár szavakkal illetik, rugdossák, és megalázzák, éppen az egyik legjobb barátja előtt.
Nem most kellene bőgnöd! Miért nem akkor bőgtél, amikor nem figyeltél? - Hallotta a tanárnő éles hangját. - Remélem, a szüleid alaposan megszidnak majd! Azt hiszem, rád férne.
Megszidnak? - Ismételte magában, eltűnődve, a szavakat. Elképzelte, az apja tekintetében szikrázó vad dühöt, amint részegen neki fog esni.
Talán anyu is otthon lesz, és megint kimenekít, mint már oly sokszor tette. Talán? Akkor lehet, hogy néhány ütéssel, vagy rúgással megúszom.
Csendesen ballagott hazafelé, a sártól ragacsos utcán, a sikítva kergetőző osztálytársak között. A szaladgáló gyerekek cipőjéről felcsapódó barna massza, telefröcskölte a ruháját.
Milyen jó is lehet ilyen boldognak lenni. Otthon, biztosan az anyukájuk, és az apukájuk is átöleli őket. Este, talán még társasjátékoznak is, vagy az is lehet, hogy beszélgetnek. Vacsorakor körbeülik az asztalt, és mosolyognak. Milyen szívesen cserélnék valamelyikkel..
Nekem miért nem ilyen az otthonom? Miért haragszik rám ennyire az apukám? És miért bánt engem mindenki? Hiszen én senkit sem bántottam. Kedves jó nagyi, drága mamikám, olyan nagyon szerettelek, de te mégis meghaltál. Nem kellett volna még elmenned. Annyira hiányzol nekem. Annyira hiányzol.
Szemeiből most már megállíthatatlanul záporoztak a könnycseppek, végigfolyva sártól maszatos arcán. Már nem tudott parancsolni az érzéseinek. Csak zokogott, és zokogott. Remegő kis teste meg, meg rándult a lelkéből felszakadó fájdalomtól. Nem, nem a veréstől félt, ami otthon várta, hanem a szeretet iránti olthatatlan, kínzó vágy égette keserű szívét.

Emlékszem kedves mama, amikor egyszer feljöttél értem, hogy elvisztek pár hónapra Vásárhelyre. Aznap éjjel, sajnos ismét bepisiltem. Kilenc éves koromig ez gyakran előfordult, pedig én annyira vigyáztam. Az apu megint azt ordította, "Te rohadt állat, rosszabb vagy mint egy állat, még a disznó sem hugyozik oda, ahol alszik." És azzal ismét ütni kezdett. Sírva könyörögtem, higgye el, én nem akartam, tényleg nem akartam, és nem tudom, miért történik ez velem, de csak tovább ütlegelt. Az ütések is fájtak, de gyűlölettől izzó tekintete, szinte égette a szívemet, és a lelkemet. Drága mama, egyszer csak ott termettél. Kirohantál a szobából, és félre lökted őt. Pedig nem voltál sokkal nagyobb, mint én, hiszen olyan törékeny kis alakod volt. Szorosan magadhoz öleltél, és végtelenül gyengéden azt suttogtad a fülembe,- ne sírj kicsim, ne sírj. - Milyen különös érzés volt. Körülöttünk, az édesapám tombolva szitkozódott, öklével a konyhaasztalt verve, belőled pedig, valami hihetetlen nyugalom, és békesség áradt. Apa, szerencsére soha sem sűlyedt annyira mélyre, hogy téged is megüssön, de éreztem, még ezt is vállaltad volna.
Senki nem szeretett engem annyira, mint te és nagyapa, és talán soha nem is fog. Bár csak veletek maradhattam volna.
A papa megmutatta, ahogyan a házatok előtti, terebélyes vizesgödörben, "cigányérben" törekből, és agyagból, válykot vetnek a környékbeli cigányok. Ebből építkeztek a város szélén az emberek. Töreket szórtak a nedves, sárga iszapos sárba, majd mezítláb taposni kezdték. A lábukat, sőt szinte egész testüket vastagon bevonta a ragadós anyag. Az így előkészített masszát azután fakeretbe nyomkodták, végül sorba rakva, megszárították a napon. Én pedig, amikor a csorda már elvonult, tehénlepényt szedtem, mert arrafelé ezzel súrolták át hétvégeken a döngölt szobát. Gyönyörű szabad élet volt, boldog voltam, és nem kellett félnem semmitől. Este, a petróleumlámpa vibráló fényénél tanítottál imádkozni. Mindig lefekvés előtt. - Mi Atyánk, ki vagy, a mennyekben.... Még most is hallom, ahogy együtt mondjátok a papával. Nem is tudom, hogy fért el annyi szeretet abban a kicsi házban.-

Az eső közben elállt. András befordult jobbra, a Vörösmarty utcába. A távolban, az utca végétől nem messze, látszottak, a tarka színekbe öltözött, rákoshegyi erdők őszi lombjai. Itt lakott ő is, alig néhány háznyira a lőrinci úttól, melynek túloldalán, már nem voltak házak, csak az a hívogató, vadregényes világ. Ha tehette, mindig kiment oda. Nagyon szerette a természetet, különösen tavasszal. Az édes illatot árasztó, selymes, sokszínű mezőt, mely az erdők között húzódott, benne, a hosszú nyelvükkel nektárt szürcsölgető, pihe szárnyakon libbenő ékköveket, a pillangókat. Minden állatot, a barátjának érzett. Tudta hol fészkelnek a madarak, azt is, melyik fészekben hány fióka növekszik, hogy hol vertek tanyát idén, a rókaszülők. Sokszor megleste már, a pajkosan hancúrozó kölyköket. Úgy gondolta, ő is ide tartozik. Itt elfogadják, felhőtlenül boldog, és szabad lehet. A madarak, egyedül csak neki dalolják gyönyörű, sokszínű éneküket. Itt találta, a rekkenő július is. Amikor álmosan úszó, bolyhos felhőpihék fodrozzák, a türkizkék eget. Érezte, amint a langyos nyári szél pajkosan nyargalász, a lágyan ringó rónaságon, végigsimítva, a bőrét, és a haját, s nézte, amint iramló futását, lassan elnyeli, a vibráló messzeség. Nem szerette, ha társaság vette körül, mert nehezen tudott feloldódni. A kellő bátorságot, hogy elfogadtassa magát, apja, már régen kiverte belőle. Itt azonban szó sem volt ilyesmiről. A szöcskék a karjára ugrottak, időnként egy-egy fáradt lepke is megpihent az ujján, sőt, egyszer, egy jókora mezei nyúl is ott legelészett, alig néhány méternyire tőle.

Nyikorogva fordult meg sarkában a rozsdás vaskapu. Csak egyszerűen be kellett tolni, már régóta nem volt rajta kilincs. Amint a veranda lépcsőjén lassan araszolt felfelé, minden szívdobbanása, hangos zakatolással lüktetett a fülében. A levegőt is egyre sűrűbben kellett kapkodnia, a torka pedig, teljesen összeszorult, amikor remegő kezével benyitotta az előszoba ajtót. Nem volt bezárva.
Istenem, itthon van, és sehol sem látom, az anyukámat.
Fejétől a talpáig, jéghideg, fagyos fuvallat járta át az egész testét.
Te vagy az András? Mi van? Nem tudsz köszönni?
A szobaajtóban apja támolygó alakja jelent meg. - Hogy a fene egyen meg, te rohadék! Hát ezért dolgozok én, mint egy állat? Ennyibe becsülöd a munkámat? Hogy néz ki a ruhád? De majd én megtanítalak, hogy kell megbecsülni a szüleidet. Bele verem abba az ostoba fejedbe, abba biztos lehetsz.
A kisfiú szemei, mint ragyogó gyémántok, ismét csillogni kezdtek.
Mozdulj már meg! Mi a francra vársz?
De lábai nem engedelmeskedtek. Hiába próbálkozott, oda szegezte a remegő félelem. Egyetlen szót sem tudott megformálni dermedt ajkain.
"Ne sírj kicsim, ne sírj".csendült fel valahol, lelkének rejtett mélységeiben, az oly annyira imádott hang, a drága mama örökre megőrzött forró szeretete. Ez a hang, lassan újra élettel töltötte meg törékeny testét.
Csak most eszmélt rá, hogy a földön fekszik. Érezte apja borgőzös leheletét az arcában. Az ütlegektől egész teste sajgott, de már nem sírt, csak várta, hogy egyszer vége legyen.

Ne félj mama, én soha nem leszek ilyen. Megfogadom neked, hogy soha. Én úgy fogom majd szeretni a családomat, ahogyan tőled láttam.
Az egyik rúgás a fejénél találta el, közvetlenül a szeme alatt. Érezte, az arcán lassan
lecsorduló meleg vért, a szoba pedig hullámzó, forgó, imbolygó táncba kezdett, majd hirtelen,
sötét békés csend vette körül.

Sándor Gyula 2005-02-08.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2018-07-14 11:12:27

Kedves Ida
Köszönöm, hogy itt jártál. Ez az írás, a gyermekkorom egy napjáról szól. később írtam mégegyet, az "Egy darabka Éden" címmel, de úgy döntöttem, hogy többet nem szeretnék, mert nagyon felkavarja a rosz e,lékeket bennem.
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5598
Időpont: 2018-07-13 22:27:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Gyula!

Nagyon szép, s egyben megrázó írás. Az ilyen élmények, nem múlhatnak el nyomtalanul.
Örülök, hogy rábukkantam, és köszönöm, hogy olvashattam.

Üdvözlettel,
Ida
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2008-10-10 09:19:18

Kedves Kata
Milyen különös. Gyermekkoromban még azt hittem, ha felnövök, elfelejtem azt a sok borzalmat, de sajnos ez nem így van. Mint valami nehéz kő, örökké nyomják a lelkemet.
Szeretettel
Gyula
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12014
Időpont: 2008-10-09 17:24:44

Kedves Gyula! Ezt a történetet is elolvastam, bár tudtam, mi vár rám. Tudtam, hogy ez is rémtörténet. Ilyenkor, amikor ilyen embernek nevezett vadállatokról (bocsánat, hogy "kedves édesapédat" így becézem, de nem érdemel jobbat!) hallok-olvasok, arra gondolok: miért engedi meg azt a Teremtő, hogy ártatlan gyermekekkel így bánjon valaki...
Istenhívő vagyok, de ilyenkor megkérdőjelezem: hogy engedheti...?
Nagyon szomorú történet. Biztos vagyok benne, hogy Te megfogadtad, soha nem leszel ilyen!
Üdvözöllek: Kata
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2006-09-10 21:47:11

Kedvesw Sempai.
Köszönöm, a kedve szavakat, a történetben pedig gyermekkorom egy napját írtam le.
Üdvözlettel Gyula
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2006-08-15 06:43:34

Kedves Virág
Így igaz, több irodalmi oldalon is jelen vagyok, többek között, az orca17 portal-on is. Bevallom, nagyon jólesett, hogy emlékeztél az írásomra.
Gyula
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2006-08-15 06:40:17

Kedves Jodie
Nagyon megtisztelők számomra ezek a kedves szavak.
Köszönettel
Gyula
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2006-08-14 13:50:34

Nagyon megrázó. Valahol olvastam ezt a művedet is . Nem emlékszem, hol, de gondolom, máshol is publikálod az írásaidat.
Szenior tag
Jodie
Regisztrált:
2006-08-14
Összes értékelés:
495
Időpont: 2006-08-14 12:04:53

Kedves Gyula!
Olyan nyelvezetet használ, ami valóban igényel még egy olvasatot, de nem azért mert annyira nehéz. Csodálatos! Olyan érzékien vannak a szavak egymás után rakva, hogy szinte olvad az ember szájában.
Köszönöm, régen, vagy talán eddig még soha nem olvastam hasonlót!

Jodie

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

alberth alkotást töltött fel Itt van már az esküvő címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Hitvallás című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Most című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bezárkózva címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mese című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)