HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46825

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KedvesFeltöltés dátuma: 2009-06-30

413-as kórterem

Renitens betegek ágyhoz kötve

2009-06-22.-én, mint mindig, dolgozni mentem. Minden úgy ment, ahogy szokott. Semmi különleges nem történt, tettem a dolgom. Éjfél környékén már valami nem stimmelt velem. Alig vártam, hogy a műszaknak vége legyen. Hajnalban, egyre rosszabb volt a helyzet. Szóltam a kolléganőmnek, hogy hívjon orvost. Akkor már kezdtem aggódni.
Egyébként is tervezve volt egy beavatkozás nálam, ez most picit előbbre került pár nappal.
Kivizsgálások sora kezdődött, közben jobban lettem, de mivel nem tudtam önállóan közlekedni, kísérni kellett mindenhová. A kollégámba csimpaszkodva dülöngéltünk végig a folyosón.
Az első nap hajnalban, segíteni akartam a kolléganőmnek, aki a gerincpanaszaitól szenvedett.
Vesztemre, az ügyeletes orvossal néztem farkasszemet, kezemben a fecskendővel, és a vérvételi csövekkel. Mikor meglátott, azt hittem megáll a keringésem, olyan szemeket meresztett rám.
Határozottan rám szólt. Anika! Mégis hogy képzelte mindezt! Na, most hátra arc, és a betegnek az ágyban van a helye. Mint egy megszeppent gyermek, engedelmeskedtem, és megszégyenítve visszakullogtam a nővérszobába, letettem az eszközöket, és bementem a szobámba. Szörnyen éreztem magam. Nem értettem, miért nem segíthetek, mikor jobban vagyok.
Innen kezdve, mintha csak rám startolt volna.
Nem mertem kilépni a szobámból, de amikor muszáj volt, akkor rögtön bele is ütköztem. Ilyenkor mindig leszidott, hogy hol a helyem.
Nagy barna szemeit rám meresztette, és megkérdezte;
Anika! Hova - hova? Ez így ment másnap is. Már a betegek is azt kérdezgették mikor megláttak, hogy hol a helyem. Ekkor már kezdtem aggódni magam miatt. Talán mégsem a saját osztályomon kellene feküdnöm.
Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot, mert ha így lecsesznek, egy idegen kórházban, valószínűleg soha többé be sem teszem a lábam oda.
Még élénken élt bennem a legutolsó, nem kellemes tapasztalat, a kórházi ellátásról.
Csütörtök reggel vártam az új szobatársam, akinél ugyanezt a beavatkozást végezték, mint nálam. Csak reménykedtem, hogy nem egy nagykabátban is vacogós idős néni lesz majd.
Megörültem, mikor megláttam Anettet, egy 32 éves szolnoki lányt.
Egyből derűsebb lett az elkövetkezendő két nap remélhető hangulata, amit fekve, nyújtott lábbal kell eltölteni.
Nem is csalódtam.
A lényeg az, hogy mire elérkezett a tervezett beavatkozás napja, teljesen rendben voltam.
Az első nap nem történt semmi extra dolog. Elkaptam Erzsikét a másik szobából, aki nagyon aggódott, hogy nem sikerül nála elvégezni a beavatkozást. Ugyanis folyadéknak kell lenni az ízületben, csak akkor lehet. Azt kérdezte; akkor igyak több vizet?

Na, ezen egy jót mosolyogtam, hiszen nincs összefüggés a két dolog között.
Mondtam neki, hogy ne izguljon, majd együtt csináljuk a dolgokat, és tuti lesz benne folyadék az erőltetéstől.
Ugyanis a kétnapos fekvéstől, az én térdem is kezdett megnyugodni.
Elkezdtük hát, a tervezett "Canossa" járásunkat.
Vidám perceket szerezve a liftes kolléganőnek, és egy betegnek, aki az elején csak véletlen volt jelen, de a későbbiek folyamán, már stopperrel mérte a teljesítményünket.
Fel az ötödikre a lifttel, és gyalog le a lépcsőn, mivel nem loptuk az amúgy is rossz lábainkat. Mindig megálltam, és vártam, hogy Erzsike beérjen.. és még figyelni is kellett rá, mert csalt! Ugyan is egylábazott, mint a gyerekek. Csak váltott lábbal volt jó...
Édes volt, amint a kistáskájába kapaszkodva, szorított ököllel lépcsőzött. Grimaszokat vága, fájdalmasan, de csinálta. Előbb nehezen, később már jobban ment a dolog. Mindkettőnknél elvégezték a beavatkozást, túléltük, mint a többi beteg. A fekvéssel adódtak némi nemű problémáim. Már nem az volt a baj hogy nem, hanem a hogyan fekszem..... című fejezet lépett színre.
A délelőtt gyorsan telt. Megkímélve a beteghordó gerincét, és a heréit, nem engedtem neki, hogy felemeljen, hanem átgurultam a fekvő kocsiról, az ágyra, sikeresen.
Legelső nehézségünk, az "ágyban" való vizelésből adódott. Az istennek sem akart sikerülni. Hiába akartam úgy intézni, ahogy nekem jó, megint kikaptam, mert vesztemre megint akkor akartam, mikor bejött a kezelő orvosom. Ráadásul, mert nővér vagyok, duplán kaptam. Anettel együtt próbálkoztunk, szakadt rólunk a víz, de nem ment. Közben egymáson nevettünk, hogy milyen bénák vagyunk. Már kezdtem megszokni, hogy lépten, nyomon mindig lecsesz valaki valamiért, ezért én csak felültem, és 30 perces kínlódás, kemény gimnasztikai torna után meg hozta az eredményt a renitenskedésem.
Szerencsére akkor épp nem kapott el senki. Anett katéterért könyörgött, de nem kapott.... A kolléganő behozott egy paravánt, becsukta az ajtót, függönyt el, és 40 perces vajúdás után, megkönnyebbült ő is.
Ezen a napon, nem volt látogatom, Anettet viszont felváltva látogatta mindig valaki. Közben a gimnasztika is éreztette a hatását, felment a vérnyomásom, és be kellett vennem a vízhajtót, amit nem nagyon akartam. Innen kezdve, folyamatosan ki kellett küldenem a látogatókat, de már rutinosan sikerült az attrakció, és egyszer sikeresen be is borítottam a tartalmát az ágyba. mivel engem sűrűn kellett ellenőrizni, ezért Anettet is elkapták. Első alkalommal összetűzésbe került a kolléganőmmel, az ágytál miatt, mert Anett a földre tette.
Kolléganőm értetlenül szemlélte, miért nem érti, meg hogy mikor a földről az ágyba kerül, akkor koszos lesz az ágy.
Anett viszont hajtotta a magáét, hogy nem elég a megaláztatás, hanem még lobogtatja is az ágytálat. Amikor betette az ágyba, és betakarta a paplannal, végképp elfogyott a türelme, . kikapta, és levágta a földre.
A második összetűzés azért volt, mert a vőlegénye hozzábújva ölelte, simogatta, persze az ágyban.
A kolléganő mikor meglátta, egyből nemtetszését nyilvánította ki. Akkor már mindketten feszültek voltak.
Felvilágosította, miért nem fekhet mellé a szerelme az ágyba. Anett ezt nem igazán akarta megérteni.
Szó szót követett, és megemelték a hangjukat mindketten. Szegény srác, csak csendesen ült a széken. Végül a kolléganő közölte, hogy beküldi az ügyeletes orvost, ha nem akarja elfogadni, amit ő, mond.
Anett ezt fenyegetésnek vette, és közölte, hogy nem fog megijedni az orvostól sem.
Csendesen megjegyzem, én is szóltam volna, csak picit másképp. Most viszont nem nővérként voltam jelen, hanem "renitens"betegként, akit lépten, nyomon lecseszett valaki, ezért picit mindent másképp láttam.
Ezek után, már nem láttuk a kolléganőt, csak amikor lejárt a műszakja, és bejött elköszönni tőlem. Nem volt harag a tekintetében, mosolygott..
Anettel közben önértékelést végeztünk.
Kielemeztük magunkat, és megállapítottuk, hogy igazán rendetlen betegek vagyunk. Azt mondta. Anikó! Fogj rám mindent, de mond meg nekik, hogy aranyos vagyok, és nincs harag bennem. Kipróbáltuk, hogy a nővérkék idegei mennyire bírják a strapát, mosolyogva.
Anett ártatlan lencsi szemeit rám emelte, és megkérdezte.
- Most nincs igazam? ......
Bennem nincs harag, szívesen megbeszélem vele a problémát, de nem most, mikor itt van velem a szerelmem.
Magamban mindkettőjüknek igazat adtam, bár én másképp intéztem volna el a dolgokat.
De hát ezért szép az élet. Nem vagyunk egyformák.
A kezelőorvosom is benézett, és egy ilyen alkalommal, Anett ágyában akkor épp egy gyermek ült. Hm. Nem maradt szó nélkül. A halk szavú főorvosnő hihetetlen nyugalommal elmagyarázta Anettnek, miért nem ülhet a gyermek az ágyon, amit meg is értett, és most csoda, de nem emelte fel a hangját. Elfogadta, amit mondtak neki.

Este megérkezett a váltás, és úgy tűnt, hogy mindenki rám specializálta magát. Szoros ellenőrzésben volt részem éjjel is.
Valamikor felébredtem éjfél után, rutinosan elintézve a dolgom,. Mikor hajnalban fél négykor felébredtem, hát bajban voltam, de legnagyobb meglepetésemre, mikor aludtam, bent járt a nővérke, és kiürítette...
Lassan mindketten megtanultuk eme e nemes cselekedetet véghezvinni, minden nehézség nélkül, és az ágytálnak is találtunk megfelelő helyet. Leomlottak a gátak, és mindenki boldog volt. Másnap nem készítettük ki a soron következő kolléganőt (bár azon csodálkoztam volna, a legjobban, ha ez sikerül).
Szombat este jött megint egy mosolygós kolléganő, de tőle már csak fogmosáshoz kértünk lavórt.
Na, ez is aranyos volt.
Valami miatt, csak éjfélkor kaptuk meg a lavórt, többszöri folyamatos csengetésre. Nem beszélve arról a bizonyos edényről, amibe már nem lehetett semmit alkotni.
Szerettem volna nagyon sokat aludni, hogy már csak fel kelljen kelni az ágyból.
Vasárnap reggel, ágyba kaptuk a kapucchinot. Délben, mint a pitypang repültem ki az ágyból, és boldog voltam.........
Mindenki boldog volt... Már nem szorultunk ellátásra...
De szép az élet.....
Ez volt az a történet, melyet meg szerettem volna osztani veletek.
Végül is így visszatekintve, nem is volt olyan vészes, mint amikor benne voltunk.



2009-06-30

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2010-02-18 13:53:54

Visszatekintve valahogy kevésbé tűnnek vészesnek a dolgok. Érthető hogy nehezen bírtad az ágyhoz kötöttséget, nehéz lehet megszokni, akkor is, ha ez véges.
Szenior tag
Kedves
Regisztrált:
2007-06-22
Összes értékelés:
884
Időpont: 2009-07-02 21:50:23

Kedves Müszélia:)
Az ember mindig lázadozik a nem megszokott, dolgok ellen, és szerintem ez a természet4es :D


köszönöm..
Szeretettel ölelelk
Anikó
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2009-07-01 20:23:01

5-ös! nekem nagyon tetszett. eszembe jutottak a saját kórházi élményeim. Én is mindig renitens voltam. teljesen ágyhoz kötötten és kilátástalanul ez nem csoda.

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Etelvaria alkotást töltött fel A motorosbanda címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Daniel bejegyzést írt a(z) Hangya doktor című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A május megfogant című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) A nyár illata című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Örökre elfáradunk című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A nyár könnyei című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egyszerű mese című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)