- Álmodtam - szólalt meg hosszas csend után, kissé elgondolkodva.
- Oh - bólintottam komolyan - És mifélét?
Karja nyugodtan pihent a vállamon, ujjai játszani kezdtek a kezemmel. Szorosan hozzásimulva pislogtam fel rá. Felhúzott lábam alatt éreztem a takaró érdes szőrét. Kintre nem is kellett ennél jobb. A mi kis idilli, eldugott helyünk a város szélén... Szellő borzolta meg félhosszú fürtjeit.
- Hát - kezdte elmosolyodva - Ugyanitt álltam.
- Máris jól indul - mosolyodtam el én is, megcirógattam a nyakát.
- Ott pedig egy... - mutatott el a fák közé, majd gyorsan rám nézett - Ne nevess ki, de egy egyszarvú állt.
Eltakartam a szám, hogy leplezzem széles vigyorom. Megráztam a fejem.
- Nem nevetlek ki.
- Gonosz - mondta azonnal, felemelkedett mellőlem, fölém hajolt - Fogalmam sincs, honnan jött ez nekem. De az biztos, hogy gyönyörű volt.
Félrebiccentettem a fejem. Kacérkodó pillantással félretűrt egy tincset a fülem mögé.
- Mint te.
- Hogy tudtam, hogy ezt fogod mondani - húztam fel a szemöldököm megrovón - Tudod, hogy ezt nem szeretem.
- Pedig, te kellett, hogy legyél - mondta megjátszott komolysággal, keze bekúszott a felsőm alá, csókot adott a nyakamra. Beleborzongtam.
- Merthogy követni kezdtem - folytatta, lehelete a nyakamon futkározott - Fogalmam sincs, merre jártam, csak őt láttam. Mikor eltűnt a szemem elől, a nyomát követtem, mikor azt sem láttam, a szívem után mentem. Szerettem őt, pedig egy egyszarvú volt - összevonta a szemöldökét - Ez már-már nyálas mesének is elmenne Disney-éknél.
- Nem baj, folytasd - engedtem kalandozni a kezemet, kissé felgyorsult a légzése - Megtaláltad?
- Meg...
A mondat játékosan indult, de hirtelen félbevágta valami. Néma fátyol ereszkedett ránk. Ütemtelen, ijedt zihálás tört át rajta. Az övé. Rémülten követtem a tekintetét, hogy megtudjam, mit néz olyan döbbenten, de semmit sem láttam a félhomályos árnyak mellett.
- Mi az? Mi baj? Mi történt veled?
Lassan felrázták aggodalmas kérdéseim. Még mindig tágra nyílt szemmel nézett ugyanarra, de már legalább mozdult a szája, hogy kimondja a kimondhatatlant.
- Láttam - nyögte nehézkesen.
- Mit?
A szívem a torkomban dübörgött. Fel nem bírtam fogni, mi rázhatta meg őt ennyire.
Aztán megcsóválta a fejét. Olyan könnyedén, mintha csak egy lepkét hessegetne el magától. Felkelt, felém nyújtotta a kezét.
- Gyere, Pocok.
Komor tekintettel fogadtam a segítő mozdulatot.
- Mi bajod? Mit láttál?
- Semmit - sóhajtotta, fáradt mosolyt gyűrt az arcára - Menjünk.
Szép lassan tűnt el az életemből örökre.