HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 37

Tagok összesen: 1826

Írás összesen: 45403

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-11-19 20:37:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2009-07-21

Tündérfürt 7.

Másnap délelőtt úgy készült Tamásék ebédjére, mint az első randevújára. Megfürdött és gondosan kisminkelte magát, majd hosszan válogatott a ruhái között. Az meg sem fordult a fejében, hogy Tamás nem láthatja a végeredményt. Amikor elkészült, hirtelen elhagyta a bátorsága. Leroskadt a fotelbe, ahol tegnap a fiú ült és úgy érezte, nem tudja végig csinálni ezt a délutánt. Ránézett a régi fotóra, ami kettőjüket ábrázolta és belesajdult a szíve a vágyakozásba a régi Tamás után.
Aztán szinte hipnózisban felállt, odalépett a könyvszekrényhez, kihúzta a fiókot, kivette a varró dobozból az ollót és a tükör előtt szétválasztotta a haját. Egy szálat levágott belőle, óvón a tenyerébe zárta és kinyitotta az ablakot.
- Azt kívánom, hogy találjuk újra egymásra Tamással. - mondta szomorkás mosollyal az arcán, azután kinyitotta a tenyerét és kifújta a hajszálat az ablakon. Könnyekkel a szemében becsukta az ablakot, majd a homlokát nekitámasztotta a hideg üvegnek.
Aztán előkereste a lepattogzott festékű kék létrát és tériszonyával küzdve, görcsösen kapaszkodva felmászott a tetejére az előszobában, újra levette a gardróbszekrény felső polcáról a gyerekkori emlékeit tartalmazó dobozt. Lepattintotta a tetejét és kivette belőle a megviselt, szeme nincs kis mackót. Visszatette a dobozt, a macit a táskájába tette és belebújt a kabátjába. Útnak indult, nehéz szívvel és szomorúan, a tegnapi nap után el sem tudta képzelni, hogy mi vár rá Tamáséknál.
Igyekezett lassan vezetni, de így is úgy érezte, hogy túl hamar odaért.
Amikor becsöngetett, a szíve olyan vadult vert, hogy azt hitte mindenki meghallhatja.
Tamás mamája mosolyogva nyitott ajtót.
- Szia! De jó, hogy megjöttél, Tamás már úgy várt. - invitálta be kedvesen.
Noémi azonban hitetlenkedve nézett rá.
- Na menj csak beljebb, mindjárt tálalok. - intett a szoba felé az asszony.
Noémi kibújt a kabátjából és óvatosan benyitott a szobába.
Apa és fia a rádió előtt ültek, és egy úti beszámolót hallgattak Madeira szigetéről. Tamáson az új pulóvere volt, amit Noémitől kapott karácsonyra, a nyakában pedig ott volt az új MP3-as. Arcának keserű vonásait meglágyította a mosolygás, mivel a rádióban éppen egy humoros megjegyzés hangzott el. Amikor meghallotta az ajtó csukódását, kinyújtotta a kezét a lány felé. Noéminak minden félelme egy pillanat alatt tovaszállt és repült Tamás felé. Olyan vágyakozva ölelte és csókolta meg a fiút, amit egy perccel ezelőtt még el sem tudott volna képzelni.
Az ebédnél is minden jól ment. Noémi Tamás mellé ült és olyan természetességgel fogta meg a leveses kanalát, mintha mindig is ezt csinálta volna. Egyszer a fiú tányérjából merített, gyöngéden megfújta az aranyló húslevest és Tamás szájához értette a kanalat, hogy a fiú odanyúlva önállóan tegye a szájába az ételt, máskor a saját tányérjából merített magának.
- Ne csalj kicsi! Nehogy az én tányéromból merj magadnak is! - ugratta gyengéden a fiú.
- Ajjaj most lebuktam...! - viszonozta a tréfát és megborzolta Tamás haját.
A régvolt időkre emlékeztető mozdulat varázsos hatást tett Tamásra, elkapta Noémi kis kezét és a szájába tette az ujjait, finoman megrágicsálta és így szólt:
- Mmmm, a legjobb falatokat magadnak tartogatod.
Nevetése balzsam volt Noémi aggódó szívére.
A főtt húst tormával már egészen gyakorlottan tette a fiú szájához, a süteményt pedig a kezébe adta, csak a tányért tartotta oda, hogy a morzsákat felfogja benne.
Ebéd után Tamás szülei felöltöztek és elmentek otthonról, ahogy tegnap megbeszélték Noémival.
- Csak este jövünk a papával, érezzétek jól magatokat.- búcsúzott az édesanyja.
Ahogy becsukódott az ajtó, mintha fogószél ragadta volna őket magával. Tamás az ölébe húzta Noémit és úgy csókolta, olyan szomjasan, olyan sürgetően, hogy szinte összeolvadt a testük a vágytól. Nem lehetett tudni ki vezeti a másikat a hálószoba felé, egyszerre lépett a lábuk, egyszerre dobbant a szívük, úgy fonódtak össze a megvetett ágyon, mintha sohasem akarnák többé elengedni egymást.
Noémi bedugta a kezét Tamás pulóvere alá és nagyon gyöngéden megérintve újra felfedezte ujjaival a fiú testét, amely forró volt és nyirkos. Tamás könyöke hajlatába fogta Noémi fejét és mohó apró csókokkal borította el az arcát, a nyakát, majd ügyetlen kezekkel kigombolta a ruhája elejét, miközben mohón simogatta a testét a puha anyagon keresztül.
Sok-sok hónapi távollétet kellett bepótolniuk, észre sem vették a szemükből kicsorduló könnyeket, amíg engedtek a felgyülemlett, mindent elsöprő vágynak.
Egymás karjában töltötték az egész délutánt, szeretkeztek újra meg újra és közben elmesélték egymásnak minden szenvedésüket és félelmüket, reményeiket és vágyaikat, amit az egymás nélkül töltött hónapok alatt átéltek. Szerelmet és vigaszt nyújtottak egymásnak, szerelmes szavakat suttogtak egymás fülébe és úgy kapaszkodtak egymásba, mintha soha többé nem akarnának szétválni.
Már esteledett odakinn, amikor Noémi kiment a szeme nincs kis mackóért és Tamás kezébe adta.
Elmesélte a fiúnak, hogy hol találta a kis macit, elmesélte az álmát a szőke hajú lányról, elmesélte milyen kétségbe esve kereste azon a régi reggelen a tündérfürtöt. Mennyire örült, amikor megtalálta és hogyan változott meg attól a naptól kezdve az élete. Tamás jókat kuncogott a történeten.
Amikor azonban arról mesélt, hogy az egyik kívánsága az volt, hogy Tamás szívből, igazán akarja, hogy ő a felesége legyen és kérje meg a kezét, a fiú magához szorította erősen és óvón. Elmesélte hogyan fogyott el a tündérfürt és már nem volt belőle egy szál sem, amikor úgy érezte, hogy a legnagyobb szüksége lenne rá. Aztán könnyes szemmel, mosolyogva elmesélte, hogyan tudta meg, hogy a tündérfürt nem volt más, mint az ő kislánykori hajtincse.
Tamás pedig ugyanazt suttogta, amit az anyukája mondott:
- Igen, akkor te valóban egy igazi tündérfürtöt találtál...
- Kicsi tündérkém. - hajolt fölé újra a fiú és mohón csókolni kezdte.
- Mindjárt itt lesznek anyukádék... - simogatta meg gyengéden Noémi Tamás arcát.
- Nincs már idő...
Azonban a fiú a szájára tette az ujját:
- Pszt, nekem rengeteg időm van... És neked...? Szeretnék veled hazamenni, szeretnék én is elmesélni valamit, ott nálad, ott nálunk neked... - kérlelte a fiú és Noémi boldogan felnevetett. Már nem félt attól mi lesz, ha kettesben lesznek.
Segített Tamásnak felöltözni, majd belebújt a ruhájába és megfésülködött.
Mivel Tamás szülei csak nem akartak előkerülni, írt egy pár sort, hogy elmentek hozzájuk, ne aggódjanak vigyáz Tamásra, nagyon szeretnének még kettesben lenni.
A cédulát odatette a nappaliba az asztalra. Rásegítette a fiúra a kabátját, majd belebújt ő is a sajátjába. Aztán Tamás egyik karját a vállára tette, a derekát meg átkarolta az egyik kezével, majd gyengéden megcsókolta:
- Jobb lábbal indulunk... - mondta és felnevetett.
Baj nélkül lekormányozta Tamást a kocsijáig és ezúttal ügyesen benavigálta őt a kocsi ülésére.
Otthon az egy emeletnyi lépcső előtt szorongás fogta el. Még csak tegnap volt, hogy alig bírta Tamást feltámogatni rajta. Most azonban jó szorosan átfogta Tamás derekát, a vállára tette a fiú karját és elővette a bevált mondatot:
- Jobb lábbal indulunk...
Igyekezett minél pontosabban elmondani, hogy milyen magasra emelje a lábát, mikor helyezze át a fiú a testsúlyát a kezével igyekezett megtartani és kormányozni, de így is kétszer megbotlott Tamás a lépcsőfokokban amíg felértek. Most azonban nem morgolódott:
- Bravó kicsi, egész jó tornatanár lenne belőled, vagy inkább hajóskapitány, ha arra a "kelet felé fordulunk és 45 fokos szög magasságában emeljük fel a lábunkat" szövegedre gondolok. - vihogott Tamás.
Noémi azért megkönnyebbült, amikor felértek épségben.
- Matróz, tartsa a vállamon a kezét! - rendelkezett ezúttal, amíg előkotorta a lakáskulcsot és kinyitotta a zárat.
- Most szemben állunk az ajtóval, nagyot lépünk, mert itt a retteget küszöb! - vezényelt a lány és ezúttal baj nélkül beértek a lakásba.
Tamás kibújt a kabátjából s tanácstalanul álldogált.
- Fogas balra, karnyújtásnyi távolságban, kilencven fok magasságban - kuncogott Noémi és maga is meglepődött, amikor Tamás áttette a bal kezébe a kabátját, kinyújtotta a karját, megérintette a falat, majd ujja hegyével érintve a falat felcsúsztatta a kezét a fogas magasságába és kis tapogatózás után felakasztotta a kabátját.
- Kapitány, parancs teljesítve! - nevetett rá egészen úgy, mintha látná őt.
Noémi bekormányozta a fiút a szobába és hucutkodva mondta:
- Ügyes matróznak dupla rum jár!
- Elcserélhetném inkább dupla csókra? - érdeklődött szenvedélyesen Tamás.
Noémi pedig boldogan bújt bele az ölelésébe.
- Drága Tamás! - mondta Noémi, és igyekezett a fiút az ágy felé irányítani. Tamás azonban jól megvetette a lábát, majd hamiskásan így szólt:
- Jobb lábbal indulunk... - és felnevetett.
Aztán már nem is tudták, hogy melyik lábukkal indultak el, de nagyon elégedetten sóhajtottak szinte egyszerre amikor az ágyukat birtokba vették.
- Olyan jó itthon ... - mondta ki Tamás azt a mondatot, amit Noémi tegnap hiába várt volna tőle.
Átölelték egymást és Tamás Noémi kezéért tapogatózott, megsimogatta a hüvelyk ujjával a lány tenyerét, majd sorban az ujjait. Amikor a gyűrűs ujj került sorra, gyengéden így szólt:
- Most az én mesém következik.
Tamás magához ölelte Noémit és halkan mesélni kezdett neki. Elmesélte hogy félt Évi esküvője előtt, hogy Noémi majd újra az esküvőjükkel nyaggatja őt. Beszélt neki arról is, hogy mit érzett Évi esküvője alatt, amikor Évi boldogságtól ragyogó tündérszép arcáról Noémire nézett és meglátta, hogy az arca csupa bánat és lemondás. Megérezte, hogy Noémi soha többé nem hozza elő a kettejük házasságát, mert nem akar több visszautasítást és nem akarja, hogy ő Tamás újra megsebezze. Beszélt arról, hogy mennyire fájt neki Noémi keserű arca és beszélt arról is, hogy hová tűnt el azon az estén, amikor az ezüstfehér hímzett vállkendőt Noémi ágyában hagyta. Mit mondott az ő anyukája akkor reggel ott a konyhában neki. Beszélt Zoltánról a gyerekkori barátjáról és arról amit Zoltán mondott a házassággal kapcsolatban.
Noémi visszafojtott lélegzettel hallgatta a fiú kitárulkozását, a félre értett levélről, a versről amiről azt hitte, hogy valaki másnak írta Noémi a levél hátuljára, a megvilágosodásról amikor rájött, hogy a vers neki szól. Noémi átváltozásáról, a féltékenységéről amit más férfiak elismerő és irigy pillantásai váltottak ki belőle.
A végén pedig így szólt:
- Szeretnélek megkérni valamire.
- Igen, persze, mondjad mit szeretnél.
- Menj oda a könyvespolchoz, keresd ki Babits Mihály "Erato" című könyvét, húzd ki a sorból és vedd ki azt, amit mögötte találsz.
Noémi felkelt, a könyvespolcon kis keresgélés után megtalálta a verses kötetet és kihúzta. Egy kis négyszögletes csomag lapult mögötte, fényes, fehér papírba csomagolva.
Visszament az ágyhoz és a fiú kezébe adta a kis csomagot. Tamás azonban a tenyerén tartotta a kis csomagot:
- Bontsd ki Te légyszives.
Noémi pedig kíváncsian lehámozta a papírt a csomagról. A papírban egy kis sötétkék bársonydoboz lapult, aminek láttán Noémi szíve elszorult:
- Csak nem...? Csak nem...? - hebegte és könnybe lábadt a szeme.
- Nyisd ki a dobozt. - kérte fátyolos hangon Tamás.
Noémi felnyitotta a kis sötétkék bársony dobozt, aminek fehér selyem bélésén ott hevert két arany karika. Az egyik kicsi volt, egy keskeny női kéz finom ujjára való, a másik pedig egy férfi kéz erős ujjára. A kicsi gyűrűt kivette a dobozból és a fény felé tartotta. A megcsillanó fényben a gyűrű belsejében kalligrafikus betűket látott belevésve.
"Életem, szerelmem, Tamás" olvasta el az írást. A nagyobbik gyűrűbe pedig az volt belevése "Életem, szerelmem Noémi".
Noémi felzokogott, Tamás pedig megsimogatta a hátát.
- Na, na jól van, kicsi, ne itasd az egereket. Tudod már egyszer megkértem a kezed...
Noéminak a torkán akadt a sírás ezt hallva.
- Nem, ez nem igaz... - tiltakozott.
- De bizony igaz, Évi esküvőjéről hazafelé jövet, az autóban. Csak Te aludtál...
- Ó Te gonosz, ó Te átok! És talán bizony utána már mindig aludtam? Mint Csipkerózsika?
- Nem, felébredtél persze, csak nekem meg elmúlt a bátorságom. Azért inkább megcsináltattam a gyűrűket és az volt a tervem, hogy elviszlek vacsizni és utána kiülünk a Duna partra, ahol megismerkedtünk, és ott megkérem a kezed. De az egészből nem lett semmi, kiküldtek dolgozni Varsóba és nem volt lehetőségem azóta sem a tervemet valóra váltani. Ó ha tudnád, amikor a kórházban először magamhoz tértem, hogy bántam, hogy milyen ostoba voltam. Mennyi keserűséget okoztam neked kicsi, milyen vak voltam, milyen gonosz és önző. Annyira bántott, hogy ha meghalok ott a baleset miatt soha nem tudod meg, hogy valóra akartam váltani az álmunkat, feleségül akartalak kérni.
Noémi fülében egy szó duruzsolt: "álmunkat". Igen, azt mondta, hogy az álmunkat. Nem az ő álmát, hogy férjhez akar menni, hanem a közös álmukat. Ezek szerint Tamás feleségül akarta őt venni, szívből igazán. A gyűrűket is megcsináltatta.
- Olyan boldog vagyok! Olyan nagyon boldog! - Noémi ezúttal a boldogságtól sírt fel.
Tamás tapogatózva a kezét kereste, és amikor Noémi odanyújtotta a kezét, Tamás megcsókolta a tenyerét, azután az ujjait sorban, a csuklóját, a karját végig, aztán a vállát, a nyakát, amíg eljutott a szájához.
- Mmm, olyan jó ízű a szád, olyan mint a friss áfonya. - motyogta két csók között, aztán átkarolta a vállát és magához ölelte a remegő lányt.
- Gyere kicsi, gyere, szeress! - suttogta sürgetően a fülébe.
És Noémi szerette őt, szerette az ágyban, szerette a fürdőkádban, ahová nagy viháncolások között csalta ki, azt ígérve, hogy egészen kevés víz lesz csak benne. Aztán persze, ahogy beleültek a víz magasra emelkedett, de már akkor azt sem bánták.
Noémi gyengéden lemosta Tamás sokat szenvedett testét és ügyesen irányította a fiú kezét, hogy ő is alaposan megfürdesse őt.
Szerette a konyhában, ahol a tegnapi ételekből bevacsoráztak. A tegnapi ételek maradékai sokkal ízletesebbek voltak ma, mint tegnap, hiszen a szerelem és a bizalom fűszerezte őket.
Most még a sült pulyka is ízlett Tamásnak. Pár kanál tiramisut is evett, ami a kedvence volt és karácsony estére az ő kedvéért készített el Noémi, de tegnap meg sem kóstolta.
És aztán az ágyban újra szerette őt, lassan ringatózva, mint a víz. Utána odabújt hozzá és elaludtak mélyen, sokáig, szorosan egymás mellett, egymás lélegzetét beszívva. A párnán összekeveredett a fiú göndör barna haja a lány aranyszőke tincseivel, úgy ölelték egymást álmunkban is.
Amikor felébredt Noémi Tamás még aludt. A nehéz mély álomban halkan nyögött - erre ébredt fel Noémi - nyöszörgött, fájdalmas kis kiáltások szakadtak fel belőle.
Noémi nem tudta mi tévő legyen...
Felébressze, vagy hagyja álmodni. Aztán a fiú álmában felüvöltött, kétségbe esetten, vérfagyasztóan és erre magától felébredt. Egész testében remegett.
- Rosszat álmodtál. Szegény kicsikém! - simogatta meg az arcát Noémi.
Tamás felült az ágyban és kétségbe esetten üvöltötte:
- Hol vagyok? Hol a jó kurva életben vagyok? Feleljen már valaki!
Noémi egészen megrémült a megvadult, hadonászó fiútól.
- Budapesten vagy, a Bokréta utca 28.-ban, az első emeleten. Nardai Noémi lakásában, a mi közös lakásunkban, a mi közös ágyunkban. Most ébredtél fel egy rossz álomból.
A fiú megnyugodott, a teste elernyedt.
- Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. Azt hiszem a balesetről szoktam álmodni, de utána nem emlékszem rá, hogy mit is álmodok pontosan. Kérlek hívd fel a szüleimet, haza akarok menni.
Noémi szeme elkerekedett. A tegnapi nap folytatásaként erre igazán nem számított.
- Ne menj el, kérlek, hiszen holnap vissza kell menned a kórházba. - kérlelte Tamást.
- Ma van karácsony második napja, szeretnék a szüleimmel lenni egy kicsit. - mondta mereven a fiú.
- Jól van, persze. - bólintott Noémi és a telefonjáért nyúlt. Bekapcsolta a készüléket és benyomkodta Tamás szüleinek a telefonszámát. Tamás kinyújtotta a telefonért a kezét és Noémi odaadta neki a készüléket.
- Szia anya! Kérlek szólj apának, hogy jöjjön értem. Köszönöm, várom. - azzal visszanyújtotta a készüléket és elhúzta a száját:
- Ki kell mennem, segítenél?
- Jó, persze.
Noémi felkelt, megkerülte az ágyat és odament Tamáshoz. Az csak ült az ágyban és nem mozdult.
- Na gyere, menjünk. Noémi kitakarta a fiút, aki összehúzta magát.
- Úgy fázom. - nyöszörögte.
Noémi felkapta az ágy végén lévő plédet és a vállára terítette. Aztán megfogta a fiú lábait és az ágy széle felé fordította.
- Gyere, erre kell lemászni az ágyról. - biztatta a fiút. Aki, mint egy álomban engedelmeskedett, esetlenül lemászott az ágyról. Imbolyogva felállt, és amikor felállt a pléd lecsúszott a válláról, ahogy utána kapott, hadonászó keze leverte az ágy melletti asztalkáról a kis sötétkék bársonydobozt, az koppanva a földre esett, és a karikagyűrűk szét gurultak belőle. A kisebbik karikagyűrűre a következő mozdulatával Tamás pont rálépett. Noémi rémülten nézte egy pillanatig, aztán a fiú segítségére sietett. Kivitte a WC-re, ráültette és a kérésére magára hagyta. Visszasietett a szobába és felvette a földről a gyűrűket, visszatette őket a kis sötétkék bársonydobozba és az asztalkára tette. Várta, hogy Tamás végezzen és szóljon, de csak teltek a percek és nem szólt semmit. Óvatosan odalépett az ajtóhoz és hallotta, hogy odabenn sír. Noémi szíve összeszorult, tétovázva a kilincs felé nyúlt, aztán visszahúzta a kezét. Arra gondolt, hogy Tamás egyedül szeretne lenni talán egy kicsit. Aztán bekopogott, halkan, óvatosan:
- Jól vagy? - kérdezte gyengéden.
- Nem tudom lehúzni. - érkezett a halk felelet, és Noémi úgy érezte, hogy a sajnálattól megszakad a szíve.
Mire felöltöztette a fiút, megérkezett Tamás édesapja is. Szeretettel megölelgette Noémit és a fülébe súgta, hogy nagyon bátor kislány. Azután Tamást hátba veregette és ráadta a kabátját.
- Jól van kisfiam, haza megyünk. - mondta.
Noémi már nyitotta is a száját, hogy megmondja Tamás itt van otthon, aztán még sem szólt semmit.
Még egy perc és nem voltak már sehol, Tamást kikormányozta az édesapja a lakásból, és Noémi rémülten vette tudomásul, hogy a fiú meg sem csókolta, sőt talán el sem köszönt tőle.
Egész nap takarított, ágyat húzott, porszívózott, felmosott, mint egy megszállott. Nem tudott mit kezdeni a mai reggellel. Ha a karikagyűrűk nincsenek az asztalon, azt hitte volna, hogy csak álmodta a tegnapi napot, csak a vágyai és reményei játszottak vele és csapták be őt.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2011-01-29 15:54:14

Kedves Laura!

Tamás még csak a balesetéből adódó kórházi kezelésnél tart /karácsonyi kimenővel :)/, még nem történt meg a rehabilitációja, így nagyon küzdelmes neki is, és a családjának is ez az állapot. Igyekeztem olvasni erről a témáról, talán a többi részből kiderül majd... Azt nem tudom, hogy mennyire sikeresen adaptáltam az olvasottakat a Tündérfürtbe.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat. Örülök, hogy eddig tetszett!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-08
Összes értékelés:
193
Időpont: 2011-01-28 23:04:55

Kedves Judit!

Most már nagyon álmos vagyok, úgyhogy a többit holnapra hagyom - eddig egy szuszra olvastam el. Néhány apróság tűnt csak fel, de valószínűleg azért, mert van a családunkban látássérült, és tudom, hogy mennek ezek a dolgok - tájékozódás, főzés - mifelénk :)

Nagyon tetszett, hogy honnan származott a tündérfürt valójában, nekem ötletem se volt.

Köszönöm, hogy olvashattam!

L
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2009-07-26 13:48:09

Kedves Csilla!
Mivel időrendi sorrendben visszafelé válaszolok a hozzászólásokra, látom egyszerre olvastad el a történet nagy részét.
Örülök, hogy végig jónak találtad.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2009-07-23 10:16:34

Kedves Baracvirág!

Mint az életben: amikor az ember úgy érzi, hogy most már minden rendben, akkor jön valami, és szépen felborítja a " rendet"...
A regényem Napvilágos fogadtatása engem lepett meg a legjobban!
Mivel eddig a barátaim és a munkatársaim olvasták, a pozitív hozzáállást ennek tudtam be. A könyvkiadók szerkesztőinek a lelkesedését pedig annak, hogy mivel nem adják ki a könyvet, mibe kerül nekik legalább megdicsérni...
Judit
Szenior tag
Zágonyi Mónika
Regisztrált:
2009-06-10
Összes értékelés:
1860
Időpont: 2009-07-22 19:39:21

Kedves Judit!

Örülök, hogy tartom benned a lendületet :) bár én úgy látom, hogy van itt bőven olvasó, aki szereti ezt a regényt; a Toplista ezt mutatja.

A "megijedős pont" ott volt, amikor Tamás és Noémi átmentek Noémi lakásába. Ott volt bőven romantikus jelenet, és hirtelen úgy tűnt, hogy lehetséges, hogy valamilyen módon itt fog lezárulni a dolog, de mégsem így történt. Megint volt váratlan fordulat!

Üdv: barackvirág
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2009-07-22 12:29:25

Kedves Barackvirág!

Hol volt az a pont ahol megijedtél?

Nagyon remek dolog, hogy minden részhez írtál eddig! Kicsit aggódtam, hogy a Napvilágos alkotóknak és olvasóknak sok lesz egy regény... A Te hozzászólásaid tartják bennem a lendületet, hogy nap, mint nap feltegyem a folytatást.
Judit

Szenior tag
Zágonyi Mónika
Regisztrált:
2009-06-10
Összes értékelés:
1860
Időpont: 2009-07-22 10:32:26

Kedves Judit

Volt egy pont, ahol kicsit megijedtem :) mert attól tartottam, hogy nem lesz már annyi izgalom, és szokványosan fog lezárulni a történet, de kellemesen csalódtam!!!

Igen, igaz, tényleg egy olyan romantikus regény, ami sokkal több annál...

Ugyanolyan nagy érdeklődéssel várom a folytatást, mint eddig!

Üdv: barackvirág

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Őszmosoly című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Neked címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 41. fejezet címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszmosoly című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszmosoly című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) Vége című alkotáshoz

Doreen bejegyzést írt a(z) Vámpírok bálja című alkotáshoz

Chloe alkotást töltött fel Láthatatlanul címmel a várólistára

Habib alkotást töltött fel Kikötünk címmel a várólistára

Bödön alkotást töltött fel Mi kommunista ifjak...MK IV/8 címmel a várólistára

Futóinda bejegyzést írt a(z) Hegyeim között című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Őszmosoly című alkotáshoz

Varjú Zoltán bejegyzést írt a(z) Őszmosoly című alkotáshoz

Kankalin alkotást töltött fel Őszmosoly címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)