Elmentek mind ők,
elmentek végleg.
Gyermekek és nők,
asszonyok, férjek.

Elment mindegyik,
át egy határon.
Számunkra ők már
emlék vagy álom.

Nem jönnek haza,
a csengő nem szól.
Nem köszöntenek,
úgy ahogy egykor...

Ujjaik nyoma
nincs a kilincsen.
Lábnyomuk többé
a hóban nincsen.

Küszöbön nem lép
által a lábuk.
Mosolygó arcuk
többé nem látjuk...

Úgy mentek ők el,
el sem búcsúztak.
Látjuk majd egymást
odaát, holnap...?

Hangjuk még halljuk
ott zeng fülünkben.
Az érintésük
lüktet kezünkben.

Lényük eleven,
nem múló emlék.
Nevünk ajkukon
hangzott el nem rég...

A temetőben
megannyi sír van.
Nyugodnak csendben
ott lenn a sírban...

Sírjunk hát mi is,
könnyeket ejtsünk...
Lényünkből árad,
mit máskor rejtünk.

Ezen a földön
vendégek vagyunk.
Ők már elmentek,
mi itt maradunk...

Búcsúzunk tőlük,
mécsesek gyúlnak
Szeretteinkért
emlék a múltnak.

Áldjuk az ősök
örök emlékét.
Kívánunk nekik
nyugalmat, békét!