Önző vagyok, gondolnom kel magamra,
mert magam vagyok, ne gerjedjetek haragra.
De eddig mi voltunk, s most fordult a kocka,
mert neki éltem és így vittem sokra.

S most ha másra építkeznék, minden romba dőlne,
most a saját váramra számíthatok, a saját kőre,
a saját körre, kezdettől a végig,
másba nem kapaszkodhatok, az hatalmas tévhit.

Egy vers kell, ami nem hozzá szól,
egy perc kell, mikor érzed, hogy te játszol.
Egy érme... ahol van fej vagy írás,
s azt az érmét, ha bedobom, ne legyen sírás.

Most egy kártyám van, eddig kezemben tartottam vagy hatot.
S ha az alkoholról kérdezel; mindegyik hatott.
S bár adott a kezembe számtalan egérutat,
nem az a kéz volt, ami a jövő felé mutat.
S nem is az az ujj, ami nyugalmat fest,
egy benyomás volt talán, alaktalan test.

Egy vers kell, ami nem hozzá szól,
egy perc kell, mikor érzed, hogy te játszol.
Egy érme... ahol van fej vagy írás,
s azt az érmét, ha bedobom, ne legyen sírás.

Egy más kell, ami talán megihlet.
Hogy a mindegy lazaságából kiforgassam a mindent.
Egymás kell? Már nem is érzem meg a szelet,
mi arcod fújja, "várjál rám egy hetet"

- mondtad. Én meg, hogy "rendben", de közbejött az adósság,
a mocskos, borostás úriember, a valóság
rám szól, hogy megállj, csak magadnak tartozol,
mert te is egyszer élsz, túl sokat adakozol.

Örökké nem eshet - szól a nóta...
de ez így van az idők kezdete óta.
Most ilyen vagyok, de ha nevettem, s most sírok,
Akkor is tudd; én megyek, hogyha hívtok.

Egy vers kell, ami nem hozzá szól,
egy perc kell, mikor érzed, hogy te játszol.
Egy érme... ahol van fej vagy írás,
s azt az érmét, ha bedobom, ne legyen sírás.

Sírtam eleget, s most kiutat látok.
Bár ebben a percben is helyetted fázok.
Magam vagyok, magamra számítok,
s ha saját magam átver; kinek kábítok?
Én vagyok a minden, és én vagyok a semmi,
az egyetlen kártyádat, Dóri, végre tedd ki!

Egy vers kell, ami nem hozzá szól,
egy perc kell, mikor érzed, hogy te játszol.
Egy érme... ahol van fej vagy írás,
s azt az érmét, ha bedobom, ne legyen sírás.

Az utolsó kártya kézben, s az asztal fele lendül,
megfagy a levegő, a szám íze lehűl.
S mikor lekerül; nem én kiáltok.
Hogy újból enni tudjak, az asztalra hányok.