Alkonyat van, lement a nap,
az utcák már kihaltak.
Körülöttem árnyalakok
csattogtatva bujkálnak.

Nem is tudom, miért félek?
- Óvatosan lépkedek,
lassan hátrafordulok,
megnézni, hogy ki van ott.

Feketébe öltöztetett
kopasz fejű suhancok,
a kezükben furkósbot,
fenyegetve követnek.

Nem szeretnék zajt csapni,
csak minél előbb eltűnni,
de a komisz gyerekek
egyre jobban figyelnek.

A közelembe kerülnek,
lassan már el is érnek.
Botjaikkal zajt csapnak,
ezzel engem riogatnak.

Már futásnak eredek,
de az utca meredek,
megállok, elernyedek,
nem bánom, lesz, ami lesz!

A kopaszok röhögnek,
botjaikkal fenyegetnek.
Felnézek a felhőkre,
segítségért esengve.

S lám nem tettem hiába,
lecsap az ég villáma,
fájdalmukban jajgatnak,
ruháik is lángolnak.

Most már ők remegnek,
aztán futásnak erednek.
Én pedig hálát rebegek,
könnyeim is elerednek.