Fénylő napkorong ruhája vagyok
S te nap, oh,az istenem nékem,
Földig érő narancsruhádnak libbenő rojtja
Kiszakíthatsz magadból, ha lábaid rojtjaim tapossa.

Sugaraim tárnám-e szép világ felé.
Csak félek, kihúnyom egyszer s majd elégek
Mint vad vihart kavaró átélt félelem
Lábaid előtt heverő ernyedő végzetem.

Misztikus világ, csalfa látomás
Narancsszínű rojtok, majd fekete palást
Színt a szín felváltja eképpen
Fájdalmat ne mutass hát, ha kell, taposs el egészen

Zsebkendőd legyen gyűrt bársonyszívem
Áztasson néma könnyed, mint eső a jó anyaföldet
Éltető meleged símitson mint gereblye a hantot
Temess el örökre, s ott benned tán élve maradhatok
...S nem jő oly féktelen erő mi szét tép, s elbomolhatok.