Párizson átfut az őszi szél,
hallgatom, Adyról mit mesél.
Halványan emlékszik még talán,
itt sétált Lédával oldalán.

Szeptember, vén rakpart, víztükör,
macskakőn sárga fény tündököl.
A Szajnán csónakok ringanak,
hullámok nyaldosnak kőfalat.

Harmonika szól ily reszketőn,
ahogyan szél zúg a háztetőn.
Virágos ablakod tárd ki hát,
itt állok alatta, láss csodát!

Bús költő áll itt lenn, nem Ady,
de azért mégis vár valaki...
Gyere le, versemben megírom,
párizsi ősz lesz a papíron.

Lédának nyomában lépkedsz majd,
talán egy vén konflis erre hajt.
Üljünk fel, csattog a lópata,
Párizsban bolyongunk éjszaka.

Boulevard-on átfut az őszi szél,
Szent Mihály útján egy dalt zenél.
Fekete kabátban felbukkan,
Ady bús szelleme Párizsban...

Nagy barna szemével, ránk tekint,
lám az ősz, beszökött már megint.
Felszáll a konflisra jön velünk,
itt bolyong Adyval szellemünk.