HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1874

Írás összesen: 48821

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: YenaFeltöltés dátuma: 2006-08-24

A banya

A toronyóra még nem ütötte el az éjfélt, mégis olyan volt az a pillanat, mintha megnyílt volna az ajtó más világokra, szabad átjárást biztosítva az ottani lényeknek. Sőt, mi több, nem csak olyan volt - AZ volt. Bárki sétált is az utcán, érezhette a pillanat súlyát. Valami különös, kissé nyomasztó, kissé a lélek súlyán könnyebbítő érzés uralkodott el a környéken, pár másodperc erejéig. Azt nem tudja senki, mi történt akkor, látszott-e valami. Az utcán csupán egy, a közeli kocsmából vélhetőleg hazafelé tartó, sörösüveget szorongató alak tántorgott - no meg én dőltem egy ház falának, melyet nem ért el az utcai lámpák gyér fénye. A részeg fazon nem látott senkit sem - nem is csoda ez, derül ki majd beszámolóm további részéből. Nem látta ugyan, de megtörtént.
Nem nyílt villámló, ovális kapu az utca közepén, nem vetült a nedves macskakövekre fénysugár, sőt nem is tört elő semmi sem a föld alól. Lassan már csak a pillanat csodájaként hatott az a különös érzés, s mikor már a fénybe léptem volna, mégis megtorpantam. A szemközti sikátorból fura, halkan cuppogó hangok indultak útjukra. Visszahúzódtam hát a ház csekély biztonságot nyújtó falához. Szemem lassan újra hozzászokott a már-már tapintható sötéthez, mire megláttam a hangok forrását.
Abban a pillanatban számos-számtalan érzés birtokolta pár pillanatra testemet s tudatomat. Ezeket lehetetlenség leírni - volt köztük, melyre még szó sincs. Aki nem éli át, annak nem is lehet ezt elmondani. De, rátérve a történtekre érzéseimről, mesémről, a tényeket is hadd tudjátok meg.

A sikátorban valami alacsony, tán egy megtermett férfinak köldökéig érő fekete árny bontakozott ki először az utca sötétjéből. Aztán pár pillanat múlva, mintha már kissé kijjebb, így hozzám közelebb, lassan kibontakoztak testének vonásai. Kibontakoztak. Nem láthatóbbá váltak, mintha csak most formálta volna anyagát, testének formáját, e világi magát, mely számára csak egy szükséges, semmit sem számító dolog lenne csupán. Valami sötét, tán kék vagy szürke gúnya volt rajta, vélhetőleg görbe hátán fekete köpeny pihent. Kezeit maga előtt tartotta, mintha keresztbe fonta volna őket. Aztán láttam meg, egymás fölött-alatt tartja őket, s ráncos bőre az, ami miatt néha eggyé olvad előttem két karja. Egyik kezének fejével puhán egy kis félkört formált, s abban tartott valamit. Másik kézfejével kedveskedőn, szeretettel simogatta azt a valamit.
Aztán, mint csak a ködből feltűnő apró hajók, oly sebességben úszott felém az öreg, aszott test. Nem járt, lépett, talán lebegett. Az mindenesetre biztos, hogy felém tartott, úgy éreztem, szívem kihagyott pár ütést. Ahogyan már az utca közepén tartott, arca, s egész lénye megjelent előttem. Valóban, a test öreg volt, ez a való. Arca is merő ránc volt, orra röviden, de szokatlanul hegyesen állt ki a számtalan ránc közül. Az egyetlen, ami mégis fiatalságot - nem, nem, kortalanságot tükrözött, az a két szem volt. Mély gödörben ültek, csoda, hogy az aszott bőr nem omlott le eléjük. Seszínű, nagy fekete pupillákkal, melyekben fekete tűz égett. Fagyasztó melege engem is elért. Igaz, ami meleg, az ugyebár nem fagyasztó - ez mégis az volt. Nemhiába volt az az érzés. S ezzel végleg megcáfolódni játszott az éjfél fontosságának ténye. Nem szükségszerű ahhoz a pontos, mágikusnak ható időpont, hogy a világok között átjárjanak. De hogy EZ honnan jöhetett... nem tudom. Leginkább az bizonytalanított el, hogy rájöttem, mit tart kezében.
Hajdan bizonyára szép nő lehetett az, kinek fejét, mondhatni, kölcsönvette a mai estére. Hosszú haja tépetten, s alvadt vértől mélyvörösen lógott lefelé. Nyakából még néha vércseppek keltek útra súlyuktól fogva, hogy az eddig vizes köveket megtiszteljék jelenlétükkel. S a legszörnyűbb a fagyos, kegyetlen, szánakozó mosoly volt, mellyel konstatálta a banya, rájöttem, mi az ott. Már-már szinte vártam a halált, nem akartam megtudni semmi többet erről a lényről, de valami - valaki - közbelépett.

Szó szerint, közbelépett. A részeg alak, bámulva azt a banyát, egészen megfeledkezett arról, hogy egyensúlyérzéke nem épp a legjobb, s száját tátva az út széle helyett a csatornába lépett. Üvegét még mindig görcsösen szorítva terült el a földön. A banya a zajra oda kapta tekintetét, s feje után indult ráncokból álló bőre, mely puha csattanással állapodott meg helyén. Mintha teljesen el is felejtett volna, gondoltam, bár még mindig béklyói tartottak fogva. Még szememnek is gyors mozgással termett az alak fölött, aki - rendőrségi meséje alapján - valami csodás külsejű istennőt látott maga fölött, amint száját csókra tárja. A kapitány csupán gyerekes viccnek tartva az esetet, kergette ki az embert irodájából.
Éreztem, gyomrom miként forog helyén. Én nem az istennőt láttam, hanem vén, aszott ajkakat, mögötte sötét, valószínűleg fogtalan üreget. S abban egy kígyószerűen mozgó, néha fel-felcsillanó nyelvet. Mohón kapott a - testéhez viszonyítva - fiatal ajkakhoz, s sokáig tapadt is hozzájuk. Eleinte a férfi, mintha kábán, alig tudatánál, de élvezte volna a dolgot, de aztán már hevesen, kézzel-lábbal tiltakozott. Bőrén át is szinte láttam a tekergő, fémes színű nyelvet, amint kutat-matat a fiatal szájban, s tán - tényleg, való volt-e vagy csak szemem káprázott, lassan elválva a férfi szájától, mintha lelkének egy részét elszívta volna magával. Az akkor tévesen végzetesnek ítélt csók után a banya ismét felém fordította fejét. Tekintetében ezúttal heveny érdeklődést fedeztem fel, mely az eddigiek között újnak számított.
Szándékosan lassú, idegszálaimat pattanásig feszítő, baljós módon tartott immár újra felém. Nagyon erős lehetett, legalábbis a mi világunkban azzá vált. Magam sem vagyok épp járatlan az efféle dolgok ügyében, Ő mégis - szavamra - egyre szebbnek tűnő arccal közeledett felém, talán megigézhetett a belőle áradó, különleges vonzás, erő. Arca, tisztán emlékszem, ugyanaz az öreg, taszító maradt, mégis úgy tetszett, saját akaratomból kezdtek el dolgozni izmaim. Szinte éreztem, látni véltem, hogyan húzódnak össze izmaim, s vérem hogy tódul agyamba. Egyre kevésbé voltam tudatomnál, nem tudtam tovább irányítani testem, s csak arra eszméltem igazán, mikor a nedves macskaköveken landoltam.
Körbenézve láttam, a banya valóban köpenyt is viselt, mely megadóan csattogott mögötte, miközben ő maga a sikátor felé tartott. Talán azért távozott, mert az a kapocs, mely segítségével ide látogatott, elszakadni kezdett. Más okot nem is gazán tudnék felsorolni arra, miért is hagyott itt egy vámpírt, mikor megkaphatta volna lényének egy részét. Minden esetre az eddig szeretgetett fej most már feleslegessé válhatott számára, mivel hanyag mozdulattal hajította el, a részeg, földön fekvő ember felé. Ugyanezzel a mozdulattal, mikor ujjainak vége sem érintette már a törzsétől kölcsönvett tagot, valami tejfehér köd kezdett gomolyogni körötte - meglepődve észleltem, a teste köddé vált. Hogy ő maga, lénye merre, hová távozott, nem tudtam. Azóta sosem tudtam meg.

Teljesen kimerülten tápászkodtam fel a hideg kövekről. Még kissé tompa volt tudatom, s hasonlóan a részeg emberhez, tántorogva, falak oldalán támaszkodva indultam kis panellakásom felé. Habár eredetileg vérre szomjazásom miatt indultam el, egy csöppet sem tudtam volna lenyelni a nemes, éltető nedűből. Holtfáradtam, ami esetemben - lévén valamennyire halott vagyok már - egészen ironikus, dőltem be ágyamba. Aludnom mégis sokára sikerült csak, s akkor is kísértett a banya képe, emléke - az érzések különösképp.
Hiába kerestem is fel azt a két-három idősebb, tapasztaltabb társamat, ők mind csak állukat simogatva mondták, "Érdekes. Felettébb érdekes." Lévén, senki sem tudja, ki ő, s honnan jött, magam csupán a banyaként emlékszem rá, s így is beszélek róla azóta.

Egy vámpír emlékei (1.)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-04-28 16:33:16

Az ötlet tetszik, de a történet folytatást kíván.:)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Útravaló című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy vándormadár hazatért című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Hajolj belém című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) halk kopogtatás című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Útravaló címmel

aLéb bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyhangú című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Mária/Áldott állapot című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)