Turulmadár fenn az égen,
Tekints le ránk magyarra,
Ki ezer éven, nagyon régen,
A jobb sorsát akarja.

Egykoron még volt Emesénk,
S szent királyok ígéret...
Idők ködében e mesénk,
Mivé lett a Te néped?

Harmatcseppre vár a rózsa,
Míg a hajnal eljövend.
Úgy várjuk, mint kakasszóra,
Rózsás hajnalfényedet.

Szent lelkedet, mely népedet,
Szép hazánkba vezeté.
Áldott harmatként permetez,
Hogy nyíljunk az ég felé.

Gyarapodván, növekedvén,
Ősi magyar talajon.
Égi fényed ott ragyogjon,
Minden igaz magyaron!

Csodaszarvas, ki kihozál,
Ázsiából bennünket.
Csillag-útról tekints reánk,
Segítsd árva népünket!

Hunort, Magyar Te vezetéd,
Benned égi ígéret...
Nemzetünk szent eredetét... -,
Nem feledtünk el Téged!

Ha Magyarok Istene jő,
A mennyekből közibénk,
Sorsunk jobbra fordítja Ő,
Közelítvén mifelénk.

Csak akarni, csak akarni,
Nem csüggedve hinni kell!
Hogy az Isten e balsorsból,
Végül minket kiemel.

Vágyakozzunk mind egy szálig!
Legyen hitünk a jóra!
Ha akarjuk, akkor válik,
Egy szebb jövő valóra!