HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 3

Tagok összesen: 1921

Írás összesen: 51318

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-04-02 10:09:35

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: EloiseLennonFeltöltés dátuma: 2009-11-05

Elfogadás


- Jó napot! - szólalt meg egy kellemes női hang.
- Jó napot, hölgyem. - felelte egy rekedtes férfihang.
- Szabad a nevét?
- Sebastian. Sebastian Acce...
- Csak keresztnév, kérem.
- Bocsánat... - mondta zavartan Sebastian.
- Semmi baj, kérem. - felelte mosolyogva a nő. - Szíveskedjen, kérem balra fordulni, majd a kék fény felé indulni, kedves uram.
- Balra. Kék fény. Értettem, köszönöm. Ha szabad érdeklődnöm, ne haragudjon, hol vagyok?
Sebastian nem kapott választ. A nő hirtelen köddé vált. Sötétség lett. Kisvártatva a távolból egy apró kék pont fénylett fel. A férfi balra tekintett, a kék csillagocska nőni kezdett, mígnem teljesen elvakított mindent fényével.
A kép lassan kitisztult, a fényesség megszűnt. Sebastian egy pályaudvaron állt. Az állomás két részre volt osztva, egymástól egy végtelennek tűnő üvegfallal elválasztva két vágány. Az oldalon - melyen Sebastian állt - rengeteg ember várakozott. Mindegyikük zavartnak, gondterheltnek látszott. A másik oldalt - melyet csak az üvegen keresztül látta - boldog, mosolygós emberek beszélgető kavalkádja alkotta. A két oldal között magasló végtelen üvegfal egyetlen hangot sem engedett át.
Sebastiannak fogalma nem volt, hogy hol van. Megpróbálta legutóbbi emlékeit felidézni - a vakító fény és a kedves hangú nő előttieket.
Ágyban voltam. Otthon. Marokkóban... Eljött. Eljött hozzám, megnézni, hogy hogy viselem. Szegénykém. Biztos csalódott, hogy el kellett mennem.
Nehezére esett felidézni emlékeit, habár alig pár órája történtek. Egy vércsepp hullott lába elé, lenézett, majd orrához kapott. Vérzett. A férfi tőle nem messze egy hatalmas aranykeretes tükröt pillantott meg. Közelebb lépett, majd belenézett.
Sebastian nem hitt a szemének. Olyannyira sokkolta a látvány, hogy csaknem egyensúlyát vesztette, de nem esett el, lába szorosan a földhöz ragadt, szemét nem tudta levenni arcképéről. Magát látta, ebben biztos volt. Magát, 19 évesen. Elképzelhetetlenül messzinek érezte az utolsó alkalmat, mikor utoljára látta ezt a fiatalembert. Évek óta egy középkorú, kopasz, beteges férfiként ismerte magát, képtelen volt felfogni, hogy visszakapta elvesztett szépségét. Mert gyönyörű volt. A 19 éves Sebastian gyönyörű volt. A kezdeti sokk után, kicsit nyugodtabban, végignézett magán. Elegáns volt. Régi kedvencét, aranyszínű gombolós mellényét, szövetnadrágot, s inget viselt. Haja rendezett volt, csodálatos kékeszöld szeme régi ifjú fényében csillogott. Sebastian fiatal énjét látván megtapogatta magát, hogy megbizonyosodjon, nem csak szeme csalja meg. Törékeny kezével tarkójához nyúlt. Érezte sötétbarna hajának friss sercegését, ahogy végigsimította. A férfi ijedtében hevesen levegő után kapkodott, fiatal tükörképe, s annak kézzel tapintható valódisága emlékek sokaságát zúdította rá. Nem érezte az idő múlását, fogalma sem volt arról, hogy mióta nézi magát a tükörben.
Elmélkedését egy vonat érkezése zavarta meg. Megfeledkezett arról, hogy egy pályaudvaron van, s hogy emberek százai, sőt talán ezrei várják a járművet. A vonat megállt. Senki nem szállt fel s senki nem szállt le.
Sebastiantól nem messze egy fiatal pár ült egy csodálatos részletességgel kidolgozott öntöttvas padon. A lány felállt, s a vonat felé indult. A fiú a karja után kapott, megragadta.
- NEM! Nem mehetsz el! Ez nem igazi! Értsd meg kérlek! Tess! TESS! - ordított kétségbeesetten a fiú. De Tess hajthatatlan volt, kitépte karját a fiú szorításából.
- Fel kell szállnunk. Ez visz minket. Hidd már el, Angel!
- NEM! NEM! NEM! - Angel zokogva a térdre esett. Tess felszállt a vonatra, s az elindult.
Angel kivárta, míg eltűnik a hosszú jármű a végtelennek tűnő sínek mentén, remegve felemelkedett, s visszaült a padra. Lábait felhúzta, fejét két térde közé hajtotta. Sebastian lassan közelebb lépett, s a fiú mellé ült, majd megszólította:
- Mond, hova visz a vonat? - Angel lassan felnézett, Sebastianra szegezte szürke szemeit, s elmosolyodott.
- Nem tudom. Vagyis Tess azt mondta, hogy a ... - Angel gyorsan elhallgatott - Nem! Az nem lehet. Nem hiszem, hogy oda vinne. Nekem nem ott van a helyem... - úgy tűnt a fiú inkább magát győzködni, mintsemhogy Sebastianak siessen egy érthető válasszal - Nem tudom... Kérlek menj el! Hagyj gondolkodni!
- A lány, aki veled volt, aki az előbb felszállt, ő oda tartozik, ahova nem hiszed, hogy visz ez a vonat? - kérdezte Sebastian. Angel egy kis ideig ízlelgette a kérdést.
- Igen. Határozottan.
- Akkor miért nem akartad, hogy felszálljon, ha még oda is tartozik?
- Mert a feleségem, és nem hagyhat itt, együtt kéne lennünk, még akkor is, ha ő... Áhh! Badarság! És amúgy sem oda visz a vonat. Nem visz ez sehová, ez csak valami látomás, gonosz megtévesztés. Hagyj békén, kérlek! - Angel hangjából őszinte félelem és kétségbeesés fénylett ki.
- Rendben. Hagylak... Sajnálom, hogy itt hagyott a feleséged. Egyébként a nevem Sebastian. - kezet nyújtott. Angel elfogadta.
- Angel. Angel Denigh.
- Örvendek, Angel. Engedj meg nekem egy utolsó kérdést, aztán békén hagylak, ígérem.
- Parancsolj, barátom.
- Mi meghaltunk? Mert az az érzésem. Beteg voltam, öreg, még Charles is eljött hozzám, aztán...
- MI??? - Angel zavartan felkacagott - Nem, nem, nem. Nem haltunk meg, Sebastian. Utoljára kérlek, hagyj békén!!! - Angel visszahajtotta fejét térdei közé, s halk sírásba kezdett.
Sebastian felállt a padról, s továbbsétált a peron mentén. Rövid séta után megpillantott egy férfit, akit különösen ismerősnek vélt, de nem tudta honnan. Egy jó erőben lévő, harminc év körüli, kifejezetten régimódi, elegáns ember volt, de ami a legmeghökkentőbb volt amúgy sem egyszerű külsejében, hogy fején koronát viselt. A férfi őrjöngött. Egy póznának támaszkodva átkozódott. Tékozló, csalfa nőket emlegetett, kezét s lábát használva erőteljesen gesztikulált. Sebastian minden bátorságát összeszedte, s a férfi mellé lépett. Megszólította:
- Jó napot!
- Ki vagy? Mit akarsz? Állj! Mit mondtál? - mordult rá a koronás.
- Csak... csak köszöntem.
- De mi módon??? Ismételd meg!... HA mered.
- Öhm... Jó napot!
- Áhhá! Ez az! Ezt mondtat az imént is!
- Ezt, nem tagadom. Mért is tagadnám?
- Azt mondtad NEKEM, hogy "jó napot". Mi hiányzik, fiam?
- Hiányozna valami?
- Na, de kérem?! Hogy hiányozna-e valami? Mond csak, nem látsz? Szerinted ki vagyok én, a pajtásod?
- Oh, ne haragudjon ... a korona? Szóval maga itt valamiféle király? Elnézést. Jó, napot ... felség!
- Na csak hogy rájössz, te gyermek. De nem csak "valamiféle király", és nem is itt. Én Anglia királya vagyok! Henry Angre. A nyolcadik! - kérte ki magának a dühös király. Szeme vörösen izzott a haragtól.
- Kérem, felség, a segítségét kérném, ne haragudjon, de én új vagyok itt, fogalmam sincs, hol vagyok, hogy kerültem ide, hova megy a vonat... Én... én...
- Te? Te? Ne sípolj itt nekem, nem vagyok kellemes hangulatban!
- Elnézést.
- És ne kérj mindig elnézést!
- Elné... - Sebastian szája először húzódott mosolyra ittléte óta - Tudja hova visz a vonat?
- Hová? Hová? Hát oda, gyermek... Amiért mi mind itt vagyunk. A Pokolba. Háháháhá! - nevetett fel a király - Micsoda nonszensz! Én? A pokolba? ... Kikérem magamnak! Én oda nem megyek! MEGTAGADOM! - a király hangja bezengte az egész állomást. - Jaj, megfájdult a fejem. Megint. Kérlek távozz, beszédem van az egyik feleségemmel.
- Öhm...rendben. Akkor viszlát, felség.
- Ég veled! Ég veled!
Sebastian továbbsétált. Megrázta, amit a király mondott, gondolkodnia kellett. Gondolt már rá, hogy meghalt, s azért van itt, de arra, hogy a vonat a Pokolba vinné... Őt? Vajon megérdemli? Igaz, nem volt a legrendesebb ember, egész életében ivott, tékozlott, de mindig jótett léleknek gondolta magát, akire - bármilyen "rossz" is - biztosan nem a Pokol vár. Pláne, hogy vallásához is visszatért az elmúlt pár évben.
Sebastian észre sem vette, hogy jócskán hátrasétált az állomás végtelennek tűnő hosszúságában, míg tépelődött a "király" szavain. Rengeteg ember mellett haladt el, de csak egy keltette fel újból érdeklődését. Egy magas, fekete hajú, jól öltözött férfi állt az üvegablak előtt, s kezével mutogatott a másik oldalon lévőknek. Sebastian egy darabig csendben nézte a férfi "kommunikáció-kísérletét" a másik oldallal, majd közelebb lépett, s megszólította:
- Üdvözlöm.
- Jó napot! - válaszolt a férfi. Teljes testével készségesen Sebastian felé fordult, s azonnal tetőtől talpig méregetni kezdte - Segíthetek? VAGY esetleg ön segít nekem?
- Öh, nem tudom. Igazából csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinál?
- Oh, pofon egyszerű, kedves uram. Próbálok kapcsolatba lépni a "boldog oldallal". Hozzájuk mindig előbb jön a vonat, melyre ők mindig boldogan felszállnak... Látja, megint? Nézze! Nézze!
Az üvegfal túlsó oldalán lévő peronra egy elefántcsontszínű, gyöngyházfényes hatalmas aranyozott vonat érkezett. Megállt, majd a mosolygós emberek mind egy szálig felszálltak a csodálatos járműre.
- És megint elmegy egy... Áhh, de ne csüggedjen, mindjárt jön a következő, és látja, már jönnek is újabb emberek.
- Ők...ők is a Pokolba mennek? - kérdezte bizonytalanul Sebastian.
- Oh, ne bolondozzon! Ők a Mennybe mennek. Maga szerint kedvtelésből integetek itt nekik? Muszáj átkerülnöm az ő oldalukra. Van pénzem, nem is kevés, valakit csak meggyőzhetek. De eddig mind hajthatatlan volt. A többségük rám se néz, észre sem vesz, csak vigyorog, mint egy bohóc, majd elsuhan azzal a "csodavonat" -tal... - foglalta össze a férfi Sebastiannak - De milyen udvariatlan vagyok. A nevem Alec Bargain.
- Oh, én Sebastian vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetem, kedves Sebastian. Mondja, kérem nem ismer valakit onnan? Tudja, a másik oldalról?
- Nem uram, sajnálom. A Mama bizonyosan már a Mennyben van, s feltételezem, a két húgom is oda tart majd, de ők még élnek, szóval... - Sebastian elmosolyodott mondatának furcsa abszurditásán.
- Az édesanyja? A Mennyben van? Oh, ez egy főnyeremény. Maga szerint valahogy kapcsolatba léphetnénk vele? Beszéljünk vele! Ő biztosan segít, hogy átkerüljünk. Kérem Sebastian, tartson velem, menyünk át a másik oldalra valahogy. Nem szeretne együtt lenni az édesanyjával, s majd húgaival? Oh, kérem, segítsen!
- Fogalmam sincs, hogy segíthetnék, kedves Alec. Csak ma kerültem ide. Nem ismerem az itteni dolgokat. Nem tudom.
- Ne, ne, ne mondjon ilyet, kérem, valahogy intézzük el. Beszéljünk az édesanyjával! Kérem! - erőszakoskodott Alec.
- De értse meg, Alec, ötletem sincs, miként beszélhetnénk vele. Hiszen magának még az üvegfal másik oldalával sem sikerült kapcsolatba lépnie, akkor mit gondol, majd én beszélgetek a Mennybeliekkel?
- Oh, nem úgy gondoltam. Keressünk valakit, aki esetleg tudja, jó? EGY KIS FIGYELMET KÉREK! - szólalt fel hangosan Alec - VAN ESETLEG VALAKINEK ISMERŐSE A MÁSIK OLDALRÓL? - kérdezte a férfi a körülötte állóktól.
- Kérem, Alec, hagyja abba, üljön le, ne hangoskodjon. - nyugtatta a férfit Sebastian.
De Alec hajthatatlan volt, s máris elmélyült beszélgetésbe kezdett egy dadogó férfivel, aki - Sebastian legnagyobb meglepetésére - egy régi iskolástársa, Anthony volt. - Jó kezekben lesz Antoine-nal, az a félnótás...- gondolta magában Sebastian, s továbbállt.
Sebastian teljesen összezavarodott. Próbálta magának összefoglalni a szituációt, miszerint, meghalt, minden bizonnyal a Pokolra kerül, viszont jelenleg egy állomáson van, melynek egyik oldaláról a Mennybe, másikról pedig a Pokolba indulnak vonatok.
Ismét sétálni kezdett. Járt kelt fel s alá a peron mellett, mígnem elhatározta, hogy keres magának egy partnert, akivel együtt felszállnak a vonatra, és hagyják, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen. Végigpásztázta a tömeget. Rengeteg ember állt körülötte, bárkit választhatott volna, de korábbi tapasztalatai az itteniekkel arra késztették Sebastiant, hogy kétszer is meggondolja, kivel elegyedjen szóba. Végül egy alacsony, bajuszos emberkénél állapodott meg a szeme. A férfi teljesen ártalmatlannak tűnt. Valamiféle egyenruhát viselt, szalaggal karján - Sebastiannak fogalma nem volt, mit jelenthet a rajta lévő jel - arca izzadt volt, s fáradt. Betegnek tűnt. Sebastian leült mellé, igyekezett felvenni a szemkontaktust. Sikertelenül. A férfi csak jobbra-balra dölöngélt ütemesen, s halkan mormolt magában németül. Sebastian felismerte a nyelvet, neki is volt egy német jóbarátja még évekkel ezelőtt.
- Wie heisst du? - próbálkozott Sebastian.
- Menj el! - szólt morcosan a férfi.
- Az én nevem Sebastian.
- Gut. - mondta hidegen a férfi.
- A magáé?
- Nem számítani. Már semmi sem számítani. Itt nem lenni nevek, nem lenni idő, se semmi...
- Azért valahogy csak kell, hogy szólítsam, nem gondolja?
- Ha te mondani, nekem mindegy lenni... A nevem Adolf DePresse.
- A vonatra vár, Adolf?
- Nein. Én már nem várni semmire. Itt maradni. Örökre. - DePresse hangja rendkívül szenvtelen volt.
- Pedig arra gondoltam, hogy esetleg maga meg én, mehetnénk együtt. Szálljunk fel együtt a vonatra!
- Mondtam, hogy nem megyek, hagyjál! Az életemnek már vége lenni, itt maradni örökre, nem kelleni nekem senki és semmi már. MACH, DASS DU FORSTKOMMST!!!
A távolból felzengett egy érkező vonat hangja. Sebastian másodpercek alatt elhatározta, hogy felszáll. Nem kell neki senki más, meg tudja csinálni. Beletörődött sorsába. A Pokolra megy, egyedül, s nem marad itt, hogy aztán tagadja halálát, mint Angel Denigh, vagy őrjöngjön, mint a dühös király, Henry Angre, üzletelni sem akar, hogy Mennybe mehessen, mint az a szerencsétlen Alec Bargain, és Adolf De Presse sorsára sem akar jutni, aki látszólag beleőrült a depresszióba, mely rázúdult halálának tényével. Vége. Sebastian elfogadta. Meghalt. Pokolra kerül, ahová tartozik.
A vonat megállt, s az ifjú, s szépséges Sebastian felszállt a járműre, amely elsüvített vele az örökkévalóságba.


____________________________________________________________________________________

( Dr. Elisabeth Kübler-Ross svájci származású pszichiáter a A halál és a hozzá vezető út című nagy horderejű könyvében leírja, hogy a haldoklás öt pszichológiai fázisa: tagadás, düh, alku, depresszió, elfogadás.)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1309
Időpont: 2009-11-08 23:04:30

válasz EloiseLennon (2009-11-06 21:36:57) üzenetére
Tudom hogy le is írtad hogy ők halottak és hogy melyik vonat hova megy. Az alkotásoknál sokszor előfordul, hogy mások többet is látnak benne az alkotó szándékánál...vagy mást, valami olyat, ami az alkotónak eszébe sem jutott. Velem is előfordult már.:)))
Alkotó
Regisztrált:
2009-10-28
Összes értékelés:
13
Időpont: 2009-11-06 21:36:57

válasz Arthemis (2009-11-06 16:18:25) üzenetére
Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett! Nagyon érdekes, amit írtál, hogy az állomáson a haldoklók vannak, viszont én azt próbáltam éreztetni, hogy az állomáson a halottak vannak, akik az egyik oldalon a mennybe tartó vonatot, a másik oldalon pedig a pokolba tartó vonatot várják. Köszönöm, hogy elolvastad :)
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1309
Időpont: 2009-11-06 16:18:25

Ez a megjegyzés - amit valamikor én is olvastam - új megvilágításba helyezte e novelládat...lehet hogy nem is a pokolba, hanem a halálba ment a vonat...és mindkét oldalon a haldoklók voltak. A szó szerinti olvasat pedig benne van a műben. Azt nem tudom hogy te melyiket láttad bele mikor írtad.
Tetszett a novellád!

Legutóbb történt

Bálint István bejegyzést írt a(z) Ablakom előtt című alkotáshoz

Bálint István bejegyzést írt a(z) Ablakom előtt című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Papírképek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Papírképek című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ha majd a május... című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Versike című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A legélőbb remény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A legélőbb remény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A legélőbb remény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Versike című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mi a baj velem? című alkotáshoz

szhemi alkotást töltött fel Aranyat fút a szél (szeles alkonyat a tavon) címmel a várólistára

Bálint István alkotást töltött fel Berci keresztelőjére címmel a várólistára

szhemi bejegyzést írt a(z) Árnyék című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Árnyék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) kéjes mosolyával a kín figyelt című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Versike címmel

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Ha majd a május... című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Tavaszi zönge című alkotáshoz

sailor alkotást töltött fel kéjes mosolyával a kín figyelt címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel A legélőbb remény címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Mi a baj velem? címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tavaszi vihar című alkotáshoz

magam alkotást töltött fel Tavaszi vihar címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) Profit című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Profit című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Fodrozó magány című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz

Kankalin alkotást töltött fel Profit címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A varázsseprű című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)