HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48271

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Niko SimoFeltöltés dátuma: 2009-12-02

Álmodj! (3. Fejezet)

Láthatatlanság

Keveset, de jót aludtam. Szimpla álmaim voltak, hétköznapiak. A reggelem ugyanúgy kezdődött, mint a tegnapi. Greta ma csak két személynek való uzsonnát csomagolt. Kicsit elszégyelltem magam, mikor eszembe jutott, hogy a Lasagne-t a szomszéd macskával etettem meg.

Különös várakozással mentem iskolába. Döntésem, hogy kikutatom anyám családjának múltját, kőtömbként nehezedett szívemre. Először is, Mr Talenty szándékai felől kell informálódnom. Márpedig ehhez le kell dobnom magamról a Pottertől kölcsönkért láthatatlanná tévő köpenyem. Eh, az egyik kedvenc könyvem, vagy százszor elolvastam mind a hét kötetet. Lebilincselő.
Elképesztő hamar beértem a suliba. Az első órám kezdetéig - rajz - volt még vagy fél órám. Ezért úgy határoztam, hogy áttanulmányozom a szakkörök listáját, ha már annyira muszáj valahova járnom. Nagyon ügyelnek ebben az iskolában, hogy lekössék a diákokat. Hát igen, a tizenévesek egyre fogékonyabbak a drogra, alkoholra. Kivétel, ismét én. Nem éreztem soha vágyat semmi ilyesmire. Minek gyilkoljam magam ilyennel? Jobb lesz tőle az életem? Ha feszült vagyok - álom, család, ilyesmi okok folytán - rajzolok, vagy veszek egy hideg zuhanyt. Nincs szükségem ártalmas segédanyagokra.

Istenem, vagy tíz oldal ez az ismertető. Van itt minden, a sporttól kezdve - röp-, kosár-, kézilabda, úszás - kreatív foglalkozásokon át - kézműves-, sakk-, hímző szakkör - egészen a tudományos csoportokig - matek, fizika, kémiafoglalkozások. Na, ha már választani kell, ehh, minimum kettőt, akkor legyen a rajz és történelem. Igen, határozottan ezek lesznek a megfelelőek. A töri szakkört Mr. Talenty tartja, helyes, legalább lesz alkalmam megfigyelni.
Kitöltöttem a jelentkezési lapokat, majd ebédszünetben leadom. Még mindig volt negyed órám kezdésig, ezért elővettem az aktuális könyvemet. Jelenleg a 21. századi irodalom kötött le. Felütöttem Paulo Coelho könyvét a könyvjelzőnél, és elmerültem.

A második mondatig se jutottam el, mikor egy kisebb csapat lány jött be a terembe. Ügyet se vetettek rám. Még csak egy nap telt el az új közösségben, de csípőből tudtam, hogy ki melyik kaszthoz tartozik. A most érkezettek a csinos és népszerű kategória. Nekik továbbra is láthatatlan maradok. Vártam, hogy mikor futnak be a középszerűek, a stréber-talpnyalók, a nagyhangú sportcsillagok, a zenészek, az alterek. Ki kellett fundálnom, hogy melyik közösséghez csapódjak. Nem volt könnyű a döntés, hisz bármelyiket is választom, az azt jelenti, hogy elköteleztem magam, a címkét nem moshatom le, és nem is vegyülhetek más kasztba tartozókkal. Márpedig ha rosszul választottam, mondjuk, azért mert nem tudtak semmi újdonsággal szolgálni az osztályfőnökről, hát akkor az visszavetne az elhatározásomban. Fontos döntés. És plusz, hogy móka is legyen a dolog, a csatlakozásom maga után vonná azt is, hogy le kell vetkőznöm eddigi életem. Nem maradhatok tovább észrevétlen. Bah... Ebben a pillanatban vonultak be a sportcsillagok. Csupa jóképű, izmos testű, de üresfejű szépfiúk. Naná, hogy a csinos lányokkal enyelegtek. Sportolók kilőve.
Visszabújtam a könyvembe, de megint nem jutottam tovább fél oldalnál. Három fiú lépett a terembe. Közülük az egyik az a srác volt, akibe tegnap belerohantam. Jaj, ő is felismert. Most nekem integet? Öh, idejön!!
Éreztem, hogy arcom lángba borul. Ilyenkor miért nem tudok materiálisan is eltűnni?
Minden gátlás nélkül felpattant az asztalom tetejére, kikapta kezemből az olvasmányom, és belemélyedt! De komolyan, látszott, hogy igazán érdekli. Még ilyet!
Halkan köhintettem, persze meg se rezzent. Na jó, akkor eljött az idő... Tessék Potter, vidd a láthatatlanságod a csudába.
Felhorkantam.
- Már elnézést! - gyilkos tekintetet lövelltem felé. Kérdőn, szemtelenül felhúzta a szemöldökét.
- Mondjad! - szólított fel. Ő! Engem! Felháborító!
- Ne is haragudj meg... - kezdtem, de közbe vágott. Szégyentelen.
- Nem is...
Ingerülten szusszantottam, majd hirtelen mozdulattal kikaptam kezéből Coelho-t.
- Ez az ÉN könyvem! - morogtam oda. A srác - emlékszem, Brandon! - barátai érdeklődve pislogtak rám.
- Bocs, csak gondoltam teremtek valami közös témát - és megint rám vigyorgott!
Szúrós tekintettel méregettem, mire felemelte mindkét kezét, mintegy védekezően, és lecsúszott a padomról. Megfordult, hogy visszamenjen a haverjaihoz, de meggondolta magát. Letámaszkodott elém, és olyan közel hajolt, hogy simán meg tudtam volna számolni a kis piros ereket a szeme fehérjén. Mélyzöld írisze volt, sötét gyűrűvel körülötte. Orra horgas, középen egy kanyarral, talán behúztak neki és eltört, gondoltam kárörvendően. Ajkai húsosak, harapni valóak. Erre a gondolatra megint elöntötte a vér az arcomat. Életem eddigi 16 éve alatt nem pirultam el annyiszor, mint az utóbbi két napon.
Összeszorítottam számat, igyekeztem legyűrni zavarom. Tekintetem az övébe fúrtam. Néma hatalmi harc folyt köztünk. Éreztem, hogy szemeim kezdenek szúrni, de dühöm és zavarom erősebb volt, így hát csak azért se pislogtam.
Éreztem a bőre illatát, ami az arcvizével és a ruhájából áradó öblítő illatával keveredett, és szívem erre hihetetlen gyors ütemben kezdett kalimpálni. Már attól féltem, hogy kiszakítja a mellkasom és kiugrik oda elénk, a padra, ékes bizonyítékául izgatottságomnak. Morbid gondolat.
Brandon háta mögött már népes csoport gyűlt össze a látványosságra. Az új lány könnybe lábadt, izzó dühben forgó szemekkel majd felnyársalja a magas, érdekes aurájú srácot. Hmmm... Talán latin szavakat is motyognom kellene, és akkor csatlakozhatok a sátánista csoporthoz. A gondolatra megborzongtam és akkor, már megint, egy látomás kúszott elém, kizárva Brandon harcias-vidám pillantásait, osztálytársaink kíváncsi sustorgását. Megint abban a könyvtárban találtam magam, mint tegnap, de most ketten ültek ugyanannál az asztalnál. Mr. Talenty és... Brandon. Pislogtam, mire Brandon hahotázni kezdett én pedig magamhoz tértem. Már tudtam, hogy kihez kell csapódnom.
Mire valami gorombát tudtam volna Brandon fejéhez vágni a viselkedéséért, ő már csatlakozott barátaihoz és leültek középtájékra. Belibbent a rajztanárunk is, egy fiatal, légies teremtés, Ms. Axton.
A tanárnő igen közkedvelt, legalábbis ezt szűrtem le a szünetekben elcsípett beszélgetésekből. És az is ezt igazolta, hogy társaim milyen áhítatos csöndben várják, hogy a tanárnő elkezdje az órát. Már el is feledkeztek a kezdeti látványosságról, macska-egér harcomról Brandonnal. Én viszont csak nehezen tudtam az órára koncentrálni, bár meg kell hagyni, Ms. Axton tényleg nagyszerű volt.
Mikor észrevett engem, megkért, hogy mutatkozzak be, majd kifejezte abbéli reményét, hogy élvezni fogom óráit. Buzgón bólogattam, s magamban hozzá tettem, hogy amennyiben nem lesz olyan korlátolt, mint az eddigi rajztanárom, úgy biztos jól fogom érezni magam.
Kiadta a feladatot: illusztráljuk legutóbbi álmunkat. De ne valami hétköznapi álmot vigyünk "vászonra", hanem egy különlegeset. Ajaj, ebben a városban mindenki ráérez a gyengémre?
Felelevenítettem az elmúlt egy év álmait, kerestem valami kevésbé provokatívat, mikor, ki hitte volna, újabb képek villantak agyamba. Kicsit bosszúsan csuktam be szemeim, de mikor rájöttem, hogy hol vagyok, megdöbbentem. Azt hittem, hogy ezt a tervét már elvetette! Sikítás szorongatta torkom, majd ezt végleg elnyeltem, ahogy kikristályosodott a kép.

Azon a sziklán álltam, ahol tegnap hajnalban is. Most nem villámlott és dörgött, egész barátságos képét mutatta a víz is. Megfordultam, hogy elmenjek a szikláról, valami biztonságosabb helyre, hisz már nem csak az én életemre kellett vigyázni. Döbbenten vettem észre, hogy valami mocorog a karomban. Odanéztem, és egy örömteli sóhaj szakadt ki a mellkasomból.

Ekkor valaki kopogott az asztalomon, én pedig riadtan nyitottam ki a szemem. Ms. Axton arcába bámultam. Olyan közel hajolt hozzám, mint nemrég Brandon. Bűnbánatosan néztem rá, de ő csak mosolygott.
- Eszedbe jutott valami? - suttogta nagyon-nagyon halkan. Csak bólintani mertem, nem voltam biztos abban, hogy én is képes vagyok ennyire csöndesen válaszolni. Rendületlenül mosolygott rám, majd továbblépett, hogy megnézze a mellettem ülő lány vázlatait.
Kifújtam a bennrekedt levegőt, megragadtam a fehér lapom mellett heverő ceruzát és belemerültem a rajzba. Észre se vettem mikor kicsöngettek, szinte nem voltam magamnál. Arra eszméltem, hogy Brandon a vállam fölött figyeli a kezem mozgását.
Lassú, satírozó mozdulatokkal lágyítottam egyes részleteket, másokat pedig a ceruza hegyével élesítettem. Érdekes módon egyáltalán nem zavart a srác fürkésző tekintete. Éreztem, hogy ezzel jó esélyem lesz a közelébe férkőznöm.
Ms. Axton felfigyelt Brandon érdeklődésére és ő is mellém állt. Hallottam, amint egy másodpercre elfelejtett levegőt venni. Közelebb hajolt a rajzomhoz. Ekkor fejeztem be. Leraktam ceruzám és nekidőltem a szék támlájának. Elöntött az elégedettség érzése. Hallottam, hogy Brandon háromszor egymás után a Wáow-t suttogja, Ms. Axton pedig hangosan szívta be a levegőt. Két ujja közé csippentette rajzlapom és egészen közel emelte a szeméhez. Szembogara elnyelte íriszét. Én is a rajzot szemléltem. Az öböl a sziklával, a tenger habja a messzi partot nyaldossa, a szikla tetején, a szélétől biztos távolságban, félig elfordulva egy nő állt. Ruháját a szél tépte, haját az arcába fújta. Karjában egy csecsemőt tartott. Megkönnyebbültség, szeretet, öröm uralta a nő vonásait.
Brandon csillogó szemekkel rám nézett.
- Ezt álmodtad?
- Igen - hangom rekedtes, reszketeg volt.
- Pontos, határozott, mégis sejtelmes, ködös ábrázolás. Biztos vonások, ügyes kontraszt, megdöbbentő téma. - Ms. Axton elakadt, biztos nem jutott eszébe több kifejezés. Halványan és kissé önelégülten elmosolyodtam. - Természetesen ötös, és ha hozzájárulsz, akkor a jövő heti diák-rajz kiállításon ezt is kiszögezem. - Olyan mohó, vágyakozó tekintetett vetett rám, majd a rajzomra, hogy nem volt szívem nemet mondani. Bizonytalanul bólintottam. Kicsit félelmetes volt, hogy ilyen gyors iramban kezdtem megszabadulni láthatatlanságomtól.

Nyugodt léptekkel haladtam a folyosón a kémia labor felé. Mellettem Brandon haladt. Kicsit meglepett, hogy barátait előreküldte, és inkább engem kísért. Sejtettem, hogy faggatózni akart, de nem bántam, én is ezt terveztem.
Csendben vártam, hogy mikor böki ki az első kérdést. Nem tartott sokáig némasága. Félúton voltunk, mikor megtorpant, s bal karomat megragadva megállított engem is. Felé fordultam, felnéztem a szemébe. Jó másfél fejjel volt magasabb nálam.
- Nagyon... lenyűgöző a rajzod - kezdte. Csupán bólintottam tudtam. Mély lélegzetet vett, majd kinyögte. - Mindig ilyen megdöbbentőeket álmodsz? - Ajaj, nem egészen abba az irányba tartunk, amerre haladni szerettem volna. Hazudni kényszerültem.
- Csak néha. - Reméltem, hogy nem érzi ki hangomból a bizonytalanságot.
- Pontosan... - folytatta - pontosan milyen időközönként? - szemeit megint belefúrta az enyéimbe.
- Hát... khm... nem tudom. - Mostanában gyakrabban, gondoltam magamban, de hangosan csak annyit mondtam - Nem követtem figyelemmel. Talán évente, vagy még ritkábban. - Bűntudatosan leszegtem a fejem, de igyekeztem számára inkább zavart mozdulatnak álcázni.
- És ezt mikor álmodtad? - csak nem száll le rólam?
- Miért olyan érdekes ez? - mentem át támadásba - Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki néha furcsaságokat álmodik! - bosszúsan fújtam egyet, majd sarkon fordultam. Hallottam cipője nyikordulását. Azt hittem sarkon fordul és rohan Mr Talenty-hez, de nem, utánam igyekezett.
- Ne haragudj, ha megbántottalak! - Legyintettem, amolyan Felejtsd el stílusban. - És különben hogy érzed magad nálunk? - váltott könnyebb témára. Rövid, hálás tekintetett vetettem rá.
- Hát, még minden elég új. De lassan kezdem kiismerni magam. - Pláne a hülye látomásaim hathatós közreműködésével. Véletlenül hozzáért csupasz karomhoz, mire megborzongtam. Hűha!
A kémia labor ajtajában udvariasan előre engedett. Éreztem a hátamban vesébe látó tekintetét. Kellemetlen, így nehéz lesz kibogozni, hogy mit keresnek Mr Talenty-vel közösen. Sebesen forogtak agyam fogaskerekei. Épp egy kérdést akartam feltenni Brandonnak, mikor egy srác akkora lendülettel jött nekem, hogy a karom majd leszakadt.
- Hé, öreg! - mordult utána kísérőm.
- He? - jött az intelligens válasz.
- Néha nézzél már a szemed elé! - csattan ingerülten Brandon. Nem tudom, miért húzta fel magát ennyire. Én már rég hozzászoktam, hogy folyton nekem jönnek. A láthatatlanság velejárója. No igen, de már nem vagyok az. Áhá!
- Me' mér'? Hozzád se értem, haver! - förmedt vissza amaz. Ha jól emlékszem, ő a lógós klikkhez tartozott.
- Nem is nekem, de őt majdnem elsodortad! - intett az állával felém. A buldózer srác kimerevedett tekintettel nézett át rajtam, majd, ni, meglátott.
- Ööö - hebegett - bocs. Nem láttalak. - Ki gondolta volna. - Ki vagy? - lépett közelebb hozzám. Ösztönösen hátráltam egy lépést, pont bele Brandonba.
- Jason, Ő az új lány - Áhá, neve is van. Jason, a buldózer.
- Mióta? - tátotta el a száját. Majdnem felnyihogtam ennyi IQ-tól.
- Tegnap óta - forgatta meg a szemeit az élő falanx mögöttem.
- Komoly? - szinte láttam, amint a nyál kicsordul a szájából és lefolyik az állán, hogy onnan lecsöppenjen a cipőjére. Orrcimpáim megremegtek a visszatartott nevetéstől. - Én eddig nem is láttam! - közelebb hajolt. Áporodott lehelete megcsapta szaglómat. Összeráncoltam a homlokomat és igyekeztem nem lélegezni. Nehéz volt.
- Ehh, Jason, hülye vagy. - legyintett Brandon - Na, tünés arrébb. Iszonyú a szájszagod! - megragadta a karom és elráncigált az eleven biológiai fegyver mellől.
- Miii? - csattant kicsit megkésve Jason.
- Semmi, haver, semmi - sóhajtott fáradtan Brandon.
Hátratoloncolt az utolsó padsorhoz, és lenyomott egy üres székre. Természetesen mellém telepedett. Nagy levegőt vettem, felé fordultam, hogy végre kinyöghessem kérdésem, de akkor döndült a labor ajtaja. Mérgesen fordultam a zajforrás felé. A tanár. Köpcös, kopaszodó, izzadékony pasas. Barna aktatáskáját lecsapta az asztalra, felkapott egy krétát és a táblára egy képletet írt fel. Megfordult, dúlt tekintete végigsöpört tanítványain. Fújt egy nagyot, mire meglebbent vékonyka, pödörnivaló bajusza.
- Nno. Aki megmondja, hogy minek a képlete az, ami a táblán van, négyesnél rosszabb jegyet nem kap évvégén. - Gondolom sejtette, hogy senki nem fogja tudni. Ránéztem a képletre, s reflexből magam elé suttogtam. Azt hittem senki nem fogja meghallani, de Brandon felfigyelt sóhajtás-szerű szavaimra. Kezét fellendítette a magasba, a tanár legnagyobb megrökönyödésére.
- Brandon?! - kétkedve- kíváncsian nézett a kérdezettre.
- Tanár úr, én ugyan nem tudom, de Renata igen.
- Renata? - körbeforgatta fejét, keresve az említettet. Brandon készségesen rám mutatott.
- Nos? - szúrt fel pillantására a kis gömböc.
- Kovalens kötés - rebegtem. Hoppá, hallották a szavaim. Egész sok fej fordult felém.
- Khm... a válasz helyes, Ms...
- Brant. Renata Brant - segítettem ki.
- Remek. Új diák?
- Igen, tanár úr.
- Akkor hát... A kovalens kötés... - tért a tananyagra. Megkönnyebbülten ültem vissza a helyemre. Brandon mellettem önelégülten vigyorgott.
Csendben, zökkenőmentesen telt el az óra negyede. Épp egy tankönyvi feladatot magyarázott a kis gömböc - Reilly tanár úr -, mikor Brandon egy cetlit csúsztatott a padomra.
Lapos pillantást vetettem rá - úgy tett, mint aki issza a tanár szavait - aztán óvatosan kihajtogattam a cetlit.

Mit csinálsz suli után?

Gyors lekörmöltem válaszom.

Leckét?!

Visszacsúsztattam hozzá, rákoppintottam az asztalára figyelmeztetésként, és utána én fordultam színlelt áhítattal Mr Reilly felé. Szemem sarkából láttam, hogy suhan tolla a papíron. Egy másodperccel később tolta vissza a választ.

Uncsi.

Bosszúsan morogva kapartam a választ.

Ötlet?

Visszalöktem felé a papírt. Halvány vigyor terült el az arcán. Röviden firkált valamit a füzetébe, majd a papírra. Szégyellős mosollyal csúsztatta elém a lapot.

Könyvtár?

Élesen horkantottam, többen hátrafordultak. Elpirultam. Gúnyos vigyorral írtam a választ, tudtam, hogy figyel.

Bah. Bemutatsz a porcicáknak? Kösz, de már találkoztam velük!

Lap vissza. Brandon kidugta a nyelvét írás közben. Egész hosszan körmölt. Na, mi van, esszé lesz? Türelmetlenül doboltam az asztalon, egy vörös hajú lány dorgálóan rám nézett. Mindenfajta bűntudat nélkül viszonoztam pillantását, erre ő előrefordult. Juhé, csata megnyerve. Valami élesen megbökte a karom. Brandonra gyanakodtam, és igen, vigyorgott, mikor dühösen rákaptam a szemem. A padra mutogatott. Lenéztem. Cetli. Mohón kihajtottam.

Ha-ha. Nem a könyvek tára, butus. Ez egy büfé. Megihatnánk egy üdítőt. Mit szólsz? Vagy félsz?

Vágtam egy fintort. Lefirkantottam válaszom.

Béna név. Frászt félek. Mehetünk!

Visszacsúsztattam azzal a tudattal, hogy ezzel a levelezés bezárva, és hogy majd abban a büfében kifaggatom Mr Talenty-ról, de meglepetten láttam, hogy megint ír. Ennyire unatkozik?
Szája szegletében egy fél mosollyal csúsztatta vissza a cetlit.

A nagybátyámé a büfé, nem béna név! Amúgy mi a kedvenc üccsid?

Üccsiiii?? Agylobot kapok! Tudatában voltam annak, hogy kortársaim körében az a trendi, hogy minden szót becézzenek - szeri, üccsi, napcsi, szarcsi-foscsi - na de Brandonból ezt nem néztem volna ki.

Üccsi? Pfuj! Randi lefújva!

Küldtem a morzét. Összeráncolt homlokkal olvasott, majd hirtelen felvidult és rövid kaparást követően visszajött az átkozott cetlije.

Bece allergia?

Csendesen kuncogtam.

Ja. Ragályos és halálos. Cetli útján terjed!

Visszalőttem a papírost. Kihajtotta, elvigyorodott. Sose fogy ki a tinta a tollából?

Azt hittem, Te is szereted rövidíteni a szavakat.

Olvastam a választ.

Jah. De másképp, ez ovi-stíl. Sőt, még azok is értelmesebbek!

Céloz, lő. Pah, eltaláltam az orrát. Le kellett buknom az asztal alá, nehogy a tanár észrevegye rázkódó vállaim. Mire felemelkedtem ott várt a lapocska. Kihajtottam.

Jó célzás! Na, akkor jössz? Meghívlak egy... valamire, aminek neve nem üccsi.

Félredöntöttem fejem írás közben.

Legyen kóla. És zároljuk a bece-szavakat.

Visszatértem a hagyományos csúsztató módszerhez. Vigyorogva olvasta válaszom, de végre nem írt többet, csak bólintott felém. Még épp láttam, amint farmerja hátsó zsebébe csúsztatja a levélkét. Nocsak!

És ekkor valóban lehullott rólam a láthatatlanság. Barátra leltem.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-11-24
Összes értékelés:
19
Időpont: 2009-12-03 18:23:41

válasz Arthemis (2009-12-03 17:18:40) üzenetére
Csak egy rövid időt töltöttem az iskolában, nem ezen a vonalon haladok tovább :)
És amúgy köszönöm, hogy írsz nekem véleményt! :D
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-12-03 17:18:40

Tetszik ahogy megjeleníted az életet az iskolában. Úgy tűnik lassan bemutatod az osztályt, kihasználva a lehetőséget amit az biztosít, hogy a főszereplő újként került oda.:)

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Félálomban című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

inyezsevokidli alkotást töltött fel Mi szabdalja? címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Április című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Mindig rossz helyen című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Tengerparti találkozás címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Április című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hiába minden című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Kora tavaszi reggel című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A régen várt eső című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Feldúlja a csendet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)