A cicát a mellettünk lakó doktoréktól örököltük, ugyanis amikor elköltöztek innen, nem mutatott hajlandóságot elhagyni a megszokott helyet. Akkor már nálunk is gyakran időzött, ezért amikor harmadszor is visszaszökött hozzánk, megegyeztünk, maradjon nálunk, szívesen befogadjuk.

Hatalmas kandúrrá fejlődött, gyönyörű, fényes-feketeszőrű állat hófehér nyakkendőjével és fehér papucsban-csizmájában peckesen járt-kelt a ház körül és az udvarban. Ha a gyönyörű fénylő sárgászöld szemével valakire ránézett, mintha megigézte volna. Nagyon okos, értelmes állat; nem csak azt, amit mondtunk, de még a gondolatainkat is megértette, kitalálta.

Egy látogatót a nappali szobában fogadtuk, ott ültük körül az asztalt. Nemsokára Kormi bejött, azonnal elhelyezkedett szemközt a vendéggel, s ott leült, vele szemközt, és kitartóan, szemét rámeresztve kezdte figyelni. Beszélgettünk, aztán észre vettem, hogy a vendéget kezdi zavarni komi folyamatos kitüntető figyelme. A cica viszont nem tágított, csak nézte, meg sem moccant, talán még a lélegzetét is visszafojtotta.

Mi már jól ismertük a szokását, én alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
Aztán a látogató készülődni kezdett, felállt, és búcsúzkodott.
Kormi cica pedig azonnal, mint a nyíl, amit kilőttek, elfoglalta a helyét, ahol a vendég ült. Erre már én sem bírtam tovább, nevetni kezdtem, s akkor elmondtuk a vendégünknek, hogy ő ott szokott pihenni, s azért figyelte olyan kitartóan. Biztosan arra gondolt, hogy merészeli valaki elfoglalni az ő helyét?
Ugyanis nemrég' történt, hogy egyeduralma megszűnt, több sérelem érte.

A társasház udvari nagykéménye mellett talált otthonra már több éve egy gyönyörű szürke cirmos anyamacska. A házból többen is, rendszeresen elláttuk étellel-itallal, s ő jól érezte magát télen is a meleg kémény mellett. Ott élt népes családjával, ugyanis igyekezett, nehogy a macska-nemzetség kihaljon, nyaranta kétszer is világra hozott 5-6 kismacskát. Az egész környék állatbarát ismerőse a bő választékból szerezte be házi kedvenceit.

Később a cica már megtanulta, hol laknak azok, akik őt ellátják, s időnként meglátogatott bennünket. Amikor megjelent, megkínáltam a Kormi ételeiből, s italként egy kis tejjel. A szelíd állat hagyta magát simogatni, lábunkhoz dörgölődzött, s dorombolt nekünk, azzal hálálva meg az ellátását. Később fölvette azt a szokását, hogy a megszületett néhány napos kiscicáit szájába fogva, egyenként felhordta, s letette őket az ajtónk elé. Olyankor kénytelenek voltunk vigyázni a még alig mászkáló kis állatokra, nehogy lepotyogjanak a folyosó betonjának nyílásán, amíg az összes cicakölykét felhozza nekünk - bemutatni. Amikor mind az 5-6 kis állat fenn volt, peckesen sétálgatott mellettük, büszkén mutogatva őket. Akkor aztán a szomszédasszonyommal együtt kezdtünk telefonálgatni ismerősöknek, s kínálgattuk a cicákat örökbefogadásra.

A cica talán megunta a lépcsőjárást, egyszer aztán - amikor utódai mind gazdára leltek - megfigyelte, Kormi cica hogyan közlekedik ki- és be a lakásba. Ugyanis őuraságának külön bejáratot készíttettünk, a konyha bukóablaka mellé egy cicabejárót, ahol télen-nyáron szabadon, tetszése szerint mászkálhatott.

A család ült a szobában, s egy alkalmas pillanatban beugrott Kormi után a cicalyukon, s besétált a szobába, ahol vacsora után a TV híradót néztük. Aztán fogta magát, otthonosan az ölembe ugrott, és dorombolni kezdett. S lehet egy ilyen teremtményt kidobni, s nem befogadni? Nem lehet!

Nos, Kormi ezt meglátva, láthatóan vérig sértődött, ugyanis addig minden este ő pihent az ölemben. Most meg egy senkiházi, udvari proli-macska, képes elfoglalni az ő helyét! Ezért nekem hátat fordítva, leült tisztes távolban, így mutatta ki jogos sérelmét.
A szürke cica pedig valóban igyekezett Kormi minden megszokott helyét kipróbálni, nem törődve érzékenységével.

Ettől függetlenül, békességben éltek egymás mellett, a szürkét Macának neveztük el. A legközelebbi alomból magunknak megtartottunk egy cicafiút, s ő lett Gigi, aki aztán Kormitól - öregsége idején - örökölte az Óvárost-tér fennhatóságát.

S mint a mesében, boldogan éltek együtt, amíg az IDŐ engedte: Kormi 21 évig, Gigit sajnos 6 éves korában egy éjszakai kalandja idején baleset érte, mindkettőjüket Maca élte túl; 18 évet töltött nálunk, kedvességével derűssé téve napjainkat.

*