Életem Regénye 1. fejezetéből (Gyermekévek)

Barnamedve 3.

Másik alkalommal közvetlenül Páváról gyalog indultunk neki a havasoknak. Páva kis község, ahol egyetlen utcájának egyik oldalán a házak szinte a hegybe beékelődnek. Ott kandikál ki a zöld fenyves aljából a piros-tetős református templomtorony, kicsit följebb, a kis temető, ott alusszák örök álmukat elődeink. Mellette kanyarog a gyalogút fölfelé, a havasokhoz. Sokan indultunk neki a partnak; legalább tíz főből állt kis csapatunk. Elég edzett voltam, hisz' már kisgyermekkorunkban jártuk az erdőket, - mégis nagy megpróbáltatást jelentett kétezer méter magaságba állandóan fölfelé, meredek emelkedőn, ritkán járt gyalogösvényeken haladva célunkat elérni. Ez a kirándulást is felejthetetlen élményt őrizgetem magamban.

Út közben pihenésképpen megálltunk egy hatalmas méretű málnabokor mellett, csipegettük a finom gyümölcsöt. Eszegetés közben apukám feltartott kezével csendre intett bennünket és a bokor túlsó felére mutogatott. Mit látnak szemeim? Még a lélegzetem is elállt, mert ott, a bokorról, egy hatalmas barnamedve békésen majszolta az ízletes vadmálnát - együtt lakmároztunk vele.

Szerencsénkre a magas, sűrű bokor jól elzárt tőle, talán ő is nagyon elmerült az evésben, - így mi szép csendesen igyekeztünk a közeléből minél messzebbre kerülni. Szerencsésen megúsztuk a találkozást, és hamarosan felértünk a tetőre.

Ott fenn fákkal szegélyezett tisztásra értünk, ahol csodálatos látvány tárult lénk. Gyönyörű kilátás nyílt mindenfelé a tájra: a mélyben, körben elszórt kis falvakra, a zsindelyes házacskákra, templomtornyokra. Mindezt örökre magamba zártam.

**