A vén Föld fárad már talán,
amnéziában szendereg,
nem tudja, forró nyár nyomán
hűs őszre hideg tél jövend?

Ős-Kárpátoknak bús ölén,
őszben nyár dúl, télben tavasz,
vagy annyi könny csillog szemén,
úgy látja, mindez ugyanaz?

Karácsony napján húsz fokon
melenget éltető Napunk,
tavasz-tündér jő alkonyon,
s az ő karjában alhatunk.

Emlékezénk, régi korok
karácsonyán meghitt homály,
fehér ágak, hóban nyomok,
s szabályos az idő-fonál.

Sok hópihe lelkünkben él,
ott patyolat-fehér a táj,
kipirítja orcánk a tél,
s egy halovány kis napsugár.

Talán elunta vén bolygónk
rég megszokott ős-ritmusát.
Vagy űrben oly helyen bolyong,
mely igényli a változást?

Tavaszi szél jár most felénk,
záport hozón, a bűnt mosva,
Isten megváltást hoz elénk,
csodás megtisztulást hozva!