HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48265

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: J.SimonFeltöltés dátuma: 2010-01-02

Fekete Rózsa: Múlt Kristályai I.fejezet

Mágia és múlt
A sors útjai

Teltek múltak az évek, a lovag ki egykor menekülni kényszerült a palotából, esküjéhez híven védelmezte az aprócska herceget, kit feleségével Aldaval nevelt.
Harry úgy nőtt fel, mint bármely más gyermek.
Kranosz sosem szerzett tudomást arról,hogy a királynőnek volt egy gyermeke, hisz ő csak azt tudta,hogy a király már halott.
Ezt a királyságban sajnos mindenki tudta, hisz Derek király még fia születése előtt egy csatában meghalt, így soha nem is tudhatott a kicsi Harry Calebről.
A lovag ezt nagyon fájlalta,hisz azon a rémes napon ő is ott volt. Látta, ahogy a király halálos sebével is igyekszik védeni az országot és a nőt akit szeretett, ám az uralkodót már semmilyen erő nem volt képes megmenteni.
A királynő szíve majd megszakadt bánatában, hisz férje volt élete szerelme és mindenki úgy tartotta,hogy a királynő a párja után hal bánatában. Ám ekkor derült ki,hogy terhes és a szíve alatt hordja gyermeküket.
A lovag úgy tartotta, hogy az istenek küldték a csöpp kis herceget,hogy gyógyítsa édesanyja fájdalmát, de sajnos nem lehettek sokáig együtt.
Hiszen Kranosz rémuralma közbe szólt.
Ariana birodalmának népe sokat szenvedett uralma alatt, a főpap első dolga az volt,hogy királynak kiáltotta ki magát.
Voltak olyanok akik megpróbáltak ellen állni neki és megdönteni uralmát, ám ő a kisebb zendüléseket is véres kegyetlenséggel verte le.
Azok kik az egykori eszméket követték és hittek még a mágia erejében azok törvényen kívülinek számítottak és vadállatokként üldözték őket.
Úgy tűnt a király keze mindenhová elér.
Azok, akik lázadtak, a bitorló ellen és azok közül akik nem, sokakat kivégeztek. A kastély tömlöcei megteltek megkínzott és reményvesztett ártatlanok csoportjával. Kranosz egyre csak gazdagodott, míg a nép szenvedett. Éheztek és szavaik süket fülekre találtak, hiába is rimánkodtak az istenekhez, ők nem hallgattak rájuk, mintha elfelejtették volna a birodalom ártatlan lakóit. Minden remény elhagyta az emberek szívét, Ariana egykor tündöklő, fényes városa már üres, hallgatag temetővé változott.
Azóta a rémes éjszaka óta eltelt tizennyolc év, és Harry Caleb mit sem tudott a származásáról. Eszébe sem jutott volna,hogy ő a távoli Ariana-i királyság hercege. Arra pedig nem is gondolt volna,hogy Saturn, a védelmezője, kit apjaként szeretett valójában a királyság lovagja.
Számára Saturn és Alda a szülei voltak, nem tudta,hogy ő Imelda királynő gyermeke és édesanyja rabként sínyled Kranosz börtönében.
Egy nap, Saturn vívni tanította a herceget. A fiú ügyesen, könnyen mozgott, nem sok tanításra volt szüksége, mintha csak harcra született volna. Apja fürgesége és édesanyja pontossága öröklődött benne.
Egymás után hárította Saturn ütéseit, szinte hibátlanul, hiába az évek alatt szerzett rutin sokat segített neki.
- Egyensúly! - figyelmeztette a lovag a herceget.
- Nem veszítem el! - ugrott el Harry az útjából.
Csakhogy egy pillanatra nem figyelt és mikor földet ért Saturn kigáncsolta. Harry elesett és a kard kiesett a kezéből, utána nyúlt,de nevelő apjának kardja a torkának szegeződött.
- Győztem! - mondta Saturn.
- Most az egyszer!- nevetett Harry és hagyta,hogy apja felsegítse.
- Ülj csak le, fáradtnak tűnsz!- aggódott érte Saturn.
- Nem is igaz! - mosolygott a herceg.
Saturn alaposan megnézte nevelt fiát.
Az a törékeny kisfiú akit valamikor a karjaiban tartott, már felnőtt fiatal lett. Jóképű, fehér bőrű fiúvá serdült, a haja olyan fekete akár az éjfél, melynek óráján született. Néha kicsit forrófejű, mégis nyíltszívű volt.
Saturn csak azt csodálta,hogy akik ránéztek,hogyhogy nem látták meg benne a herceget és borultak le a lábai elé? Hiszen akárki ránézett láthatta a benne élő nemest.
Saturn arra gondolt,hogy mindent megtett amire királynője kérte. Mikor rábízta a gyermeket nem csak az életét, hanem a neveltetését is rábízta, hisz nem hagyhatta,hogy egy egyszerű csavargó nevelje fel Ariana jövőjét.
Épp ezért Saturn és néhány szökött lovagtársa megtanították arra amit egy harcosnak tudnia kell. Jól forgatta a kardot, jól bánt az íjjal és a lándzsával. Éppolyan remekül vadászott és harcolt mint tanítója, ráadásul az esze is éles volt, Saturn erre volt a legbüszkébb.
Alda és néhány boszorkány pedig a mágiára tanította meg a fiút, bár belőle sosem válhatott varázsló, vagy boszorkány ő mégis tanult és mindent megjegyzett. Tudott írni, olvasni nem csak a saját, de más népek nyelvén is, ráadásul értett a titkosírásokhoz és a térkép olvasáshoz.
Okos fiú az biztos, de hogy tudja egy olyan fiú megmenteni a birodalmat aki még nincs húsz éves sem? - töprengett Saturn.
Minden éjjel ezen gondolkodott, hogy vigyázhatna Harry Calebre, ha közben a fiú múltjának és jövőjének része ott lebeg a szeme előtt? Aggódott Harryért,hisz gyakorlatilag még csak egy gyerek volt, aki mit sem tudott az élet buktatóiról.
- Valami baj van? - kérdezte Harry.
- Nem, nincs, miért kérdezed?
- Igen néztél engem, apa! - mosolygott Harry.
- Harry, annyiszor mondtam már neked,hogy nem én vagyok az édesapád, én csak felneveltelek, mert az édesanyád...
- Az anyám megkért rá, igen tudom Saturn! - mondta a fiú csalódottan.
Saturn tudta ,hogy Harry azt hiszi anyja azért adta a harcosnak, mert nem szerette őt és nem volt fontos számára, pedig ez nem így volt.
Harry leült nevelőapja mellé és a nyakában lévő medált forgatta, mely a bolygót ábrázolta, Saturn megérintette a fiú fejét.
- Szomorúságot látok a szemedben, történt valami? - kérdezte a lovag.
- Tegnap éjjel, különös álmom volt! - mondta Harry. - Láttam egy nőt, egy gyönyörű, lila szemű, fekete hajú asszonyt, koronát viselt a fején. Zokogott, de oly keservesen,hogy azt hittem megszakad a szívem, ha tovább kell néznem a szenvedését. Mikor megszólítottam ő csak annyit mondott,hogy keressem a Remény Fényét! Ő azonban nem válaszolt nekem. Csak felém nyújtott egy furcsa, apró fénygömb szerűséget. Aztán eltűnt, azt hiszem közeleg valami, csak épp azt nem tudom,hogy mi.
A fiú felkelt a helyéről és arrébb lépkedett egy kicsit, gondolatait tovább fűzte, de tanítójának nem mondta el. Saturn gondterhelt arccal nézett a fiúra, szíve szerint elárulta volna neki,hogy tudja mi közeleg feléje. A háború melyben vissza kell foglalnia Arianat.
- Nem értem az egészet. - motyogta Harry.
- Majd ha eljön az ideje megérted! Nem vagy egyedül. - mondta Saturn.
- Tudom! - felelte a herceg. - Csak...
Mérgében belerúgott egy kőbe.
- Mond el mi nyomja a lelked? Tudod,hogy velem bármit megbeszélhetsz!
Harry visszanézett.
Saturn kezdett öregedni, barna hajába ősz szálakat varrt az idő és egyre jobban látszódtak rajta az aggodalom ráncai. Tudta,hogy nem az apja, de mégis örült neki,hogy anyja egy ilyen nemes szívű férfi gondjaira bízta, ha már ő nem tudta felnevelni. Azt is tudta,hogy apja egy csatában vesztette életét és ezt sajnálta, mert ha anyja volt oly szívtelen,hogy őt elhajította akkor legalább apja felnevelhette volna.
Mégis, Saturn és Alda olyanok voltak számára mintha a szülei lettek volna.
- Úgy érzem...Mintha valaki más lennék! Sokszor úgy hiszem,hogy nekem nem itt van az otthonom, hogy nem itt kellene élnem, hanem valahol másutt! Évek óta ezen töröm a fejem!
- Életed első évében én úgy gondoltam sose jön el az a nap mikor képes leszel önállóan véghez vinni bármit is! - idézte fel a múltat mosolyogva a lovag.
- Ily sok gondot okoztam nektek csecsemőként?
- Nyughatatlan voltál és akaratos, de gyere, el kell mondanom valamit! - mondta Saturn.
Egy közeli folyó partjára vezette fiatal tanítványát és ott maga mellé ültette.
- Harry Caleb...
- Ajaj, ha már a teljes nevemen szólítasz az már régen rossz! - mondta a fiú. - Mi rosszat csináltam már megint?
- Jaj, nem tettél semmi rosszat. - simogatta meg a fiú fejét Saturn. - Emlékszel, azt mondtam neked,hogy édesanyád bízott téged a gondjaimra,hogy vigyázzak rád, védjelek meg a világ gonoszságától.
- Igen, na és? Nem akarok arról a kegyetlen nőszemélyről beszélni, nyilván fontosabb volt neki a saját rongy élete, minthogy engem felneveljen! - mondta Harry.
Ekkor azonban Saturn arcon vágta a fiút, nem túl erősen épphogy csak megérintette az arcbőrét, azt akarta,hogy észhez térjen és lássa mennyire nagy ostobaságot beszélt..
- Elég volt Harry Caleb, megtiltom,hogy így beszélj édesanyádról, míg azt sem tudod ki volt ő. Az oka pedig,hogy rám bízott téged az volt,hogy Kranosz ne tudjon téged megölni. Te fenyegeted legjobban a hatalmát.
- Tessék? Pont én? Saturn ne röhögtess, én csak egy egyszerű fiú vagyok!
- Ez nem igaz, te vagy Ariana trónjának örököse. Derek király és Imelda királynő fia!
- Az anyám - akadt el a fiú szava. - az anyámat láttam álmaimban. Ő beszélt hozzám! Istenem olyan buta voltam,hogy nem ismertem fel, oh Megara szerelmére! Hogy lehettem ilyen ostoba és nem törődöm?
Felpattant és el akart rohanni,mielőtt azonban elindulhatott volna, nevelőapja megragadta a csuklóját.
- Hagyj most magamra, kérlek - hunyta le a szemét a fiú. - Ezt most egyedül kell megemésztenem! Gondolkodni szeretnék!
- Ahogy parancsolod - engedte el nevelő apja, majd meghajolt előtte. - Fenség!
Fenség! Milyen idegenen hat ez a szó számomra!- gondolta Harry. - Én nem lehetek Ariana hercege, egy egyszerű fiú vagyok csak. Nem születtem sem hercegnek, királynak pedig végképp nem, ha szembekerülnék Kranosszal valószínűleg lapítanék, meg se mernék mozdulni. Az anyám, minden amit eddig róla hittem hazugság!
Azért adott oda Saturnnak,hogy engem megmentsen,hogy Kranosz ne ölhessen meg! De miért? Miben különbözőm én a többiektől, miért vagyok olyan különleges?
Ezek a gondolatok motoszkáltak Harry fejében míg be nem tévedt az erdő sűrűjébe, maga mögött hagyta az ismert vidéket. Biztosra vette,hogy senki sem látja már őt.
Úgy érezte beszélnie kell valakivel, de az nem a nevelőszülei és nem is a barátai, hanem valaki más, akit mindig csak éjszaka látott. Akiről még soha senkinek nem beszélt.
Egy lány, kit mindig az álmaiban látott, gyermekkora óta. Maga sem értette,de olyan érzelmeket indított meg benne mit még senki más. Szerette őt.
Sose látta még máshol de bízott a lányban és fontos volt számára.
A fekete rózsájának nevezte, mindig így emlegette magában. Aznap látni akarta, szüksége volt rá,hogy a szíve nyugalmat leljen és ne szakítsa szét a fájdalom és a tehetetlenség.
Úgy döntött nem megy vissza a házukhoz, az erdőben éjszakázik és akkor hátha megjelenik neki valójában a rejtélyes lány. Este lefeküdt és igyekezett álmodni, hogy a szerelme rá találjon.

Légyszí írjatok rá kritikát, mert fejlődni szeretnék :)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-12-17
Összes értékelés:
128
Időpont: 2010-03-19 22:34:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Már alig várom :D
Alkotó
Regisztrált:
2009-12-14
Összes értékelés:
7
Időpont: 2010-01-03 14:46:05

válasz Arthemis (2010-01-02 23:59:43) üzenetére
Szia! Kathrine-nek két neve van:D Ezért írtam egyszer Angelikának:) Ígérem a folytatás is felkerül hamarosan!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-02 23:59:43

Olvasmányos, továbbra is tetszik. A vége felé néhol Angelilát említesz...nem Kathrine akar lenni? Várom a folytatást!

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Csak úgy címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Sakkjátszma címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

Vox humana alkotást töltött fel Visszanéző címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)