HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1914

Írás összesen: 50758

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2020-09-18 10:19:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: dendeFeltöltés dátuma: 2010-01-11

És elszabadult a pokol

És elszabadult a pokol...
Kriszta nem volt vallásos. Származása miatt ortodoxnak volt megkeresztelve, de ez semmiben nem befolyásolta viselkedését, szokásait; nem is félte Istent. Nem hitt abban az Istenben, akinek templomot húztak, és akihez az imák szóltak. Hitt viszont valamiben. Ő sem tudta, mi ez a valami. Egyfajta magasabb hatalom, mindenek felett álló erő, vagy maga a természet; tényleg nem tudta. Volt, hogy imádkozott. Mikor már nem tudott kihez fordulni, mikor már minden veszni látszott, és semmit nem tudott volna tenni, bármennyire is akarja. Ha nem telt valami a saját erejéből, akkor hitt.
Hitt, amikor bukásra állt kémiából, és az utolsó számonkérésre elfelejtett készülni. Ránézett a dolgozatára, és egy halovány emlék vagy puska nélkül látott hozzá a képletek és alsó indexes számok örvényének. A hitébe rejtette minden bizonyosságát; mert nem volt más. Igaz, hogy a kettes a tanár jóindulatán múlt, és egy egész tízórai szüneten át tartó hisztin, de nem bukott meg.
Hitt, amikor a családdal síelni volt pár évvel ezelőtt. Nevetve helyezte előre a súlypontját, és kezdett lefelé siklani a fekete pályán kezdőként, és nem vette észre, hogy szülei a pálya másik oldalán elterülő messzeséget csodálják. Százhúsz kilométer per órás sebességgel száguldott a negyven fokos meredekségű jeges pályán. Még mindig mosolygott, de csak azért, mert az az arcára fagyott. Görcsösen robogott, a tucatnyi profi síző csak egy elsuhanó vörös foltot látott belőle. A pálya közepe éles jobb kanyart vett. Kriszta szeme előtt a halál lebegett, tudta, hogy ha nem esik el, a kanyaron túl lévő facsoportot fogja nyaldosni. Essek el, essekel, es sekel, esekkel... fohászkodott magában, és nemsokára jött a csoda - jeges hóbuckaként. Többször fordult vele a világ, és mikor felült, éles nyilalást érzett a bokájában. Szerencsére vastag anorákja tompította nagyjából az ütést, ezt a részét a dolognak jó pár zúzódással és púppal a fején megúszta. De a bokája a leforduló léctől rettenetesen fájt. És jött a felmentő sereg; a profik. Itt egy bot, ott egy léc, emitt még egy bot, és amott a távolban még egy léc; ügyesen manőverezve összeszedegették, és kihívták a mentőt, ami öt perc múlva meg is érkezett. Feltették a szánra, és a pániktól reszkető Krisztát levitték betegellátni. Fél óra múlva a lány gipszben feküdt meleg ágyban, meleg szobában, meleg teát kortyolgatva. A doktornő románul magyarázott neki, amit nem értett, a teát elfogadta, és mormolt neki egy gyenge multum'esc -et; a szüleitől hallotta, hogy így kell megköszönni dolgokat. Bámult ki az ablakon. Nézte az utat, amin lejöttek, és szidta a pályát; Halálpálya, hogy rohadnál meg! Nemsokára szülei is megérkeztek. Rémes élmény volt. De imája meghallgattatott; csak elesett.
Hitt, amikor elvesztette a kedvesétől kapott gyűrűjét egy este, mikor egész éjszaka táncolt egy diszkóban. Nem volt nagy értékű az az ékszer. Egyszerű ezüstgyűrű kővel a közepén. Eszmei értéke volt. Ha az a fiú egy madzagot tekert volna az ujjára, arra is vigyázott volna. Csakhogy aznap este összevesztek, és a lány egyedül ment bulizni. Éjfélkor eljött a szórakozóhelyről, mert már nem bírta a fullasztó hőséget, sétált pár utcát, nyelte a könnyeit, majd egy szökőkút peremére rogyott, és zokogni kezdett.
- Van valami baj? - kérdezte egy ismeretlen hang.
Egy idegen fiú ült le mellé. Kriszta rosszul érezte magát, hogy tizenhatéves fejjel miniszoknyában és magas sarkú cipőben ül, miközben barátja van, melege pedig nincs. Beszélgettek Danival sokmindenről; autók, vicces történetek, költészet, és csillagok kerültek szóba. Kriszta felállt, szembe a fiúval, megfogta a kezét, és a gyűrűjét a markába csusszantotta. Dani értetlenül állt, nem értette a gyűrű jelentőségét, és döbbenten nézte, hogy a lány térdig belegázol a szökőkút jeges vizébe. Akkor rájött. Kriszta levette béklyóit - amit a kötődést jelentő gyűrű testesített meg - egy pillanatra, hogy szabad legyen. Beugorhatnék mellé... - és beugrott mellé, hogy eltáncoljon vele egy olyan táncot, amit még régebben tanult a szalagavatóra. Dúdolt, és vezette a lányt, aki kacagva próbálta őt utánozni. Mikor már kellőképp lejegesedett a lábuk, visszaültek a peremre, és boldogan beszélgettek tovább, összebújva, egymást melegítve. Krisztának időre kellett hazamennie, így elköszönt Danitól és elindult.
- Várj! - szólt utána Dani.
Kriszta görcsbe rándult gyomorral fordult vissza, és úgy döntött; hinni fog. Csak ne csókoljon meg...! - gondolta, mert eszébe jutott a párja, és Dani, akivel annyira jól érezte magát, hogy nem akarná megbántani.
- A gyűrű... - mondta Dani, és az elveszett kötődés meglett.
Kriszta nem volt vallásos, de gondolkozott már mennyről és pokolról, jó volt eljátszani ezzel az eszmével, jóllehet nem hitt benne. A mennyet vakítóan fehérnek képzelte, a poklot már megvakulva, feketének. És mivel a két dolog, a két véglet, mint fent és lent, jó és rossz, öröm és bánat; az inverzitás miatt lehet egyik meleg, másik hideg. Vagy egyik forró, másik fagyos, csak hogy ne legyen elviselhető. De ha a menny megnyugvás... meg tud valaki nyugodni vacogva? De ha a pokol kín... tud valaki szenvedni egy szaunában? Vagy hozzá lehet ehhez edződni? Vagy érez az ember bármit fizikailag e két helyen? Kriszta sokat rajzolt és írt novellákat, verseket ebben a témában, persze gondosan a fiókjába rejtette ezeket, ez olyan Nem mondom el senkinek... - eset.
Kriszta nem volt vallásos, de egy szer égetően közel érezte magát a másvilághoz.
Amikor elszabadult a pokol...

Hajni kitakarózott. Óvatosan nyúlt az ásványvizes flakon után, nem akarta nővérét felébreszteni. Lelógó pólóujjával véletlenül megcsiklandozta Krisztát. Az vakarózott, majd ő is ledobta magáról a vékony takarót. Már több mint egy hete nyaraltak Görögországnak ezen a részén, egy Sithonia nevű félszigeten. Egy hete sátorban aludtak, reggel nyolckor keltek, tíztől délig fürödtek a tengerben, déltől háromig sziesztáztak az ebéd és az UV-sugárzás miatt, aztán megint a parton voltak, és vacsorával, valamint sétával zárták a napot. Ez azért futott végig Hajni agyán, mert azon gondolkozott, miben volt más ez a mai nap, mint a többi. A késő esti forróság okát kereste, ami nem hagyta aludni. Nem volt melegebb ez a nap, mint a többi, így a sátor sem melegedhetett fel ennyire. Kortyolt egy nagyot a vízből, és élvezte, ahogy az mellécsorog, le a szája felett, és bele a fülébe. Elkente az arcán, majd beletúrta a hajába.
- Hajni, felébredtél? - suttogta Kriszta.
- El sem aludtam. Megsülök.
- Dobd ide a vizet! - Kriszta felült, és nagyot kortyolt a hozzávágott flakonból.
Telefonján megnézte az időt.
- Bevizezted a hajad? - kérdezte tőle, miután rávilágított a készülékkel.
Hajni bólintott. Kriszta követte példáját. Pólóját már átitta az izzadság, így arra is lögybölhetett nyugodtan. Úgy érezte magát, mint egy szaunában. Nem értette, mi történik. A levegőt is nehezen vette.
Közben Hajni nővére telefonjában nézte a képeket, és kuncogott. Kriszta visszafeküdt mellé.
- Milyen fejed van már! - súgta mosolyogva, és kuncogtak.
- És ezt mikor csináltuk?
Kriszta a sátor tetejét nézte. - Tegnap előtt?
- Most látom, hogy ott a háttérben az a bácsi olyan, mintha a vízen járna.
- Tényleg! - döbbent rá az idősebb, és elfojtott nevetésbe kezdett, ami köhögésben végződött. - De az matracon áll, vagy hogy? Nem értem.
- Szörfdeszkán...? A bácsik nem is tudnak olyat. Lehet, hogy volt ott egy szikla.
- Szerintem nem. Körbebúvárkodtuk az egész partot, és messzebb van csak korallzátony.
- Akkor ejtőernyős.
- Kötelek nélkül? - ismét nevettek. Először csendben, míg meg nem könnyeztek, aztán kitört belőlük.
- Lányok... - szólt egy hang a sátor másik fülkéjéből. - Ti nem alszotok?
Egy pillanatig csendben maradtak, mint akik rajta lettek kapva valamin, majd Hajni elhaló hangon megszólalt: - Dee.
- Elmegyek vécére. - döntött így Kriszta, és kilépett a két fülkét összekötő előszobába. Feldöntött egy pár doboz tejet, rálépett a villanyrezsó sütőlapjára, és felborította a papucsok katonás rendjét mire eljutott a kijáratig. Felcipzárazta a ponyvát, és kilépett.
Úgy arcon vágta a hőség, hogy beleszédült. A parttal ellentétes oldalról erős szélhullám zúgott fáradhatatlanul, forrón. Elszabadult a pokol... - jutott eszébe először. És ahogy szétnézett, észrevette, hogy több család áll a sátra vagy lakókocsija előtt tanácstalanul. Rázúdult a káosz, a zűr- és a hangzavar; a férfiak rohangáltak, a nők fojtott hangon, panaszkodva beszélgettek, többen pakoltak a kocsijukba, egy autó gurult el előtte.
- Mi van itt?! - hangzott az apja kétségbeesett sikolya a háta mögött, és a következő pillanatban felsorakozott a család, mindenki egy szál pizsamában vagy pólóban.
Kriszta kisétált a sátrak közötti "utca" közepére, és szembefordult a szélrohammal. Háború. - jutott eszébe másodjára, és görcsös fuldokláson kapta magát. Elfordult.
- Nekem olyan érzésem van, mintha égne az arcom. - szólt Hajni.
És tényleg. Már Kriszta is érezte, hogy ez nem akármilyen szél. Ez süt. Utoljára délután érzett ilyet, egykor, mikor azt mondták szüleiknek, hogy beülnek valahova meginni egy kólát, közben a partra mentek napozni. Akkor égett így a bőre tíz perc sütkérezés után. De az nappal volt. Azt a nap csinálta. És tíz perc alatt. De most éjjel van. Ezt a szél csinálja. És egy másodperc alatt.
- Mi van itt? - bukott ki belőle is a kérdés.
- Kriszta, menj és kérdezd meg ott szemben attól a családtól. -hadarta az anyja, és irányba lökdöste.
- Mégis hogy? Nem tudok olyan... külföldi nyelven. - mentegetőzött.
- Kérdezd meg angolul!
Kriszta bizonytalanul indult meg, sebesen járt az agya azon, hogy mit mondjon. Jó estét... Nem jó. Ez az este a legrosszabb, amit valaha átélt; látni apja arcán a pánikot, az ösztönt, hogy a családot mentse, és mégis patkányok vagyunk mind a süllyedő hajón. És ők gyerekek, akik nem gondolkodnak semmin, és fel sem fogják a súlyát a bajnak. Mert a forróság igenis baj. És itt, ahol tévét sem láttak már egy hete, nem tudják, mi zajlik. Repülő zuhant le, vagy meteor csapódott be, vagy gáztelep robbant fel, vagy tüzes eső hullik, mint piros hó, vagy víz alatti vulkán nyílt meg, vagy rendes víz feletti vulkán, és van-e itt vulkán ezen a helyen egyáltalán, még azt sem tudta. Ahogy azt se, mitől lehet ekkora forróság, mint egy sivatagban, bár a sivatagi forróságot sem ismerte. Lehet, hogy csak kigyulladt egy lakókocsi, és már rég eloltották... Heló. - Ez már jobban hangzik. Szóval. Heló! Bocsi a zavarásért... - Milyen hülyeség ez? Zavarásért... Lehet ekkora pánikban zavarni valakit? Meg amúgy is. Egy sima helyzetben sem lehet zavarni valakit. Egy kérdés nem zavarás. Heló! Azt szeretném kérdezni, hogy nem tudjátok-e véletlenül, mi folyik itt? - Na, ez jó lesz. Le is fordította magában az összes szót angolra, és összetette a fejében. Már csak pár lépés választotta el őt a családtól, akik nézték őt, várva, hogy mit akar. Kriszta ismételgette magában az angol mondatot egymás után többször.
Odaért.
- Heló! ööö. Was ist das? - szólalt meg végül.
A család nem tudott németül sajnos, csak angolul. Kriszta nem tudott annyira angolul sajnos, csak németül. Annyit ki tudott hámozni, hogy tűz, és hogy erdő. Á erdőtűz! Csak tud ő angolul. Visszavánszorgott a családhoz, mindenkiről folyt a víz.
- Erdőtűz.
Ebben a pillanatban bemondott valamit a hangosbemondó.
- ... ...! ... ...!! - ordította a pléhtölcsér görögül.
Az apja a fejéhez kapott. - Jó. A terv: összeszeditek az értékeket; telefon, fényképező...
- Maci. - vágott közbe Hajni.
- ...Maci, és behajigáljátok a kocsiba. Még nem lehet olyan közel, mert akkor megfulladnánk a füsttől...
- Én így is megfulladok. - vágott közbe Kriszta.
- ... te a hőtől. Ez még csak az. Szóval. Nincs még közel; átöltöztök. - folytatta az apjuk, Hajni máris berontott a sátorba. - Ezután beül a család, és még a többiek előtt lehajtunk a partra. A partszakasz szélessége száz méter...
- Nincs annyi. - Kriszta gyorsan elképzelte, mennyit szoktak futni a gimiben.
- ... nem mindegy hány méter?! - csattant fel apa.
Nőtt a feszültség, mindenki pánikolt, bentről Hajni hajigálta ki a cuccokat az anyja kezébe, miközben nadrágot próbált húzni. Kriszta és az apja egymás szemébe néztek. Tudta a lány, hogy ez a kiabálás csak a félelem miatt van.
- Belehajtasz a vízbe? - kérdezte a lány.
- Nem választom a családomnak inkább a fulladásos halált. Nem. Gondolj bele. A kemping tele van fákkal a partszakasz kopár. Nem terjedhet tovább a tűz.
- De ha olyan hatalmas, akkor simán elnyaldos a fákon kívül is.
- Akkor kiszállunk. Leparkolok, és kiszállunk. És beúszunk.
Oké. A terv meg volt beszélve. A szemben lévő család csak állt a sátor előtt. Ők már biztos bepakoltak, és indulásra várnak. Ezt az anyjuk is észrevette.
- Hol van az a tűz? - kérdezte, és lökdöste lányát a jobb oldali szomszédhoz; kérdezze meg.
- Wo ist das Feuer? - kérdeztem, immár németül. Das Feuer. Milyen érdekes. A névelő semleges nemű. Semleges. Semmi. Mint ami a tűz után marad. És mi oltja a tüzet? Das Wasser. Semleges névelő. Mint ami a víz előtt volt.
Ez a család is közölte, hogy csak angolul tud, és már bele is kezdtek a magyarázatba. Most Krisztával tartott anyja is.
- ... ... - mondta a család, mire az anyja:
- Cassandra?! - és megnyugodva búcsút intett.
- Na, jól elbeszélgettél vele, mikor nem is tudsz...
- Nem kell pánikolni. - vágott szavába az anyja, és férjéhez lépett. - Nem itt van a tűz, hanem a mellettünk lévő félszigeten. Mi a legtávolabb vagyunk tőle.
- Nemértem.
- Három félsziget van itt a környéken, úgy helyezkednek el, mint három ujj. - Hajni felhagyott a sminkstúdiója menekítésével. - A miénk az egyik szélső, a Sithonia. A középső a Cassandra. A Cassandrán gyulladt ki az az erdő. És mi tengerpartunk nem a Cassandrára néz, szóval mondhatjuk, hogy a legtávolabb vagyunk tőle. De ha a másik oldalon lennénk, akkor sem tudna átjönni a tűz az öbölben. - Kriszta fején átfutottak gondolatok; léket kapott olajhajó... - Szóval semmi baj nincs.
A szélroham hirtelen felerősödött, egy sátort, és tucatnyi matracot valahol felkapott, Kriszta a szeme elé rakta a kezét, a szomszéd köhögött. Fekete hó. Ezt hozta magával. Apjuk kalapácsot vett a kezébe, és körbeszaladt, hogy mélyebbre verje a sátor szegeit. Anyjuk a székekhez szaladt, hogy összecsukja őket. Hajni becipzárazta a sátor ajtaját, hogy ne ragadja fel ezt is a szél. Kriszta állt. És nézte, hogy lángol fel ismét a pánik, hogy kezdődik megint a rohangászás, csak már halálfélelem nélkül.
Pernye. Szálldogáló hamu. Forróság. Kigyulladt levegő.
A forróság már Kriszta combját is égette, ahogy egy szál bugyiban és pólóban állt az út közepén. Semmi baj nincs... - hangzott a fejében anyja szava. Úgy néz ki, valami ezt meg akarja cáfolni. Anya. Kriszta behunyta a szemét, és hitt. Anya azt mondta, nincsen baj. De a káosz... Anya azt mondta, nincsen baj. Vagy csak ő képzelt rémképeket? A szomszéd látta az aggodalmat a lányon, és kedvesen odakiáltott valamit, miközben a grillsütővel küzdött. Még mosolygott is.
Kriszta hátranézett a családjára, rohant, hogy segítsen lebontani a pavilont, ami majdnem a kocsira dőlt.
Így néz ki a pokol. És én már jártam ott.

Másnap reggel Kriszta halálra rémülve riadt fel. A telefonját kereste, megnézni, mennyi az idő - nem találta. Ránézett a mellette fekvő Hajnira, aki mellesleg a közös fekvőhely háromnegyedén nyúlt végig, és akkor döbbent rá a tegnap estére. Hajni utcai ruhában volt. Homloka és arca kormos volt az izzadságba fúló pernyétől. A fülke ponyvája nem volt becipzárazva, pedig be kell - a bogarak miatt. Anyja a másik helyiségben Hajnihoz hasonló állapotban. Az előszobában káosz. A kinti "ajtó" szintén nyitva. Apja sehol.
Meztelen lábbal kibújt a szabadba. Kellemes idő fogadta. A nap alacsonyan járt, reggel hét óra lehetett. Apja a sátor előtt ült egy székben oldalra billent fejjel - egész este őrködött. Kriszta nesztelenül osont el mellette.
A kemping aludt. A tegnapi szenvedést pihente mindenki. Édes álommal alhattak, hisz semmi baj nem történt. Mármint. Nem akkora, amekkora lehetett volna. Történtek károk. Letört faágak, amik autóra, vagy lakókocsira estek, könnyebb tárgyak szanaszéjjel, de hát ki törődik matracokkal, újságokkal meg szemeteskukákkal a pokolban? Hamu. Hamu, és mindent beborító hamu. Hamu a fákon, hamu a sátrakon, hamu a bungalókon, hamu Kriszta lába alatt és a kezén, hamu a betonon, és hamu homokban, a parton.
Kriszta örült. Megjárta a poklot, és úgy érezte, újjá született. Mosolyogva lépkedett a strand koszos homokjában, élvezte, hogy egyedül van, örült az éltnek, örült a családjának, és örült a szélnek.
A szélnek. De ez a szél nem forró volt, hanem jéghideg. És nem Cassandra küldte. Ez a tenger válasza volt a tegnapi eseményre. Magasra csapta a hullámokat a zátonyon, hatalmasokat csobbant a fövenyen, és okádta ki magából a kátrányt. Megtisztult. Kilökte a pernyét, amit a forró szél fújt bele. Védte azt, amije még van. Védte a halait. Védte kagylóit. Védte a csillagait és sünjeit. A medúzáit...
Védte a családját.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-06-27
Összes értékelés:
232
Időpont: 2010-01-16 22:37:09

kedves Arthemis!
reméltem, hogy valósághűn vissza tudom adni ezt a rég átélt élményt, és örülök, hogy sikerült, és hogy megoszthattam veled, veletek.
Kriszta él, és virul, örvend, és kesereg, küzd, és célbaér, elbotlik és feláll; mint minden ember.
üdv, d
Alkotó
Regisztrált:
2008-06-27
Összes értékelés:
232
Időpont: 2010-01-16 22:32:26

kedves Bödön!
köszönöm a hozzászólást, és örülök, hogy volt türelmed végigolvasni!
=)
üdv, d
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-13 15:40:15

Tetszett a novellád....el tudom képzelni azt a pánikot ami a félszigeten uralkodott a tűz miatt...a forró szélről már rájöttem hogy erdőtűzről van szó.
A legjobb mégis az, ahogy részletesen bemutatod Kriszta egyik oldalát. Nem tudunk meg róla sokat, de nem zavaró, mert jól kifejtetted.:)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
9140
Időpont: 2010-01-13 10:01:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia! Hát ez nagyon tetszett, a lejtőn való száguldástól kezdve a tengerparti jelenetekig! A vége különösen jó. A tenger válasza.... Ötöst érdemel! -én

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Infúzió sárgadinnyére és öröklétre című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Modern Hamupipőke című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Mindenhol 2 címmel a várólistára

Madár bejegyzést írt a(z) A faj űrutazik. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Őszi mese címmel

aphrodite alkotást töltött fel What did You Do - Mit tettél? címmel a várólistára

gleam bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Szokolay Zoltán bejegyzést írt a(z) .Z. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Avarban térdelek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szemek mélyén című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Pozsonyi éjszakán című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Avarban térdelek című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Pozsonyi éjszakán című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)