HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 71

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49225

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KuvikFeltöltés dátuma: 2010-01-14

Karma



I.

- Tér és idő nehezebben értelmezhető ideát - morogta a kutya.

Elsőre nem is esett le neki, hogy csak egy kutya. Csak állt, és bámulta a cipője orrát, a sintértelep saras udvarát, a lába körül körkörös hullámokat verő esőcseppeket. Annyira abszurd volt, már-már természetesnek vette, hogy a hétvégén behozott kutya beszél. A szeme sarkából a kaput figyelte. A társa csak cigiért ugrott el a faluba. Ha időben visszaér, láthatja, hogy itt repked ez a dög. Ha nem...
Nos, abba bele se akart gondolni. A tűz talán elijesztené, gondolta. A zsebébe nyúlt az öngyújtójáért, de egyik pillanatról a másikra elfelejtette, mire is való.

A telep alig volt nagyobb egy teniszpályánál. A kutya a képzeletbeli aranymetszésben lebegett. A nyakán ott lifegett a repedezett nyakörv, s pár rozsdálló szem is sorakozott a nevével fémjelzett medál alatt, ám a vége nem volt sehol.
- Kicsit állj távolabb - kérte a kutya, s ő hátrált egy lépést. Nem mert egyenesen ránézni; csak a sapkája sültje alól figyelte.
Öreg volt és csontsovány. Előbbit a pofaszőrzetéből tudta. Rég ehetett utoljára. Talán verték is. Még két nap és vége.
- Miért.. - akarta kérdezni, de nem tudta befejezni a mondatot. Nem találta a szavakat. Nem mozgott a nyelve, egyszerűen csak kibukott a szájából, és önálló életre kelt. Kezdtek felerősödni a zajok a környezetében.
- Hogy miért? - kérdezte a kutya, mintha sokszor kellett volna már megválaszolnia ezt az ostoba kérdést. Hangja mély volt és kíméletlen. - Átváltozol.
Egyértelmű, gondolta a férfi.
- Fájni fog?
A kutya körül megszűnt a ragyogás. Lejjebb ereszkedett, míg mancsa el nem érte a hideg sarat. Megszagolta a földet, majd lassan a kenelek felé fordította a fejét. Odaballagott az egyikhez, és az orra hegyével kiakasztotta a kampót. Kívülről bárkinek ment volna. Csak belülről volt elérhetetlen.
- Ezt nem kérheted tőlem - mondta a kutyának.
- Dehogynem.
A ketrec ajtaja félelmetesen nyikordult.
- Egyszer majd megköszönöd - ugatta.
- Kötve hiszem.
- Kötve... - húzta furcsa grimaszra ajkait a kutya. Sosem látott még állatot mosolyogni. Hátborzongató volt. - Megköszönöd - ismételte el.
Aztán a férfi négykézlábra ereszkedett, összehúzta magát, s bemászott a ketrecbe. Mikor becsapódott az ajtaja, bánatosan felnyüszített.
Ujjai manccsá formálódtak, karjára erős bozont kapaszkodott. Egy végtelenül lapos tálkából kapott enni egy idegentől, és délutánra sem engedték ki, hogy összebújhasson a többi állattal. Nem ismerte őket, de valamiért hiányoztak neki.
Elfelejtette, miként működik a zár, ahogy azt is, ki is volt valójában. A kutya igazat mondott. Nehezebben volt értelmezhető a tér és idő "odaát".
Lassan kiesett a gyerekkora, majd elvesztek az ifjú évek, kitörlődtek agyából az idők során felgyülemlett számok és kódok, s mikor már a nevére sem emlékezett, a kutya ismét meglátogatta.

- Vége van? - kérdezte tőle.
- Ugyan minek? - kérdezett vissza.
Egy másodpercre elbizonytalanodott. Minek is kellett, hogy vége legyen? Próbált visszaemlékezni a múlt őszre, ám agya köddel terhes falakba ütközött. Próbálta felidézni a tegnapot, de az sem sikerült. Ezért a reggelre próbált emlékezni. Agyában felrémlett a vöröslő napkorong képe, s bundája alá különös melegség furakodott, ám a gyönyörűséges érzés alig tartott pár pillanatig.
- Mi történt? - kérdezte a kutyától, hátha elárulja neki, miért is beszélgetnek.
- Átváltoztál - válaszolta.
Igen. Átváltozott. Ezt tudta. Csak arra nem emlékezett, miből, mivé. S hogy ez jó volt-e neki.
- Fájt? - kérdezte.
- Nem annyira, mint ami ezután következik - mondta a kutya, majd ismét köddé vált.

Mikor besötétedett, elaludt. Mikor kelt a nap, ő is vele ébredt. Úgy tetszett, mindig ilyen volt az élet. Feküdt a mocskos szalmán és az egész értelmét kereste. Nem fázott igazán. Nem is volt éhes. Egyetlen vágya az volt, hogy valamivel pótolja azt az űrt, ami a lelke mélyén tátongott, mióta csak a ketrecbe került.
Egy ember jött, gumicsizmában. Elé tette a végtelenül lapos tálat és valamit mormolt mellé. Ő meg sem mozdult. Az ember mellé lépett, és óvatosan belemarkolt a bundájába:
- Nem eszel - morogta.
Nem értette, inkább tudta, mit mondott. Megemelte a fejét, és az udvart nézte.
- Arról ne is álmodj, kishaver - mutatott rá az ember. - De ne félj! Feri papa holnap reggel fejedelmi reggelivel búcsúztat az élők világából.

Nem evett. Csak feküdt. Holnap majd felkel. Holnap jobb ételt kap. Többet és jobbat. Lehunyta a szemét, és igyekezett emlékezni. Okokat keresett.
Mikor újra kinyitotta a szemét, egy patkányt látott a tálkájában. Ázott kenyérdarabot tartott a mancsában, és hosszú fogaival megfelelő méretűre aprította azt, hogy elférjen a pofájába. A kutya lassan megemelte a fejét, majd egy határozott mozdulattal megmarta az állatot. A patkány elejtette a kenyérdarabot és elinalt.

Sötét lett ismét, majd újra felkelt a nap. Feri papa újra ételt hozott. Ezúttal talán többet. Nem emlékezett az előző napi adagra. Letette a tálat, és megvakarta a füle tövét.
- Megint nem eszel - morogta.
Aztán megérezte a dohány szagát a kabátján. Ismerős érzés kerítette hatalmába. Elárasztotta a nyugalom. Megnyalta a férfi kezét, majd óvatosan enni kezdett.
- Jól van - suttogta Feri papa. - Jól van...
Mikor végzett, a férfi felvette a tálat, és magára hagyta.

II.

Emlékezett a patkányra. Emlékképe ott motoszkált a koponyája leghátsó zugában.
Nem, mint táplálékra gondolt rá. Inkább, mint áldozatra.
Nem a tálka mellett ült. A ketrecen kívül lebegett. Ragyogó fény ölelte csapzott testét, és őt nézte.
- Bizony - suttogta a rágcsáló.
A lebegő látomás mögött Feri papát látta elsuhanni. Egy hurokkal babrált. Egy másik ebet húzott ki a ketrecéből és vonszolt el egy épület mögé.
Nyüszített és a kenel deszkáit kezdte kaparni. Olyan erővel szaladt a rácsoknak, hogy vér serkent a pofáján.
- Nemsokára kint leszel - közölte a patkány.
Tudta. De nem akarta. Ennyire nem akart kijutni.
Átváltozok, gondolta. Patkány leszek.
Mindene összezsugorodott, csak a farka maradt majdnem ugyanolyan hosszú. Beleszimatolt a levegőbe, s megiramodott.

Feri papa után szaladt. A dohány szaga után. Az érdes kéz után, amitől nyugalom szállta meg, ha az a bundájába kapott.
Átsuhant a telep udvarán, el a kis fából ácsolt épültek között. Közben érezte, tudata lassan átmosódik. Eltűntek a rácsok, a végtelenül lapos tálka, a simogatás emléke. Mire odaért a férfihez, már nem is emlékezett rá.
Amaz épp egy kutyát ásott el. Félrecsúszott sapkáját levéve törölte végig izzadt homlokát.
A patkány gyűlöletet és vérszomjat érzett. Nekirontott Feri papának és a gumicsizmájába harapott. Az felkiáltott, és a keze ügyében lévő lapáttal lecsapott rá.

III.

Az asztalon hevert. Egy tányér és egy napilap mellett. Tőle nem messze egy gyertya égett, mellette egy doboz gyufa és sodort cigaretta.
Feri papa a szoba közepén lebegett. Alig ragyogott. Fénye épp hogy meghaladta a gyertya fényét.
- Mi történt? - kérdezte.
Feri papa közelebb szállt, és onnan válaszolt:
- Mikor?
- Mi lesz velem? Miért fekszem ezen az asztalon?
Feri papa leszállt a padlóra és egy széket húzott magának.
- Hamarosan átváltozol.
- Ezt tudom - mondta a patkány.
- Akkor?
Kis csend következett.
- Nem nagyon akarom.
- Persze. De ne aggódj. Nem fogod megbánni.
- Kötve hiszem - vetette oda Feri papának.
- Tudom... - válaszolta Feri papa, majd egyszeriben köddé vált.


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2010-04-20
Összes értékelés:
19
Időpont: 2010-08-05 11:31:04

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hát ez egy valóban idegörlő csapda... és ráadásul igazán művészien megírt írás.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-02-07 11:50:44

Nagyon köszönöm!
Alkotó
Nagy Krisztina
Regisztrált:
2007-06-21
Összes értékelés:
1162
Időpont: 2010-02-06 22:31:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kuvik
Én úgy vélem, az élet, a lélek örök körforgása.Átélünk valamit, tán tudhatnánk a miérteket, de csak bízhatunk, a következő életünk karmájának értékét növelhetjük tetteinkkel.Írásod méjreható, és nagyom jó volt!
Szereterttel:Kriszti
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-20 21:01:02

válasz Kitti (2010-01-19 17:41:56) üzenetére
Nagyon köszönöm! Újabb értelmezési lehetőséggel színesítetted a gondolatkört. Valóban alapkérdések ezek...
Legközelebb is várlak!
Üdv: K
Olvasó
Regisztrált:
2010-01-16
Összes értékelés:
2
Időpont: 2010-01-19 17:41:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ezzel szemben fontosabb mondanivalója a történetnek (szerény véleményem szerint) az élet értelmének a keresése.Sorra halad a lélek a testeken át,nem tudja honnan jön,hová tart,mi történt a múltban,mi miért fontos.Talán minden ember így van ezzel élete során,válaszokat keres,de csak újabb kérdéseket talál.A körforgás lényege az,hogy sosem lesznek meg azok a válaszok,de az élet mégis a keresésről szól.Az, hogy miként és hogyan keresünk elhanyagolható,az út a lényeg,a céltalanság és az ezzel járó szabadság.
Köszönöm Tibor a remek történetet és az elgondolkodtató témát!:)

Üdv:K
Olvasó
Regisztrált:
2010-01-16
Összes értékelés:
2
Időpont: 2010-01-19 17:41:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Tibor,Kedves Mindenki!

A történet lényege már mindneki számára világos,és ahogy a lélekvándorlásnak nincs se eleje,se vége így hát a kommentelésnek sem lehet:)
Mindenki számára kicsit másról szól,mást üzen ez a novella,ezért én kevésbé a reinkarnációra fektettem a hangsúlyt.Engem inkább foglalkoztatott a közben felmerülő "miértek" sorozata.A lélekvándorlás egy eszköz,egy megfoghatatlan dolog,amiben csak hinni lehet, és az embereknek csak egy bizonyos rétegét érdekli.folyt...
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-18 21:12:59

válasz Gyömbér (2010-01-18 18:31:07) üzenetére
Mennyi kérdés! Nem gondoltam, hogy páran így belemerültök, de örülök neki, hogy végül így lett.
Nagyon köszönöm a biztató sorokat. Igyekszem gyakrabban írni! Időm volna, csak a képek épp jobban foglalkoztatnak a betűknél. De lehet, hamar kinövöm...

A sportcsokim reményében, barátsággal: Kuvik
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3794
Időpont: 2010-01-18 18:31:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyszerű! A stílus, a hangulat, az ötlet... nagy-nagy gratuláció!

Novellád kapcsán eljátszottam az alapgondolattal; mi van, ha két lélek ugyanoda akar menekülni?
Csak menekülési lehetőség, vagy a kíváncsiabbak kipróbálhatják csak úgy?
Van-e vége, vagy örök? Ha van vége, akkor miként? Ha nincs vége, akkor hogy bírja olyan sokáig? Ha olyan sokáig bírja, akkor lehet, hogy a lélek maga a végtelen?
Meg ilyesmik...

Nagyszerűen írsz, csak kicsit ritkán!!!

Üdvözlettel: Gyömbér

Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-17 11:24:17

válasz Artúr (2010-01-17 00:48:28) üzenetére
Azt hiszem, sikerült tökéletesen megragadnod a sztori lényegét. Erre a gondolatmenetre épült a történet - örülök, hogy nem lett mégsem olyan bonyolult, hogy ne lehetne azt értelmezni.
A könyvtárosokkal vigyázz! Manapság sokat kell vidékre járniuk, a mozgóbódéikkal. Hidegben is. Olyanokhoz is, akik csak fűteni kölcsönöznek... Amúgy, nem rossz karma.
Bár az ilyesmit erőltetni, kicsit olyan, mintha előre bűnöznél a következő életed rovására, nemde?

Köszönöm, hogy időt szakítottál az olvasás mellett a véleményezésre is!
Üdv.

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2010-01-17 00:48:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
(Folyt.)
Én minimum egy könyvtárost harapnék meg, azt is csak azért, hogy utána én lehessek az. Jó. Inkább nem gondolok bele, hogy ez milyen csapdával járna. Éppen eléggé benne vagyok így is a magaméba. Remek történetet olvastam tőled. Az első sorok olvasásakor kicsit elbizonytalanodtam, mert a mondat szerkezet olyan volt, mintha a kutyának lenne cipője. Persze, tovább olvasva már értettem, de visszatérve az elejére, még mindig ugyanaz a hatása. Azt szeretem az írásaidban, hogy bár ritkán találkozom egy-egy újabb írásoddal, mindig érdemes várni a következőre, mert nem csalódom. Ezt az alkotásodat sem fogom tudni egyszerre megemészteni. Mint a többire, erre is vissza fogok többször térni.
Köszönöm!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2010-01-17 00:48:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
A cím számomra a kulcs. A lélekvándorlás, a születés, a halál, mint körforgás, mindig érdekelt. Foglalkoztat ma is. Nehezen tudtam eddig elképzelni a dolgot, főleg úgy, hogy növényből állatba, állatból emberbe, majd esetleg újra állatba reinkarnálódjon a lélek. Azért említettem, hogy a cím a kulcs, mert ez nem egyszerűen reinkarnáció. A történet nem erről szól, hiszen a karma ennél sokkal több. Az előző élet cselekedete adja a következő élet feladatát. Ha a főszereplő nem sintér, gondolom, nem kutyává változik, s ha nem marja meg a patkányt, akkor nem lényegülne azzá. Ugyanez a helyzet, mikor a patkány megmarja Feri papát. Mint egy kozmikus ragály. Terjed a lélek egyik testből a másikba. Büntetésből. A lélek szintje adhatja meg a környezetet, mert például én nem érném be egy sintérteleppel.
(Folyt. Köv.)
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-16 17:36:04

Valóban: se eleje, se vége. Kicsit megtévesztő lehet a novella eleje, hiszen bár sintér se lehetett túl sokáig a "főhős", elsőre ragaszkodhat a gondolathoz az Olvasó, hogy ő a kezdő forma, s belőle alakulnak a további testek, lelkek, személyiségek.
Van benne egy kis felturbózott reinkarnáció is, jól láttad. Ez az egyik irány.
Köszönöm, hogy olvastál!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-16 16:38:17

Talán az örök körforgás? Hisz úgy látom az átváltozásnak nincs kezdete és nincs vége...vagy reinkarnáció? Nekem ezek jutottak eszembe az írásodról.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-15 19:47:40

Van értelme az átváltozásnak (saját olvasatomban oka is), de nem szeretném magyarázni magam (ennyire az elején), mivel érdekelne az Olvasók véleménye (mennyire egyértelmű, mit hozhat elő egyéntől függően?).
Valahogy engem is borzaszt valahol, amit itt összehoztam, de attól még, ahogy írtad, valami magával ragadhatja az embert belőle. Ha más nem, a hangulat, talán. Ezért készült. Azt hiszem...
A "kennelt" köszönöm. Sokat agyaltam, mert nem tudtam, hány "n", a Google meg mindkettőt dobta. Mosolygó kutyát én is láttam, de alanyunkat ezek szerint elkerülték a boldog ebek - nem csoda.
Köszönöm a megtisztelő, építő, számomra sok plusszal bíró kritikát!
Üdv.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2010-01-15 19:36:25

válasz Titkos (2010-01-15 11:18:40) üzenetére
Igen, csapda. Vagy csak egy felfoghatatlan (emiatt rögtön feledésre is ítélt), természetes szükség. "Olvasva én nagyon ki akartam szabadulni." - írod.
Az "átváltozás" alanya folyamatosan "kiszabadul". Sosem marad a "börtönében". Persze, ettől még érezheti kényelmetlenül magát; hiszen mindig kérdés, honnan szabadul, és hová kerül. És persze marad az örök miért is...
Köszönöm, hogy véleményezted. Örülök, ha tetszett!
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2588
Időpont: 2010-01-15 19:04:45

Miért egyéb, miért nem abszurd? Kafkát juttattad eszembe. "Az átváltozás" Tőle is viszolygást váltott ki belőlem. Szinte idegesített, mint Kafka minden műve. (Mégis rongyosra olvasom.) Nem tudom mi szükség van az átváltozásra? De, ha sikerül erőszakot elkövetnem a tudatomon, akkor talán azt is beismerem, hogy jó írást olvastam nálad.
A kutya pedig mosolyog. A német juhászkutya egészen biztos. A kennelt két n-el írjuk.
Grat. a.

Alkotó
Regisztrált:
2009-12-09
Összes értékelés:
44
Időpont: 2010-01-15 11:18:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Kuvik.
Csapda. Térben és időben.
Olvasva én nagyon ki akartam szabadulni.
Élmény volt.
Titkos

Legutóbb történt

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Az igazi Mikulás című alkotáshoz

Szondi Márk alkotást töltött fel A Szakértő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Megfogantam és a Cseppecske című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Suhanó árnyak címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Hátra arc című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

leslie b shepherd alkotást töltött fel Viszony címmel

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Szomorú Teadélután címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)