Vén külváros mállott falain már
piros tégla csöndben porladó,
a vakolat elenyészett régen,
szürke égből lágyan hull a hó.

Rozzant falak emléket őriznek
gyermekévek boldog nyomdokán,
porban rúgtuk gyűrött rongylabdánkat
s nem bántam ha piszkos lett bokám.

Míg egy nyirkos, sáros őszi esten
szórt világú, sápadt lámpafény
megpihent egy karcsú leány testén,
s kívántam hogy ő legyen enyém!

E külváros volt nekünk a legszebb,
tégla járda nyomunk őrzi még
hol boldogan, kézen fogva jártunk,
s víg kacajunk hallgatta az ég.

Jöhet New York, Párizs, vagy Milánó
ennél szebb más nem lehet soha
mint e város rozzant utcácskái,
ott vár édes emlékek sora...