Én úgy élek, ahogy kedvem tartja:
Szándékom nem szennyezi bűn,
S' szemem nem vakítja csillogás,
De testem mégis megtöri saját szavát,

Fél a szabadságtól, s attól, ami vele jár.
Ellenáll. Rácsokon a lélek felülszáll,
De testében becsapja önmagát.
Egy célt szab meg: egy lázadást,

Egy örökké tartó önös vitatkozást.
A vágy tiszta, s' ez egy közös szál,
De áthágni erővel, egy bevésetett eszmén:
Nem képes, nem képes már!

Harmat ébreszti a reggelt: egy napnak vége már,
Ma a fény újjá ébred: de hitet nem formál.
Testben a lélek már hurrikán: körül-körül halad,
Elsöpör jót és rosszat: neki mindegy már.

Nem messze tőle egy madár száll: szabadságának oda már.
Később a lélek visszavág: tisztán lát, nem, nem fél már,s odavág
Erejét s' hitét bevetve erős már: immáron nincs számára akadály.