HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49023

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Versek / prózavers
Szerző: DaveyFeltöltés dátuma: 2010-01-23

Antarktisz

A téli magányba burkoltam lelkem, és sokáig ásítottam a lenyugvó nap után.
Homály volt, íves homály, végtelen köd a hullámzó éjszakában.
De a reggel mégis fájt.
Hideg arcával belebújt a földbe, mint egy kis kenguru az anyja ölébe.
Hideg kezét a földre simította, s úgy pihegett, mint egy árva gyerek, kinek anyja az utolsó levegővel szidást hagyott örökül.
Láttam az estét, fénytelen magma, kihűlt föld-bél, csurgó kátrány volt, amikor belefúltam.
Hat hónap, mondták, hat hónap, s én egyedül főzöm a kávét reggelente, s nem járok kocsit mosni, nem vágom géppel a hirtelen növő gyepet.
Ott álltam a jégen, néztem az órát, hogy a nap lassan végigkúszik a horizonton, s mint egy gömb alakú radír, elmorzsolódik a föld érdes bőrén.
Minden fény, ami volt azelőtt, távoli világok fénye maradt.
Ős tűz.
Hajnali alkony.
A Szent Szűz égi koronája.
Héliosz fején égő csipkebokor.
Fájt, hideg volt, az orrom tiltakozott a mínusz negyven ellen, s a kezeim kékek lettek, ha sokáig kidugtam a kabátom ujjából őket.
Bezárattam.
Ajtóim kulcsai ott függtek a néma, kaparni való falakon, minden egy, mintha csak játékból raktam volna szét őket.
Én voltam a rab, az őr s a börtön.
Ez volt az első évem e házban.
Lefeküdtem.
Nem tudtam, mitévő legyek.
Az ajtón nagy betűkkel: JÁTSSZ!
De mit játsszak, ha nincs itt semmi, csak furcsa magány, nem a gyötrő, nem a gyilkos, a lassú, a próféta, a biztos.
Ezer gondolatom volt, ha nem akartam, hogy egy is legyen.
Nem volt most, mikor gondolattal akartam űzni magányom.
Első nap: Reggeli kávé, tojás, pirítós.
S ahogy mostam a bögrét lassan, láttam az örvényt, spirális hab a semmi közepébe.
Nincs: autó, kártya, emberi szó, női test melege, friss kenyér, lárma, vita, gyilkosság.
Második nap: Reggeli kávé, két csoki, keksz.
Kimentem a térbe, minden fekete, mintha csak egy nagy kéz az egyetlen égőt kitekerte volna az univerzum billiárdnyi lámpájából; mintha az Isten gonosz gyerekeket küldött volna a fényt parittyázni.
Harmadik nap: Már magam sem tudom, hogy én ittam-e a kávét, vagy a kávé folyt-e belém.
Mindegy.
A cél ugyanaz.
Látni akartam egy embert, magasat, szőke hajút, érezni akartam teste melegét, hallani hangját, mosni ruháját vagy főzni neki.
Tudni a hálát, tudni a létet.
De itt nincs csak hó.
Sokadik nap: Jártam a ház körül, kezemben egy lapáttal, s a lapát nyele műanyag, mert csak ez, ami nem tapad hozzá húsomhoz, ez nem árt csak a hidegben.
És egyszer...
El se tudom mondani...
Ahogy fekszem az ágyon, nézem a falon függő kulcsot, hallom a semmit, jött a vihar.
Fújt a szél, fújta a lelkem, a házam, a világom az űrbeli szél.
Sírtam volna, ha korábban már nem sírtam volna ki magamból az összes vizet, mint egy gyermek, ki ezerszer belelépett a kátrányba.
És akkor végiggyalogoltam a hűs antarktiszi szélben, mentem a széllel, vitte utam, vitte a testem, a lelkem, láttam a csöndet, mentem a nap felé égve, fagyos szemmel, ujjaim végén felfeslett a bőr ahogy csípte a szél, éreztem, az arcomon megfagy a bőr, a csontom is rideggé vált, mint a fém, mit izzásból a szekundum tört része alatt hűtenek langyosra.
Nem fájt, magam sem tudtam róla, hogy már akkor megfagytam, a testem porcelánként örökre kimerevítve a hóban, a G23-as magaslat tövében, ahová soha senki nem járt keresni.
Én voltam Lót felesége, ki a házát féltve még utoljára egyszer visszanézett.
Ki siratni és nem kíváncsiságból nézett hátra, s hogy lássa, kegyetlen az Isten.
És akkor...
Nem tudom hogyan, egyszer csak ott voltam egy hatalmas teremben. Fény ölelt körül, izzó fehér fény, isteni lámpa, s a hang: "Honnan jössz te?"
"Én? Én honnan jövök? A semmi közepéből. Az örök éjből."
S akkor jöttek ők, magasak, arcuk szabályos és hosszú, kezük vékony, bőrük fehér mint az örök antarktiszi hó. Jöttek és adtak egy ruhát.
"Vedd fel!"
S én felvettem.
"Kövess!"
És én mentem.
Végül, mikor már magam sem tudtam, álmodom-e vagy ébren hallucinálok, vezetőm megfordult, nagy szemével rám nézett, vagy át rajtam, s én csak dadogni tudtam, mert éreztem, minden szava, ami most jön, életről és halálról dönt.
"Ember! Hagyj fel a játékkal! Semmi nem örök, te se vagy. Hidd el! Hidd, mert ez a hit fog megmenteni sok milliót, milliárdot."
Egy reggel felébredtem. Ittam a kávém, néztem a plafont, olvastam, írtam, s megnyertem huszonkét sakkmeccset magam ellen.
Ami történt álom volt csupán. Álom a végtelen antarktiszi télben, a hat hónapnyi sötétben.
S egy reggel, már a dátumot sem tudom, egyszer csak előtűnt a fényes Nap. A horizonton felbukkant testének felső íve, s én ujjongva, táncolva fogadtam a fényes csillagot... a csillagomat.
Azóta nem nyírom füvemet, nem mosom kocsimat.
Csak egyre tudok gondolni.
Újra és újra ott akarok lenni, s látni akarom a vöröslő havat, a vörös jég-birodalmat, amint ölébe lenyugszik a Nap.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8295
Időpont: 2010-01-24 21:33:46

Reggel megiszom a kávémat,eszem két kekszet, és visszaidézem soraidat.
Gratulálok!
Üdv.Selanne
Alkotó
Nyári Zsolt
Regisztrált:
2007-07-21
Összes értékelés:
617
Időpont: 2010-01-24 14:42:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Újra és újra ott akarok lenni, s látni akarom a vöröslő havat, a vörös jég-birodalmat, amint ölébe lenyugszik a Nap...Gratula!

Üdv, Zs
Alkotó
dreaming
Regisztrált:
2009-02-16
Összes értékelés:
867
Időpont: 2010-01-24 11:15:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
"a nap lassan végigkúszik a horizonton, s mint egy gömb alakú radír, elmorzsolódik a föld érdes bőrén."
Hűűű, de jó képeid vannak - nagyon tetszenek :)
...az egész meg együtt érdekes, elgondolkodtató...

Üdv: Éva
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2010-01-24 09:08:52

Nem véletlenül volt a fókavadászok kedvenc kikötője. Érdekes, hogy a zuzmók képesek elviselni az ilyen nyomasztó, szélsőséges körülményeket...

"Én voltam a rab, az őr s a börtön."

nagyon tetszett írásod...grat!:)

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) búcsú az idei nyártól című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a csapatszellem halála című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szonett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Kurt Tucholsky: Zweifel / Kétely címmel

sailor bejegyzést írt a(z) a csapatszellem halála című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sorsom sorstalanságán című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Útravaló című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)