Már csak az emlék él, imé e tanyán,
ott lakott egykoron öreg nagymamám.
Vakációm itt volt nyaranta nekem,
néha elmerengek... emlékeimen.

Dűlőúton mentem, szekérnek nyomán,
vágott barázdában, sáron, pocsolyán.
Nap hevében viszont porban ugráltam,
szandámat lehúztam, mezítláb jártam.

Szederborkor kéklett földút peremén,
akácok sorjáztak, merre jártam én.
Szitakötők szálltak, tücsök ciripelt,
a virágos mező víg életre kelt.

Piros pipacs villan, messze énfelém,
útszéli bozótos, mint egy vadregény.
Fácán fut csalitba, távol eb csahol,
egy-egy fa tetején kismadár dalol.

Magasan jár a nap, vidáman megyek,
amíg fut az idő, meg is érkezek.
Bejáróhoz érek, befordulok én,
végén a tanya van, dús fák rejtekén.

Ott a tornácos ház, ott a verőce,
kinyitom ajtaját, megyek előre.
Kukoricagóré, istálló balon,
tyúk- meg a disznóól a jobb oldalon.

Buksi kutya vígan vágtázik elém,
Rozi a tehén is elbődül felém.
Nagy diófák között árnyas ott a hely,
onnan nyúlik hosszan, kútnak gémje fel.

Csirke futkos szerte, kakas lépeget,
kacsa, keres meleg, nedves helyeket.
Nagymamám vidáman mutatja nekem,
mennyi kedves jószág lesz majd itt velem.

Esteledik lassan, mindnek enni ad,
boldogan segítek, egy jószág se vad.
Mindegyik oly szelíd, jámbor és kezes,
rajtuk tükröződik, jószág-szeretet.

Naplementtel nyugszik minden egy tanyán,
s kelő nappal ébred, pitymallat után.
Már a jószág éhes, adni kell neki,
tanyán a napirend megköveteli.

Tengerit morzsolok, darát darálok,
kiscsibék, kiskacsák mind jó barátok.
Nagymamám süt nekem fehér kenyeret,
ilyet nagyvárosban soha nem eszek.

Fehér kemencében sült, piros cipó,
frissen fejt langyos tej, enni, inni jó.
Magas szénakazal, arra mászom én,
hogy körül nézhessek, fenn a tetején.

Zöld sziget e tanya arany tengeren,
merre szemem ellát, ott búza terem.
Szomszédnak tanyája is egy zöld sziget,
Kati a leányuk nékem integet.

Tehenet legeltet, nála rádió,
azért már modernebb ez a náció.
Át is megyek hozzá, hát elköszönök,
vele sokat játszom, amíg felnövök!