Keskeny sziklán helyben menetelés
Áttetsző vagyok, elrejt az önzés
Nyüzsgő, illatos, távoli szigetek
Ti is vakok vagytok, emberek

Árva szikla melyen állok
Isten tudja mire várok
A halál folyama újra árad
Testem csak szolga, egyre fárad

"Én vagyok", mondja a szolga száj
S elnémul, ha bezárja a halál
Mondja a száj, s ki mondatja?
S mi az erő, mely mozgatja?

Ki vagyok a mélyben, miféle villanás
Idéz az anyagra érzést és tudást?
Lappangva bizalom és nyugalom mögött
Kacagva és sírva, ha egy szellő is gúzsba köt

Nem érzem a határomat
Csak gyűjtöm a talányokat
S mire véget ér a történetem
A csokrot vázába rendezem

Pedig mivégre gyűjtögetünk,
A tárgyak elporladnak velünk
S az agy, a test, és repedt fejünk
Csak dohos odva a valódi fénynek
Melytől a földi retinák kiégnek