A Föld dalát hallom én,
tudjátok e hogy a Föld dalol?
Valamikor, csendes éjjelen,
hallottam, hogy dúdolt valahol...

Én vagyok a Föld, tápláló anyátok,
belőlem születtek ti mind.
Szülőföldetek vagyok, s szülőhazátok,
s hozzám tértek vissza majd megint.

Hozzám tértek meg, ha vége utatoknak,
befogadom fáradt testetek.
Mint jó anya a gyermekét ölébe,
majd ha végül hazaértetek.

De mindeközben én táplállak téged,
éltetem őt és mindenki mást.
Hisz örökkön itt voltatok bennem,
én indítok minden változást.

Lelketeket én öltöztetem fel,
hogy virágozzék élet, ifjúság.
S ha az égbe eltávoztok egyszer,
enyémek a levetett ruhák...

Én neked adok mindent, mit tudok,
kéklő eget, s a fénylő napot...
Estharmatot, hajnal friss szellőjét,
mind szeretet, amit adhatok...

Énekemet ha meghallod, tudod,
minden anyja, én a Föld vagyok.
Akkor mikor csendet nem találsz,
azt hiszed, hogy közben hallgatok.

Pedig mindig én szólok tehozzád,
kedvesed lágy hangja én vagyok.
Madár dala lombos erdő mélyén,
hol levél suttogását hallhatod.

Én hozom a távoli harangszót,
szellők szárnyán, nyári esteken.
Nálam van az öröm, bú, titok,
és én vagyok minden rejtelem.

Én vagyok a távoli űr pontja,
a messzeség, s te is rajtam élsz.
Te magad is része vagy e pontnak,
hangomon szólsz, amikor beszélsz.

Beszél a Föld, ugye hallod már,
úgy ringat ő, mint egy gyermeket,
Szeret téged, s míg ölébe zár.
énekel majd boldogan neked.