Felbuggyan a forrás mélyéből a földnek,
gyógyító vizeink buzgón előtörnek.
Buzgón törnek elő a forró gyógyvizek,
mint szívünk mélyéről a hazaszeret.

Zsíros a magyar föld, zöldellnek a mezők,
megtermi élelmünk a drága magyar föld.
Ezer év is eltelt, s mi gazdagok voltunk,
megadta kenyerünk sok megművelt holdunk.

Magyarország hazánk, ez a szülőföldünk,
őseinktől kaptuk, tőlük örököltük.
Őrizzük meg honunk jövő nemzedéknek,
ősi örökségünk nékik mentenénk meg!

Mennyi minden történt Duna, Tisza földjén,
évszázadok alatt megromlott a törvény.
Jött reánk forgószél, népeknek vihara,
legszebb fáink tépte őrült, vad irama.

Jégeső vert minket, zsenge vetésünket,
tönkretette olykor -, minden reményünket.
Mégis talpra álltunk, ősanyák, ősapák
nem tisztelték soha a hazugság urát!

Hitték az igazat, hitték a népmesét,
magyar igazságot, Mátyás király hitét.
Ludas Matyi hősünk -, mi e mesén nőttünk,
három igazságát adta ő elébünk.

Nem hiszünk ármányban, korunk meséjében,
sem a hazugságok ezeregy-éjében.
Van józan paraszt ész, mit fel nem adhatunk,
jól tartsuk eszünkben, hisz magyarok vagyunk!

Mint a népmeséknek kicsiny mesehőse,
megretten a gonosz, menekül előle.
Mert tiszta a szíve, tekintete igaz,
előtte meg nem áll, ami hamis, mi gaz!

Ha a magyar szilárd erkölcsben, hitében,
bízik igaz lelke, s karja erejében.
Tűnik a szegénység, nyomort nem ismerünk,
ha újra használjuk a mi dolgos kezünk!

Magyarország marad a Kárpátok alatt
örökkön-örökké, míg az idő halad.
Európa szíve, ez a mi országunk,
igazságban éljen, erre jól vigyázzunk!

Áldott a magyar rög, szent a magyar ugar,
születésünk helye, mely éltet, eltakar.
Hős ősök szelleme él a magyar légben,
őriznek bennünket, ahogy egykor régen.

Úgy ahogyan régen, vigyáznak mi reánk,
nem hagyják elveszni otthonunk, szép hazánk!
Urunktól az áldást oly sietve hozzák,
újra feltámad egy gazdag Magyarország!