HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 47093

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Finta Kata
2018-10-10 18:41:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2010-03-04

Macskabölcső

Befordult a sarkon és azzal a szilárd elhatározással közelítette meg a házuk kapuját, hogy most már bemegy végre. Azonban ahogy közeledett a kapu felé, a késő délutáni arany napsütésben, a léptei egyre lassultak, a kapujuk előtt egy pillanatra megállt, aztán - mintha valami halaszthatatlan dolog jutott volna az eszébe - sebesen tovább ment. Tonka Miklós már nem is számolta, hogy hányadszor kerüli meg a háztömböt, ahol lakott. Minden körnél elhatározta, hogy nem járkál körbe, mint egy holdkóros, hanem bemegy végre és szembenéz a feleségével. Azzal a hazuggal. Felelősségre vonja, hogy miért csapta be őt az első perctől kezdve, amióta csak ismeri. Ahogy távolodott a kaputól, egyre nőtt benne a harag az asszony iránt, mire körbe járta újra a házat, már mázsás súlyként nehezedett rá.
- Szia apa! - ahogy befordult a sarkon, kis Elza állt előtte, az anyja kicsinyített mása, vidám mosollyal. Lehajolt a kislányához, és megpuszilták egymást.
- Jaj, de jó, hogy ma korán hazajöttél! Anya is örülni fog! - csacsogott a kislány, miközben belecsúsztatta kis kezét az apja tenyerébe, és magától értetődően bementek a virágzó aranyeső bokrok között a házuk kapuján. Amíg felballagtak az emeletre, Miklós úgy érezte, mintha a levegőt kiszivattyúzták volna a lépcsőházból. Amikor nyílt a lakásuk ajtaja és meglátta a feleségét farmerban, a régi türkizkék pulóverében, a vállára hulló selymes vörös hajával, úgy érezte, mintha egyszerre válna köddé a vállára nehezedő mázsás súly, és telne meg a tüdeje levegővel. Az asszony, amikor meglátta őket, elnevette magát, hátradobta a gyönyörű vörös haját, s az arcán megjelent az a ragyogás, ami sok évvel ezelőtt rabul ejtette a férfit.
- Sziasztok! Hogyhogy egyszerre? - kérdezte, és megcsókolta őket sorban.
Miklós mélyen beszívta a felesége illatát, ami mindig fahéjra és narancsvirágra emlékeztette őt, pedig az asszony nem használt semmilyen parfümöt. Zsebre dugott kézzel, lazán nekidőlt az ajtónak, és feleségét, nagy Elzát figyelte, amíg a kislányuk egyszuszra elmesélte a mai eseményeket az iskolában. Milyen melegség árad belőle, mennyi szeretettel néz rájuk, ahogy a gyereket hallgatja, a szája mindig készen áll a nevetésre, és ahogy mosolygott a kislányukra, az arcán két gödröcske jelent meg. Nézte a finom csontozatú arcot, a magas homlokot, a mosolygó szemeket, és a férfiben elolvadt az utcán érzett harag. - De miért csinálta? Hogy volt képes így becsapni? - jajdult fel gondolatban, és hiába igyekezett az asszony szeméből kiolvasni a választ.
- Ma sikerült korábban elszabadulnom...- hagyta ott az ajtót végre, amikor a felesége beterelte a szobájába a kislányt, és igyekezett nem gondolni arra, hogy egyszerűen csapot, papot otthagyva a munkahelyén, anélkül rohant haza, hogy bárkinek szólt volna.
A nappaliban leült a kedvenc foteljába, de nem nyúlt sem a tévé távirányítójáért, sem az asztalon heverő újságért. Arra a levélre gondolt, amit ma kapott, amitől hazarohant, hogy számon kérje a feleségétől a hazugságait. Most pedig nem tudja hogyan tovább, teljesen elbizonytalanodott amióta meglátta az asszonyt. - Majd, ha kis Elza este lefekszik!- határozta el magát, és kibámult az ablakon a csábítóan szép tavaszi alkonyatba.
Úgy tartják, hogy egy árva lányt elvenni kész főnyeremény. Nincsen anyós, aki mindenbe beleszól, nincsen após, akivel versenyre kell kelni, nincsen rokonság, akiket vagy meg lehet kedvelni, vagy kiütéseket lehet tőlük kapni. Nos, neki bejött ez a főnyeremény. A felesége árva lány, a szülei még kicsi korában meghaltak, valahol a Szovjetunióban. A nagymamája nevelte, aki szintén meghalt, mire ő megismerte Elzát, és más rokona sincsen. Egyszer már férjnél volt, mindjárt érettségi után hozzáment a diákkori szerelméhez, azonban három év után elváltak. Ezt, a csak fényképen látott első férjet emlegette néha-néha a felesége "volt rokonom"-ként. Eleinte furcsállta az elnevezést, de aztán rájött, hogy tényleg ez a férfi volt a felesége egyetlen rokona, amíg a házasságuk tartott, de már nem az, csak egy volt rokon.
Legalábbis a mai napig így tudta.
A levél az iwiw-en érkezett. Egy ismeretlen nevű nő küldte. Arról érdeklődött, nagyon udvariasan a levelében, hogy az ő oldalán, a közösségi oldalra feltett fényképen látható párját Ács Elzának hívják-e? Miklós úgy meglepődött a kérdésen, hogy megnézte a fotót, ami a kedvence volt. A kép egy régebbi nyaraláson készült, Görögországban, a tengerparton. Nagy Elza fehér sortban, egy világoszöld spagetti-vállpántos topban, ragyogó napsütésben, az ő kezét fogva nevet a fényképen. A haja lófarokba van kötve, gondtalannak és egészen fiatalnak látszik a fotón. A mai szokásnak megfelelően a kép fölé azt írta, amikor feltette, hogy "Mi".
Talán valami régi osztálytársa lehet Elzának ez a nő.- gondolta, és küldött egy igenlő választ a kérdésre.
Az igazi meglepetés ezután jött, amikor délben kinyitotta a levelező programját, és megkapta az értesítést, hogy új levele érkezett az iwiw-en. Az ismeretlen nő azt válaszolta, hogy nagyon örül, már régóta keresi Elzát, mert az unokatestvére. Elküldte a telefonszámát, és szeretné megkapni Elza elérhetőségét, mert nem találja egyik közösségi oldalon sem.
Ő meg gyanútlanul azt válaszolta, hogy a feleségének nincsenek rokonai, ez valami tévedés lesz. Aztán kiment az építkezésre, hogy elintézzen néhány dolgot. Mire visszajött, az ismeretlen levelező elküldte Elza adatait. Születési idő, hely, anyja neve. Minden stimmelt.
Felment a nő adatlapjára és megnézte a fényképét. Kicsit sem hasonlított Elzára. Alacsony, gömbölyded teremtés, fürtös fekete hajjal, nagy kék szemekkel. Még mindig meg volt róla győződve, hogy valami tévedés van a dologban.
A megadott telefonszámon felhívta a kitartóan levelező idegent, bemutatkozott, és ezúttal szóban is elmondta, hogy az ő felesége árva, és nincsenek rokonai sem.
A nő kicsit hallgatott, majd óvatosan azt mondta, hogy sajnálja amiért megkereste. Nem fogja többé zavarni. Tudomásul veszi, hogy nem kapja meg Elza elérhetőségét, de megmondhatta volna egyenesen, nincsen szükség erre az ostoba kifogásra. Ő meg dühösen megkérdezte, hogy miért mondja azt, hogy ez kifogás. A választól leesett az álla. A nő közölte, hogy Elzának élnek a szülei, számos rokona és unokatestvére van, igaz, hogy nem tartja senkivel a kapcsolatot. Aztán halkan elköszönt és letette a telefont.
Ő meg csak ott ült egy darabig, mint akit fejbe vágtak, aztán felpattant, vette a kabátját, és rohant haza, hogy kérdőre vonja a feleségét.
Most meg itt ül és bámul ki az ablakon.
Elza, mindig megérezte, ha bántotta őt valami. Most is átjött a gyerekszobából, besétált a nappaliba, leült a fotelja karfájára, átölelte a vállát és megszólalt:
- Ki vele, mi a baj?
Felnézett a feleségére, aki derűsen mosolyogva, egyenesen a szemébe nézett, és feledve előbbi elhatározását, hogy estére halasztja a számon kérést, egy szuszra kivágta:
- Ismersz egy Bozzayné Takács Évát? Az iwiw-en keresett meg, és az elérhetőségedet kérte tőlem. Azt állítja, hogy az unokatestvéred és a fényképed alapján ismert rád. Azt mondta, hogy élnek a szüleid is...
Nem érkezett semmi válasz. Az asszony felállt a fotel karfájáról, és amikor Miklós ránézett, szinte nem ismert rá. Megszűnt az a ragyogás, amit árasztott magából, zöld szeme olyan hideggé vált, mint befagyott tavon a jég. A férfi megdöbbenve motyogta:
- Miért hazudtál nekem?
Amikor a felesége megszólalt, a hangja is jeges volt:
- Az Isten verje meg az iwiw-et!
A háta mögött, az ajtóban megjelent kis Elza, de most nem rontott be vidáman, ahogy szokott. Óvatosan bekukucskált, megérezve a szülei közötti, számára szokatlan és rémisztő feszültséget, besuttogta a szobába:
- Kész a leckém!
Nagy Elza megkerülte az ajtóban álldogáló kislányt anélkül, hogy ránézett volna, és kiment a szobából. Miklós hallotta, hogy bemegy a fürdőszobába és bezárja az ajtót.
A férfi felállt a fotelból, odalépett a tanácstalanul álldogáló gyerekhez, megköszörülte a torkát és tétován azt mondta:
- Megfájdult anyának a feje, majd én megnézem a leckédet...
Kis Elza bólintott, de látszott rajta, hogy nem hiszi el. Olyan kicsinek és olyan védtelennek látszott ott az ajtóban, hogy Miklós ölbe kapta és úgy vitte a gyerekszobába. Most nem tiltakozott, mint máskor, hogy ő már nem kisbaba.
Átnézték a leckét, az üzenő füzetet, bepakoltak az órarend alapján holnapra, de a felesége csak nem került elő a fürdőszobából. Miklós átkozta magát, hogy nem várt addig, amíg a gyerek lefekszik.
- Játsszunk valamit. - javasolta a kislánynak. - Mit szeretnél játszani?
- Játsszunk macskabölcsőt! - csillant fel a kislány szeme. Kihúzta az asztala fiókját és kivette az összecsomózott zsinórt, amivel máskor nagy nevetések, és taktikai megbeszélések között órákig eljátszottak az édesanyjával. Felhurkolta a kezére és odatartotta az apjának, hogy vegye át. Miklós már kisfiú korában sem nagyon szerette ezt a négykezes, hurkolós játékot, a macskabölcsőt játszani, ezért ügyetlenül vette át a "bakállást", lecsúszott az egyik hurok a kezéről.
- Jaj apa! Olyan ügyetlen vagy! - pirongatta meg kis Elza - "fűrésznek" vedd át!
Elölről kezdték a játékot, de Miklós egyre-másra elrontotta. Hol összegubancolta úgy a "rácsot", hogy nem lehetett átvenni, hol meg lecsúszott a "víz" a kezéről. Közben megkönnyebbülve hallotta, hogy a felesége végre kijön a fürdőszobából, és a konyhában tesz-vesz, készíti a vacsorát. Kis Elzának elfogyott a türelme a rosszul sikerült "bölcsőnél", amit nem tudott "csónaknak" átvenni, helytelenítően rázta a fejét és eltette a fiókba a spárgát.
- Hagyjuk abba, apa! A fiúk túl ügyetlenek ehhez. - mondta fensőbbségesen. Miklós megcsóválta a fejét, de ráhagyta. Elővettek egy társasjátékot és azzal játszottak.
- Kislányom! Gyertek vacsorázni.- Elza olyan halkan szólt be a konyhából, hogy ő meg sem hallotta. Kis Elza pattant fel a játék mellől, és szaladt ki a konyhába, de az anyja már nem volt ott. Hallották, hogy becsukódik mögötte a fürdőszoba ajtó.
Miklós bosszankodott. Nem tetszett neki, hogy a felesége tesz úgy, mint aki meg van sértődve. Itt csak ő lehet megsértődve! Őt csapták be, neki hazudtak... Most meg ez a bujkálás, ez az elvonulás...
Csendben ették a vacsorájukat a kislányával. A gyerek néha ránézett, de aztán lesütötte a szemét a tányérjára. Ő meg nem tudta, hogy mit mondjon neki, miért nincsen ma vidám, beszélgetős, nevetgélős vacsora, mint máskor.
Vacsora után kis Elza bement az anyjához a fürdőszobába, ahonnan kis idő múlva megfürödve és megnyugodva került elő. Bebújt az ágyába, Miklós leült az ágya mellé és száznegyvenedszerre is elmesélte a Tündér Ilonát. A mese végén kapott egy "jó éjt puszit" és résnyire nyitva hagyva a gyerekszoba ajtaját, kiment az előszobába. Nagy Elzát nem látta sem a konyhában, sem a nappaliban. Bement a hálószobába. Az asszony felöltözve ült a nyitott ablak mellett egy széken és a semmibe bámult, nem is nézett rá, amikor bement. Hirtelen olyan lett, mint egy idegen. Miklós megköszörülte a torkát és úgy döntött, itt az igazság pillanata.
- Volnál szíves valami magyarázatot adni, miért hazudozol nekem tíz éve? - a határozottnak és számon kérőnek szánt mondat halkan és erőtlenül csúszott ki a férfi száján. A felesége most sem nézett rá, csak halkan megkérdezte:
- Milyennek képzelsz el engem kislányként?
Miklós meglepődött. Erre a kérdésre igazán nem számított...
- Hát, olyannak, mint kis Elza, aranyosnak, kedvesnek, locsi-fecsi kotnyelesnek, vidámnak, aki babaruhát varr, mézeskalácsot süt, és tele van tervekkel...
Nagy Elza szomorúan megcsóválta a fejét és fásultan azt mondta az ablaknak:
- Hideg... hideg... - aztán kicsit hallgatott, majd folytatta - azt reméltem, hogy soha, de soha többé nem kell erről beszélnem, senkinek. Még rágondolnom sem kell többé...
Újra sokáig hallgatott, majd olyan hideg és színtelen hangon kezdett beszélni, ahogyan még sohasem hallotta Miklós:
- Képzelj el egy megfélemlített, apró kislányt, aki nőni sem mer, hogy ne nagyon lehessen észrevenni. Akinek borzasztó gyerekkora van. Örökös félelemben és rettegésben él. Ütik, verik, főleg az apja. Soha nem tudhatja, hogy mikor és miért kapja a következő borzalmas büntetést. Mert lóbálja a lábát a széken, vagy rálép a szőnyeg rojtra? Mert nem olyan krumplit hoz a zöldségestől, amilyet az anyja elképzelt? Akinek minden szavában, minden cselekedetében lehet és kell valami rosszat találni, és összeverni őt...
Miklós azonban nem képzelt el semmit, leereszkedett az ágy szélére, kinyújtotta a lábát, és fölényesen legyintett.
- Minden gyereket megvernek néha a szülei, minden gyerekkel igazságtalanok olykor a felnőttek. Én is kaptam jó pár pofont az apámtól, amit hol megérdemeltem, hol nem... Nekem is parancsolgattak, mást se hallottam, mint azt, hogy "Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit mondok!" Azért mégsem tagadom le őket!
Fájdalmas lemondással, nézett rá a felesége.
- Ezért, pontosan ezért nem mondtam el. Mert aki nem élt állandó rettegésben, az nem tudja elképzelni sem azt, hogy az milyen.
Miklós hirtelen úgy érezte, hogy megint macskabölcsőt játszik. Csak ezúttal a feleségével, és láthatatlan zsinórral. Amikor kis Elzával játszottak akkor sem tudta belelátni a fonalak hálójába az ábrákat, összekuszálta és elejtette a zsinórt, ahelyett, hogy ügyesen átvette volna. Hirtelen, mintha a lánya hangját hallotta volna: "Hagyjuk abba, apa! A fiúk túl ügyetlenek ehhez!" és látta, amint bezárul a fiók...
- Nem, valóban nem tudom elképzelni...- mondta most már engedékenyen. De szeretném megérteni ezt az egészet... kérlek...
Nagy Elza sóhajtott és folytatta:
- Amikor egészen kicsi voltam, nemcsak a dühkitörésektől féltem, amik iszonyú verésekbe torkolltak, hanem meg voltam győződve róla, hogy azért bántanak, mert én vagyok a rossz. Folyton azt hallottam, hogy ronda vagyok, hogy törpe vagyok, hogy buta vagyok, ügyetlen vagyok. Nem szabad énekelnem, mert rondán énekelek, nem szabad más gyerekekkel játszanom, mert nem érdemlem meg. Csak szégyent hoznék a szüleimre, ha engednének elmennem bárhová. Aztán az iskolába csak el kellett engedjenek. Ott aztán úgy éreztem, hogy most elnyerhetem a szeretetüket, megmutathatom, hogy nem vagyok buta, nem vagyok ügyetlen, nem vagyok érdemtelen a szeretetre. Már az első bizonyítványom nagyon jó lett, de csak egy percig tartott az e fölötti meglepődés. Ettől kezdve azonnal valami lehetetlen elvárássá lett minden siker, amit elértem. Lehetetlen szabályokat állítottak fel rögtön. Legyek tökéletes, soha rossz jegyet ne hozzak. Remek ürügy lett a verésre a tanulás. Persze akárhogy igyekeztem, néha-néha azért becsúszott egy négyes, sőt ritkán egy hármas is. Mivel tudtam, hogy szörnyű verés vár rám, megállíthatatlanul zokogtam az iskolában, ha négyest kaptam. Apám sokszor annyira durván megvert, hogy látszottak az ütésnyomok az arcomon, és amikor tornaórán levetkőztünk, akkor a testemen. Amikor könyörögtem, hogy ne bántson, mert még jobban fogok tanulni, csak nevetett rajtam. Egyszer, amikor megint tele voltam verésnyomokkal, lehívatott az igazgató néni, a Lili néni, az igazgatói irodába és kifaggatott, hogy miért vannak rajtam kék-zöld foltok. Tudtam, hogy ennek megint verés lesz a vége, így nem akartam elmondani, de Lili néni úgy kérdezgetett, hogy csak igennel, vagy nemmel kellett válaszolnom, nem kellett elmesélnem a részleteket. Ennek az lett a vége, hogy az iskola feljelentette apámat a gyámügynél, akik behívták a szüleimet és elbeszélgettek velük. Akkor apám megijedt, és egy darabig nem vert össze, más büntetéseket talált ki. Sarokba térdelés egész vasárnap délután, tévétől eltiltás. Nem találkozhattam a barátnőimmel, nem járhattam sportolni, nem tanulhattam nyelvet. Na, anyám pótolta helyette, az övem csatjával vert össze-vissza, és azt üvöltözte, hogy majd ő megmutatja nekem! Micsoda bajt csináltam nekik, milyen hálátlan vagyok, milyen utolsó áruló. Akkor már nagyobb voltam, olyan tíz év körüli, és nem fogadtam már el, hogy én ilyen rossz vagyok, hogy mindig, mindenért büntetést érdemlek. Bár nem tudtam visszaütni, gyűlölni kezdtem őket. Láttam, hogy más osztálytársaimmal hogyan bánnak a szüleik, és fortyogott bennem a harag ellenük. Néha szerettem volna megölni apámat, hogy szabaduljak a kínzásaitól. E miatt az érzés miatt szégyelltem magam, utáltam magam, de mégis sokszor képzeltem el, hogy meghal, és akkor szabad leszek... Járhatok korcsolyázni, tánciskolába, moziba... Szabad lesz énekelni, nevetni, ugrálni...
Miklós arra az asszonyra gondolt, akit ő eddig ismert. A vidámságára, a nyugalmára, a ragyogására, a szeretetére. Nem tudta sehogy sem belelátni ezt a megfélemlített, nyomorult kisgyereket, akiről mesélt. Bizakodva kérdezte:
- Anyukáddal azért kijöttél, nem? - Elza elfintorodott.
- Igen, ő nem vert annyit, ha erre gondolsz. Ő kicsi felnőttet csinált belőlem. Amennyit csak lehetett rám kényszerített a saját teendőiből. Bevásárolni, takarítani, minden cipőt kipucolni, főzéshez mindent meghámozni, előkészíteni, konyhaszekrényt kitakarítani. Ő ezt nevelésnek hívta. Bekucorodott a kanapé sarkába, és falta a regényeket. Néha ellenőrizte az elvégzett feladataimat, és ha hibát talált, akkor elcsattant néhány pofon.
Miklós újabb formába szerette volna rendezni az asszony gyerekkorát, és reménykedve mondta:
- Mikor nagyobb lettél, már csak nem kaptál annyi verést...
Elza tekintete elsötétült:
- Sajnos a középiskolában már nem tudták ezt a gyámügyes dolgot, megint gyötörhetett apám, a kedve szerint. A fizikai részéről már nem szeretnék mindenről beszélni, elég abból annyi, hogy időnként annyira megvert, hogy az életemet kellett tőle félteni... A lelki része pedig az volt, hogy mindentől eltiltott. Nem kaphattam levelet, nem telefonálhattam, nem mehettem el az osztálytársaimhoz, és ők sem jöhettek el hozzám. Igyekezett teljesen elszigetelni, hogy minél kiszolgáltatottabb legyek. Ki voltam nevezve hülyegyereknek, egyfolytában ócsárolta a külsőmet, az intelligenciámat, a képességeimet, az emberi értékeimet. A gyalázkodásai és a sértései tüzes vasként égették az önérzetemet, mély sebeket ejtettek a lelkemen.
Aztán egyszer váratlanul hazajött kora délután, én meg a telefonon fecsegtem az Éva nevű barátnőmmel. Rajtakapott, hogy megszegem a tilalmat, akkor hozzám akarta vágni a fém szódásszifont, de elhajoltam és az a nyitott ablakon kirepült az utcára. Ettől annyira megvadult, hogy amíg vert azt üvöltötte, vegyem tudomásul, hogy meg fog ölni, mert én elrontottam az ő életét. Őneki el kellett miattam venni anyámat, és csak egy beosztott lett, nem lehetett főnök. Tönkre tettem az életét, és ezért meg fogok fizetni. Amikor jól elintézett, akkor leült meccset nézni, - biztos azért jött haza korán -. Én meg, amikor kibőgtem magam, ki akartam menni megmosakodni, de ahhoz át kellett menni a nagyszobán, ahol tévézett. Amikor kimentem a kisszobából, felvette az asztalon álló vázát, hogy hozzám vágja, ha már a szifont nem sikerült. Kirohantam az előszobába és hallottam, hogy gúnyosan röhög, hogy úgy is vissza kell mennem. Hát nem mentem vissza. Úgy ahogy voltam, egy szál ruhában, pedig már ősz volt, papucsban, kibőgve és összeverve elmentem egy osztálytársamhoz. Arra kértem, hogy hagy aludjak náluk. Anyám utánam jött és haza akart cibálni, de én annyira rettegtem, hogy megmakacsoltam magam és nem mentem vele haza. Gondolom, az idegen család előtt nem mert nagyon erőszakoskodni. Így aztán mindennap másik osztálytársamnál aludtam, és kérelmeztem, hogy vegyenek állami gondozásba. Na, amikor látták anyámék, hogy ennek fele sem tréfa, akkor kértek egy találkozót. Én csak nyilvános helyen voltam hajlandó találkozni velük, mert ismertem a fajtájukat és féltem tőlük. Találkoztam velük egy presszóban. Akkor mindent megígértek, hogy ezután minden másképpen lesz, egy ujjal sem nyúlnak hozzám, mindenhová elengednek, mint a többi tizenhat éves lányt. Normálisan fognak viselkedni velem, még walkmant is vesznek nekem, csak menjek haza. Szóval a csillagokat is leígérték az égről. Na ebből mind nem lett semmi, amint hazamentem, szépen el lett felejtve az egész. Sőt én lettem a leghálátlanabb, leghülyébb és legócskább gyerek a világon. Amikor mégis elmentem egy randira, mert azt hittem, hogy majd az a főiskolás fiú megvéd anyáméktól, akkor kitört az igazi vihar. A fiúnak esze ágában sem volt megvédeni egy kislányt a szüleitől. Épp téli szünet volt. Apám azzal fenyegetett, hogy ha vége lesz a szünetnek, akkor kivesznek az iskolából, mert k.rva vagyok, és otthon kell rohadnom, mert engedetlen vagyok, és ők majd megmutatják. Na, akkor vettem be egy levél altatót, és minden más gyógyszert, amit a gyógyszeres dobozban találtam.
Igazán meg akartam halni, és nagyon el voltam keseredve, amikor rájöttem, hogy nem sikerült. A kórházban, ahol kimosták a gyomrom, nem akartam aláírni a nyilatkozatot, hogy nem csinálok többé ilyet. Pedig akkor nem engedtek volna ki, hanem a pszichiátriára vittek volna át. Aztán a nagynéném, aki értem jött, addig könyörgött, hogy aláírtam, de azt gondoltam, hogy úgy sem tartom be. Úgy is megölöm magam, én nem akarok tovább élni. Amikor hazavitt a nagynéném, anyám lehülyézett, és megint meg akart verni, de akkor nekem már minden mindegy volt. Lefogtam a kezét, és azt mondtam, ha hozzám mer nyúlni, vissza fogok ütni. Úgy látszik, kinézte belőlem, hogy megteszem, mert békén hagyott. Hál' istennek, azzal büntettek, hogy nem szóltak hozzám. Ennél nagyobb jót nem is tehettek volna velem. Ettől kezdve nem féltem tőlük, mert azt gondoltam, hogy úgy is öngyilkos leszek, ezért szembeszálltam még apámmal is, aki ettől teljesen megdöbbent. Akkor jöttem össze volt rokonommal is, akinek nem mondtam el, hogy miféle szüleim vannak, ezért bártan feljött hozzánk és valahogy belopta magát a család szívébe. Műszaki érdeklődésű lévén, még apámmal is elfogadtatta magát. Aztán érettségi után férjhez mentem hozzá. Átlépni egy biztonságos világba, ez volt minden vágyam.
Miklós megcsóválta a fejét, sóhajtott, szerette volna már lezárni ezt a beszélgetést.
- Azóta nem beszélsz a szüleiddel?
Elza kinézett az ablakon és a fakuló fényeknek mondta:
- Ezt és még sok-sok minden mást, amire nem kérdeztél rá szerencsére, cipeltem magammal tovább. A társadalmi parancs alól, hogy tiszteld apádat és anyádat nem volt bátorságom kivonni magamat - akármilyen tiszteletre nem méltó szüleim voltak -. Inkább tönkre tettem az első házasságomat. Nem voltam hozzászokva, hogy valaki kedves legyen hozzám. Szörnyen viselkedtem az első férjemmel. Rajta keresztül akartam bosszút állni apámon. Végül feladtuk, és elváltunk. Akkor ismertelek meg téged. - Elza végre ránézett, és megjelent annak a régi ragyogásnak a halvány visszfénye a szemében, amit Miklós annyira szeretett.
- Elhatároztam, hogy végre leteszem a terhet, amit cipelek. Végérvényesen magam mögött hagyom a gyerekkorom rémségeit, és kiszabadulok a hatása alól. Az élet nem abból áll, amit gyerekkoromban láttam, a boldogság nekem is jár. Megszakítottam a kapcsolatot a családommal, és kitaláltam magamnak egy másik gyerekkort. Számomra olyan volt ez az egész, mintha újjászülettem volna.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha elmondod ezt az egészet? - kérdezte Miklós.
- Utamban állt az egész társadalom, ami a szülői tekintély mindenhatóságát támogatja. Az általános felfogás, hogy mindenképpen tisztelni kell a szüleinket, mert életet adtak nekünk. Ha a gyerekkorom miatt alkoholista, vagy drogos leszek, nyugtatókon élek, magányosan a világtól elvonulva, a kínzó emlékeimbe temetkezve, azt mindenki elfogadja. Azt azonban, hogy megdöntöm a szent és sérthetetlen szülő mítoszát, és annak láttatom őket, amik, ennek az elfogadásával nem akartam terhelni a kapcsolatunkat mindjárt az elején. Aztán később is olyan jó volt, hogy nem kellett beszélnem róluk, nem kellett emlékeznem rájuk.
A szoba közben sötétbe borult, Elza becsukta az ablakot, de nem gyújtotta meg a villanyt. Csendben üldögéltek egy darabig, aztán az asszony váratlanul, halkan azt mondta:
- Nem azért hazudtam a gyerekkoromról, hogy megbántsalak. Inkább azért, hogy megvédjem magunkat. Ne kelljen a múlt kísérteteivel viaskodni. Ne kelljen félteni kis Elzát...
Ettől a mondattól megtört közöttük a jég. Miklós a kislányát képzelte bele a felesége gyermekkorába, és a keze ökölbe szorult. Hirtelen meglátta a hazugság veszélyes szövevénye között az igazság mintáját; a szívfájdító kényszert, hogy hazudjunk a valóságról, és annak a szívfájdító lehetetlenségét, hogy hazudjunk róla. Felállt, szorosan átölelte az asszonyt, és belesuttogta a narancsvirág illatú fürtökbe:
- Jól van, jól van most már minden... Te kis árva lány...

Megjelent az "Érintések" című antológiában 2012-ben

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2012-05-29 02:35:05

válasz Kőműves Ida (2012-05-28 16:32:39) üzenetére
Kedves Ida!
A gyermek természeténél fogva nem feltételez rossz szándékot a szüleiről, azt feltételezi, hogy minden az ő érdekében történik. Mivel a szülőről nem képes bántási szándékot feltételezni, önmagát fogja hibásnak, sőt bűnösnek tartani. Ma a bántalmazott gyermekek többsége tűr, s ha megkérdezik, még ő védi a bántalmazó szülőt.
Ehhez meg kell tagadnia saját elemi érzéseit, és ahogy önmaga iránt sem érezhet részvétet, úgy hal ki belőle az a képesség, hogy mások iránt részvétet érezzen.
Sokan panaszkodnak idős korukban a gyerekeikre, hogy nem törődnek velük, nem éreznek részvétet irántuk, talán el kellene gondolkodniuk, hogyan sikerült mindezt elérniük...
Judit

Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5555
Időpont: 2012-05-28 16:32:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit!
Nagyon nehéz gyermeknek lenni. A gyerek nem válogathat, azt kell elfogadnia, amit kap.
Szeretetlenül, önző szülők durvaságát elviselve, mindezt meg nem értve, borzasztóan nyomasztó lehet egy gyereknek, már még felnőtt korából visszatekintve is, de kisgyerekkorban, az maga a pokol. Magam elé képzeltem a történetet, s mivel jómagam egészen más körülmények között nevelkedtem, úgy éreztem, hogy szinte kibírhatatlan Elzának, már maga a visszaemlékezés is. Nem csoda, hogy kiakarta törölni múltját az életéből. Nagyon jól megírt történetet olvastam ismét, a Tőled megszokott színvonalon.
Nagyon tetszett.
Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2011-11-13 23:05:23

válasz Krancz Béla (2011-11-11 14:24:57) üzenetére
Kedves Béla!

Örülök, hogy tetszett a történet, és átérzeted a belőle áradó szomorúságot.
Köszönöm a gratulációt és a dicséretet. Ezekből sohasem elég!

Judit
Alkotó
Krancz Béla
Regisztrált:
2007-07-13
Összes értékelés:
294
Időpont: 2011-11-11 14:24:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Gratulálok!
Szomorúan csodálatos a megírt történet!

Szeretettel: Béla
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2011-11-09 17:03:12

Kedves Szusi!
Igazad van, a múltat megváltoztatni nem lehet, csak elfelejteni, ha hagyják!
Nem kell rágolódni rajta. Csak az a kérdés, hogy jár-e ez a felejtés, és milyen árat kell fizetni érte?
Elza kitörölte a rémesebbnél, rémesebb gyerekkori emlékeit, vagy legalább nem gondol rájuk, de újra lecsapnak rá, és lerombolnák az életét...

Judit

Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2011-11-09 16:19:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Most olvastam ezt a novelládat. Nagyon jól érzékeltetted, hogy milyen "lehetetlen" élethelyzetek létezhetnek. Eszembe jutott róla, hogy hányan "hazudnának" egy másik életet maguknak legszívesebben......de ez nem ilyen egyszerű. Ami megtörtént, azt lehet nem "tudomásul venni", de meg nem történtté nem lehet tenni.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-15 19:24:56

Kedves Arthemis!
A hozzászólásodból úgy érzem, hogy Neked is van egy történeted a lelki terrorról...
Bizony sokan nem tartják be azt az alapvető dologot, hogy másokkal úgy viselkedjenek, ahogyan elvárják, hogy mások viselkedjenek velük. Azzal mindenki tisztában van, hogy ő mit vár el másoktól, mi a helyes viselkedés vele szemben. De sokan megfeledkeznek róla, hogy ezt az elvárt helyes viselkedést alkalmazzák ők is, másokkal szemben!
Pedig milyen egyszerű /lenne/...
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-15 19:01:01

Kedves Antonius!
A Tündérfürt egy romantikus történet, ez meg egy real-time írás :), így köszönöm, hogy nem veted össze őket!
A történet alaphelyzete egy tíz éves hazugság számonkérése. A bizalom megrendülése. Miklósnak az elfogadhatatlant kell elfogadnia ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, és fenn maradjon közöttük a harmónia. A felesége nem tetemre hívja a szüleit a rémes gyerekkoráért, hogy káromkodjon és zaklatott legyen. Hanem azért küzd, hogy a férje megértse azt, hogy miért hazudott neki. Ez pedig talán még nehezebb, mint a szülők fejére olvasni a bűneiket!
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-15 18:45:08

Kedves Zagyvapart!

Örülök, hogy tetszett a történet, a szomorú témája ellenére. Köszönöm, hogy nálam jártál, és az értékelésedet is!

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-15 18:43:10

Kedves Könyves!
Látom megragadott a Macskabölcső története.
Tényleg tabu témát feszegetek benne, az olvasmányos síma felszín alatt súlyos dolgok kavarognak. Nem csak a gyerek és a szülők viszonya, hanem a hazugság, ami úgy gondoljuk, hogy elfogadhatatlan egy jó kapcsolatban.

Judit

Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2590
Időpont: 2010-03-12 18:54:55

Judit Kedves!
Egy év jelenlét után, már tudja az ember, hogy kitől mit várhat. Idáig minden írásod tetszett, (ha nem így volna, csaknem huszonötezer karakternek neki sem álltam volna.) ami apró kifogást találtam, (Okkal, ok nélkül) mindig megírtam.
Ez a történeted is tetszett. Hitelesebb, mint a Tündérfürt, de nem is illik a két eltérő világot összevetni. Talán Elza meséje lehetne egy kicsit tördeltebb, zaklatottabb, kevésbé kerek mondatokból álló. Tőled megszokott hibátlan logikával bonyolított mesét, talán a párbeszédet is, egy kicsit megszabdalnám, szenvedélyesebbé próbálnám tenni, szerintem még egy kevés trágárságot is elbírna egy olyan apa, aki a saját gyerekét nyomorítja meg. De lehet, hogy holnap újraolvasom és visszavonom az utolsó mondataim.
De a gratulációmmal, ezt semmiképpen nem fogom tenni.
Gratulálok. a.
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2010-03-12 18:14:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Szomorú, hogy ilyen szülők is vannak, saját hibájukat az ártatlan gyermekükön verik le. Olvasmányos, jól megírt történet, nagyon tetszett.
Gratulálok: Zagyvapart.
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-06
Összes értékelés:
98
Időpont: 2010-03-12 13:30:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jó ez az írás! Több síkon is. Elsőre azért, mert olyan valóságos. Annyira átjön belőle, hogy a külvilág számára rendben levő családban, hogyan mérgezik meg a szülők a gyermekük életét. Olyan sok családban szenvedtek, szenvednek a gyerekek, akik rengeteg mindent elviselnek a szüleiktől, és azután magukat hibáztatják. Másodikra meg azért, mert olyan nehéz szembenézni ezekkel a dolgokkal, amit soha senkinek nem mesélünk el, felnőttként. Harmadikra meg azért, mert a főhős konfrontálódik a szüleivel, ami ugye eléggé meghökkentő. Méghozzá nem azért, hogy visszaadja nekik, amit vele műveltek, hanem azért, hogy az alakuló kapcsolatát, majd később a házasságát, a gyermekét megvédje. Negyedikre meg azért, mert sokan azt mondják, hogy nekik szuper gyerekkoruk volt, pedig a fele sem igaz, csak máskülönben nem tudnának túljutni azokon, amik történtek velük.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2010-03-09 14:18:30

Valóban valóságosra sikerült. A lelki terrort pedig ismerem, így meg tudom erősíteni hogy csak úgy lehet új életet kezdeni, ha az illető felrúgja a társadalmi normákat...de azt hiszem el lehet ezektől szakadni. Remélem az élet majd igazolja az elképzelésemet.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-06 22:53:23

Kedves Müszélia!
Nagyon valóságosra sikerült a történetem, ha az olvasása közben el lehet felejteni, hogy ez csak egy alkotás... :) Köszönöm!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2010-03-06 16:51:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit, nagyon izgalmas sztorit írtál. El is felejtettem közben, hogy ez "csak" egy sztori. Persze ennek a történetnek nemcsak nagy Elza a vesztese. Fene egye meg a képmutató társadalmat, amely arra kényszeríti az embereket, hogy megszüljenek egy gyereket, akit nem akarnak, feleségül vegyenek egy nőt, akivel egyszer-kétszer, stb. Nem akarom őket felmenteni, de nekik se lehetett egy habostorta.
Én még játszottam macskabölcsőt gyerekkoromban, de nálunk az iskolában nem volt kedvenc játék, inkább szaladgáltunk, gyíkot-békát fogtunk, ilyesmi. Vagy hazavittük a kóbor kutyákat. Hát, ha így visszagondolok, nem irigylem anyámat.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-05 19:46:28

Kedves Lyza!
Nehéz megszabadulni egy fájdalmas örökségtől, és visszanyerni az örömteli életet.
A főhősöm megpróbálta...
Talán szokatlan módon...
Köszönöm az elismerő szavaidat, és az értékelésedet is.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-05 19:37:18

Kedves Marietta!
Gyerekkorodban biztosan Te is játszottál macskabölcsőt... Én nagyon szerettem ezt a játékot, de ma már sajnos nem divat játszani. Nem gondoltam, hogy a címről nem ugrik be a játék, ahol bele kellett látni a fonalak szövevényébe az egyes jelképeket, ahhoz, hogy tovább lehessen játszani. Aki nem látta, hogy hol van a bölcső, az nem tudta átvenni.
Ma már a játékok elképzelhetetlenek számítógépes grafika nélkül, ami a képzeletet elveszi a gyerekektől. Talán ezért nem játszanak ma macskabölcsőt.
Köszönöm, hogy nálam jártál, és jónak találtad a történetet.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-05 19:27:23

Kedves Eszter!
Nagyon nehéz kilépni a szülők árnyékából. A gyerekkori bántalmazás egész életre ható sérüléseket okoz. A lelki, testi erőszak gyerekkori megélése erőteljesen torzítja a gyerek fejlődő személyiségét. Felnőtté válva sincsen lehetősége megszabadulni ezektől az emberektől, ezektől az emlékektől. A továbblépés feltétele a szülőkhöz való kritikátlan lojalitás feladása. Ez azonban nagyon nehéz. Régebben azért volt nehéz, mert a zsidó-keresztény "tiszteld apádat és anyádat" törvény állta az útjukat, ma pedig azért nehéz, mert terjedőben van egy idea, hogy mindent meg kell bocsátanunk, mindenkinek.
Az én írásom hőse nem akarta tovább fenntartani a családi mítoszt, inkább "átírta" az életét.
Judit
Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3102
Időpont: 2010-03-05 19:07:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Nagyon olvasmányos, torokszorító alkotás!...
Gratulálok szeretettel: Lyza
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4771
Időpont: 2010-03-05 19:01:19

Kedves Kata!
A család a kisgyermek számára az elsődleges tere az új ismeretek elsajátításának, a fejlődésnek, a más emberekkel történő kölcsönös ráhatásnak, együttlétnek. A gyermek számára a családban átélt események, az ott látott viselkedések példaértékűek, hisz ezek adják a mintát a későbbi személyiségéréséhez arról, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes illetve mi a helytelen. A látott szülői minták elsajátítódnak, akaratlanul beléjük égnek. Ha rosszak ezek a gyermekkori minták, nagyon nehéz levetkőzni őket. Sokan tovább viszik ezeket a mintákat, hiába szenvedtek tőle gyerekkorukban, hiába fogadták meg, hogy ők másképpen fognak viselkedni a saját gyerekeikkel...
Judit


Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8280
Időpont: 2010-03-05 16:38:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Judit!
A cím már eleve egy telitalálat.El sem tudtam képzelni mit takarhat?Abban biztos voltam nem egy macskacsalád története újszülöttel:Megható. Tőled megszokott ,mindenben számomra tökéletes alkotás.
Szeretettel:Marietta
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2010-03-05 10:04:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Megrázó, szomorú sorsról írtál. Teljesen megértem a főszereplőt, hogy ki akarta törölni a múltját. Jól írod meg a történetet, a keret, amibe ágyazod és a macskabölcső hasonlat is találó.

Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11982
Időpont: 2010-03-04 20:59:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Kimásoltam, és kiemeltem a történetedet, úgy olvastam el, nyugodt körülmények között. Nem tudom, igaz történet-e vagy nem, de mindenképpen megdöbbentő. Tudom, nem egyedi eset, és sok-sok gyerek szenved a szülők durvaságától, leginkább ittas apák miatt. Írásodban erről nem esik szó, csak arról, hogy hihetetlenül kegyetlenül bántak egyetlen kislányukkal.
Megrázott az, amit olvastam, és megértem az asszonyt, amiért hallgatott, s örökre ki akarta magából zárni a rettenetes gyermekkorát.
A történetet nagyon jól megszerkesztetted, és rémsége ellenére olvasmányos.
Szeretettel: Kata

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Egy Hópehely címmel

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: Kár nevetned címmel a várólistára

aphrodite alkotást töltött fel Vasutas-szerelem címmel a várólistára

aphrodite bejegyzést írt a(z) Szerelem-érzés című alkotáshoz

aphrodite bejegyzést írt a(z) A HR-es dal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Temetés című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/8 című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nyárvégi éj című alkotáshoz

sankaszka alkotást töltött fel Mediterrán Visszatérés és egymásra találás címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/8 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/7 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)